Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-15 / 239. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZŐ 2005. OKTÓBER 15. RÖVIDEN Mától egész nap égő fényszórókkal! Pozsony. Ne feledjék a gépjárművezetők, mától egészen március 15-éig egész nap kötelező a tompított fényszórók használata. A közutakon való biztonságosabb közlekedés érdekében azonban ajánlatosabb, ha ezen az időponton kívül is bekapcsoljuk a lámpákat. „Statisztikai adatok alapján nem lehet felmérni, csökkent-e a balesetek száma, amióta kötelezővé vált a téli hónapokban a fényszórók használata. A tapasztalat azt mutatja, sokkal biztonságosabb, ha látnak bennünket és mi is látunk” - magyarázta érdeklődésünkre Marta Bujňáková, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa. A rendőrség 2000 koronás bírságot róhat ki azokra a sofőrökre, akik mától bekapcsolt fényszórók nélkül vezetnek, (dem) Nem hallgat a gázmüvekre a hivatal Pozsony. Elvetette az árszabályozási hivatal a Szlovák Gázművek javaslatát a gáz elosztási díjtételeinek a csökkentésére - jelentette be Ján Matuský, a hivatal vezetője. Szerinte ha elfogadták volna a cég javaslatát, az elosztásból származó nyeresége jövőre 33 százalékkal nőt volna, ami megalapozatlan. A jövő évi árakat ezért a hivatal saját maga dolgozza ki. A gázszállítási tarifákat így 2006 januárjától 9,55 százalékkal, az elosztás díjtételeit pedig 16 százalékkal csökkentik. A gáz fogyasztói árának azonban ezek csak a harmadát teszik ki, a gazdasági miniszter, Jirko Malchárek által bejelentett 6 százalékos gázárcsökkenés így egyelőre bizonytalan. (TASR) Késik a vasúti teherszállítás magánosítása Pozsony. A jövő évre tolódhat a Cargo Slovakia vasúti teherszállító magánosítása - állítja Vladimír Drozd, a közlekedési tárca hivatal- vezetője. Mindezt annak a számlájára írja, hogy továbbra sincs hatékony árfelügyelet az ágazatban. Avasúti teherszállítást felügyelő árszabályozási hivatal csak november elsején alakul meg, így csak valamikor decemberben kérhetik fel az érdeklődőket a végleges ajánlatok benyújtására. Hatályos árszabályozási rendeletek nélkül Drozd szerint a cégek kisebb összeget ajánlanának a Cargóért, miközben az állam 15-20 milliárd koronás bevételt vár a cég 100 százalékos részvénycsomagjának a magánosításáért. (SITA) Egyelőre nincs influenzajárvány Pozsony. Az influenzás betegek száma megfelel az üyenkor szokásosnak, még nem kell járványtól tartam, tájékoztatta lapunkat Darina Lopušná tiszti főorvos. Ezen a héten mintegy négyezerrel több esetet jelentettek, műit egy héttel korábban. (1-p-j) Dzurindáék is rábólintanak az egyesülésre Pozsony. Az SDKÚ elnöksége tegnap jóváhagyta a Demokrata Párttal (DS) folytatott eddigi tárgyalások eredményeit, a két párt egyesülése egyre konkrétabb formát kap. A döntés része az is, hogy egyesülés esetén az SDKÓcsatolja nevéhez a DS megjelölést. (1. p.j.) A Matador gumiabroncsgyártó magyar piacszerzése Rugalmas hálózatépítés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Győr. A puhói Matador gumiabroncsgyártó társaság október 7-én szerződést kötött Horváth Józseffel, a győri székhelyű Horváth Gumi Kft. tulajdonosával a társaság megvásárlásáról. A megállapodás értelmében 2006. január 1-jétől a kft. 100 százalékos tulajdonosa a szlovák cég lesz, s Matador Hungária néven működik tovább - közölte tegnap Dalibor Kalina, a gumiabroncs-üzletág igazgatója. A tranzakció összegét üzleti titokként kezelik. A Horváth Gumi Kft. éves nettó árbevétele 2-2,2 milliárd forint, ebből a Matador abroncsok forgalmának 45-48 százalékát adják - mondta Horváth József. A győri vállalkozás a magyar járműabroncspiacból több mint 11 százalékot hasít ki. A kft. napjainkban mintegy 60 főt foglalkoztat, a Matador szerint a cég hálózatát tovább bővítik, mivel a magyar piacot a cseh, a lengyel és az ukrán mellett stratégiai fontosságúnak tartják. Kalina szerint napjainkban a magyarországi forgalmuk évi 12- 13 millió euróra rúg, s ez évente további, minimum 5 százalékkal nőhet. A Matador egyébként azon kevés szlovák vállalatok egyike, amelyik külföldön is terjeszkedik, napjainkban cseh, orosz, kínai, kazah, német és etióp cégberuházásokkal rendelkezik, (shz) Rendkívüli találkozót tartanak az EU külügyminiszterei a madárinfluenza miatt Vásárolunk baromfihúst? Pozsony. A külügyminisztérium tegnap felszólította a lakosokat, hogy ha nem szükséges, ne utazzanak a Duna-delta vidékére a Romániában észlelt madárinf- luenza-fertőzés miatt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Közben Ivan Bielik, az országos tiszti főorvos szóvivője nyugalomra intett, miután a betegség miatt tömeghisztéria alakult ki Szlovákiában. Megismételte: az állategészségügyi felügyelet ura a helyzetnek, s beteg baromfi nem juthat be az országba. „Nincs ok pánikra, és semmüyen alapjuk nincs azoknak a rémhíreknek, melyek szerint nincs elegendő antivirotikum” - hangsúlyozta. Rendkívüli ülés Rendkívüli találkozót tartanak az Európai Unió külügyminiszterei a jövő héten az Európába érkezett madárinfluenza miatt - közölték diplomáciai források Brüsszelben. A találkozóra kedden Luxembourgban kerül sor. Növelte az emberi megbetegedések kockázatát a halálos madár- influenza-vírus teijedése új területeken Európa határai mentén - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO), felszólítva a szárnyasállomány és az emberek fokozott figyelésére. A WHO honlapján közzétett közlemény azért leszögezi azt is, hogy minden bizonyíték azt mutatja: a H5N1 vírus nem terjed könnyen a madarakról, hogy megfertőzze az embereket. Sikertelennek bizonyult minden eddigi kísérlet a madárinfluenza megfékezésére Délkelet-Ázsiában, a nemzetközi közösségnek rövid időn belül 260 mülió dollárt kellene előteremtenie, hogy szembeszálljon a halálos betegséggel - hangoztatta Omi Sigeru, a WHO illetékese. Omi rámutatott arra, hogy a H5N1 vírus, amely most csak akkor terjed át emberre, ha fertőzött madarak húsát fogyasztják, vagy ha szoros közelségben élnek szárnyasokkal, „kiszámíthatatlan és instabil”. Ez növeli annak lehetőségét, hogy olyan vírussá mutálódjon, amely fertőzőképe- sebb lesz az emberekre nézve. Nem csökkent a fogyasztás Munkatársaink alábbi körképe azt mutatja, kevés kivételtől eltekintve egyelőre nem esett vissza a baromfihús-fogyasztás Szlovákiában. Léván tegnapig semmilyen változást sem lehetett észlelni. A megkérdezettek szerint nem adnak el kevesebb árut, mint a hírek felröp- penése előtt. Az udvardi Novogal Rt. lévai boltjának eladója elmondta, az üzlet forgalma azért sem esett vissza, mert sok saját terméket kínálnak, behozatalból származó árut nem árusítanak. A Ma- sohron hentesüzlet elárusítónője szerint amíg a csirke a legolcsóbb, addig az emberek vásárolni fogják, hiszen sokan más, drágább húsfélét nem engedhetnek meg maguknak. Úgy gondolta, csak hazai terméket keresnek a vevők. A Nivo hentesüzlet eladója is megerősítette, az emberek kérdezik, honnan származik a termék, s a szlovákiait veszik szívesebben. De ez a betegségről szóló hírek előtt is így volt, a vásárlók már jó ideje odafigyelnek erre. Véleménye szerint a vásárlókedv megcsappanása még csak ezután következik, mert a betegség még nincs itt, de már nincs is olyan messze. Csak hazai baromfi „Egyelőre nem tapasztaljuk a baromfihús iránti kereslet csökkenését - tájékoztatott Jancsár Mária, a komáromi vásárcsarnokban található Beke húsbolt vezetője. - Vásárlóink többsége tudja, hogy kizárólag hazai baromfit árusítunk, legyen az hűtött vagy fagyasztott.” Az üzletvezető ugyanakkor az elkövetkező hetekben számít bizonyos visszaesésre, mégpedig éppen a sűrűsödő sajtóhírek miatt. Václav István vágsellyei hentes- bolt-tulajdonos szerint mióta a sajtóban annyit foglalkoznak a madárinfluenzával, érezhetően visszaesett a fogyasztás. „Vendéglőknek is szállítunk, és ez a kereslet is jelentősen csökkent. Azelőtt havonta elfogyott 3000 kg baromfi, most csak a fele. Szerintem éppen olyan ez a helyzet, mint annak idején, amikor a kergemarhakór- ral voltak tele az újságok. Akkor a marhahúst nem vették az emberek, kimondottan féltek tőle. Azóta megint vásárolják, sőt talán még jobban, mint azelőtt, pedig azóta az ára is felment” - jegyezte meg. (m, ú, fm, vkm, gl) KRONOLÓGIA Madárinfluenzás esetek 1878 óta Hamburg. A madárinfluenzát először 1878-ban Olaszországban figyelték meg. A XX. század legnagyobb járványát, az egyébként az Egyesült Államokban kezdődött spanyolnáthát is egy madárinfluenzavírus, a H1N1 okozta. Ekkor 40-50 millió ember halt meg. A következő nagy járványért, az 1957-es ázsiai influenzáért a H2N2 vírus volt a felelős, az 1968-as hongkongiért pedig a H3N2. A madárinfluenza vírusa 1983-ban bukkant fel újra. ♦ 1983-ban madárinfluen- za-vírus fertőzött meg barom- fikat Írországban (H5N8) és az Egyesült Államokban (H5N2). Madarak millióit ölték le. ♦ 1992-ben Mexikóban tört ki a madárinfluenza (H5N2). ♦ 1997-ben hongkongi baromfifarmokon bukkant fel a vírus azóta Ázsia-szerte dühöngő és emberre is veszélyes H5Nl-es altípusa. ♦ 1999-ben Olaszországban ütötte fel a fejét egy baromfivírus, amely két év alatt több mint 13 millió szárnyas pusztulását okozta. Ugyanebben az évben két ízben jelentették Hongkongból a H9N2 altípus előfordulását. ♦ 2003 márciusában Hollandiában tört ki járvány. A H7N7 vírus 83 embert betegí- tett meg, egy állatorvos életét vesztette. A ragály Belgium irányába teijedt. ♦ 2003 májusában a H7N7 egy kakastenyésztő telepről kiindulva egész Észak-Rajna- Vesztfáliában elteijedt. Az Európai Unió átmenetileg export- tilalmat rendelt el. ♦ 2003 decemberében a H5N1 pusztított Thaiföldön, Vietnamban, Dél-Koreában és Japánban, (m) Mit jelentenek a vírusok betűjelei? Pozsony. A kórokozó lényegében egy parányi, alig száz nanométeres gömböcske (egymilliárd nanométer tesz ki egy métert!), s felületén nagyjából ötszáz kis tüske, azaz érzékelő van. Ezek az érzékelők két csoportba oszthatók: a hemagglutininek (ezekből 15 különböző típus van) és a neuraminidázok (9 típus). Ez magyarázza, hogy minden influenzavírust két betűvel (H és N), illetve az adott érzékelőtípus számával jelölnek, (ú) Simon Zsolt földművelésügyi miniszter nem hajlandó minden évben dotálni az állatihulladék-égetőket Sokkal olcsóbb volna az egyszeri támogatás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Simon Zsolt visszautasította az állati eredetű hulladékot feldolgozó szlovákiai üzemek kérését, hogy az állam jövőre mintegy 100 millió koronával támogassa a veszélyesnek minősülő hulladék megsemmisítését. A húsfeldolgozók támogatják a földművelésügyi miniszter alternatív javaslatát, ha az költségmegtakarítást jelent számukra - erősítette meg lapunknak Edita Ohrablová, a kisebb feldolgozókat tömörítő szövetség vezetője. Néhány kisebb dél-szlovákiai vágóhíd és húsfeldolgozó tulajdonosa lapunknak elmondta: egymás után zárják be üzemeiket, amióta a monopolhelyzetet élvező három szlo- váldai dögégető a kilónkénti 3-4 koronáról 10-11 koronára emelte a veszélyesnek mondott hulladék megsemmisítési tarifáit. Nehezményezték, hogy az egységes és összehangolt áremelést a versenyhivatal nem kifogásolta. A hulladékmegsemmisítők képviselői tegnap azzal a javaslattal álltak elő, hogy az állam jövőre kilónkénti 5 koronával járuljon hozzá a veszélyes hulladék megsemmisítéséhez. Ez azonban 20 ezer tonnás feldolgozás esetén 100 millió koronás kiadást jelentene 2006- ban, miközben a kiadások évente ismétlődnének - érvelt Simon. A miniszter inkább egyszeri támogatást nyújtana azoknak a feldolgozóknak, akik helyben, az EU- normáknak megfelelő kis égetőket létesítenének. „Még 2003-ban az égetők vezetői azt állították, hogy a munka látónként 4,50-ért kivitelezhető. Ma 9 koronát számláznak érte” - érvelt a tárcavezető. A fővárosi és fővároshoz közeli húsfeldolgozóktól megtudtuk, költségeiket úgy próbálják csökkenteni, hogy a sertéscsontot inkább ingyen odaadják a kutyatulajdonosoknak. (gyor) Felkészültek a madárinfluenzára Pozsony. Az állati eredetű hulladékot feldolgozó szlovákiai üzemek felkészültek a madárinfluenzára. Ha a veszélyes állatbetegség megjelenne Szlovákiában, a dögégetők a madártetemeket azonnal megsemmisítik. A tárca 5 millió koronát tett félre erre a célra, (g) PÁRTOK NÉPSZERŰSÉGE A Közvélemény-kutató Intézet október 1-10-én végzett felmérésének eredményei (a reprezentatív minta 1294 megkérdezettet tartalmazott): ANO: az alkotmánybírósághoz fordul, ha nem Dachová, hanem Kuljaček kerül Malchárek helyére További képviselővel bővülhet a koalíció Ül SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Eggyel több képviselője lehet a koalíciónak: Pavol Kuljaček kerül a gazdasági miniszterré kinevezett Jirko Malchárek képviselői helyére, jelentette be tegnap Pavol Hrušovský. A házelnöknek ezt a megoldást tanácsolta az alkotmányjogi bizottság is, s több alkotmányjogász ugyancsak úgy vélekedett, hogy sem Marta Dachová, sem Michal Horváth nem formálhat jogot a tisztségre. Ugyanis korábban mindketten lemondtak arról, hogy pótképviselők legyenek, s ezt a döntést nem lehet utólag megváltoztatni. Mivel az ANO azt hangoztatta, a kérdést jogrendünk nem szabályozza egyértelműen, s Dachová igenis lehet pótképviselő, a házelnök nem elégedett meg csak az alkotmányjogi bizottság tanácsával. A testület élén egyébként a Pavol Ruskóval szembeforduló platformmal rokonszenvező független képviselő, Ján Drgonec áll. Hrušovský a biztonság kedvéért konzultált az alkotmánybírósággal is, s miután mindenki azt mondta, a hatályos normák értelmében az ANO választási listáján soron következő Kuljačeknek kell felajánlani a megüresedett széket, a házelnök ezt megtette. Az ANO azonnal megüzente: ha nem Dachová lesz a pótképviselő, az alkotmánybírósághoz fordulnak. Egyelőre nem tudni, az ellenzékiek nem állnak-e majd Rusko oldalára, s nem akadályozzák-e meg a Lintner-párti politikust az eskütételben, akárcsak Keszegh Pált néhány hete. „Nem kizárt, egyesek ismét megpróbálják mindenféle eszközzel nehezíteni a koalíció dolgát, s obst- rukcióhoz folyamodnak. A házelnök nem tehet mást, törvényeink értelmében fel kell szólítania Pavol Kuljačeket, aki majd eldönti, le akarja-e tenni az esküt” - mondta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője a házbizottság ülése után, ahol Hrušovský szintén ismertette döntését. Bárdos szerint a választójogi törvénybe pontos megfogalmazásnak kerülni, hogy még véletlenül se lehessen spekulálni. (sz-a, t)