Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-21 / 143. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE GUARDIAN A brit EU-biztos az európai gazdaság reformját szorgalmazza, Peter Mandelson úgy véli, hogy van lehetőség a London által szorgalmazott szabadpiaci felfogás és a Párizs által védelmezett erős szociális biztonság „összeházasítására”. A brit kormányfő deregulációt és rugalmasságot szorgalmaz Európában, mert szerinte a földrész csak így lehet verseny- képes az Egyesült Államokkal, Indiával és Kínával. A francia elnök viszont arra figyelmeztet, hogy az „angolszász” szabadpiaci felfogás alááshatja Franciaország állami fenntartású köztisztviselői szektorát, valamint szociális vívmányait. Kemény Zsigmond Arany Jánost kérte fel a Pesti Napló munkatársának ezt is szerkesztői leckének tekintette Az újság a politika műhelye 150 éve vette át Kemény Zsigmond a Pesti Napló szerkesztését. Ez a szerény évforduló alkalom is lehetne arra, hogy a politikai újságírás múltját és esélyeit felmérjük, ha a sajtó szellemi műhelyként működhetne, s nem csak adásvételi tételként tartanák számon. E. FEHÉR PÁL A szabadságharc bukása után, miután Haynau táborszernagy, a bresciai hiéna elvégezte a véres munkát, az Alexander Bach belügyminiszter után elnevezett korszak a magyar sajtókiadás fellendülését hozta. A bécsi hatalom törekedett arra, hogy a meghódolta- tott országot a titkosrendőrség és a cenzúrának elkeresztelt gondolat- rendőrség szigorú felügyelete mellett meg is győzze a Habsburg-biro- dalom jótéteményeiről. Ezért kezdeményezte lapok indítását. És a szerkesztők között korántsem csak rendőrügynökök szerepeltek, azok is, akik konzervatív meggyőződésük sugallatára lehetőséget láttak arra, hogy a kivégzett, börtönbe zárt, száműzetésbe kényszerített forradalmárok helyét a nemzet elhivatott vezetőiként átvegyék. De az abszolutizmus kora az ország komoly iparosításának kezdete is: az üzleti életnek pedig ugyancsak szüksége lett a sajtóra. Ilyen meggondolások jegyében indult alig öt hónappal az aradi kivégzések után, 1850. március 9-én a Pesti Napló, Kossuth egykori és betiltott Pesti Hírlapjának címét idézve a lehetséges olvasótábornak. Az alapító nem volt más, mint Császár Ferenc táblabíró (Kossuthék váltották le magas tisztségéből még 1849 tavaszán, de az akkori kirúgás ekkorra érdemmé változott), akit az irodalomtörténet Petőfi legádázabb és legbutább bírálójaként tart nyilván, azonban a magyar jogi nyelv egyik megalapozójaként múlhatatlan érdemei is vannak. A munkatársak között pedig olyan toliforgatókat találhatunk, akik Széchenyi híveiként a fontolva haladás elvét vallották. És világossá lett lassan, hogy a passzív ellenállás politikája zsákutcába vezet, az emigráció pedig inkább csak álmokat szövögetett, az ország reális helyzetére nem lehetett érdemleges befolyása. Kemény Zsigmond világosan látta, hogy az országnak meg kell újulnia. írói tekintélye és már ekkor jelentős, erdélyi szerkesztői tapasztalata vezette, és felhasználta szervező tehetségét. Ő beszélte rá Deák Ferencet, hogy vidéki magányából Pestre költözzön, mégpedig az Angol Királynőhöz címzett fogadóba, ahol maga is lakott. Deák ezzel 1854-től azt a lassú, sok türelmet igénylő tevékenységét kezdte el, amelynek végeredménye 1867-ben a kiegyezés lett. És valószínűleg Kossuth híres Kasszandra-levelének majd a kiegyezés után igaza lehetett, hogy halálos ölelés lesz az Ausztriával kötött szövetség. Ez a fátum vagy félszázad múltán teljesedik be, ám a kortársak számára, ha élni és tenni akartak - más lehetőség nem adódott. Ezt pedig Kemény Zsigmond a szabadságharc bukása után azonnal átlátta és ekként lett - Eötvös József mellett - a magyar liberalizmus, s a lassan formálódó Deák-párt ideológusa is, hogy szerepére ezt a jóval későbbi meghatározást alkalmazzam. És Kemény felhasználja az eredetileg teljesen más céljpl indított Pesti Naplót, hogy a modern Magyarország felé vezető utat megmutassa. Például 1854-ben az iparosítás szükségszerűsége és annak következményei foglalkoztatják: „A philosophiai század eszméi s a francia forradalom eredményei bizonyosan csekélyebb fontosságúak, mint ama változás, mely a fonó- és szövőgépekkel általában s különösen ezeknek a gőzerőveli szövetségével áll kapcsolatban. A mechanika forradalmai a statusra és társadalomra nézve rombolóbbak és teremtőbbek valának, mint a politikai és szociális elméletek által előidézett reformok, vagy erőszakos felforgatások tényei, mint 1789-től kezdve korunkig a pártindítványok és párttusák.” Ez a megállapítás nem csak azért fontos, mert a magyar társadalmat arra szólítja fel - mint ezután következő vezércikkei sorozatában hogy gazdasági erejét növelje, ez lesz fejlődésének útja és hagyjon fel a romantikus összeesküvésekkel, az álmodozásokkal. Egyébként már régen kimutatták, hogy Kemény e cikkének megírásához Friedrich Engelsnek A munkásosztály helyzete Angliában című művét használta forrásmunkaként, amely az ipari forradalom társadalmi jelentőségét állapította meg. Kemény Zsigmond ugyanis olyan újság megteremtésén fáradozott, és olyan hírlapírók közreműködésére számított, akik ismerték a század uralkodó eszméit. Nemcsak En- gelst, akivel Kemény vitába szállt nem egy ponton, hanem elsőrendűen a korszak angol polgári gondolkodói érdekelték. Amikor 1855. június 22-én átveszi a Pesti Napló szerkesztését, már annak a polgári elvnek alapján teszi ezt, amely szerint az újság nemcsak olvasnivaló, nemcsak érdekességek gyűjteménye, hanem a politikai gondolkodás műhelye. Sőt, elsősorban ennek a szerepnek a vállalása indokolja létét. Kemény számára ezért is fontos, hogy lapja rendszeresen közöljön külpolitikai szemléket (jelentős részüket maga írja), mert közönségét arra akarta rádöbbenteni, hogy merre jár Európa, és hol ragadt le az akkori Magyarország. Kemény keményen bírálja az illúziókat, a fejlődés valós feltételeit vázolja fel cikkeiben. Nem fél kimondani, noha a korszak általános közhangulata gyökeresen eltért ettől az állásponttól, hogy az erős ország építésének alapvető feltétele az Ausztriával kialakítandó szövetség. Mégpedig minél kedvezőbb módon, holott a XIX. század ötvenes éveiben a függetlenség ideája látszott népszerűnek. És Kemény olyan jó szerkesztője a Pesti Naplónak, hogy a korszak legjobb íróit, legtájékozottabb publicistáit képes munkatársként megnyerni. Arany János 1855. június 8- án arról számol be Tompa Mihálynak, hogy „Pünkösdkor Pesten lévén, a verseket elosztogattam - azt különösen Kemény foglalta le, a Pesti Napló számára, melynek szerkesztését átveszi...” Kemény tehát teljes csapatot szervezett a Pesti Naplónak: a kor vezető irányzatainak elemzése mellett a kor legnagyobb magyar költőjének nyilvánosságot biztosítani - ezt is szerkesztői leckének tekintette. Kemény Zsigmond regényeit, a Zord időket, a Rajongókat illik dicsérni. Kemény Zsigmondot, a szerkesztőt azonban végkép nem ismerjük, holott legalább a szakma számára kellene élő hagyományként szerepelnie. Persze azért is, hogy az erőteljesen bulvárosodó és ezért agresszíven butuló magyar sajtó veszélyeivel szemben a művelt újság, az okosan politizáló sajtó és közönsége jelentőségére figyelmeztessünk. Az abszolutizmus kora az ország komoly iparosításának kezdete is. KOMMENTÁR Euroszklerózis fenyeget SIDÓ H. ZOLTÁN Waterloo 190. évfordulójának napján Nagy-Britannia ismét vereséget mért Franciaországra. A szombati helyszín újra Belgium volt, azzal a különbséggel, hogy Brüsszel nem a . fegyverek, hanem a szavak csatájától volt hangos. Az Európai Unió csúcstalálkozóján a francia és a holland nemmel végződött népszavazások után újabb kudarcot könyvelt el a szervezet: nem született megállapodás a 2007 és 2013 közötti, összesen 871 milliárd eurós keretköltségvetésről. Látszólag úgy tűnik, hogy a fő bűnbaknak kikiáltott Nagy-Britannia, na meg a többi berzenkedő - Hollandia, Svédország, Spanyolország és Finnország - torpedózta meg a megegyezést, a nagy vesztesek pedig az unió új tagállamai, köztük Szlovákia. London nem engedett az 1984-ben kiharcolt különleges visszatérítés lefaragásából, az ún. brit csekk idén 5,3 milliárd euróra rúg. „Vissza akarom kapni a pénzemet” - felkiáltással ezt még Margaret Thatcher miniszterelnök harcolta ki, aki annak idején azzal érvelt, ha a szigetország alig kap valamint a közös agrárpolitika gigantikus tortájából, akkor legalább így részesüljön némi juttatásból. Az új tagállamok számára a szombati kudarc azért kellemetlen, mert számos, Brüsszel által finanszírozott projekt előkészítése 12-18 hónapot vesz igénybe, azaz ha csak ideiglenes vagy későn elfogadott költségvetés lép életbe, akkor az időzavar akadályozhatja a pénzátutalásokat. Egyébként a visegrádi négyek, továbbá Litvánia és Lettország a viharos tanácskozáson ragyogó ötlettel állt elő: felajánlották, hogy lemondanak a leendő, közelebbről meg nem határozott uniós támogatás egy részéről, csak már végre szülessen döntés. E gesztus, ha mást nem is, némi szégyenérzetet keltett a közös eszméket már régen feladó régi uniós tagokban. Egyébként van miből engednünk. A jelenlegi számítások szerint csak Szlovákia 2007 és 2013 között 10,4 milliárd euró uniós pénzinjekcióra számíthat. Ezek voltak a közvetlen fejlemények, most lássuk a mélyebben húzódó mozgatórugókat. Dean Acheson, az USA külügyminisztere mondta az 1950-es évek első felében: „Nagy- Britannia elveszített egy birodalmat, de még nem talált szerepet.” Ez az állítás egyre inkább igaz Franciaországra is. Az impériumát véres háborúkban sorra elvesztő Párizs azonban „nagyság és glória” nélkül nem tud létezni, ezért kitalálta, hogy az egyesült Európa vezetőjeként bontakoztatja ki küldetéstudatát. E stratégia keretében az Európai Uniót és annak jogelődjét gyakorlatilag a saját képére formálta. A közösségi költségvetés 40 százalékát kitevő agrártámogatást, valamint a különböző fejlesztési segélyeket kiegyenlítésként találták ki Franciaország és (egykori) gyarmatai számára. E szabályozással lerakták a németek nettó befizetői pozíciójának alapkövetét - olvasható Az unió árnyéka c. könyvben. Ez olyannyira igaz, hogy Franciaország az általa ravaszul szőtt támogatási rendszerek hálója révén máig sokkal több pénzt kapott Németországtól, mint az I. világháború utáni óriási hadisarc útján. A franciák emellett az európai szociális politikával azt a célt követték, hogy saját munkaerő-piaci szabályozásuknak szövetét kiterjesszék a többi tagállamra is, visszafogva ezzel a többiek versenyképességét. A most Londonra ujjal mutogató Párizs, ha akadályoztatva érzi tervei keresztülvitelét, alattomos húzásokhoz folyamodik: 1965-ben például fél évig megbénította az Európai Bizottság működését (az üres szék politikája), napjainkban pedig a szolgáltatások piacának liberalizálását a képzeletbeli lengyel vízvezeték-szerelő rémképének felvillantásával torpedózta meg. Nagy-Britannia a kiégett, lendületét vesztett Európai Uniót a versenyképesség növelésére, az innovációra szeretné sarkallni, ehelyett Franciaország az eltűnőben lévő falusi társadalom mítoszát kergetve nem engedi lefaragni az agrárdotációkat. A franciáknak a német márkától való félelme miatt bevezetett euró lefékezte az unió gazdasági növekedését. A globalizáció egyre komolyabb kihívások elé állítja a 25-ök szervezetét, miközben a hanyatló erejű Párizs nem képes válaszolni az új körülményekre. Franciaország tehát egyre kevésbé találja helyét, szerepét az új helyzetben, zavara a gall kézírást hordozó uniós alkotmány leszavazásában is megmutatkozott. Útelágazáshoz ért hát az EU, s ha a szervezet nem lép sürgősen a kilábaláshoz vezető ösvényre, akkor a 80-as évek eleje után ismét beköszönthet az euroszklerózis korszaka. Az amerikai katonák már többször találtak kínzóhelyiségeket, több mint húszat a tavaly őszi katonai akciók során, de ritkán bukkantak túlélő áldozatokra Brutálisan megkínozzák az elrabolt embereket az iraki felkelők MTI-FIGYELŐ Elektromos árammal sokkolták és gumiszíjjat korbácsolták több mint két héten át elrablóik azt a négy iraki férfit, akiket a The New York Times beszámolója szerint Karabila városában szabadítottak ki amerikai tengerészgyalogosok a lázadók titkos kínzókamrájából, a pénteken elindított Lándzsa hadművelet során. Az amerikai erők már többször találtak kínzóhelyiségeket, Fallúdzsában több mint húszat tavaly ősszel, de ritkán bukkantak túlélőre, aki beszámolhatott a lázadók módszereiről. A kínzóközpontként szolgáló karabilai házban elektromos huzalokat, hurokkal ellátott köteleket, bilincseket, egy 574 oldalas dzsihá- dista kézikönyvet találtak, valamint használati utasításokat robbanószerkezetek összeállításáról és kezeléséről, és számos hamis útlevelet. Az elnyűtt kézikönyv a „Dzsihádista füozófia elvei” címet viseli, a szerző, Abdel Rahman al- Ali munkájának 2005-ös első kiadása. Az egyik fejezet címe: hogyan válasszuk ki a legjobb túszt, egy másik fejezet pedig a hitetlenek lefejezésének törvényességéről értekezik. A 19 éves Ahmed Isa Fathilt, az új iraki hadsereg volt katonáját 22 napig tartották fogva. Szülei házából, az ebédlőasztaltól hurcolták el álarcos fegyveresek, és gépkocsi-csomagtartóban vitték a gyötrelmek házába. Megbilincselték, száját leragasztották, szemét bekötötték, fülébe gyapotot tömtek, és verték. A fekete ablaküvegen át kívülről senki sem láthatta, mi történik a házban. A fiatalember sosem látta kínzói arcát. Nem vallatták, nem kérdezték, csak kínozták. Csak egy okot tudott elképzelni: munkanélküli lévén beállt az új iraki hadseregbe, de kilenc hónapja kilépett, amikor az egységében már tíz barátját is megölték a lázadók. Mindig suttogva beszélő kínzói naponta egyszer adtak neki enni, és közölték vele, hogy élve nem kerül ki. Fathil testén keresztül-kasul a verés és az áramütés nyomait viseli. Az újságíró segítségét kérte, hogy más városba költözhessen, mivel veszély leselkedik rá Karabilában. Szenvedései ellenére ő járt a legjobban. A másik három áldozatot helikopterrel sürgősen egy Bagdad melletti katonai kórházba kellett szállítani.
