Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-26 / 248. szám, szerda

ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 26. Régió 5 Dolník Erzsébet MKP-s képviselő és' Szesztay Ádám magyar kulturális attasé a rendezvényen (Forgács Miklós felvétele) Ma fórum a lévai magyar egyházi gimnáziumról Szívügy - ellentétekkel A megye elnöke bírósági határozatot kér a távollétében aláírt szerződések ügyében Belica feljelentette Fehért ÚJ SZÓ-HÍR Léva. Az idei tanévet első osztály nélkül kezdő helyi magyar egyházi gimnázium sorsáról tartanak ma fórumot 16 órától a református egyházközség lelkészi hivatalában. A gimnáziumot négy éve alapí­tották, de az iskolával kapcsolatos kezdeti egyetértést idővel szemé­lyes ellentétek mételyezték meg. Miután a konfliktusok fő okozójá­nak tartott Pásztori Attila lelkész tá­vozott hivatalából, és tavaly Hajt­man Béla lett a gimnázium új igaz­gatója, sokan remélték: rendeződ­nek a dolgok. Hajtman e hét hétfőn meghívta az iskola ügyében érdekelteket. „Azt szeretnénk, ha látogatnák az iskolánkat, ha baráti beszélgetések zajlanának az iskola falai között. Fontos lenne, ha a Juhász Gyula Alapiskola és gimnáziumunk közös rendezvényeket szervezne” - fejte­gette az igazgató. Szesztay Ádám, a pozsonyi magyar nagykövetség meghívott kulturális attaséja beszé­dében visszaemlékezett az iskolá­ban tett, három évvel ezelőtti láto­gatására. „Három évvel ezelőtt ez egy úttörő, modem iskola volt, az­zal is, hogy megemlékezett az októ­beri eseményekről, egy pluszt adott a diákjainak. Most gondokkal küzd, a megmaradásért harcol. Ez nekem ellentmondás, nem értem, hogyan lehet ez” - mondta Szesztay. Do­hány Klára, a gimnázium mellett működő szülői szövetség elnöke a rendezvény fő céljának a találkozás, barátkozás, ismerkedés elősegítését nevezte. „Azt szeretnénk, ha a leen­dő növendékek és szüleik maguk ta­pasztalnák meg, milyen ez az isko­la. Reméljük, ez az alkalom egy tör­ténet első fejezete, s lesz folytatás” - zárta szavait Dohány Klára. Andruska Csilla, a helyi magyar alapiskola igazgatója arra a kérdés­re, megújul-e a két iskola közti kap­csolat, úgy válaszolt: nem tudja, va­lóban megszakadt-e a kapcsolat, „hiszen mi a jó szándékunkat min­dig kimutattuk”. Több vád érte az alapiskolát azért is, mert a pótfelvételivel együtt mindössze két tanuló je­lentkezett a lévai gimnáziumba. Andruska válaszában fölhívta a fi­gyelmet: rögtön a tavalyi tanév kezdetén figyelmeztették a gimná­ziumot, hogy kis létszámú a küen- cedik évfolyam, ezért a környező tanintézményeket is fontos meg­szólítani. „A tizenhét végzős diák­ból csak öten jelentkeztek gimnázi­umba; iskolánk mindent megtett, hogy a szülőket meggyőzze. Per­sze, mint mindenen, a két iskola közötti kapcsolaton is lehet javíta­ni, ám azon kívül, hogy nem nyüt első osztály, nem tudom, miért kell annyira hangsúlyozni, hogy baj van. Nekem szívügyem a gimnázi­um. Azt akartuk, hogy megnyíljon, s ma is fontosnak tartom, hogy Lé­vának legyen magyar gimnáziu­ma” - fejtette ki az alapiskola veze­tője. Lapunk megkérdezte Dolník Erzsébet MKP-s képviselőt is, vajon lesz-e együttműködés az iskola életét befolyásoló felek között. „Sajnálom, hogy hosszú időre megszakadt az együttműködés. Az iskola létrejöttét mindannyian akartuk, de személyes ellentétek miatt megszakadt a kapcsolat. El­vártam volna, hogy az iskola érde­kében fölül tudjunk emelkedni a kicsinyes dolgokon - válaszolta a képviselő asszony, majd hožzáfuz- te: - Örülök e kezdeményezésnek, s remélem, megújul a kapcsolat. Ez az intézmények, igazgatók együtt­működésén múlik”, (ftn) Nyitra: Milan Belica felje­lentést tett a rendőrségen, és előzetes bírósági határo­zat kiadását kérte a távol­létében aláírt szerződések ügyében. VRABEC MÁRIA Nyitra megye elnöke eddig több mint nyolcvan, a képviselő-testület által másodszor is jóváhagyott (te­hát a törvények szerint érvényes) határozatot vétózott meg, és ezek közül írt alá távollétében néhányat Fehér Miklós. A közgyűlés által jó­váhagyott alapszabályzat értelmé­ben ez jogában is állt, Belica viszont sokáig azt hangoztatta, az alelnök jogkörei erre nem terjednek ki, mert tőle nem kapott megbízást. A vitás határozatok a szociális in­tézmények bérbeadásáról, az épülő megyeháza megvásárlásáról szóló előszerződés megkötéséről, vala­mint százmilliós hitel felvételéről szólnak. Valamennyi határidőhöz SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A polgármester nem írta alá Plichta Péter visszahívását a városi televízót is működtető Novo- centrum Rt. igazgatótanácsának elnöki posztjáról. František Bara- novič marad az igazgatói székben. A város képviselői tegnap foly­tatták az október 13-án berekesz- tett rendkívüli testületi ülést, ame­lyen éppen a Novocentrum Rész­vénytársaság élén történt vezető­cseréről és a cég gazdálkodásáról volt szó. Az említett ülés közvetítése nagy visszhangot váltott ki az érsekújvá­ri televízió nézőinek körében, mi­vel a kilenc éve alakult városi cég az utóbbi években több millió koro­nás veszteséget halmozott fel, s ve­zetői ezért több, a cég tulajdoná­ban lévő ingaúant eladtak. A képviselők a rendkívüli ülésen visszahívták a részvénytársaság el­nöki tisztségéből Plichta Péter kép­viselőt. Gejza Pischinger polgár- mester szerint ez a lépés jogtalan volt: ezt csak a cég egyetlen részvé­V. KRASZNICA MELITTA Gúta. Bizalmat szavaztak teg­nap a helyi képviselők Lengyel Ist­ván alpolgármesternek, aki titkos bizalmi szavazást kért, miután a legutóbbi testületi ülésen megíté­lése szerint becsületsértő szavak hangzottak el személyére vonat­kozóan. Lengyel tisztségben maradását kilenc igen szavazat támogatta, he­ten a menesztésére voksoltak. An­nak a kölcsönfolyósításnak kap­csán bírálták, amit a város nyújt a százszázalékos városi tulajdonban lévő, járulékos szervezetként mű­ködő DP Global cégnek. A képvise­lők október 17-én jóváhagyták, hogy a város 3,9 millió korona köl­csönt folyósítson a vállalatnak az adóhivatallal szembeni tartozása kiegyenlítéséhez. A DP Globalnak kötött - a szociális intézményeket például október 1-jével kellett vol­na átvenniük a nonprofit szerveze­teknek. „Mérlegeltem, mi történ­het, ha nem teszünk eleget a hatá­rozatoknak, és a patthelyzetet megelőzendő, augusztus 17-én alá­írtam az ezekhez tartozó szerződé­seket. Nem az elnök nevében, mert ő nem magánszemély, hanem a megye statutáris képviselője. He­lyette, a megye képviseletében cse­lekedtem a közgyűléstől kapott fel­hatalmazás alapján, mert abban a helyzetben ez volt az egyetlen le­hetséges megoldás” - mondta el ezzel kapcsolatban Fehér Miklós. A nyugdíjasotthonokat azóta sem vették át a közhasznú szerve­zetek, mert az intézmények igazga­tói arra vonatkozó utasítást kaptak Müan Belicától, hogy a Szociális Biztosítóból befolyt pénzt változat­lanul a megye számlájára küldjék. Az aláírt határozatokkal kapcsolat­ban viszont némileg módosult az elnök érvelése. Most már nem azt mondja, hogy az alelnöknek nem nyese teheti meg. A polgármester ezért nem is írta alá Plichta Péter leváltását, aki továbbra is a cég igazgatótanácsának élén áll. A ko­rábbi igazgatótanács által válasz­tott Miroslav Švajda igazgatót František Baranovič váltotta a poszton. „A városban két szerv működik, a polgármester és a vá­rosi képviselő-testület. A polgár- mester a legfelsőbb végrehajtó szerv, ügyel a törvényességre, és védi a város érdekeit. Ezért volt szükség a cégen belüli változtatás­ra. Megválasztásomkor megfogad­tam, megtisztítom a várost a sze­méttől és a korrupciótól” - hangsú­lyozta Pischinger a tegnapi rendkí­vüli ülésen. František Štefánik képviselő sze­rint a legutóbbi választások után az adófizetők pénzéből a lehető legnagyobb fizetést és jutalmat szavazták meg a város első embe­rének, átlagban havi 120 ezer ko­ronát. Tegnap a képviselők többsé­ge úgy döntött, a polgármester ez­után a korábbi fizetése és jutalma felét kapja. 2000-ben és 2001-ben - amikor az élén Lengyel István állt - 6,8 millió koronás adóhátraléka keletkezett; a céggel szembeni, büntetőkama­tokkal együtt mintegy 16 millió ko­ronás követelést a Legfelsőbb Bíró­ság is megalapozottnak találta. A városi hivatal javaslatát, hogy a tar­tozást vegye át a város, nagy több­séggel vetették el a képviselők. „A szóban forgó időszakban a vállalat sajnálatos módon egy or­szágos méretű csalássorozat része­se lett. Ennek felelősségét akkori igazgatóként nem háríthatom más­ra, nem is szándékom. Jogi felelős­ségem elbírálása viszont a szlovák jogrendre tartozik, tetteimet pedig emberileg és erkölcsüeg a város polgárai értékelik. Bárki, aki úgy gondolja, hogy ezenkívül ítélkez­het, vagy Isten földi helytartójának képzeli magát, vagy becstelen volt erre felhatalmazása, hanem azt, hogy a kérdéses időpontban ő is a hivatalban tartózkodott, és ezt bizonyítani is tudja, tehát szó sem lehetett távollétében gyakorolt jog­körről. Fehér Miklós cáfolta, hogy Belica aznap a munkahelyén lett volna. Mint mondta, az elnöki iro­da és a titkárság más épületben van, általában telefonon érintkez­nek, és az elnök titkárnője idén au­gusztus 17-én úgy tájékoztatta őt, a főnök nincs és nem is lesz bent. Az alelnök szerint a sajtó félretá­jékoztatását szolgálták Belica azon kijelentései is, hogy ő nem hajlan­dó átadni neki az aláírt szerződése­ket. „Fél éve hagytunk jóvá egy ha­tározatot arról, hogy a pénzügyi osztályon létrehozzuk a szerződé­sek központi nyüvántartását. Belica tudta, ezeket is ott kell keres­nie, és nem nálam” - figyelmezte­tett Fehér. Mint megtudtuk, az el­nök sofőrje tegnap végre el is ment a szerződésekért, és azokat azon­nal átadták neki a pénzügyi osztály alkalmazottai. A rendkívüli ülést követően sem csökkent a feszültség a Béke mozi nagytermében, mert a képviselők egy része továbbra is választ szere­tett volna kapni a Novocentrum Rt.-vel kapcsolatos kérdésekre. Egyebek mellett arra, miért akarják leváltani a Novocentrum Rt.-n be­lül működő városi televízió igazga­tóját és főszerkesztőjét (a hivatalos indoklásban az áll, hogy felesleges­sé váltak - szerk. megj.). A polgár- mester szerint a döntés joga a rész­vénytársaságot irányító szerv kezé­ben van. A tizenegy órakor kezdő­dő, soron következő testületi ülé­sen részt vettek Érsekújvár alapis­koláinak igazgatói is. Az oktatási tárcától az átruházott hatáskörökre a város alapiskolái 2005-re 87,202 millió koronát kaptak, ebből az év folyamán 74,673 milliót osztottak szét az intézmények között. Úgy határoztak, a fennmaradó, tartalé­kolt összeget is megkapják az isko­lák; a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola (amelyet 524 tanuló látogat) mintegy 360 ezer koronát kapott. szándékát próbálja ráerőltetni má­sokra, ezzel igyekezve megalapoz­ni jövőbeni terveit” - szólt a szava­zás előtt a képviselőkhöz Lengyel. Árgyusi Imre polgármesternek az október 17-i ülésen elhangzott kije­lentéseké reagált ezzel. A bizalmi szavazást követően az alpolgármester lapunknak el­mondta: számára nagyon fontos volt tudni, a történtek után élvezi- e az önkormányzat többségének bizalmát, hiszen e testület válasz­totta alpolgármesterré. „A képvi­selők megadták a lehetőségét annak, hogy befejezzem a mint­egy három évvel ezelőtt megkez­dett munkámat, és számomra ez a mérvadó” - tette hozzá. Szerettük volna kikérni Árgyusi Imre véleményét is a kialakult hely­zettel kapcsolatban, ő azonban nem kívánt nyüatkozni. Ittas volt a baleset okozója Ütközött a mentőautó, elhunyt a beteg Hegyéte. Szirénázó mentőautó elé hajtott és hármas ütközést oko­zott tegnap egy személygépkocsi vezetője Hegyéténél (Dunaszerda- helyi járás). A mentő néhány perc­cel korábban újraélesztett beteget szállított a járási székhelyre. A 63 éves férfi életét vesztette, a baleset többi résztvevője könnyű sérülése­ket szenvedett. Az ütközést okozó Škoda 120-as vezetője ittas volt. Törvényszéki boncolás dönti el, hogy a beteg az ütközés következ­tében vagy kritikus állapota miatt hunyt-e el. Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója elmondta, fél órával a baleset után új mentőcsapatot állítottak össze, hogy a régióban biztosítsák a be­tegellátást. (jóm) RENDŐRSÉGI HÍREK Félmilliót kért a korrupt rendőr Pozsony. Félmillió koronát követelt egy zsolnai rendőr egy vállalkozótól azért, hogy megsemmisítse a számára ké­nyelmetlen iratokat. Teodor D. szólította meg a csalással gya­núsított vállalkozót, és azt ígérte, megszabadítja minden, a rendőrséggel kapcsolatos problémájától. A lakásában ta­lált kölcsönszerződések értéke meghaladja a 6,5 milliót, há­romtól nyolc évig terjedő bör­tönbüntetésre ítélhetik, (ú) Rablás riasztópisztollyal Deáki. Riasztópisztollyal tá­madt egy évvel fiatalabb falu­belijére egy 20 éves helyi fia­talember, aki ellen fegyveres rablás gyanújával indult eljá­rás. Az elkövető szabadlábon védekezhet, akár 12 év sza­badságvesztésre is ítélhetik - tájékoztatott Renáta Čuhák- ová nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. A károsult által is is­mert tettesnél megtalálták an­nak ellopott mobilját is. (gl) Vadkendert nevelt apja kertjében Léva. Vadkendert termesz­tett apja kertjében egy 17 éves fiú, ezért kábítószer-előállítás és -kereskedelem vádjával el­járást indítottak ellene. A rendőrök még a múlt hónap­ban fedezték fel az ültetvényt a Lévai járás egy meg nem neve­zett községében. A hét kilo­gramm szárított vadkenderből 2186 adag kábítószert lehetett volna előállítani. Renáta Čuháková, a Nyitra Kerületi Rendőr-főkapitányság helyet­tes szóvivője közölte, az elkö­vető fiatalkorú, ezért a kiszab­ható börtönbüntetés felét kap­hatja meg, tehát legfeljebb nyolc évre ítélhetik, (ftn) KÖZLEMÉNY Léva. A Reviczky Társulás által ma 17 órára meghirdetett Szülővárosom, Léva múltja és jelene című, Hevesi Sándor ál­tal készített film vetítése tech­nikai okok miatt elmarad. A szervezők az érdeklődők szíves elnézését kérik! (ú) AJÁNLÓ Október 26. (szerda) Zsigárd 19.00: A Zsigárdi Kulturális Közösségi és Tájé­koztató Központban Kalota­szeg és népművészete címmel tart előadást Kusztos Tibor bánffyhunyadi református lel­kész és felesége, Kusztos Ildi­kó. (gl) Október 27. (csütörtök) Szene - 10.00: Szenczi Mol­nár Albert, a zsoltárfordító cím­mel Kusztos Tibor bánffyhu­nyadi református lelkész tart előadást a Szenczi Molnár Al­bert Gimnáziumban, a XXXVI. Szenczi Molnár Albert Napok keretében, (ú) A polgármester nem írta alá Plichta Péter visszahívását a Novocentrum Rt. éléről Vitatott vezetőcsere Érsekújvárott Lengyel István: Megadták a lehetőséget, hogy befejezzem a megkezdett munkát Bizalmat szavazott a testület a gútai alpolgármesternek

Next

/
Oldalképek
Tartalom