Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-17 / 215. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 17. Családi kör 13 A kölcsönös nyelvtudás pozitív hatást gyakorol az iskolai és családi kapcsolatok alakulására A nemzetiségek közötti megértés Ma is érdemes a múlt hagyományaira építeni, és a számítógépes nyelv mellett egymásét is elsajátítani (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) A magyar tanítási nyelvű iskolák, valamint a magyar társadalmi, kulturális és más intézmények létezésé­vel, támogatásával, ered­ményeivel kapcsolatban gyakran vagyunk szem- és fültanúi bizonyos útszéli, úgymond elmés megjegy­zéseknek, melyek szerint a magyarok gőgös elvakult- ságukban gyakran még az istennel is csak magyarul kívánnak társalogni. KOHÁN ISTVÁN Az említett témával kapcsolat­ban a közelmúltban olyan meg­jegyzést is hallottam, talán azt kép­zelik (mármint a magyarok), hogy a magyar világnyelv, majd epésen hozzátéve, az utóbbi időben annyi­ra kiépítették lobbyhálózatukat, hogy egyszer talán még ez az el­képzelésük is valóra válik. Már elöljáróban szeretném le­szögezni, az említett megjegyzé­sekkel kapcsolatban nincs szándé­kom sem pro, sem pedig kontra vi­tatkozni. Elvégre demokráciában élünk, melynek keretei között a szabad véleménynyilvánítás is el­fér, így hát nem tilthatjuk meg sen­kinek sem, hogy fennkölt gondolatait és elképzelése­it üy módon tegye, úgy is mondhatnám, közkinccsé. Talán meglepően hangzik, mégis úgy gondolom, az üyen kijelentések miatt nincs értelme a szerzőikre nehez­telnünk. Ha ugyanis szerintük a magyar nyelvet távlatilag az a meg­tiszteltetés éri, hogy vüágnyelv szintre sikerül magát felküzdenie, igazán nincs miért neheztelnünk, netán haragra gerjednünk az alkal­mi jósokra, még ha megjegyzéseik kissé epésen hangzanak is. No, de ezzel kapcsolatban most nem sze­retnék részletekbe bocsátkozni, in­kább a nem is olyan távoli múlt né­hány, sok olvasónk számára isme­retlen és bizonyára meglepő ese­ményre szeretnék rávilágítani. Ar­ra a történelmi tényre ugyanis, hogy a magyarok, pontosabban az illetékes magyar szervek a szlovák nyelvet bizonyos vonatkozásban - ami talán kissé bizarrul hangzik - a vüágnyelv szintjére emelték, amit az alábbiak is értelemszerűen bizo­nyítanak. Történelmi tény ugyanis, hogy 1938 őszén a Felvidék déli (vagyis Dél-Szlovákia), túlnyomórészt ma­gyarlakta részét a bécsi döntés ér­telmében az akkori Magyarország­hoz csatolták, jóllehet a visszacsa­tolt terület néhány városában, vala­mint azok környékén szlovák nem­zetiségű polgárok is éltek. Igényei­ket kielégítendő, ahol kérték, az il- letékes hatóságok műiden szinten létesítettek szlovák tanítási nyelvű iskolákat, természetesen párhuza­mosan a magyar tanítási nyelvű is­kolák mellett. Ezekben a magyar tanítási nyelvű középiskolákban (mindenekelőtt a gimnáziumok­ban) egy meghatározott évfolyam­tól kezdődően minden tanulónak kötelezően választani kellett egy vi­lágnyelvet, ami abban az időben leggyakrabban a francia volt, mivel a németet kötelező nyelvként ok­tatták. Ugyanakkor az illetékes tan­ügyi szervek érvényes rendeleteik keretében lehetővé tették a magyar tanítási nyelvű középiskolákban, hogy a tanulók a vüágnyelv helyett, annak egyenjogú megfelelőjeként a szlovákot választhassák, s abból érettségi vizsgát tegyenek, amit számos tanuló, szülei beleegyezé­sével örömmel elfogadott, és ered­ményeként a magyar nemzetiségű tanulók tökéletesen elsajátíthatták a szlovák nyelvet. Ezen túlmenően lehetővé tették a magyar-szlovák szülői kapcsolatok eredményes fej­lődését is. Ami pedig Dél-Szlováki- ában a második vüágháború után történt, valamennyiünk számára jól ismert tény, hiszen 1945-ben minden magyar tanítási nyelvű is­kola működését beszüntették, s ez a helyzet csak 1950-től kezdődően változott meg. A jelenlegi Ukrajnához tartozó Kárpátalja 1939-ben történt visz- szacsatolása után viszont'az ottani magyar tanítási nyelvű iskolákban a ruszin nyelv tanulását tették le­hetővé a kötelező vüágnyelv he­lyett. Amikor aztán 1940-ben a je­lenleg Romániához tartozó Erdély egy része Magyarországhoz ke­rült, az illetékes hatóságok a ro­mán nyelv tanítását a terület vala­mennyi magyar nyelvű tanintézet­ében kötelezővé (!) tették az óvo­dáktól az egyetemekig. Ezzel kap­csolatban megjegyzem, hogy a második vüágháború után gimná­ziumi tanulmányaimat Magyaror­szágon végeztem, s így alkalmam adódott több olyan tanulótársam bizonyítványába bepillantani, akik az egykori kassai, ungvári, esetleg nagyváradi gimnázium­ban kezdték meg tanulmányaikat, s az említett nyelvekben elért eredményeikről bizonyítványaik vallottak. Közülük néhányan még ma is élnek, s az említett tények valódiságán túlmenően sok min­denről tanúskodnak. Mindenek­előtt arról, hogy a nyelvek kölcsö­nös tisztelete müyen pozitív hatást gyakorolt a különböző nemzetisé­gek tanulói és családi kapcsolatai­nak alakulására. Az említett tények nemcsak hogy feljogosítanak, egyszersmind felszólítanak arra, hogy tisztelettel őrizzük és megbecsüljük múltunk hagyományait, továbbadva őket az elkövetkező nemzedékek számára. ... lehetővé tették a magyar-szlovák családi kapcsolatok fejlődését... ÖTLET-TÁR Behúzódunk a lakásba - színkavalkád fillérekből kidobni, hiszen olyan jó minősé­gűek... Kiporszívóztuk, kiporoltuk és varrtunk neki új ruhát. Egy­másra rakva ülőalkalmatosság, de szükségből kényelmes fekhely. Gyermekszobába állvány A gyerek kincseit valahol el keü rejteni. Ötletes megoldás ez a karos állvány, amelyre tarka zsákokat erősítettünk. Minden belefér, (k) TIPPEK íme, néhány újabb ötlet a Csalá­di Kör takarékos és praktikus olva­sóinak, hogyan menthetik meg a hasznavehetetlennek kikiáltott régi tárgyaikat, s hogy tehetik hangula­tosabbá otthonukat, házuk táját. A matrac új ruhája Likvidáltuk a nagymama ágyát - a matracokat azonban sajnáltuk SZÓ MI SZÓ Úri mulatság PÉTERFI SZONYA Amikor hetekkel ezelőtt Pozsony város utcáin megjelentek a koronázási ünnepségeket hirdető reklámok, vidéken élő pedagógus ismerősöm ar­ra kért, szerezzem meg neki a rendezvény pontos menetét. Azért, mert mindenáron látni akarja a régi korokat idéző parádét, sőt mint közölte, ti­zenéves gyerekeinek is meg akarja mutatni, van más, értelmesebb és hasznosabb szórakozás is, mint a különböző valóságshow-k, szupersztárok és egyebek. Min­dent megtettem a szükséges információk megszerzése érdekében, de persze eltartott egy ideig, míg a szervezők pontosították az ün­nepség műsorát. Miután műiden lényegeset közöltem vele, néhány nap elteltével újra felhívott. Örömmel újságolta, nemcsak a család­jával érkezik a fővárosba. Azért, hogy tini korú gyermekei ne vágja­nak „pofákat”, elváüalta, néhány barátjukat, osztálytársukat is el­hozza. Nem teljesen önzetlenül, tanárként ugyanis úgy gondolta, buszozás közben rögtönzött történelemórát tart a nebulóknak, csak jót tesz nekik, ha felkészülve tekintik meg a székesegyházbeli koronázási ünnepséget, a lovaggá ütési ceremóniát, vagy az arany­sarkantyús lovagok bajnoki viadalát. Boldogan közölte, képzeljem csak el: akadt egy váüalkozó apuka, aki felajánlotta, saját kisbusz- szál és saját költségen szállítja a fővárosba a társaságot, nehogy a menetrend miatt lemaradjanak valamiről. Ami azért is jó - szólalt meg belőle örvendezve a kispénzű pedagógus - mert az odahaza elkészített egész napra való elemózsiát, innivalót lesz hol tárolni. Csak mondjak egy könnyűszerrel megközelíthető belvárosi parko­lóhelyet - kért tanácsot. Miközben Pozsony Óváros honlapján ke­restem a koronázási menet útvonalát és az egyéb tudnivalókat, egyszer csak úgy éreztem, én is látni akarom a ceremóniát. Két nappal a koronázási ünnepség előtt nem volt napilap, amely ne tájékoztatott volna a nagyszabású akcióról. Csak hát meghűlt bennem a vér, amikor azt olvastam, hogy a székesegy­házbeli koronázásra 1500, a lovaggá ütésre 500, de a lovagi tor­nára is 50 koronás belépődíjat kell váltani. Kétségbeesetten tele­fonáltam az ismerősömnek, aki a döbbenettől szóhoz sem tudott jutni. Amikor megszólalt, sírással küszködött. - Hát igen, a nagy­szabású szórakozás mindig a hatalmasok kiváltsága volt. De koro­názáskor a plebsz is mulathatott, az udvaron ökröt sütöttek, hor­dókat vertek csapra... Most mit mondjak a srácoknak, akiket nagy nehezen sikerült annyira fellelkesítenem, hogy már jó bulinak tartják a kirándulást? Ugyanis nem engedhetem meg magamnak ezt a nagy anyagi terhet, a fejenként több mint kétezer koronás költség négyünk esetében az egyhavi béremmel egyenlő. A többi­ek helyzete hasonló a mienkhez. Számoltunk ugyan némi belépő­vel, sőt a srácok eltervezték, hogy havi zsebpénzükkel beszállnak a dóm tatarozására hirdetett adománygyűjtésbe is... Hm, elanya- giasodott világunkban a többség, a pór nép ismét csak a járdáról nézheti a parádés menetet, magát az ünnepséget pedig csak köz­vetve, kivetítőkön keresztül láthatja. Hát köszönjük, ebből az úri mulatságból nem kérünk. Én sem. Kié az ország? A hatalom? És a dicsőség? (TASR-felvétel) „Nyitva áll ax ajtó..." ... akárcsak Arany János Családi körében, így a kedves olvasó ismét beleshet rajta, mi váija a jövő heti számban: * Fukári Valéria nagy sikerű sorozatában V. Zay Péter házasságairól olvashatnak * Megtudhatják, hogyan sikerült a nyáron Kövesdi Károlynak megcsípnie néhány harcsát * Hogy mi újság egy hétvégén két kontinensen * Mit illik tudni a köszönés szabályairól * No, és a közkedvelt állandó rovatok... Mert mindenütt jó, de a legjobb Családi Körben!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom