Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-26 / 248. szám, szerda

ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 26. Kultúra 9 Danny Cannon rendező sportfilmjében egy fiatal srác futballkarrierjét mutatja be a műfaj ismerős fordulataival Góóól! - Santiago nagy rúgása Santiago Munez (Kuno Becker) a zöld gyep ünnepeltje (Képarchívum) A Tökéletes mozdulatok volt az első sportfilm, s benne Tom Cruise nagy fo­cicsatája, amelyre felfi­gyeltem. Aztán - ha a me­móriám nem csal - Rob Lowe-val volt egy másik (a címe kipárolgott), amely­ben egy hokistát alakít. Mindkét mozi ugyanarra a sémára épül. TALLÓSI BÉLA Fiatal srác valahonnan a világ végéről elindul szerencsét próbál­ni, hogy a sport területén érjen el sikereket, építsen karriert. Erről szól a Góóól! című amerikai sport­film is, amelynek fiatal hőse, Santi­ago Munez nagyon messziről in­dul. Valahonnan Mexikó sűrűjéből menekül a családjával Amerikába. Ekkor még csak tízéves, de már az első - hogy a sportnál maradjak - rúgások, vagyis képsorok sejtetik, ennek a fiúnak egyszer aranyba ön- tik még a stoplis cipőjét vagy a lá­bát. Az életét kell menteni a hatá­ron, de neki a labdája a fontosabb, és a határ szögesdrótja alól miért is ne gurulna vissza a labda a szülő­földre... Hogy aztán e labdás inter­mezzo ellenére miként jutnak át a határon, nem tudjuk meg, mert egy hirtelen vágással nagyot ugrunk térben és időben. Los Angelesben vagyunk, vagyis - ahogy Santiago mondja - LA mexikói negyedében. A kiskölyök közben rokonszenves, nagyon érzékeny kamaszemberké­vé cseperedett. Olyan kis cukorsi- hederré, akit mindenki szeret és se­gít saját környezetében. Rúgja a bőrt cefetül a helyi csapatban, ő a legjobb, rá építenek. Közben meg alkalmi munkákkal próbál javítani anyagi helyzetén. S ha a melóból éjszaka megérkezik, a nagyszek­rényből előbányássza hosszúszárú cipőjét, és belegyűri a bankókat. Na, nem azért, hogy ha majd elég lesz belőle, valamilyen vállalkozás­ba fektesse, mivel ő csak a zöld gye­pen tudja elképzelni a jövőjét. A már nem is olyan kicsi Santiago Munez nagyon tündi gyerek, amo­lyan mintasrác, elkényeztetett nagymama kedvence - mivel ter­mészetesen nem hiányozhat a film­ből a nagymama: ő irányítja az ese­ményeket a háttérből. És persze egy nagykamasz sikersztorijára építő kalandban hogy is ne lenne helye egy kisöcsinek, aki a rajongá­sig imádja a bátyját. De a szeretet kölcsönös, finoman idilli: az éjsza­ka hazaérkező báty betakargatja a szunyáié öcsikét. Na, de azért focizzunk is egy sportfilmben! Ahogy az már lenni szokott, az aranylábú focistapa­lántát felfedezi egy exfutballista, akinek valamiért el kellett hagynia a pályát, és Santiagói beprotezsál- ja a Newcastle United csapatába. De az odajutásig még vannak gu­bancok, mert a cipőből eltűnik a pénz, az apa az általa oly nagyon áhított családi vállalkozást finan­szírozza belőle. Oda a pénz a re­pülőjegyre. Ettől Santi fejéből ki­fut a vér, ő viszont majdnem a vi­lágból fut ki, hiszen úgy érzi, vége a karrierjének. De itt van kéznél a mozgatórugó nagyi, aki valami családi ékszert, ereklye vagy mi a fenét pénzzé tesz, és Santi repül­het Londonba. A komor angol fő­város már egy külön fejezet. Innen kezdődik inkább csak a sportfilm. Jönnek a bevett fogások: a próba­játékra miért is ne zuhogó esőben kerülne sor, olyan latyakban, hogy Santi csetlik, botlik, csúszik, má­szik, semmit se bizonyít, ezért csa­lódottan dől a tusoló falának. Mi­ért ne derülne ki róla, hogy aszt­más, miért ne lennének riválisai, miért ne akasztanának be neki úton-útfélen? Kellenek a látvá­nyos, hatásos buktatók a csattanó­hoz, na, meg ahhoz, hogy Sántít a szívünkbe zárjuk. Innentől én csak ámulok és bámulok, mert be­indul a meccs, s nekem annyi a fo­ci. Csakhogy egy idő után engem is felperget a stadion morajlása, és teljes erőmből szurkolok Santinak. Biztos másként figyeli a zöld gyep paripáját, Santiago Munezt egy focirajongó, egy szak­ember meg hajaj!... de ez csak egy film, Santi meg egy színész, úgy hívják, Kuno Becker - igazi trendi szappanoperás csávó, akitől ne várjuk, hogy bravúrral ollózzon. Focistának ott van Beckham - mi­velhogy ő is megjelenik a filmben. Amitől ne többet, csak könnyed szórakozást, kikapcsolódást, izgu- lást, elérzékenyülést várjunk, mert ezt mind megkapjuk. Azért se érdemes kihagyni, mert ígérnek folytatást. „Londonban népszerűsítettük a műfajt, utcazenéltünk, és az élményre építettem ezt a lemezt” - nyilatkozta Dés László: Utcazene - Street Music viselő instrumentális anyag a Makk Károly által rendezett Egy hét Pes­ten és Budán című film zenéjéből készült. A film két idős ember drá­mája, megterhelve a múlt bűneivel, árulásaival és a mai Magyarország­ra jellemző zavaros, a szocializ­musból araszoló korai kapitalista viszonyokkal. Fiatalon egymásba szeretnek, aztán a férfi Londonba költözik, évtizedekig nem találkoz­nak, és csak akkor jön vissza, ami­kor egykori szerelme már haldok­lik. Megtudja tőle, hogy van egy kö­zös harmincéves lányuk, akivel il­lendő volna kialakítani valamiféle kapcsolatot. Az egyik oldalon ott van az elhamvadt szerelem, meg a múlt mindenféle rémségei, a mási­kon pedig az a tapogatózás, ahogy apa és lánya megtalálják egymás­hoz az utat. Sok finoman árnyalt, érzékeny jelenetből áll össze a tör­ténet. A zenének ezt kellett követni, segíteni, ellenpontozni. Dés a film­zene egy részét otthon másodperc­re kidolgozta, de bizonyos jelene­tekhez csak a témákat, mo­tívumokat írta meg la­za szerkezettel, és a stúdióban a ze­nésztársaival „képre zenél­ve” vette fel. Sok és sokféle zene szerepel a filmben, de a mozi természe­téből adódóan többnyire rövid részle­tekben. Ezért zenésztársaival PUHA JÓZSEF Néhány hete az egyik magyaror­szági rádióállomás megkérdezte hallgatóit, ki Dés László. A gyors közvélemény-kutatás siralmas vég­eredménnyel zárult: a nagyérdemű ismeri őt, de valójában semmit sem tud róla. Addig jutottak el, hogy ze­nész, és ezzel nagyjából ki is merül­tek az ismereteik. Körülbelül min­den tizedik tudta csak, hogy a Sose halunk meg című film nagy sikerű betétdalát, a Nagy utazást ő szerez­te. így aztán a rádiósok azt már nem is feszegették, milyen stílusok­ban alkot. Ezek után biztos vagyok abban, egy kis teremben elférnénk, akik is­merjük Dés életútját, teljes reperto­árját. Ki tehet róla? Talán senki, ez a háttérben alkotó zeneszerzők sorsa, fogjuk rá erre. Pedig jobban belegondolva, Désre ez nem igazán vonatkozik, ő folyamatosan jelen van a reflektorfényben is. Szá­momra fájdalmas, hogy a zene egyik hungaricuma ennyire isme­retlen. Aki ilyen kiválóan és köny- nyedén lavírozik a különböző mű­fajok, mint például a dzsessz (szá­mos dzsesszzenekar alapítója), a musical (Dzsungel könyve), a po- pos filmzene (Szerelem első vérig, A miniszter félrelép) és az átlagos popprodukcióktól merőben eltérő popprodukció (a Geszti Péterrel létrehozott Jazz+Az) között. És ez csak néhány a sok közül, egész ol­dalon sorolhatnánk, mennyi, so­kunk által látott film és egyéb mű zeneszerzője. Azt hiszem, ha vala­ki, ő igazán sztár. Szerencsére nem a szó mai értelmében. Az Utcazene Dés előző lemezé­nek a folytatása. A Metszetek címet úgy döntött, hogy a rövid variációk után önálló darabként is rögzítik a témákat. így született meg a Met­szetek. Dés 2004 tavaszán a zenekará­val Londonban vendégszerepeit az anyaggal. Négy napig játszottak egy patinás piactéren, a Covent Gardenen, a brit főváros kellős kö­zepén. Utcazenéltek. Olyan jól érezte magát, hogy erre az él­ményre új lemezt épített, az ugyancsak instrumentális Utcaze­nét, amely kicsit bohókás, játékos és zenei humorban gazdag, kicsit szokatlan, de mégis megragadó. Kifejezetten vásári hangulatú mo­tívumok, tánczenei témák is hall­hatók rajta, amelyek borotvaélen táncolnak, már-már hajlanak a giccs felé, ám a játékmód, az irónia és a dzsesszes lüktetés végül meg­menti attól, hogy átbillenjenek. Vannak a lemezen bonyolultabb szerkezetű, nagy ívű kompozíciók is, balladák. Igazi örömzenét hall­hattunk Dés László (szaxofon), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Juhász Gábor (gitár), Balázs Jó­zsef (billentyűs hangszerek), Gla­ser Péter (nagybőgő), Dés András (ütőhangszerek) és Balázs Elemér (dob) előadásában. Igazi örömze­nét, amely bárhol, bármikor meg­hallgatható. Ha kell, teljes hang­erővel, ha kell, szép halkan. Olykor elszomorít, máskor felpörget. Én a szobám magányában éltem át iga­zán. Úgyhogy megyek, bezárom magam mögött az ajtót, és újra meghallgatom. Aztán újra. RÖVIDEN Válogatás magyar filmekből Cottbusban Az elmúlt tizenöt év magyar filmterméséből mutat be válogatást Fókusz programjában a november 8-án kezdődő Cottbusi Filmfesz­tivál. A program középpontjában az 1989-es Fábri-tanítványok, va­lamint a 2000-es Simó-osztály markáns egyéniségei állnak. A több mint negyven film között Enyedi Ildikó, Can Togay, Janisch Attila, Szász János és Monory Mész András, valamint Pálfi György, Török Ferenc, Miklauzic Bence és Mundtuczó Kornél alkotásait láthatja a németországi közönség. A két „markáns generáció” első játékfilmjei mellett rövidfilmeket, az 1989-es határnyitást feldolgozó dokumen­tumfilmeket és Bódy Gábor Psychéjét is műsorra tűzik Cottbusban. Az 1991-es alapítású mustra a kezdetektől rendkívüli figyelmet for­dít a magyar filmre: az elmúlt tizenöt évben csaknem száz magyar alkotást vetítettek, amit huszonegy cottbusi díj „koronáz”. A zsűribe Gryllus Dorka kapott meghívást. (MTI) A ház kulcsai A film különleges módon mu­tat be egy megható történetet Gianniról, aki megpróbál közel kerülni tizenéves, mozgássérült fiához, akit még sosem látott. A fiúnak speciális kezelésre kell utaznia egy berlini kórházba, ahová apja kíséri el, remélve, hogy szorosabb viszonyba kerül­het vele. Gianni az út folyamán megismerkedik Nicole-lal, aki egész életét lánya ápolásának szenteli. Beszélgetéseik során Nicole segít Gianninak elfelejteni bűntudatát, amit fia cserbenha- gyása miatt érez. Rendezte: Gianni Amelio (Olasz-francia) A Spinal Tap a legjobb rockfilm? Minden idők legjobb rockfilmje az 1984-ben készült „áldokumen­tumfilm”, a This Is Spútal Tap - legalábbis az amerikai Blender maga­zin olvasó-szavazói szerint. A film, amely egy képzeletbeli brit heavy metal bandáról szól, a második helyezett Szombat esti lázat előzte meg. Harmadik lett a Metallica Some Kind of Monsteije, a 4. Prince Purple Rainje. Az ismertebbek közül 6. a Blues Brothers, 9. a The Band búcsúkoncertjének fümje, az Utolsó valcer. 14. lett Eminem Nyolc mérföldje, a Rocky Horror Picture Show pedig csak a harmin­cadik. (MTI) Egy cipőben Maggie a középiskola óta nem sok sikert ért el az életben: par­tikra jár, sűrűn váltogatja mun­kahelyeit, és egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: a Princeton Egyete­men végzett, egy menő jogi cég­nél dolgozik Philadelphiában, és szülte minden idejét a munkája köti le. A nővérek egy veszeke­dést követően felkeresik régóta nem látott, már számon sem tar­tott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz, és megtanulják, hogyan éljenek békében önma­gukkal és egymással. Rendezte: Curtis Hanson (Amerikai) A Maggie-t alakító Cameron Diaz Hany Abu-Asszad filmje két fiatal palesztin merénylőről Paradicsom most MTl-HÍR Kényes témáról készített filmet Hany Abu-Asszad rendező, aki a Paradicsom most című mozgóké­pében az öngyilkos merénylők kö­zösségét mutatja be. A film két pa­lesztin fiatal - Khaled és Szaid - történetét meséli el. A gyerekkori jó barátok autószerelőként dolgoz­nak Nabluszban. Egyik percről a másikra kapják a megbízatást, hogy hajtsanak végre öngyilkos merényletet Tel-Avivban. Egy éj­szakát tölthetnek még együtt csa­ládjukkal, de feladatukról senkinek sem szólhatnak, így elbúcsúzni sem tudnak szeretteiktől. Másnap felkészítik őket az akcióra. Hajukat leborotválják, testüket megmossák, tiszta inget, fekete öltönyt kapnak, így mennek a határhoz. Tervükbe azonban hiba csúszik, elszakadnak egymástól, és egyedül kell szembe­nézniük végzetükkel, saját meg­győződésükkel. A fűmet a helyszínen, Ciszjordá- niában, Nablusz városban forgat­ták- nehéz körülmények között. A rendező a The Guardian című brit lapnak adott interjúban elmondta: egyetlen nap sem telt el, hogy lö­völdözések miatt ne kellett volna abbahagyniuk a forgatást. Hat technikus hagyta ott a stábot. Amikor pedig az előző napi felvé­tel helyszínén robbantás történt, és három ember életét vesztette - nem a stábból -, mindenki össze­pakolt, mert úgy érezte, nincs más választás, el kell hagyni a várost. A filmet Izraelben, Názáretben fe­jezték be. A Hollandiában élő rendező célja az volt, hogy megmutassa, müyen egyedi, emberi történet rejlik egy öngyilkos merényletre készülő pa­lesztin döntése mögött. Gianni szerepében Kim Ross, Stuart

Next

/
Oldalképek
Tartalom