Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-27 / 200. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ Meglopták az Anderlechtet Nemzetközi szégyent és több mint másfél millió cseh korona értékű kárt okozott az az ismeretlen férfi, aki a Slávia- Anderlecht mérkőzés alatt behatolt a belga bajnokcsapat öltözőjébe, és elvitte a játékosok értéktárgyait. A második félidő alatt egy Anderlecht feliratú melegítőben azzal az ürüggyel ment be az öltözőbe, hogy ásványvizet visz a játékosoknak. Ott aztán zavartalanul átkutatta a játékosok dolgait, és egy táskát megtömött mobiltelefonokkal, karórákkal, ékszerekkel, bankkártyákkal, pénztárcákkal, údevelekkel és más értékes dolgokkal. A Slávia vezetése jelezte, hivatalos úton elnézést fog kérni a történtekért, a klubelnöke azt sem zárta ki, hogy esetleg saját forrásból megtérítik az okozott kárt, vagy legalábbis annak egy részét. (-kés)- Szomszédasszony, megtaláltam az elveszett kutyáját! (Kiss Tibor rajza) HÉTVÉG(R)E Elvitte szegényt a váltóláz... Súlyos problémát vetett fel július elején a Markíza híradója: Sikerül-e öt kilót fogynia szeptemberig Pavol Ruskónak. Az ügyben nyomozó riporternek magát Ruskót is sikerült utolérnie, aki becsületszavát adta, hogy bizony lefogy. Különben szeptembertől biciklin járok munkába - tette hozzá Rusko. HOLOP ZSOLT A riporter a kockázatok tekintetében egy fogyókúragurut is megkérdezett a kerek ötkilós fogadalomról, na meg persze az utca emberét, mert más, fontosnak tartott hír nem volt aznap. Mi, hogy öt kilót?, az kizárt!, mondta több utcaembere, mások meg kajánul vigyorogtak, ugyan, öt kilót ledobni nem művészet, de őket kivágta a szerkesztő. Bő két hét múlva a Markíza bejelentette: Rusko teljesítette a választóknak tett ígéretét!! A fogyás részleteiről maga Rusko számolt be, a kúraguru elismerően bólogatott, de a többi média ekkor már a százmilliós váltókkal volt elfoglalva. Rusko azóta túl is teljesítette fogadalmát, fogy ő maga, fogy a pártja, megnyugodhat: Nem kell biciklin munkába járnia. Nem vetne túl jó fényt a kormánypártokra, az egész politikai elitre, ha az újságokból szereztek volna tudomást Rusko váltóiról, egy időben az olvasóval. Valószínűleg nincs is erről szó. Viszont ez sem vet rá jó fényt. Abból van ügy, amiből ügyet csinálnak, arról tud a választó, amit megmondanak neki. Ha még nem alkalmas, nem dobjuk át a váltót. Alkalmas akkor lett, amikorra sikerült kipuhatolni, hogy Rusko bukásával nem bukik a kormány, az ANO alelnökei se támogatják őt, képviselőinek java továbbra is a kormánypártokkal szavazna. Ellenkező esetben, tehát ha csak a firkászok kellemetlenkednek a váltók miatt, viszont bukna a kormány, azzal is elintézhető lett volna az egész, hogy Rusko megnyugtató magyarázattal szolgált koalíciós partnereinek... - az emberek nem mentek volna tüntetni az utcára. Vagy azzal is elsimítható, hogy ez az ANO ügye. Vagy hogy müyen gazdasági miniszter lenne az, aki nem tud százmilliót kölcsönkérni? (Hiszen Dzurindát is meg lehetne kérdezni az SDKÚ 22 milliójáról. De ez az SDKÚ ügye, ugye. És milyen párt az, amelynek senki nem vállalja át a tartozását?) Ruskónak már csak amiatt is le kellett volna mondania, amit a váltók törlesztéséről összehordott. Tán négy verzió volt, de ezt ő se tudná megmondani pontosan. Magyarázkodásából az mindenestre kiderült, hogy az elmúlt két évben azon törte a fejét, kitől kérjen milliókat, majd miből fizesse vissza a pénzt, maradék idejében pedig a rendőrségre járt feljelentéseket tenni, illetve a Markízának nyilatkozott. Ez utóbbit láthattuk is. Hajmeresztő, ahogy cégeket, részvényeket, osztalékokat, a jó ég tudja miket húzott elő a zakója ujjúból, remélem, jegyzetelt az adóhivatal. Politológusok azt a kérdést is feltették, mi a fenét magyarázkodik még Rusko, amikor már a rendőrségnek kéne vizsgálnia az ügyet, de úgy konkrétan. Egyetlen dologra nem szólította fel senki: mutassa be a vagyonnyilatkozatát, azzal tisztázhatná pénzügyeit, anyagi helyzetét. Nem véletlen, hogy ez senkinek se jutott eszébe. A politikusok vagyonnyilatkozataiból nem deríthető ki semmi, dicsérte is mindegyik a vonatkozó törvényt a választóknak. (Na jó, volt aki békítőén azt mondta nekik, hogy csak ilyenre futotta.) Engem mégis jobban érdekel a másfél milliárd korona, mégiscsak tizenötször több a százmilliónál. A másfél milliárdot a bukás előtt egy nappal nagy hirtelen utalta át Rusko egyik embere a minisztérium mellett működő vállalkozásfejlesztési ügynökségtől egy kft.-nek. Mi van, ha Rusko nem bukik? Ha nem kell hirtelenkedni, van mód kivárni a határidőket, az egész pályázati procedúra lezárását? Akkor minden rendben lett volna? Jó helyre kerül a pénz? Azzal, hogy Rusko bukott, máris rossz helyre került? Hiszen a cég még jóval a váltóügy kipattantása előtt pályázott. Mindenestre a kassai kft. nagyon megijedhetett, mert azon melegében visszaadta a másfél milliárdot. Ez nem szokás. Ha ennyi pénzről van szó, az ügyet évekig elvizsgálgatják a jogászok és a bíróságok. A másfél milliárd most új gazdára vár. Négy iraki terroristán végeztek életmentő műtétet, az egészet eltitkolták az amerikaiak elől Volt titkos alku a túszejtők és az olaszok közt MTI-HÁTTÉR Az olasz vöröskereszt távozó vezetője elismerte, hogy a szervezet ellenszolgáltatást nyújtott tavaly iraki terroristáknak két elrabolt olasz segélymunkás szabadon engedése fejében. Az olaszok tárgyaltak a terroristákkal Simona Pari és Simona Torretta szabadon bocsátásáról, s ezt eltitkolták az amerikai megszálló hatóságok előtt - mondta Maurizio Scelli, az olasz vöröskereszt leköszönő vezetője. Simona Parit és Simona Torrettát 2004. szeptember 7-én rabolták el az olasz emberbaráti szervezet bagdadi irodájából, majd több ultimátumban az Irakban állomásozó olasz alakulatok kivonását követelték. „Az az ember, aki közvetített köztünk, közölte azt a feltételt, hogy meg kell mentenünk négy, harcban megsérült terrorista életét. Mind a négy személyt körözték az Irakban működő amerikai hatóságok. Elrejtettük a négy körözött személyt, s orvosaink megműtötték őket. Négy leukémiás gyereket is kezeltünk az alku keretében, mind a négy az iraki ellenállásban részt vevő fegyveresek gyermeke” - tette hozzá. Mindez súlyos politikai nehézséget okozhat Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek. Az olasz miniszterelnök akkoriban határozottan cáfolta, hogy az olaszok váltságdíjat fizettek a két olasz segélymunkásért, akiket háromhetes fogság után bocsátottak szabadon. Tehát ha váltságdíjat nem is, „ellenszolgáltatást” nyújtottak, sőt - mint a vöröskeresztes vezető állította - Berlusconi jobb keze, Giovanni Letta államtitkár hozott olyan döntést, hogy az amerikaiakat nem szabad beavatni a terroristákkal kötött alkuba. A Berlusconi-kormány ezután közleményben szögezte le, hogy Róma igenis összehangolta a két nő kiszabadítása érdekében tett lépéseit az amerikaiakkal, minden részletről tájékoztatta őket. Az olasz vöröskereszt önállóan járt el saját szabadítási kísérletében, a vöröskereszt nem áll az olasz hatóságok ellenőrzése alatt - tartalmazza a kormány közleménye. Külön érdekessége a dolognak, hogy részt vett a szabadító akcióban az a Nicola Calipari olasz titkosszolgálati tiszt is, aki később, ez év márciusában egy másik olasz túsz, Giuliana Sgrena újságírónő kiszabadulásakor talányos körülmények között vesztette életét. Egy amerikai ellenőrzőpontnál lőtték le, miközben a bagdadi repülőtér felé tartott egy gépkocsin a frissen kiszabadult újságírónővel. A Pentagon az eset kivizsgálása után azt mondta, az amerikai katonákat nem terheli felelősség. Az olaszok nem tájékoztatták őket arról, hogy a bagdadi repülőtérre viszik a kiszabadult újságírónőt, nagy sebességgel közeledtek az ellenőrzőpont felé, és figyelmen kívül hagyták a figyelmeztető lövéseket. Az olasz vizsgálat szerint előre tájékoztatták az amerikaiakat, az autó lassan hajtott, és az amerikaiak minden figyelmeztetés nélkül nyitottak tüzet a járműre. KOMMENTÁR Szegénységünk forrása LOVÁSZ ATTILA Ennyi idegesség és esélylatolgatás után szalonképes publicista már nem is írna a Pavol Rusko menesztését megelőző váltóügyekről, ha a botrányt szokványos módon kezelte volna ä politika, a párt, a kormány s főleg a társadalom. Sajnos nem így történt. A váltóbotrány ugyanis nem egy kormányzati és politikai botrány, s azon kívül minden a legnagyobb rendben. A váltóügy sokat magyarázó jelenség, a szlovák politikai elit viselkedésének demonstratív megjelenítése és a társadalom tehetetlenségének bizonyítéka. Hogy Pavol Rusko a politikát akár párt-, akár kormányzati vonalon egy kft. szintjén kezelte, a politikai partnerek már rég tudták. Hogy nem szokása betartani még az írott szerződéseket sem, azt az 1998-as Pohánka-Kočner-Rusko ügy egyértelműen bizonyította. Ruskónak akkor is váltókkal volt baja, most is. Az általa társbirtokolt televízió politikai harcra való felhasználása sem számított titoknak, mint ahogy az sem, hogy a politikai peoplemeterek kedvéért Rusko bármilyen elvet elvet, sárba tapos és képletesen, hullákon át képes karriert csinálni. Műit ahogyan azt is tudták, hogy testőrsége a Markízában oroszul beszél, ami nem a jobb társaságokhoz való tartozást jelenti. Mindezek ellenére Rusko kétszer sikeresen tudott pártot alapítani, az elsőt Schusternek a másikat magának. Kormányzati tényező lett, s mindezek ellenére egy olyan érzékeny tárcát kaparinthatott meg, mint a gazdasági. Műiden leírt (és nem leírt) hibája ellenére komoly döntési jogköröket kapott nagyberuházások esetére, s ő vezényelhette a villamos művek magánosítását. Koalíciós partnerei csak akkor emelték fel hangjukat (s akkor sem mindegyik), amikor már tarthatatlan lett a jogszabályi minősítésben talán nem, de a közvélekedés szempontjából mindenképp gazemberség. Szimptómaként kezelendő, hogy az ország nagy része egy olyan televíziós híradót néz, amely az objektivitástól fényévnyire távolodott el, hogy az évek óta politikai célokra felhasznált tévéműsor nem irritálta a írekvenciatanácsot, s hihetetlen, hogy egy szabályokat megszegő politikust a közvélekedés nem taszított le a trónról már évekkel ezelőtt. A váltóügy kipattanásakor politológusok, elemzők, kommentátorok boncolgatták, milyen esélyei vannak a kormánykoalíciónak, mit hozhat egy pártszakadás, mit lép majd a kegyvesztett miniszter, és mit az eddigi partnerek, vajon mit tesz az ellenzék. Mintha a lakosság szempontjából mindez nem volna mindegy. A sajtó nem tudja nevén nevezni a gazfickóságot, a lakosság nem tudja elutasítani a tisztességtelenül játszó közszereplőket, a politikai osztály képtelen olyan szabályokat alkotni, amelyek kiszámíthatóvá s főleg tisztességessé tennék a közéletet. A pragmatizmus, a parlamenti matematika és a médiakommunikációs választási politika odáig juttatta a közéletet, hogy az a technikai hatalomgyakorlás és a biznisz színtere lett. Itt tartunk 15 évvel a „bársonyos” után és a jövő évi választásokon semmi új nem várható. Ezt nevezik a világon banánköztársaságnak. S bármilyen hihetetlen, ez az oka a lakosság szegénységének. Tömegesen jómódúnak lenni csak tisztességesen működő országban, az erkölcsöt ökonómiai kategóriának értelmező gazdaságban lehet. JEGYZET Határtalan mosollyal TALLÓSIBÉLA Nem szeretem a regulákat. Megvan rá az okom. Súlyosan reguladús időkben nőttem fel. Amikor még - csak hogy egy példát mondjak a fiatalabbak kedvéért - egy fiú álmában se gondolhatott volna arra, hogy fülbevalóval ékszerezze fel magát. A hosszú hajért inkvizíció járt, a trapéznadrág volt az eretnekség. Na, és a farmer... kimondottan üldöztetett. Nem is árusították bármely ruhaüzletben! Nem beszélve arról, hogy engem még a seregbe is besoroztak, kötelezően és nagyon szigorúan, és ott aztán regula regulát ért. Szóval, volt minek örülnöm, amikor eljöttek az előítéleteket és regulákat - valamelyest - elsöprő idők. Most már - a regulákat illetően - visszafogottabb az örömöm. Van olyan, amely ellen nem tiltakoznék. Nem olyasfélére gondolok, amilyet Malajziában érvényesítenek, ahol előléptetési súlyregulát vezettek be, melynek értelmében csak a súlyfeleslegüktől megszabadultak számíthatnak előléptetésre. Ugyanitt a karcsúsító programot a katonaságnál már korábban bevezették. Az ilyen regulákra nem vagyok vevő, mert ezek az emberi méltóságot sértik. Hasonlóak voltak a fentebb említettek. De mondjuk, itt van egy orosz példa, a mosolyregula, amely mosolyt parancsol a mogorva orcájú, marcona orosz határőrök ábrázatára. Soraikban azt remélik, hogy ezzel sikerül javítani valamelyest az orosz földre lépők közérzetén. Ez már valami. Nálunk se lenne haszontalan dolog! Megmosolyregulázhatnák például a szolgáltatások területén dolgozó alkalmazottakat. Feltétel lehetne számukra, hogy tudjanak mosolyogni. Hogy mosollyal és kedvességgel közeledjenek felénk. Mennyűe jobb lenne a közérzetünk, ha úgy tudnánk például vásárolni mindig mindenütt, hogy az eladók mosolyognának ránk, mi meg visszamosolyognánk. Példát vehetnénk egy ma már sajnos nem élő magyar televíziós bemondónőről, aki pozitív kisugárzásáról és a mosolyáról (is) hues volt. Azt vallotta, hogy amikor kilép az otthonából, félre kell tennie személyes gondjait, az emberek között mosollyal kell közlekednie, számára ez a természetes. Szomorú lenne, ha megérte volna, hogy egy kis mosolyért már-már az orosz határig kell mennünk.
