Új Szó, 2005. szeptember (58. évfolyam, 203-226. szám)

2005-09-12 / 211. szám, hétfő

8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 12. PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Újra csúcson a korona JTURAJ MITOSINKA Az elmúlt hét rendkívül sike­res volt a fizetőeszközünk szá­mára. Ezúttal a korona 5 havi csúcsokat döntögetett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a hazai és a szomszédos piacokra egyaránt visszatértek a külföldi befektetők. A koronával együtt így tovább erősödött a fo­rint, a zloty és a cseh korona is. Hétfőn a korona 38,41/43 koro- na/euró szinten nyitott, a nap folyamán azonban 38,15 koro- na/euróra erősített. Mindez csak átmeneti erősödésnek szá­mított, a pénzpiaci játékosok még a kereskedés lezárása előtt elkezdték kiszedni a nyereségei­ket. Emiatt az árfolyam 38,20 korona/euróra esett vissza. Ezt a szintet sikerült fenntar­tania a fizetőeszközünknek ked­den is. Szerdára azonban a be­fektetőknek újra megnőtt az ét­vágya a koronára és a környező országok valutáira. A korona így újra a 38,20 korona/euró szint alá süllyedt. A koronán segített a szlovák jegybank kijelentése is, amely szerint a koronának még vannak tartalékai a további erősödésre. Ennek köszönhető­en az árfolyam rövid időre áttör­te a 38,10 korona/euró árfolya­mot. Ezt követően a befektetők újra elkezdték kiszedni a nyere­ségeiket, ami az árfolyamot 38,25 korona/euróra vetette vissza. A hét további napjain az árfolyam a 38,10-38,30 koro­na/euró sávba mozgott. Az elkö­vetkező napokban nem számít­hatunk nagyobb áttörésre, a ko­ronával így 38,00-38,50 koro­na/euró közötti árfolyamon fog­nak kereskedni. Enyhe korrekci­ókat csak a környező országok pénzmozgásai és a hazai politi­kai történések okozhatnak. A szerző az OTP Banka Slo­vensko pénzügyi elemzője MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 38,185 Len'qyel zloty 1,306 26,084 Svéd korona 27,810 Svájci frank USA-dollár 9,668 56,509 Magyar forint (1001 15,614 4,089 5,122 Szlovén tollár (100) 15,946 24,745 30,758 VETEL - ELADAS Bank. euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,14-39,14 29,87-31,53 1,28-1,34 14,95-16,25 OTP Bank 37,15-39,09 29,85-31,51 1,28-1,34 15,03-16,18 Postabank 37,22-39,16 29,99-31,53 1,28-1,34 13,81-17,41 Szí. Takarékpénztár 37,17-39,08 29,91-31,48 1,27-1,34 14,91-16,31 Tatra banka 37,17-39,15 29,97-31,57 1,28-1,34 14,99-16,23 UniBanka 37,19-39,13 29,99-31,56 1,27-1,34 15,21-16,01 Általános Hitelbank 37,17-39,15 29,94-31,54 1,27-1,34 15,03-16,19 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Magyarázatot követel az üzemanyag elmúlt heti rendkívüli drágulására a cseh gazdasági versenyhivatal Belebetegedtek a benzinsokkba Csehországban az áremelések előtt hatalmas dugók voltak a benzinkutaknál (ČTK-felvétel) Prága. Tárgyilagos és ada­tokkal alátámasztott ma­gyarázatot fog kérni a legfőbb üzemanyag-szállí­tóktól a cseh versenyhiva­tal (ÚOHS), hogy Csehor­szágban miért emelkedtek olyan radikálisan az el­múlt napokban az üzem­anyagok árai - jelentette be Martin Pecina, a ver­senyhivatal vezetője. KOKES JÁNOS Pecina, aki alig egy hete foglal­ta el a gazdasági versenyhivatal vezetőjének a székét, hangsúlyoz­ta, hogy az üzemanyagárakkal ki­emelten kíván foglalkozni, mert azoknak nagy kihatásuk van az egész gazdaságra. „Ügyelni fo­gunk arra, hogy a hatályos törvé­nyeket betartsák, s ne sértsék meg, hiszen az üzemanyagok árai az egész gazdaságot, az egész pia­cot, az egész gazdasági versenyt befolyásolják” - mondta újság­íróknak. Csehországban az elmúlt egy héten több mint 10 százalékkal emelkedtek a benzinárak. Míg ko­rábban 30 korona körül volt egy liter ólommentes 95 oktávos ben­zin, addig mára az ár 35 korona körül mozog. Az üzemanyag-szál­lítók a rendkívüli nagyarányú ár­mozgást, áremelkedést az esetle­ges benzinhiány miatt keletkezett félelmekkel, aggodalmakkal ma­gyarázták. A versenyhivatal véleménye szerint viszont az ilyen rendkívül nagyarányú drágulás nem volt in­dokolt, hiszen az üzemanyagot a szállítók (és a kiskereskedők is) még a korábbi, tehát az olcsóbb árakon szerezték be. A prágai mé­dia szerint az üzemanyaggal ke­reskedők, kihasználva az alkal­mat, az elmúlt napokban meghá­romszorozták, megnégyszerezték nyereségüket. A benzinkutak tu­lajdonosai, bérlői elutasították a bírálatokat. A drágább üzemanya­gok miatt több autóbusz-közleke­dési vállalat bejelentette, hogy októbertől, illetve a jövő év ele­jétől lényegesen drágítani kívánja szolgáltatásait. A csomagküldő szolgálatok is érzik a drága benzint A QBE: már csak a vagyonbiztosításra összpontosít Lendületet adott az unió Túladtak az ügyfeleiken ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Néhány csomagküldő szolgálat, főleg a nemzetközi ke­reskedelemben máris emelte szol­gáltatásai árát, mivel nem győzik az üzemanyagköltségek fedezé­sét. A Direct Parcel Distribution (DPD) Slovakia csomagküldő tár­saság egyelőre a belső tartalékok mozgósításával, az útvonalak le­rövidítésével próbálja lefaragni a költségeket, ám 2-3 héten belül döntést hoz az esetleges új (értsd magasabb) tarifákról is - mondta Peter Červeň, a DPD vezérigazga­tója. Az évi 450 millió postai kül­deményt továbbító német DPD csoportba tartozó szlovákiai cég 2005 első félévében 77 millió ko­ronás forgalmat bonyolított le, ami 53%-kal több, mint 2004 ha­sonló időszakában, nemzetközi forgalma pedig egy év leforgása alatt 382%-kal emelkedett. Čer­veň szerint ez a dinamizmus Szlo­vákia európai uniós tagságának köszönhető, (shz) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az ausztrál gyökerű, a szlovák biztosítási piacon 1999 óta tevékenykedő QBE profiltisz­títást hajt végre, amelynek kereté­ben megvált az életbiztosítási részlegétől. „A QBE-csoport glo­bális stratégiája jegyében a későbbiek során már csak a va­gyonbiztosításra összpontosít. Ezért a szlovákiai leányvállalata is megválik az életbiztosítási részle­gétől, amelyet a Cseh Biztosító ­Szlovákia (ČPS) társaságnak adta el” - mondta Peter Císar, a QBE vezérigazgatója. A ČPS a Szlová­kiában tevékenykedő három leg­nagyobb univerzális biztosító egyike, ami garancia arra, hogy a szeptember 1-től tulajdonost vál­tott ügyfeleket nem érheti ked­vezőtlenül a fordulat. A ČPS egyébként garantálta, hogy a ko­rábban megkötött szerződések változatlanok maradnak, és az ügyfelek semmit sem éreznek meg a cseréből, (shz) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Vállalkozók figyelmébe Üzletemberek találkozója Október 13-14. között Németor­szágban kerül megrendezésre az Ost-West nemzetközi üzletember­találkozó, amely már hagyományo­san évente, tavasszal és ősszel vátja mindazon vállalkozókat, cégeket, akik szeretnék üzleti kapcsolatai­kat bővíteni. A Felkínálom Marke­ting Menedzser Center (FMMC) német partnere által, a német ka­marákkal közösen rendezett ko­rábbi találkozókon számos német cégen mellett, több holland, belga, orosz, bolgár, cseh, szlovák, len­gyel, szlovén, magyar cég is képvi­seltette magát. Ezen találkozók si­kere alapján jó lehetőség kínálko­zik a vállalkozások számára a kap­csolataik bővítésére. Szakmai területek: fémmeg­munkálás és acélszerkezet-építés, környezettechnika, építőipar, elektrotechnika, villamosipar, mér­nökirodák, IT és adatfeldolgozás, vegy- és gyógyszeripar, agrártech­nika, mezőgazdasági termékfeldol­gozás, élelmiszeripar, csomagoló^ par, textilipar, üveg-, fa- és műanyag-megmunkálás, kereske­delem, járműipar, szállítmányozás és logisztika. Célunk, hogy a szlovák vállalko­zók, vállalkozások minél több le­hetőséget kapjanak a korábbi né­metországi rendezvények pozitív tapasztalatai alapján. A legutóbbi találkozón 225 üzleti tárgyalásra került sor, mintegy 45 kooperációs megegyezés köttetett a fent felso­rolt országokból érkezett 79 részt­vevő cégképviselő között. Részletes információkkal, prog­rammal készséggel állunk az ér­deklődők rendelkezésére. Részvé­teli szándékuk esetén kérjék a rész­vételhez szükséges nyomtatványo­kat. Jelentkezés szeptember 30-ig! Érdeklődés: FMMC International Marketing & Business Center: Tel/Fax: 0036/96/413688, 517867, e-mail: fmmc@mail.data- net.hu ; www.fmmc.hu . Üzleti kooperációs ajánlatok 13741 Magyar vállalkozás deko­rációs falképek, portrégrafikák fes­tését vállalja fotó alapján megren­delésre. 13737001 Németországi köz­pontú nemzetközi társaság kínál kiváló minőségű, előre bekevert al­koholos és alkoholmentes koktél italokat üveges kiszerelésben, ked­vező árakon, széles választékban. 13749 Német vállalat a követ­kező termékeihez keres kereske­delmi partnert: biztonsági szek­rény, tűzálló szekrény, korrózióálló laboratóriumi szekrény, laboratóri­umi tároló, vegyszer tárolására szolgáló biztonsági szekrény, biz­tonsági zuhany, szemzuhany. 13748 Német cég üveg és porce­lán nagykereskedőkkel szeretne kapcsolatba lépni. 13746 Francia cég számítógépes programfejlesztésre, keres cégeket. 13745 Német cég különböző gé­pek gyártóival szeretne kapcsolat­ba lépni: fúrógépek, erdészeti szer­számok, kerti szerszámok. 13743 Osztrák cég keres hotelek számára előre csomagolt és felira­tozott kis szappanokat. 13753 Osztrák cég építőipari gé­peket, mélyépítő ipari berendezé­seket vásárolna. 13752 Lengyel cég esernyőihez és más kiegészítőkhöz keres keres­kedelmi partnereket. 13750 Indonéz PP táska gyártó cég szeretne importőrökkel kap­csolatba lépni. • 8291TE Közepes minőségű bort vásárolna egy ausztráliai partner. Jó ár esetén folyamatos megrende­lés (kb. évi 2 millió üveg). 8292TE Farmerkabátot, nadrá­got keres egy budapesti nagykeres­kedő cég. 13256001 Szlovák cég kínál kü­lönféle, szinte majdnem minden, az európai kereskedelemben kap­ható porszívógépben használatos új generációs porszívózsákokat. A porszívózsákok egy új eljárásmód­dal, antibakteriális, polimer mikro- szálas kivitelben készülnek. Vállalkozások figyelmébe Mielőtt termékét forgalmazni kezdené Magyarországon, érde­mes a terméke vagy cége nevének, lógójának, reklámszlogenjének vé­delméről gondoskodni, hiszen ez­zel gazdasági előnyhöz juthat és te­temes károktól kímélheti meg ön­magát a későbbiekben. Ingyenes tanácsadás: +36 96 517 867, 413 688, ipaijoggyor@ freemail.hu 2100002 Az FMMC olyan cégek jelentkezését várja, amelyek helyet tudnának biztosítani egy helyi, bel­földi és nemzetközi kereskedelem­fejlesztéssel foglalkozó informáci­ós, innovációs klub működéséhez. Olyan cégek, vállalkozások je­lentkezését is várja, akik szívesen foglalkoznának üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgál­tatások, találmányok menedzselé­sével. Befektetés és ingatlan Befektetőt, vevőt keresünk 40 ha területhez Győrtől 20 km-re (17 ha erdő, nagyobb része szántó és egy lecsapolt tómeder, amely kotrás után alkalmas tó fenntartására). A területen termálkút található, je­lenleg kertészeti (melegházas) te­vékenységhez használják. Munkalehetőségek belföldön Munkanélkülieket, pályakezdő­ket, pályát módosítókat keresünk Szlovákia egyes városaiból területi képviselői munkakörbe. Találmá­nyok, új termékek menedzselését, szabad kapacitások lekötését vál­laljuk. Idegen nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére, pályakezdőknek és az üz­leti életben gyakorlattal rendel­kezőknek: találmányok, új termé­kek menedzselése, (távmunka is lehetséges). Munkalehetőségek külföldön Magyarországra keressük a kö­vetkező szakmák képviselőit: CNC fémforgácsoló Budapestre, 2 fő minőségbiztosító Győrbe (autó­gyártási technikus, fémipari alkat­részgyártás); CNC marós; szállít­J mányozó, logisztikus csoportvezető (angol). Egyéb mindenféle szak- és betanított munkalehetőségek kü­lönféle iparágakban: bejelentkezés, kiajánlás és munkaadó-keresés. Az angol és német nyelvterület álláslehetőségei: Németországba, Írországba bébiszitterek, házve­zetőnők, farm-munkások; daruke­zelő és hegesztő (141TBW Wll, 141TBW HL045 D048 135P T14PA), Londonba fröccsöntő szer­számkészítő, üzemgépész; Szakor­vosokat, ápolókat keresnek Anglia, arab és skandináv országok, Né­metország, Svájc területére; egyéb munkakörökben kiajánlás, munka­adó-keresés, szezonális és alkalmi munkalehetőségek. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kap­hatnak a lap olvasói, a konkrét ter­mékeik értékesítésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vál­lal felelősséget és nem áll módjá­ban a bővebb felvilágosítás szol­gáltatása, a kapcsolatok létreho­zása. Kapcsolatfelvétel: Fax: 0036/96/413688, 517867, e- mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.hu .

Next

/
Oldalképek
Tartalom