Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-03 / 179. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 3. Újabb változások Párkány tömegközlekedésében Megoldották a parkolást, nem kell gyalogolni ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Párkány. A muzslai, a köbölkúti, az érsekújvári és a komáromi helyközi buszok augusztus 15-től ismét közlekednek majd a városközpontig, tehát e járatok utasainak nem kell a Billa bevásárlóközonttól gyalogolniuk. Erről a megye, a város, valamint a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) érsekújvári és helyi illetékesei tegnap döntöttek. A város tegnap az SAD rendelkezésére bocsátotta azt a piac mögötti területet, amely a központi megálló közveüen közelében található. A hónap közepétől tehát ott ingyen parkolhatnak a közérdekű járatok autóbuszai. Csepregi Zoltán, az SAD helyi részlegvezetője szerint győzött a józan ész. Hozzátette: az említett területet már két évvel ezelőtt is kérték a várostól, ám ezt akkor különösebb indok nélkül elutasították. Ugyanakkor szerinte ez a körülményekhez képest azért felel meg, mert így sem a Vadas cég, sem pedig a Tűzoltó utca parkolási rendjét nem zavarják, és Párkány általános érvényű rendeletét sem kell emiatt módosítani. Ján Oravec polgármester lapunk érdeklődésére közölte: valóban kaptak tiltakozójegyzéket az érintett járatok utasaitól, ám - mint fogalmazott - ő is azon volt, hogy mielőbb rendeződjön az ügy. A város vezetője kifejtette, szerinte hosszú távon ez a terület sem lesz jó, és télen gondok adódhatnak a tereppel. „Azt is észszerűnek tartottam volna, hogy a Vadas új parkolójának egy részét használják, de semmi gond, ha nekik ez a jobb és olcsóbb megoldás” - fejtette ki Oravec. Úgy véli, ilyesmit nem nyilatkozatháborúval szokás korrekt módon megoldani. Az épülő korzóval kapcsolatban megjegyezte: a jelenlegi helyzet szerint tartani tudják az augusztus 25-i átadási határidőt, (buch) Körforgalom-építés, vezetékcsere Dunaszerdahelyen Ideiglenes útlezárások ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÁS Dunaszerdahely. Szeptember 15-ig átépítik a Galántai úti kereszteződést, ezért útlezárásokra és forgalomátirányításra kell számítani a belvárosban. Erről jelzőtáblák tájékoztatják az autósokat. Az Észak 2-lakótelepen folyó vízvezetékcserék miatt októberig maradnak a részleges útlezárások. Ez a Gyurcsó István utcát, a Boriny-lakótelepet, a művészeti alapiskola és a Smetana liget közötti utakat érinti. A rendőrség fokozott figyelemre kéri a gépkocsivezetőket. A Galántai úti kereszteződésben körforgalmat építenek, a költségvetése 5,6 mülió korona. Bár két állami út kereszteződéséről van szó, a város saját kasszájából különítette el a beruházáshoz szükséges összeget. „Megoldhatatlan a város közlekedése, ezért beterveztünk még egy körforgalmat a Pódafai úti kereszteződésnél” - tájékoztatta lapunkat Pázmány Péter polgármester. Az építkezési munkálatok elvégzésére versenypályázat van folyamatban - tudtuk meg a városháza építészeti osztályán. A Nagyszombati kerület 2,5 millió koronával járult hozzá a két említett körforgalom kialakításához, (jóm) Nemzetközi Amerikaiautó-fesztivál Dél-Komáromban Lóerők, decibelek és buli ÚJ SZÓ-ELŐZETES Dél-Komárom. Az amerikai autócsodák szerelmeseit várják péntektől vasárnapig a Monostori erődbe a 4. Nemzetközi Amerikaiautó-fesztiválra, a maga nemében a térség legnagyobb rendezvényére. A találkozóra - az előző évek tapasztalatai alapján - a hazaiakon kívül osztrák, német, szlovák, svájci, cseh, belga, lengyel és holland autósok is szép számmal érkeznek majd. Az esemény nagyságrendjét jól tükrözi, hogy tavaly 17 ezer látogatót vonzott a több mint 600 bemutatott batár, ebben az évben pedig 20 ezer nézőre és mintegy 800 járgányra számítanak. A folyamatos kocsibemutató mellett idén is lesz gumifüstölési és több ügyességi verseny, szexis autómosás és mellszépségverseny, autótaposás - Big Foot-bemutató, de megválasztják a legszebb és leghangosabb járgányt is. Nem marad el a hagyományos, két Komárom közti vakolatrepesztő felvonulás sem, mi több, idei újdonságként rekordkísérletre is vállalkoznak az autótulajdonosok: négymillió köbcentiméter „szólal meg” egyszerre, amikor a résztvevők ugyanazon időpontban nyomják majd a gázpedált. Akinek kedve tartja, kipróbálhatja a hőlégballont és a helikopteres repülést, újabb motívumokat festethet vagy tetováltathat a testére, ha pedig igazán szerencsés, a tombolán megnyerheti a fődíjat, ami nem más, mint egy 85-ös Pontiac Parisienne Brougham. A rock ‘n roll és rockabilly parti idei sztárvendége Fenyő Miklós lesz. Sok autó, bulik, pörgős zenék, szexis lányok, közvetlen légkör - mindez együtt adják a Nemzetközi Amerikaiautó-fesztivál egyedi hangulatát. (vkm) Hasonló csodajárgányokból idén is lesz bőven (Vas Gyula felvétele) Régió 5 A Mercedes ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött A kocsi teljesen összeroncsolódott. Júliusban már négyen vesztették életüket a Nagyszombati kerület közútjain. (Rendőrségi képarchívum) Halálos baleset történt Nagyszarvánál Nagyszarva. Olyan erővel hajtott az útjában álló fának egy Mercedes, hogy az ütközést követően még megpördült, és a kocsi a tetejére fordult. A szerencsétlenül járt sofőr a helyszínen meghalt, autójából pedig felismerhetetlen roncs maradt. A tragikus kimenetelű baleset hétfőn kora este történt dunaszerdahelyi járásbeli Nagyszarva közelében. A Mercedest vezető 53 éves férfi eddig ismeretlen okból az egyenes útszakaszon áttért a szemközti sávba, lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött. Júliusban négyen vesztették életüket közúti balesetekben a Nagyszombati kerületben, 25-en súlyosan megsérültek. A kerületben a Nagyszombati járás (102 baleset) után a Dunaszerdahelyiben történt a legtöbb, 85 baleset, a harmadik helyen pedig a Galántai járás szerepel 77 esettel, (jóm) Idegklinika épül Nyitraivánkán, amelyet várhatóan három év múlva nyitnak meg A gerincbántalmakkal élőknek jelenthet esélyt Nyitraivánka. Három éven belül világszínvonalú ideggyógyászati központ és gyógyfürdő nyílik a Nyitrához közeli településen - ha a hazai közegészségügyi hatóságok is úgy akarják. VRABEC MÁRIA A község polgármestere, Peter Guzmický bizakodó. Eddig mintegy hetven szakember és illetékes hivatal véleményét gyűjtötte be, és - ami a legfontosabb - befektetőt is talált. Az ötletet az adta, hogy tavaly kútfúrás közben sós termálvízre bukkantak. Rögtön külföldön kerestek befektetőket, és egy német építészeti cégcsoport - amely eredetileg Prágában szeretett volna integrált, hátgerinc- és gerincvelő-sérülések kezelését biztosító központot építeni, de a cseh fővárosban nem talált megfelelő telket - érdeklődni kezdett a lehetőség iránt. „Ma már készek a tervek, és az engedélyeztetési folyamat sem tarthat tovább egy évnél. Mindenekelőtt a telket kell megvásárolnunk az államtól” - mondta a polgármester. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően halad, a gyógyászati intézmény 2008- ban, a hozzá tartozó rehabilitációs központ pedig 2009-ben fogadhatja az első betegeket. A 380 ágyas klinika felszerelése megfelelne a legmagasabb követelményeknek. Egy betegszoba mérete például 140 négyzetméter lesz, és így a műtéteket is el tudják végezni a szobákban, tehát nem kell a beteget feleslegesen mozgatni. A klinikára helikopter szállítja majd a sérülteket az egész országból, sőt, érdeklődés esetén külföldről is. Guzmický szerint korai arról beszélni, hogy a kezelés és az azt követő többhetes rehabilitáció mennyibe kerül majd, s hogy az összegből mennyit állnak a hazai biztosítók. Az azonban már most tudható, hogy a klinika és a központ felépítése és berendezése összesen körülbelül hétmilliárd koronába fog kerülni. A teljes összeget a SA1R Europe nemzetközi konzorcium állja. Az intézmény működtetésére pályázatot írtak ki. A tizenkét jelentkező közül öt jutott a második körbe, és azok közül is csak annak a cégnek van esélye a győzelemre, amelyik legalább két évre előre szerződést tud kötni az egészségbiztosítókkal. A helybeliek elsősorban munkalehetőséget látnak a befektetésben, hiszen az építkezésen több száz munkást alkalmaznak majd, később pedig a klinikán lesz szükség nővérekre, ápolókra és kiszolgáló személyzetre. A működtetés iránt érdeklődők mintegy 1200 alkalmazottal számolnak, és már több neves idegsebésszel is felvették a kapcsolatot. A gyógyászati központ közelében aquapark és strand is épül. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Szomorú szirupos történet Bélaház (Boleráz). Egy magas nyomású, szirup szárítására használt berendezés robbant fel a nagyszombati járásbeli falu üzemében hétfőn este. A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat. Személyi sérülés nem történt, a tűz által okozott kár nagysága a becslések szerint hárommillió korona. A robbanás pontos körülményeit a szakértők vizsgálják, (ú) Ide „disszidálnak” a technósok? Pozsony. A rendőrségnek továbbra sincs információja arról, hogy nemkívánatos személyek lépték volna át az országhatárt a Czechtek fesztivál szétverése után. Az illetékes szervek a napokban egyetlen ilyen személyt sem tartóztattak fel a határon. A cseh rendőrség a szlovák szervek rendelkezésére bocsátotta azt a listát, amelyen a rendzavarok adatai szerepelnek, a szlovák határőrség pedig szigorította az ellenőrzést. A közeljövőben két technofesztivá-1 is lesz az országban - Nagyszombatban és Pozsonyban. (TASR) A klinika és a központ felépítése, berendezése hétmilliárdba kerülhet. A félszázaddal ezelőtt talált, féltve őrzött hat aranyozott plaketten több szárnyas alak és görög szöveg van Állítólag Pribina-korabeliek a domborművek VRABEC MÁRIA Nyitra. Kettőt már valahol egy titkos széfben őriznek abból a hat aranyozott plakettből, amelyeket néhány hete adott át egy szlovákiai férfi a régészeknek. A feltehetően a 9. században készült plaketteket ötven évvel ezelőtt az erdőben találta a férfi édesapja, és ő, az utód most döntött úgy, tovább nem őrzi a hat darab, körülbelül tizennégy centiméter átmérőjű aranyozott rézlemezt. Azt, hogy mennyit érhetnek, nem is sejtette - a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetétől háromszázezer koronát kapott, ami a lelet becsült értékének a húsz százaléka. Mivel édesapja egykor leírta neki a lelőhelyet is, a régészek fémdetektorral átvizsgálták a területet, és újabb töredékeket is találtak. A plaketteken látható domborművek szárnyas alakokat - a régészek szerint angyalokat - ábrázolnak, és írás is van rajtuk. Némelyikükben szögeket is találtak, amiből arra következtetnek, hogy oltárszekrényen vagy valamilyen szakrális helyen függhettek. „Az írás a görög ábécéhez hasonlít, de nem hlaholika, a szakértők még vizsgálják a szöveget és a lemezek korát is. Ha beigazolódik, hogy valóban a 9. században készültek, akkor Števko: „Nagy valószínűséggel ez a lelet az első írásos emlékünk.” nagy áttörést jelentenek a korai történelmi kutatásokban, mert azt bizonyítják, Nyitrán kívül más hatalmi központ is létezett ezen a területen. Nagy valószínűséggel ez a lelet az első írásos emlékünk, és a kereszténység hirdetésének legrégebbi bizonyítéka abból az időből, amikor Pribina fejedelemsége még nem tartozott a Nagymorva Birodalomhoz” - mondta a Nyitra Menti Múzeum igazgatója, Anton Števko. A látogatók a tervek szerint már az év végén ebben a múzeumban láthatják a páratlan értékű kincset. Addig a szakemberek titokban tartják a megtaláló kilétét és a lelőhelyet is, mert meg szeretnék előzni, hogy a területet - még a kutatók előtt - amatőr kincskeresők túrják fel.