Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-01 / 177. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 1. Régió 3 Pogrányba ezrek látogattak el a hétvégén, ahol a táncház és kézművestábor mellett rockfesztivált is rendeztek Generációk zoboralji találkozása Pográny. Zoboralja legré­gibb településén, az első írásos említésének a 930. évfordulóját ünneplő Pogrányban rendezték meg péntektől tegnapig a Gene­rációk Találkozását, ezen belül a IV. Zoboralji Rock­fesztivált. Három nap alatt több mint háromezren láto­gattak el Pogrányba. SZÁZ ILDIKÓ Pénteken a szervezők jóvoltából Nagykérről, Berencsről, Nagycé­­tényből és Nyitracsehiből alkalmi buszjárattal, több mint száz gyer­mek érkezett szülei kíséretében a hársfa alatti szabadtéri színpadon rendezett játszóházba. A vendé­gek a szövés, fonás, és agyagozás mesterségével ismerkedtek, majd megtekintették Écsi Gyöngyi mű­sorát, és együtt szórakoztak a táncházban. Vikidál Gyula aznap esti koncertjén kicsinek bizonyult a szabadtéri színpad, a legendás rockénekesre félezren voltak kí­váncsiak. A Zoboralji Kulturális és Információs Központ, a Csemadok Nyitrai Területi Választmánya, Pográny önkormányzata, a me­gyei fenntartású Érsekújvári Regi­onális Művelődési Központ szá­mos más társadalmi szervezettel közösen, idén több család számá­ra tette elérhetővé a fesztivált. „A Generációk Találkozása idei ren­dezvényeire ingyenes volt a belé­Vikidál Gyulától a Kerecsen együttes vehette át a stúdiófelvétellel járó, nívós szakmai díjat (Csuport István felvétele) pés. Egész családokat érintő ün­nepségről van szó, szerettük vol­na, ha anyagi gondok miatt senki sem marad távol” - tájékoztatott Ladányi Lajos, az MKP parlamenti képviselője, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ igazgatója. Az MKP sátrá­ban a felvidéki magyarság politikai képviseletéről, a közelgő választásokról Biró Ágnes, Bárdos Gyula, Farkas Iván, Hamerlik Ri­­chárd, Berényi József és Bugár Béla beszélgetett a közönséggel. A Zoboralji Rockfesztivált négy éve Alsóbodokon rendezték meg, majd Nagycétényben, tavaly újra Alsóbodokon, idén Pogrányban izgulhatott a közönség a kedven­cekért. A négy szlovákiai magyar amatőr rockzenekar - Előtag, Ke­recsen, Phoenix és a Sasszemvac­­ka - előadását a Vikidál Gyula ve­zette szakmai zsűri méltatta. A legjobb dobosnak Mészáros Ger­Vikidál Gyula koncertjén kicsinek bizonyult a sza­badtéri színpad. gely (Előtag) bizonyult, basszus­­gitár játékával Gáspár Krisztián (Kerecsen) aratott sikert. A leg­jobb énekes díjat Puss Tamás (Phoenix) nyerte, Csapattársa Lé­pes Gábor szólógitáros (Phoenix) is elbűvölte a közönséget. A szak­mai díjat, a Pátria Rádió stúdiófel­vételét a Kerecsen kapta, közön­ségdíjas lett a mátyusföldi Előtag zenekar. Szombaton éjjel a Bikini együttesnek volt a legnagyobb si­kere, ismert dalait ezerfős tömeg énekelte. Vasárnap a régióbeli és magyar­­országi hagyományőrző csopor­tok uralták a sportpálya színpa­dát, szebbnél szebb népviselet­ben. A szervezőktől megtudtuk, Zoboralja települései között már most folyik a versengés, ki kapja jövőre a rendezés jogát. A házi­gazda szerepét vállaló település látogatottsága rendszerint megnő, a falu megszépül, lakosai meg­élénkülnek, mivel a fesztivál idejé­re sokan hazalátogatnak. Újabb játszóteret nézett ki magának a német üzletlánc Lesz Lidi Nagymegyeren? ÚJ SZÓ-HÍR Nagymegyer. Összesen 6500 négyzetméternyi belvárosi terü­letért érdeklődött a Lidi Nagyme­gyeren. A városi képviselő-testü­let azonban nem hagyta jóvá azt a helyet, melyet a német áruház­lánc kinézett magának, az ugyanis az ifjúsági parkban lett volna, ahol játszótér és vásártér is található. Más felajánlott terü­let viszont az áruházláncnak nem felelt meg, ezért ragaszko­dik a belvárosi helyhez. így egy­előre a Lidi érdeklődésén kívül semmi konkrétumról nem tudott beszámolni lapunknak Rudický László, Nagymegyer alpolgár­mestere. Tavaly ugyanez volt a probléma Dunaszerdahelyen is. A várossal ugyanis egy olyan te­rületben egyezett meg a német üzletlánc, amely részben érintett egy lakótelepi játszóteret is. A környék lakói petícióval fordul­tak a városvezetéshez, az áruház azonban ennek ellenére meg­épült, és azóta sokak kedvelt vá­sárlóhelye lett. A megnyirbált ját­szóteret azóta sem bővítették ki, létesítettek viszont egy mentesítő parkolót a játszótér és az üzlet­lánc között, (jóm) A hétvégén Vágkirályfán csikósbemutató is volt az Ifjú Nomádok címmel megrendezett hagyományőrző táborban. A csikósok tudo­mányát a Felsőszeli Lovasok Polgári Társulásának tagja, Lednecky Zoltán mutatta be fiával és Bobi paripájával (Szőcs Hajnalka felv.) A javában tartó nyári szezonban talán ezen a hétvégén teltek meg először igazán a strandok, a fürdőhelyek. A múlt heti hőhul­lámot igazán a fiatalok élvezték. (SÍTA-felvétel) EZ in A KÉRDÉS Mi a véleménye arról, ha esetleg az állam megvonná a támogatást az egyházaktól? Csapiár Klára könyvtárosnő, Vágkirályfa Szerintem mindenképpen kell az államnak támogatnia az egyhá­zakat, mert nálunk az emberek anyagilag nem állnak olyan hely­zetben, hogy eltartsák az egyház­­közösségeket. Mi nem fizetünk adót, mint néhány nyugati ország­ban, de úgy gondolom, kell támo­gatni az egyházat. Én valameny­­nyivel ma is támogatom az egyhá­zat, mert úgy érzem, hogy oda kell tennem a magam adományát. Nem viszem túlzásba, meg nem is a minimumot adom, de úgy gon­dolom, az üyen adományok nem elegendőek. Egyébként a királyfa­iak adakozók. Például amikor a templomot felújították, akkor annyit adtak, hogy már azt mond­tam, nem szabad többet kérni, mégis adtak maguktól. Az egyház egy olyan társadalmi szervezet, amely vállalja az emberek műve­lését, a lelkiismeretükre hat, ami ebben a borzasztó rossz világban nagyon nagy dolog. Varga György kulturális köz­pont dolgozója, Pográny Engem ez a téma, hívő ember­ként, rendkívül érzékenyen érint. Úgy vélem, hogy az egyház intéz­ménye bizonyos mértékben önál­ló államként működik egy-egy adott országon belül. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy az egyház miért függ az államtól? Természe­tesen magam is segíteném az egy­házat, amennyiben az állam meg­vonná tőle a támogatását. A római katolikus egyház tagjaként ne­megyszer bekapcsolódtam gyűj­tésekbe, amikor a templom felújí­tásához, orgona javításához kér­ték a hívek hozzájárulását. Arra, hogy adóm két százalékával tá­mogatnám-e azt az egyházat amelyhez tartozom, nem tudok választ adni, mivel ezen eddig még nem gondolkodtam. Háber András vállalkozó, Kassa Szerintem eléggé kockázatos lenne, ha az egyházaknak kizáró­lag a két százalékos adórészesedé­sekből kellene működniük, mert az emberek még nem szokták meg ezt az új lehetőséget. Én sem vettem a fáradságot legutóbb, hogy valamely egyesületnek vagy intézménynek ajánljam fel az adóm két százalékát. Kíváncsi len­nék, hányán adták adójuk egy ré­szét egyházaknak. Azt tapaszta­lom, a lakosság nagy része nem rendszeres templomjáró, csak for­málisan tartoznak egy-egy feleke­­zethez. Én is csak papíron vagyok katolikus. Megértem a nem hívő­ket, akiknek nem tetszik, hogy az állam mindnyájunk adójából tá­mogatja az egyházakat. Ez a rend­szer sem ideális, ám az ANO által javasolt sem. A kettő között kelle­ne megtalálni a megoldást. Szabó Gyula hivatalnok, Ki­­rályhelmec Igazságosabb lenne a jelenlegi­nél egy olyan támogatási forma, amely szerint egy-egy egyháznak csak annyi pénz járna, amennyit a híveik az adójukból felajánlanak. Mindenki adhasson annak a fele­­kezetnek, amelyiknek akar, de ne legyen „kötelező” finanszírozni egyeden egyházi vagy világi szer­vezetet sem. Megjegyzem, az is üdvös volna, ha ezt a rendszert a politikai pártokra is kiterjeszte­nék, és akkor alanyi jogon azok sem kapnának pénzt az állam­kasszából. (gl, száz, juk, leczo) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐSÖDÉS, 24 - 29 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA A mérsékelt hi­degfronti betörés hatására megnö­vekszik a felhő­zet, erősödik a szél, és helyenként esővel, fu­tózáporokkal számolhatunk. A mai legmagasabb nappali hőmér­séklet 24 és 29 fok között alakul, 1500 méter felett 16 fokig emelke­dik a hőmérő higanyszála. Élénk északnyugati, északi szél. Holnap viszont már némileg csökken a felhőzet, az eső valószínűsége szintén mérséklődik, a nappali hőmérséklet pedig 27 és 32 fok között alakul. Az uralkodó időjárás csak mérsékelten ter­heli meg a szer­vezetünket. A hő­ségek után az éj­szakai alvás végre mély és pihen­tető lesz. Ennek dacára az érzéke­nyebb alkatúaknái időleges légzé­si panaszok léphetnek fel, továbbá szív- és vérkeringési problémák is jelentkezhetnek. Emellett az ala­csony vérnyomásúak szellemi és fizikai teljesítményeséssel számol­hatnak, ám összességében a felso­rolt problémák egyike sem lehet hevesebb kimenetelű. Szlovákia felett tegnap 282 Dobson-egységet mértek, ami 15 száza­lékkal kevesebb a sokéves átlagnál. Az ultraibolya sugárzás intenzi­tása erős. A Nap kel 05.29-kor— nyugszik 20.26-kor A Hold kel 01.18-kor— nyugszik 18.46-kor

Next

/
Oldalképek
Tartalom