Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 21. Régió Egészséges ivóvíz Tanyon, Ekelen és Nemesócsán Csatornahálózat építését is tervezik ÚJ SZÓ-HÍR Komárom/Tany. Néhány napja már jó minőségű, egészséges ivóvi­zet ihat Tany, Ekel és Nemesócsa több mint 4500 polgára - a három községet ugyanis végre csatlakoz­tatták a bősi távvezetékhez. A késedelem oka a vízhálózatot működtető, komáromi székhelyű KOMVaK részvénytársaság és a vi­zet szolgáltató Nyitrai Vízügyi Tár­saság komáromi részlege közt kö­zel egy évig tartó jogi és műszaki huzavona volt, amely végül meg­egyezéssel zárult. „Szeretném ki­hangsúlyozni, hogy az elmúlt egy év alatt sem a műszaki berendezé­seken, sem a vezetékekben semmi­lyen átalakításra nem volt szükség, azaz azok már egy éve is működő­képesek voltak. Sajnálatos, hogy a lakosoknak mégis ennyit kellett várniuk” - jegyezte meg Fekete Ist­ván, a KOMVaK igazgatója. Majd hozzátette: a három község vezetői és társaságuk levélben fejezte ki kö­szönetét a Nyitrai Vízügyi Társaság központi igazgatójának a közbenjá­rásáért, így végre pont kerülhetett ennek az ügynek a végére. A 11,5 millió korona értékű be­ruházás még 2001-ben indult, hathatós állami támogatással. „Nagyon örülünk, hogy a ne- mesócsai kútból származó magas vas- és mangántartalmú víz után végre egészséges ivóvíz került a vízvezetékbe, amelyre a három község valamennyi háztartása rá van csatolva - mondta Nagy Gab­riella, Tany polgármestere. - Az el­következő években a csatornahá­lózat kiépítése vár ránk és a kör­nyező falvakra is.” Fekete István elárulta: több változaton dolgoz­nak, az egyik szerint Ekeit és Csallóközaranyost a komáromi csatornahálózathoz kapcsolnák, Tany, Csicsó, Komáromfüss és Ko- lozsnéma pedig a Nagykeszin fel­építendő tisztítóállomásra kötőd­ne. A másik lehetséges változat szerint Csicsón építenének egy szennyvíztisztítót, és azok a tele­pülések csatlakoznának a csator­nahálózathoz, ahol a KOMVaK működteti az ivóvízhálózatot is. A tervek megvalósításához EU-s for­rásokat szeretnének megpályázni, mégpedig a 2007-től 2013-ig ter­jedő pénzügyi időszakban, (vkm) Az alkotás letört része az andódi községházán van Megrongálták Nepomuki Szent János szobrát SZÁZ ILDIKÓ Andód. Az Érsekújvárhoz köze­li település lakosai a minap arra figyeltek fel, hogy a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrot is­meretlen tettesek valósággal lefe­jezték. Az elkövetőket senki sem látta, pedig a szobor a község központ­jában, az autóbusz-megálló mel­lett található. A hidak szentjének, a gyónási titok vértanújának 1800-ban állítottak emléket a fa­luban, melyet 1925-ben újíttattak fel. A községi hivatal alkalmazot­taitól megtudtuk, két asszony hozta be hozzájuk a szobor fejét, amelyet a talapzat közelében ta­láltak. A szobor környékén a falu­beliek semmilyen gyanús nyomot nem vettek észre, csupán két láb­nyomot a vaskerítéssel körülvett virágágyásban, amely a talapzat körül található. A szent szobrát csak pár lépés választja el azoktól a községi bérlakásoktól, ahol né­hány héttel ezelőtt felavatták Czuczor Gergely életnagyságú szobrát, a templom előtt pedig a falu jeles szülöttének a mellszob­ra áll sértetlenül. Nepomuki Szent János megrongált szobra Andód központjában (Csuport István felvétele) 5 ■tlMl ......' Fe lvételi a Komenský Egyetem Jogi Karán (TASR-felvétel) A Komáromi járás több települése az együttes fellépés mellett döntött Közös szúnyogirtás Komárom. A szúnyogirtás terén kialakítandó közös koncepció lehetőségéről tárgyaltak tegnap délután a Komáromi járás polgár- mesterei. V. KRASZNICA MELITTA A találkozó a Hídverő Társulás falvainak kezdeményezésére, Bastrnák Tibor, Komárom polgár- mesterének koordinálásával jött létre. A megbeszélésen jelen volt Békési Péter, a Komáromi Körzeti Hivatal elöljárója, aki arról szólt, hogy a települések 2005 januárjá­tól már nem kaphatnak az állami költségvetésből támogatást a szú­nyogirtásra. Egy eset képez kivé­telt: az árvíz utáni szúnyoginvázió elleni védekezés. Vendel Tibor, a Körzeti Környe­zetvédelmi Hivatal osztályvezetője röviden ismertette a szúnyogok élettani sajátosságait. Felhívta a je­lenlévők figyelmét arra, hogy a szúnyogok kelőhelyüktől akár 15- 20 kilométerre is kirepülnek táplá­lékforrást keresve, tehát nemcsak azon településeknek okoz problé­mát az irtás, amelyek közvetlen vízpartok közelében vannak, ha­nem lényegében a járás valameny- nyi községének. A szúnyogok ellen való védekezés akkor a leghatáso­sabb - és akkor kell a legkevesebb területet lepermetezni -, ha még a kirajzás előtt, a kelőhelyükön vég­zik el a vegyszeres kezelést. Ebben az esetben lényegében elég 600- 700 hektáron permetezni a járás­ban - elsősorban a folyók árterüle­tén. A találkozón részt vett Soós Ti­bor is, akinek a cége már 15 éve foglalkozik szúnyogirtással. El­mondta: a jelenlegi árakat figye­lembe véve egy hektár terület le- permetezése körülbelül 350 koro­nába kerül adó nélkül, és egy óra alatt 64 hektáron tudják elvégezni az irtást. Egy idényben - a szúnyog­invázió erősségétől függően ­1,5-3,5 millió koronába kerül a Ko­máromijárás egész területén a szú­nyogirtás. Mivel idén a folyók las­san apadnak, egyelőre viszonylag kevés a szúnyog, de július és au­gusztus folyamán több lehet. Bár a megbeszélésre a járás vala­mennyi településének polgármes­tere meghívást kapott, a 41-ből csu­pán 21 volt jelen. A vitában elhang­zott: idei költségvetésükben nem különítettek el pénzt irtásra, ezért azt valószínűleg a tartalékalapból kell finanszírozni. Jövőre már a költségvetés elfogadásakor számol­ni kell ezzel a kiadással, mégpedig a településen élők számának függ­vényében. Megegyeztek abban, hogy idén minden település külön- külön köt szerződést Soós úr cégé­vel, de egységesen, lakosonként 15 koronát fizetnek majd a községek az irtásért. A jelenlévők többsége elfogadta ezt a koncepciót, kivéve Bajcsot (ők a közelebbi, érsekújvári céggel állnak szerződéses viszony­ban), Keszegfalvát (a polgármester úr szerint a helyi szövetkezet of- csóbban el tudja végezni az irtást), Gyulamajort (a polgármester írás­ban fejti ki álláspontját) és Nemesócsát (polgármesterük nem indokolta elutasító válaszát). A megállapodásról értesítik azo­kat a polgármestereket is, akik nem voltak jelen a megbeszélésen, s re­mélik, többségük csatlakozik. A szúnyogirtás ugyanis akkor hoz igazán eredményt, ha egy időben és az egész járásra kiterjedően el­végzik. Félő azonban, hogy néhány község nemtörődömsége miatt a többi összefogásának sem lesz majd maximális hozadéka. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Bombariadó az Ipariban Komárom. Bombariadó volt tegnap az Ipari Középisko­lában. A számítógéppel írt fe­nyegető levél a reggeli postá­val érkezett, és szlovákul annyi állt benne: „Bomba van az iskolában” - tudtuk meg Vetter János igazgatótól. Az épületet azonnal kiürítették, és értesítették a rendőrséget. A mintegy 550 diákot egyórás várakozás után hazaengedték, mert az épület átfésülése hosszabb időt vett igénybe, s csak délután egy óra tájban ért véget. Bombát nem találtak. Vetter elmondta, az utóbbi 5-6 évben nem volt az iskolában bombariadó, azelőtt évente egy-két alkalommal is előfor­dult, hogy valaki rosszízű tré­fát űzött. Most nem valószínű, hogy a feleltetést akarta valaki megúszni, hiszen a jegyek nagy részét már lezárták. Az elkövető - ha kézre kerül - rémhírterjesztés miatt egytől öt évig terjedő börtönbünte­téssel sújtható, (vkm) Vadkenderrel kereskedett Negyed. Kábítószerek elő­állításával és forgalmazásával vádol a vizsgálótiszt egy 35 éves negyedi férfit. Az ületőnél egy helyi vendéglőben január­ban nagy mennyiségű, zacs­kókba csomagolt vadkendert találtak. Az anyag 1300 adag- nyi kábítószer előállítására lett volna elegendő, (ú) Lefizette volna a rendőröket Komárom. Jogosítványa bevonásánál sokkal rosszab­buljárt az a pozsonyi férfi, akit Komáromban egy közúti el­lenőrzés során állítottak meg a rendőrök. A 47 éves sofőr vé­rében 2,9 ezreléknyi alkoholt mutatott ki a szonda. Miután a rendőrök közölték vele, hogy bevonják a jogosítványát, a férfi egy ötezer koronással próbálta meg őket jobb belá­tásra bírni. Azok jelentést tet­tek felettesüknek. A férfi két év börtönbüntetést is kaphat, (ú) Amatőr Népművészeti Fesztivállal kiegészített I. Ógyallai Kulturális Napok péntektől - három napon át Hagyományteremtés a kastélyok városában ÚJ SZÓ-ELŐZETES Ógyalla. Hagyományteremtő céllal rendezik meg június 24-26. között a városban az I. Ógyallai Kulturális Napokat. A rendezvény elindítója a város önkormányzata, élén a polgármes­terrel, Basternák Lászlóval. „Ógyalla egykor a kastélyok és kú­riák településeként volt ismert, amelyekben gazdag kulturális élet zajlott. Talán elég, ha csak azt emlí­tem, hogy Jókai Mór és barátai többször vendégeskedtek a Fesz- tyeknél - mondta. -Az egykor pezs­gő kulturális életet szeretnénk visz- szahozni a most útjára indított kul­turális napokkal.” Az első megbízatási időszakát töltő polgármester emlékeztetett arra is, hogy választási programjá­ban ígéretet tett a városban műkö­dő polgári szervezetek, társulások támogatására, valamint azon ren­dezvények felkarolására, amelyek a néphagyomány ápolását és a kul­túrált szórakozást helyezik előtér­be. E célkitűzésük egyik kicsúcso- sodása lehet a kulturális napok ren­dezvénysorozat. Az esemény programszervezője, Katona István elmondta: a rendez­vény időzítése nem véletlen. „Ógyallán Szent László napjához kötődik a búcsú, ami mindig is a szórakozás, a közelebbi és távolab­bi rokonok találkozásának ideje volt. Ezentúl gazdag, színvonalas kulturális program is várja majd az ide látogatókat a búcsú hétvégéjén” - tette hozzá. Június 24-én, pénteken 14 órakor ünnepi önkor­mányzati üléssel kezdődik a programfolyam, majd a művésze­ti alapiskolában a helybéli Darázs Rozália szobrászművész vezetésé­vel Bon jour, Mousieur Feszty Ár­pád! címmel képzőművészeti vita­fórum lesz. Ezt a művésznő által készített érmékből és pakettekből összeállított kiállítás megnyitója követi. Gál Tamás színművész Faludy György Villon átköltéseiből készült előadói estje 19 órakor kez­dődik a városi művelődési köz­pontban. Igazi csemegének ígérke­zik a nagyszombati Kruhy együttes fellépése, amely 20 órától néger spirituálékat ad elő a katolikus templomban. A szombat a közös családi prog­ramok ideje; lesz sporüövészet, gu­lyás- és halászléfőzés, versenyau­tók bemutatója, kézimunka-kiállí­tás, erős emberek bajnoksága, tánciskola gyermekeknek és szü­lőknek, íjász- és lovasbemutató, ki­rakodóvásár. Petőfi Sándor A hely­ség kalapácsa című vásári komédi­áját 13 órától láthatja a közönség. Délután kettőtől négy órán keresz­tül amatőr népművészeti együtte­sek váltják egymást a kultúrház előtti színpadon, miközben külön­böző kézműves foglalkozásokba is bekapcsolódhatnak a jelenlévők. A Csemadok helyi alapszervezete először hirdette meg ezt az Amatőr Népművészeti Fesztivált, amelyre a Komáromi és az Érsekújvári járás­ból mintegy 30 csoport jelentke­zett. „Örülünk, hogy felhívásunk ekkora visszhangra talált, ami jelzi, a csoportok, szólisták igénylik az effajta bemutatkozási lehetőséget, szakmai találkozókat - mondta Kocskovics Gabriella, a Csemadok helyi elnöke. - A kulturális napok­hoz hasonlóan mi is hagyományt kívánunk teremteni ezzel a rendez­vénnyel, amelyen az óvodás gyer­mekektől a nyugdíjasokig a legkü­lönbözőbb korcsoportok képvisel­tetik magukat.” A népművészeti csoportok után egy órára a középkori harci játéko­kat bemutató Bojník együttes veszi át a terepet, majd a pozsonyi Lipa néptáncegyüttes lép fel. A progra­mot a Nox együttes koncertje zárja a stadionban. Vasárnap, Szent László napján búcsú lesz. (vkm) „Az egykor pezsgő kul­turális életet szeretnénk visszahozni.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom