Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-09 / 133. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2005. június 9., csütörtök 3. évfolyam 22. szám Negyedi Roman lett az év legsikeresebb tanára A szülőknek a vakáció, a sok élmény mellett némi szorongást és fejtörést is okoz Nagy Anita nyerte a laptopot! HORVÁTH ERIKA Az Új Szó által meghirdetett Az év legsikeresebb tanára versenyben kisorsoltuk a szerencsés nyerteseket. A legtöbb szavazatot Negyedi Roman matematika-informatika szakos tanár nyerte, ő a gutái Magyar Tannyelvű Szolgáltató és Közművesipari Szakképző Magán Középiskola tanára. Tanítványai 180 szavazatot küldtek rá. Az Iskola Utca jövő heti számában interjút olvashattok vele, melyből megtudhatjátok, miért is szeretik őt annyira a tanítványai. Negyedi Roman nyereménye: ♦ egyéves Új Szó előfizetés ♦ belépő a Mindentudás Egyeteme szeptemberi előadására, melyre az útiköltséget is lapunk állja Azok között, akik tanáraikra szavaztak, egy laptopot sorsoltunk ki, a szerencsés diák pedig a nádszegi Nagy Anita lett. A tanárok nevében is köszönjük a rengeteg szavazatot, melyeket a diákok küldtek, hiszen ez is azt mutatja: vannak még olyan pedagógusok, akinek elismerik a munkájukat, s mindemellett szeretik is őket tanítványaik. Bár Negyedi Roman kapta a legtöbb szavazatot, úgy gondolom, azokat a tanárokat is meg kell említeni, akik nevére jelentős számú szelvény érkezett. TOP 10 TANÁR Negyedi Roman: gútai Magyar Tannyelvű Szolgáltató és Közművesipari Szakképző Magán Középiskola tanára Pelle István: a búcsi Katona Mihály Alapiskola tanára Varga László: a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia tanára Bódi Gyula: a tornaijai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanára Pongrácz Adrianna: az Egyházgelei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Marsai Nóra: a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium tanára Viola József: a Nagyszarvai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanára Mézes Zsuzsanna: a komáromi Selye János Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára Csémy Ildikó: a felbári Batthyá- nyi-Strattman László Alapiskola tanára Gecse Katalin: a Bodrogszer- dahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanára Az év legsikeresebb diákja című versenyünkben sajnos nem hirdetünk eredményt, mivel nem érkezett elegendő szavazat. Úgy látszik, pedagógusaink sajnos pályájuk során nem oktattak és oktatnak olyan diákokat, akik kitűnő eredményeket értek el országos vagy nemzetközi megmérettetéseken, akik kreativitásukkal és intelligenciájukkal példát mutatnak a tanintézet többi fiataljainak. A sorsolás pillanatai (GágyorMízfelvétele) Mit kezdjünk a kamaszokkal nyáron? A gyerekek, legyenek kisiskolások, vagy már nagy gimnazisták, egyaránt osztatlan lelkesedéssel és fantasztikus tervekkel várják, hogy végre megkezdődjön a nyári szünet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A szülőknek azonban a hosszú vakáció, a sok kellemes élmény mellett, némi szorongást és fejtörést is okoz. Amíg kicsik a gyerekeink, vagy a felügyeletüket nehéz megoldanunk napközben, vagy a változatos, gyerekbarát nyári programok kitalálása teszi próbára kreativitásunkat. Vajon egyedül hagy- hatom-e egész napra, amíg én dolgozom? Hová és Idvel engedhetem el napközben? Szervezzek-e közös, családi programokat, vagy küld- jem-e inkább táborba, esetleg dolgozni? Megannyi kérdés, amiről jó lenne a gyerekkel veszekedés nélkül egyezségre jutni, hogy a nyár se neki ne legyen unalmas, ugyanakkor nekünk se legyen izgalmasabb a kelleténél. Némi haszonnal is jár Fontos, hogy olyan programot találjunk ki, hogy az jó társaságot, fel- nőttes önállóságot és még, ha némi haszonnal jár is, leginkább kellemes szórakozást ígéijen. Ugyanezek az elvek érvényesek a családi nyaralás megszervezésére is. Igyekezzünk olyan üdülőhelyet választani, ahol fiataloknak való szórakozási lehetőségek is vannak (kávéházak, táncos-zenés helyek, vidámpark), ahol egyáltalán vannak fiatalok, akikkel ismerkedni lehet! A magányos turistaház az erdő közepén vagy a reumás nyugdíjasokra szakosodott gyógyfürdő komplexum ebből a szempontból nem ideális. Ha körutazásban, városnézésben, múzeumlátogatásban gondolkodunk, akkor is szerencsésebb egy helyen lakni, és onnan tenni kisebb kirándulásukat; így nemcsak a csomagolással megy el kevesebb idő, de a fiataloknak is több lehetőséNemsokára itta nyári szünidő, a táborozás ideje (Képarchívum) gük van a környékkel, a helyiekkel kicsit megbarátkozni, egy-két nap után akár önálló programokat is csinálni. Fontos azonban, hogy tisztázzuk a kereteket: merre, meddig mehet el egyedül, hány órára kell hazajönnie, mennyi pénzt költhet el és mire, hogyan, milyen feltételek között ismerkedhet idegenekkel! Jó, ha a gyereknél van telefon és térkép, még jobb, ha nem egyedül megy, hanem a testvérével, vagy egy hasonló korú társával. Az is hasznos, ha a közös programok egy része fakultatív: ha a képtárat nem muszáj megnézi, lehet helyette a városban sétáim, és később találkozni valahol a szülőkkel, akkor a felnőtteknek nem kell az unott, és mindent kritizáló serdülő miatt kutyafuttában megnézni egy érdekes kiállítást, sőt, még az is előfordulhat, hogy, mivel szabadon választhat, a gyerek is úgy dönt, megnéz egy-két híres képet. Ha nem erőltetünk rá semmit, se kulturális programot, se közös szórakozást, se mély, lelki társalgást, mindezt csupán megajánljuk neki, rendelkezésére állunk, amennyiben ezekhez volna kedve, akkor ahelyett, hogy a kamaszokra oly jellemző lázadó szellemet korbácsolnánk fel benne, még az is lehet, hogy kedvet csinálunk neki a tartalmas szórakozáshoz vagy az „őseivel” való beszélgetéshez. (gya, sn) Ösztöndíj tudományos kutatói tevékenységben részt vevő személyek számára magyarországi felsőoktatási intézményben a 2005/2006-os tanévre Pályázat kutatói tevékenység támogatására FELHÍVÁS Tájékoztatjuk az érdeklődő doktorandusokat, egyetemi oktatókat, kutatókat hogy a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Főosztálya a Márton Áron Szakkollégiummal közösen pályázatot hirdet magyar- országi felsőoktatási intézményben, tudományos kutatóintézetben, illetve egyéb tudományos kutatóhelyen folytatott tudományos kutatói tevékenységben részt vevő személyek számára a 2005/2006- os tanévben. Pályázni a teljes kiírás ismeretében az erre rendszeresített adatlapon lehet, melyhez csatolniuk kell majd az alábbi mellékleteket is. Kötelezően csatolandó mellékletek: ♦ Pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap ♦ Géppel írt szakmai önéletrajz ♦ Pályázati kérelem indokolása max. 1 oldal terjedelemben ♦ Egyetemi/főiskolai oklevél és államvizsga-bizonyítvány egyszerű másolata ♦ Két szakmai ajánlólevél ♦ Befogadó magyarországi felső- oktatási intézmény/tudományos kutatóintézet/egyéb tudományos kutatást végző intézmény igazolása a fogadókészségről ♦ A tudományos kutatás munkaterve ♦ A szülőföldi állandó munkahelyről vagy szülőföldi doktorandus jogviszonyról szóló igazolás valamint a szülőföldi munkahely vagy a szülőföldi felsőoktatási intézmény hozzájárulása a tudományos kutatás folytatásához ♦ A 300 Sk összegű banki átutalást bizonyító igazolás másolata ♦ A magyar nemzetiség igazolása ♦ 2 db megcímzett és felbélyegzett válaszboríték Csatolható mellékletek: ♦ Tudományos publikációk és egyéb tudományos (vagy művészeti) tevékenység jegyzéke az erre rendszeresített - az Agora Irodáktól igényelhető, illetve www.agora- iroda.net honlapról letölthető - mellékleten, ♦ a 20 oldal, vagy annál rövidebb terjedelmű publikációk (szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) egészének fénymásolatával, ♦ a 20 oldalnál hosszabb terjedelmű publikációk (szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóiratszerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) első oldalának és a kiadvány címoldalának, tartalomjegyzékének fénymásolatával, ♦ megjelentetés alatt álló publikációk (szakfordítások, ill. szerkesztések) esetében a fénymásolathoz a kiadó (szaklap) igazolását is csatolni kell a tervezett megjelentetésről, melynek tartalmaznia kell a megjelenés várható időpontját is, ♦ a konferencia-részvétel esetében a meghívó, ill. az ott elért helyezést bizonyító oklevél fénymásolatának, vagy a részvételt hitelt érdemlően igazoló bármely dokumentumnak a csatolásával, ♦ csatolni kell a niűvészeti (alkotó) tevékenységet (kiállítások, hangversenyek, művészeti előadások stb.) hitelt érdemlően igazoló dokumentumokat (ha minősített /zsűrizett/ az esemény, akkor az elért helyezést /minősítést/ bizonyító oklevél fénymásolatát is csatolni kell); ♦ Tudományos fokozat igazolásának dokumentuma(i). Szülőföldön folytatott szakmai projektben vagy munkacsoportban való részvétel igazolása, valamint bármely olyan dokumentum, amely a szülőföldi hasznosulás eldöntésében a szakmai elbírálásnál információval szolgál. A pályázatokat 2005. június 20-tól lehet benyújtani. A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2005. július 15., 17 óra. A pályázás részletes feltételeit tartalmazó teljes pályázati kiírás hozzáférhető az Agora irodákban valamint a www. agorairoda.net honlapon. Az érdeklődők az alábbi címeken és telefonszámokon kaphatnak további részletes felvüágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról és a szerződésről: Révkomáromi Agora Iroda, 94501 Komárom, P. 0. Box 71. Dunajské nábrežie 12. Tel/Fax: 035/77-13-841, e-mail: komarom @agora2001.sk. Pozsonyi Agora Iroda, 81103 Pozsony, Klariská 7. Tel/Fax: 02/544-10-411, e-mail: pozsonyi® agora2001.sk. (ag)