Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-05 / 205. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 5. RÖVIDEN A részeg szamár és az aljas hazudozó Pozsony. Elnézést kért a Joj televíziótól Pavol Rusko, amiért védte Jozef Kropilák ANO-s képviselőt annak április 15-i balesete után. Rusko úgy fogalmazott, hogy Kropilák „részeg volt, mint a szamár”. A Szlovák Televízió tegnap déli vitaműsorában Rusko előadta, hogy a most Lintnerék platformjához csatlakozó politikus ittasságáról az ANO képviselői tudtak, csak ő nem, mégis hagyták, hogy Kropilák védelmére keljen. Jirko Malchárek, az új platform egyik vezetője jelezte, Ruskót kijelentéséért bíróságra adják, s egy­ben „aljas hazudozónak” titulálta az ANO vezetőjét. (SITA) Rusko: a munkahelyteremtés volt a gond Pozsony. Nem a minisztérium rossz irányítása volt a gond, hanem az, hogy sikerült kialakítania 30 ezer munkahelyet - ebben az érte­lemben nyilatkozott tegnap Pavol Rusko, a tárca menesztett vezetője. Az ANO elnöke a gazdasági tárca ideiglenes vezetésével megbízott Ivan Mikloš pénzügyminiszter szavaira reagált, aki szerint az előző vezetés problémákat hagyott hátra a tárcánál. (SITA) Megrendszabályozott német szurkolók Pozsony. Kényszerítő eszközöket is be kellett vetni néhány né­met szurkoló ellen, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy a né­met válogatott barátságos mérkőzésen 2:0-ra kikapott szombaton este Szlovákiától. A rendőrség igyekezett a stadionban tartani a német szurkolókat mindaddig, amíg a hazai nézők távoznak. Egy csoportjuk mégis kitörte az egyik kerítést, ezért a rendőröknek közbe kellett lépniük. Hat német ugyan kisebb sérüléseket szenve­dett, de nem az incidens során. A szlovák rendőrök a fellépésről hivatalosan is tájékoztatták német kollégáikat. A Német Labdarú­gó Szövetség tegnap elnézést kért az incidens miatt. (SITA) Lengyel turista halt meg a Magas-Tátrában Poprád. Völgybe zuhant és meghalt a Magas-Tátrában egy len­gyel turista. A szlovák hegyimentőket lengyel kollégáik arra kérték, segítsenek a mentésben. Azok azonnal indultak, de a helyszínelő or­vos már csak azt állapíthatta meg, hogy a 36 éves férfi belehalt a 100 méteres zuhanás közben elszenvedett sérüléseibe. (SITA) Sokan veszik igénybe az ingyenes jogi tanácsadást Jövőre már törvényesen ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Hat év alatt több mint 45 ezren vették igénybe az ingye­nes jogsegélyszolgálatot. A rossz anyagi helyzetben lévő polgárok számára kitalált szolgáltatás beve­zetésének évfordulója alkalmából az igazságügyi miniszter személye­sen adott jogi tanácsokat a rászoru­lóknak - tájékoztatta lapunkat Ľu­bomíra Miklovičová, a szaktárca sajtóosztályának munkatársa. Ki­vételesen Lucia Žitňanská államtit­kár és még két főosztályvezető is beült a központba, és igyekeztek személyesen útbaigazítani az ér­deklődőket. A díjmenetes szolgál­tatás egyébként jelenleg a kerületi bíróságokon mindenféle törvényes háttér nélkül működik, januártól azonban életbe lét az ezt megte­remtő új jogszabály. 2006-tól a jog­szegély díjmentes is lesz meg nem is: aki igénybe veszi, annak jelké­pes 150 koronát kell fizetnie. Az új jogsegélynyújtó központhoz a lako­sok hazai és nemzetközi, kereske­delmi, család-, munka- és polgáijo- gi ügyekben egyaránt fordulhat­nak. Csak azoknak érdemes felke­resniük, akik családjának az egy fő­re eső havi jövedelme nem haladja meg a létminimum 1,4-szeresét, ami a norma hatályba lépésekor 6622 koronának felel majd meg. Egy bizottság fogja ellenőrizni, a kérvényező valóban anyagi szük­séghelyzetben van-e. Az intézmény főleg tanácsadással foglalkozik majd, azaz eligazítják a polgárt, ügyével hova érdemes fordulni, van-e esélye sikerre, megéri-e pe­reskedni. Ezenkívül segítenek meg­fogalmazni a beadványokat. A köz­pontjogászai a bíróság előtt is kép­viselhetik ügyfelüket, ha viszont el­veszítik a pert, a bírósági tárgyalás költségeit a polgárnak kell téríte­nie. Az első konzultáció legfeljebb egy óráig tarthat, s már ekkor ki kell fizetni a 150 koronát, (sz. a.) Közvélemény-kutatás a családon belüli erőszakról Verekedős házastársak ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Eddig még soha nem ütötte meg a partnere az ország la­kosságának több mint felét, szám szerint 63,5 százalékát, a megkér­dezettek csupán 1,2 százalékát ve­rik rendszeresen - derül ki az MVK ügynökség kiadónk megrendelésé­re végzett reprezentatív felmérésé­nek eredményeiből. A férfiak 7, a nők 18,7, a szlovákok 13,4, a ma­gyarok 4,9 és a hívők 13,4 százalé­kát már legalább egyszer megütöt­te a partnere. A leggyakrabban az alap- és középfokú végzettséggel rendelkező személyeket verik meg. A családon belüli erőszak a Beszter­cebányai kerületben dívik, a legke­vesebb eset a Nagyszombatiban történik a felmérés szerint. A meg­kérdezettek 15,6 százaléka azt vá­laszolta, még soha nem volt part­nere. Az alábbi táblázat azt mutat­ja, mit tennének a polgárok, ha tu­domást szereznének róla, hogy környezetükben gyermeket vagy nőt bántalmaznak fizikailag, (ú) Feljelentést tennének a rendőrségen 33,6% Jelentenék a szociális ügyi hivatalnak 17,1% Sehol nem tennének feljelentést 18,9% Nem tudják 30,4% Rusko hívei a parlamenti frakció szombati, Lintner emberei az országos tanács tegnapi üléséről hiányoztak Kongresszus a kiváltak kizárására Pozsony/Trencsén. Jirko Malcháreket javasolja gaz­dasági miniszternek a Ľubomír Lintner köré tö­mörülő képviselői cso­port, Pavol Ruskót, az ANO elnökét pedig felszó­lították, lépjen ki a párt parlamenti frakciójából. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ANO Lintner-szárnyhoz tarto­zó képviselői szombaton frakció- ülést tartottak, a Ruskóhoz hű or­szágos tanácsot pedig tegnap Tren- csénbe hívták össze. Ruskóék a frakció, Lintnerék pedig az orszá­gos tanács üléséről hiányoztak - kölcsönösen azt hangoztatják, hogy a másik fél nem legitim képvi­selete a pártnak. Mikuláš Dzurinda kormányfő Malchárek jelöléséről csak azután nyilatkozik, hogy eldöntötte, támo­gatja-e vagy nem. A Dzurinda ve­zette SDKÚ gazdasági szakértője és képviselője, Roman Vavrík azon­ban már jelezte: Malchárek elfo­gadható jelölt a gazdasági tárca élére. A KDH elfogadja a Lintner- platform jelöltjét, az MKP pedig holnapi elnökségi ülése után foglal állást. A Rusko-pártiak szerint Mal­chárek egyéni gazdasági és hatalmi célokat követ, sőt, Eva Černá sze­rűit Malchárek már az év eleje óta készül a miniszteri posztra, ezért kérte az átvilágítását is. Lintnerék Malchárek képviselői helyére Pavol Kuljačeket, az ANO országos tanácsának kizárt tagját javasolják. Az új platform az ANO parlamenti frakciójába felvette An­ton Danko és Ján Drgonec függet­len képviselőket, és nem ért egyet azzal, hogy a Rusko mellett álló Be­áta Brestenská képviselő helyére az ANO-elnök kerüljön a törvényho­zás gazdasági bizottságába. Egyér­telműen a platform mellé sorako­zott fel Ľubo Roman, Pozsony me­gye elnöke és tíz kelet-szlovákiai já­rási vezetőség is. A kialakult helyzet volt a fő té­mája a tegnapi politikai tévéviták­nak is. Malchárek nem fogadta el a meghívást a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című műso­rába. Pavol Rusko ellenben elment, s amikor megtudta, hogy a koráb­ban általa betöltött posztra pályá­zó, ellene forduló liberális politikus inkább elkerülte a vele való találko­zást, megjegyezte: szeretett volna farkasszemet nézni Malchárekkel, de biztosan megijedt tőle, s valószí­nűleg éppen most cseréli ki valahol a pelenkáját. Egyébként Malchárek tegnap már nem kommentálhatta a Forma-l-es autóversenyt a Mar- kízában. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke elképzelhe­tőnek tartja, hogy pártja támogat­ná a kormányt a megbízatási idő­szak végéig, de csak ha átalakítják a kabinetet. Szerinte elsőként a mi­niszterelnököt szükséges lecserél­ni, majd a reformokat kell korrigál­ni. Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke az idő előtti választásokat tartaná jó megoldásnak. A Smer addig hajlandó támogatni a kabi­netet, de csak akkor, ha nem foly­tatják a villamos művek és a vasút magánosítását. Rudolf Zajac egész­ségügyi miniszter leszögezte: nála nem lesz tisztogatás, mert eredeti­leg sem politikai alapon válogatta ki munkatársait. Az ANO elnöke ki­jelentette: ő és a hozzá hű három képviselő asszony nem fogja támo­gatni a kormánykoalíciót, hiszen a kabinetben olyan miniszterek is ül­nek, akik nem élvezik az ANO és a pártelnök bizalmát. Zajac erre azt felelte, hogy „Rusko éppen politikai piruetteket produkál”. Rusko közölte, az ANO országos tanácsa jövő vasárnapra Zsolnára összehívta a rendkívüli pártkong­resszust, amelyen a kivált csoport tagjairól kellene határozni. Erre re­agálva Lintner azt nyilatkozta, nem tartják legitimnek a testület dönté­sét. (sza, s, t, ú) Tegnap délután népünnepély keretében adták át az impozáns létesítményt Vagyonok eredete Mától használható az Apollo híd ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ma hajnalban hajt­hattak át az első járművek az Apollo hídon. A főváros ötödik Duna-hídját tegnap adták át ün­nepélyesen. Az esemény több ezer érdeklődőt vonzott. Jelen voltak a legfőbb közjogi méltóságok, Po­zsony főpolgármestere, Pozsony megye elnöke, valamint a beruhá­zó és a kivitelező cégek vezetői. Pavol Prokopovič közlekedési miniszter az esetleges problémák­ra is kitért beszédében. Szerinte összehangolt munka kell ahhoz, hogy a Kassai és a Miletié utca még átépítetlen kereszteződése miatt közlekedési káosz ne kelet­kezzen a fővárosban. Ivan Mikloš pénzügyminiszter emlékeztetett: a hídépítésre az állam és Pozsony 3,6, az Európai Beruházási Bank 1,8 milliárd koronát fordított. „A híd szép és szükséges” - ezt már Andrej Ďurkovský főpolgármester mondta, aki reméli, az Apollo bal­esetmentes közlekedést biztosít majd Ligetfalu és Pozsony bal­parti része között. A tegnap reggeltől késő estig tartó, több mint ezer görkorcso­lyázó versenyével, veterán autók bemutatójával, koncertekkel és ünnepi beszédekkel tarkított nép­ünnepély után ma hajnalban első­ként a 87-es autóbusz hajtott át fél öt körül a hídon. Az Apollót a második világhá­ború végén lebombázott pozsonyi kőolaj-finomítóról nevezték el, többszöri nekifutásra, mert a po­zsonyiak egy része például azt szerette volna, ha az áprilisban el­hunyt katolikus egyházfőről, II. János Pál pápáról kapja a nevét. Az építés 2003 februárjában kez­dődött, 31 hónapig és két napig tartott. A beruházó a Metro Rt., a Kivitelező a Doprastav Rt. volt, amely már a negyedik pozsonyi Duna-híd építésében vett részt. Tegnap még gyalogosan (TASR-felvétel) A19 pillér közül csak egy van a folyómederben, 40 méterre a li­getfalui parttól, megfelelő helyet biztosítva a folyami hajózásnak is. (s, t, ú) Az európai előírásokkal összhangban enyhébb kritériumok is érvénybe lépnek Szigorúbb szlovák állampolgársági norma ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Múlt csütörtökön az eddiginél szigorúbb állampolgár- sági törvény lépett érvénybe; a norma értelmében ezentúl a kül­honi szlovákok és más külföldiek sem szerezhetik meg könnyen a szlovák állampolgárságot. Az előb­bieknek például eddig csak kérvé­nyezniük kellett, az utóbbiaknak pedig elég volt egy szlovákkal ér­dekházasságot kötniük, s augusz­tus végéig mindazoknak megítél­hették a szlovák állampolgárságot, akik már öt éve Szlovákiában él­tek, és bírták a szlovák nyelvet; va­lamint akik jelentős mértékben hozzájárultak az ország fejlődésé­hez, illetve élvezték a külföldi szlo­vákok státusát. A régi norma nem pontosította, a benyújtott kérvé­nyeket milyen gyorsan kell elbírál­ni, így a hivatalnokok általában a közigazgatásban szokványos ügy­intézési határidőkhöz tartották magukat. Vagyis ha az igénylő ele­get tett a feltételeknek, harminc, bonyolultabb esetben hatvan na­pon belül megkaphatta az állam- polgárságot. Szeptember 1-jétől ez kilenc hónapra, illetve egy évre változott. Korábban csak bizonyos formális kritérium teljesítését el­lenőrizték, mostantól az igénylő­nek az esküvőtől számított leg­alább három évig Szlovákiában kell élnie házastársával, s csak utá­na nyújthatja be kérvényét. A kül­földi szlovák sem válhat kizárólag státusából kifolyólag Szlovákia ál­lampolgárává, hanem a kérelem benyújtása előtt neki is itt kell él­nie. „Az európai előírásokkal össz­hangban néhány kategória számá­ra enyhébb kritériumok lépnek életbe. Ide tartoznak azok a 18 éven aluliak, akik már 3 éve az or­szágban laknak; vagy azoknak a gyermekei, akik már megkapták az állampolgárságot. Ugyanez érvé­nyes azokra, akik itt születtek, s a kérvény benyújtása előtti három évben Szlovákiában tartózkodtak. Ugyancsak egyszerűbb lesz az ügy­intézés azoknak, akik már tíz éve itt élnek, sőt már állandó lakhely- lyel is rendelkeznek” - tájékoztatta lapunkat Alena Koišová, a belügy­minisztérium kommunikációs osz­tályának munkatársa. (sz-a) Jelenleg több mint háromezer kérvény Pozsony. A szaktárca jelenleg 3500 kérvényt bírál el, a legtöbb kérelmező Csehországból, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából és Montenegróból származik. A kérvényeket ezentúl nemcsak a kerületi hivatalokban, hanem a nagykövetségeken is be lehet ad­ni. Egyébként a közelmúltban fülelték le azt a belügyi főosztály- vezetőt, aki 2002-2004-ben csúszópénz fejében 42 külföldinek - főleg kínaiaknak - hagyta jóvá jogtalanul a szlovák állampolgár­ságot. Amikor a belügy belső ellenőrzése során kiderült, hogy a magas beosztású férfi visszaélt jogköreivel, azonnal eljárást indí­tottak ellene, s fizetését 30 százalékkal csökkentették, később pe­dig felfüggesztették köztisztviselői státusát. Tíz évig terjedő sza­badságvesztésre ítélhetik, (sza-) Már tettek pár feljelentést Pozsony. Papíron szeptember I- jétől, ám gyakorlatilag múlt pén­tektől hatályos a vagyon eredetéről szóló törvény, amely lehetővé teszi a törvénytelenül szerzett javak el­kobzását. A Robert Fico (Smer) műhelyéből származó norma értel­mében bárki feljelentést tehet olyan személy ellen, akivel kapcso­latban felmerül a gyanú: legalább 6,5 millió korona értékű olyan va­gyonnal rendelkezik, melyre legális bevételeiből nem tehetett szert. Ér­tesüléseink szerint már az első két nap alatt tettek feljelentéseket, ám többen úgy vélik, a törvénynek nem lesz gyakorlati haszna. Elfogadásá­tól a hatályba lépéséig viszonylag hosszú idő telt el, s ezalatt az esetle­ges illegális vagyonnal rendelkezők átírathatták ingatlanjaikat mások­ra, vagy más módon rendezhették anyagi helyzetüket. Vladimír Me- éiar HZDS-elnök pedig már jelezte, az alkotmánybíróságon fogja meg­támadni a törvényt, mely szerinte olyannyira veszélyes, hogy a talá­ros testület a döntése meghozatalá­ig ideiglenesen a hatályosságát is felfüggeszthetné. Mečiar kezdettől fogva ellenezte a jogszabályt. Egyébként főleg az ő nevét emlege­tik a leggyakrabban a normával kapcsolatban, hiszen az ellenzéki vezér a mai napig nem tisztázta, miből finanszírozta a becslések sze­rint 40 milliót érő trencsénteplici villáját. Szeptember 1-jétől hatá­lyos a polgári perrendtartás módo­sítása is, mely remélhetőleg gyorsí­tani fqgja a bírósági eljárásokat. A kerületi fellebbviteli testületek ugyanis az ügyeket ezentúl nem utalhatják vissza alsóbb szintre új­ratárgyalásra, hanem vagy meg kell erősíteniük, vagy meg kell változ­tatniuk azitéletet. Eddig a fellebbe­zés rendkívül kusza, több szintű volt, az egyes instanciák oda-vissza utalgatják egymásnak az eseteket, s Dániel Lipšic igazságügyi miniszter szerint ez az örökös pingpongozás rendkívül lassította az eljárást. Ugyanez a törvénymódosítás szigo­rítja és átláthatóbbá teszi az ingó és ingatlan vagyon elárverezésével kapcsolatos szabályokat is. A végre­hajtóknak mostantól a kereskedel­mi közlönyben kell meghirdetniük az olyan vagyon eladását, melynek értéke meghaladja a havi átlagbér százszorosát, (-sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom