Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-15 / 138. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 15. Régió 5 Az írisz Klub pénteki előadás-sorozata Érsekújvárott A daganatos betegségekről SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Június 17-én 18 órakor a ferencesek kolostorában előadások hangzanak el a daganatos betegségek gyógyításáról. „Olga Szegheová orvos a daganatos megbetegedés kezeléséről, az orvostudomány lehetőségeiről számol be. Éva Jassingerová az emlőrákban szenvedők számára kidolgozott nemzetközi programot ismerteti, melynek segítésével a nők a kezelést követően visszatérhetnek a mindennapi életbe” - tájékoztatott Istenes Mária, aki az érsekújvári kórház patológusaként a rosszindulatú daganatok szövettani vizsgálatát végzi. Hét évvel ezelőtt alapította az Írisz önsegélyező csoportot. A Rákellenes Liga kezdeményezésére a kilencvenes években a fővárosban, Pöstyénben, Bazinban, Eperjesen és Kassán alakultak hasonló klubok, ám az érsekújvári magyar nyelven is megszólítja a betegeket. Előad Viera Černušková is, akinek daganatos betegségéből sikerült meggyógyulnia. Gabriel Prievalský, Gábor atya, a ferencesek kolostorának rendházfőnöke, az írisz Klub rendezvényének egyik társzervezője a súlyos betegségben szenvedők számára fontos hitről tart előadást. Az írisz Klubot Istenes Mária olyan magyar és szlovák fórumként ajánlja valamennyi kicsit bátortalan betegnek az érsekújvári és a tágabb régióból, ahol érdekes előadások mellett igény szerint szaktanácsadást is nyújtanak. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították Čech Gábor fémszobrász A pillanat című kiállítását a tanyi kultúrházban. A tárlat - amelyen Nagy Róber grafikáit és festményeit, valamint Zsapka Károlyfafaragásait is láthatja a közönség - még péntekig várja az érdeklődőket, naponta 8-tól 16 óráig, pénteken, 17-én pedig az említett nyitvatartási időn kívül 18-tól 20 óráig. (Vas Gyula felvétele) Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint sürgősen rendezni kell az érsekújvári intézmény félmillió koronát is meghaladó adósságát Drogfüggők kezelése Dél-Szlovákiában Érsekújvár/Galánta. A két városban tett tegnap munkalátogatást Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A kábítószerfüggőket kezelő érsekújvári központ ideiglenes helyiségeit tekintette meg tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. Az intézményben a központot felügyelő kórház vezetőivel közösen keresett megoldást az intézmény további fenntartására, amely tavaly decembertől ideiglenesen egy szerényen berendezett fabarakkban működik. Több mint ötmillió koronába kerülne ugyanis annak az egyszintes épületnek a felújítása, amelyben az intézmény korábban működött. Az egészségügyi tárca illetékesei szerint az érsekújvári az egyike annak a hat jelentősebb központnak, amelyben drogfüggőket kezelnek. Amióta Nyitrán és Homonnán megszüntették a hasonló intézményeket, a tágabb régió betegei - drogfüggők, alkoholisták, a játék- szenvedélytől szabadulni kívánók- is Érsekújvárott keresnek segítséget. Ha ez a központ is megszűnne, az ország déli területéről a pácienseket már csak Pozsonyban és Besztercebányán tudnák fogadni, ahol néhány hónap a várakozási idő. „Intézményünk fekvőbetegrészlegén 15 főt kezelünk, az ambuláns szakrendelést a kórház másik épületszárnyában végzi egy szakorvos 0,2 százalékos kötelezettséggel, ami egyáltalán nem felel meg az igényeknek” - ismertette a helyzetet Štefánia Bohonová, a központ főorvosa, aki egyúttal az egyetlen szakorvos is. Az intézmény adóssága a legutóbbi fél évben elérte a félmillió koronát, s Csáky Pál szerint ezt a tartozást mindenképpen rendezni kell. A miniszterelnök-helyettes további négy fő célkitűzésként az intézmény megmentését, eredeti épületének felújítását, valamint az ezzel kapcsolatos projektek és a működtetést részletező gazdasági tervek kidolgozását említette. Mindezt - véli Csáky - augusztus végéig meg kellene valósítani. Marian Karvajtól, a kórház igazgatójától megtudtuk, az általa vezetett intézmény a jövőben részvénytársaságként fog működni. A korábban a kórházhoz tartozó, kábítószerfüggőket kezelő központot ma már járulékos szervezetként tartják nyilván. Idővel nonprofit szervezetté válna, amelynek a kórház - a betegek étkeztetését és a karbantartási munkálatokat illetően - továbbra is kedvezményes szolgáltatásokat biztosítana. Galántán Csáky Pál ellátogatott a Hody városrészben lévő, a helyi Tiszta Nap Alapítvány által működtetett reszocializációs központba. A főleg drogfüggőségből ki- gyógyultakkal foglalkozó intézményben annak igazgatónője, Zuzana Miková fogadta a miniszterelnök-helyettest. Az igazgatónő pszichológus, pszichiáter és szociális munkás munkatársaival együtt az üyen létesítmények fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta: nem elég a drogfüggő, alkoholista és szenvedélybeteg betegeket meggyógyítani, ha ugyanis nincs, aki visszavezesse őket a mindennapi életbe, újra elvesztik a talajt a lábuk alól. A galántai létesítmény nem a külvilágtól elzárt intézmény, ahol csak felügyelet alatt tudnák távol tartani magukat a kábítószertől. Többen galántai üzemekben dolgoznak, és vannak, akik iskolába is járnak. A jelenlegi 18 páciens közül hatan tanulnak kereskedelmi akadémián, ketten pedig idén érettségiztek, és egyetemen akarnak tovább tanulni. Az igazgatónő szerint egy volt drogos - aki kigyógyulva maga is drogosokkal foglalkozik - sokkal jobb eredményeket tud elérni, mint egy orvos vagy egy pszichiáter, mert őt sokkal inkább elfogadják. A létesítményben is dolgozik egy üyen férfi, akit a többiek példaképüknek tekintenek, és a tegnapi találkozón éppen azért nem vehetett részt, mert a miniszterelnök-helyettes látogatásával egyidőben felvételizett szociális munkás szakra. Csáky Pál elmondta: kezdettől figyelemmel kíséri a galántai intézmény működését, a kezdeti nehézségekről is tudomása van, és elmondta, miként eddig is támogatást nyújtottak a kábítószerellenes alapon keresztül, továbbra is támogatni kívánják a központot. Egy városi rendelet értelmében a tulajdonosoknak június végéig kell eltávolítaniuk a közterületen álló konstrukciókat, építményeket Komáromból eltűnnek a ponyva-, pléh- és betongarázsok Az érintettek egytizede már lépett Június közepéig a körülbelü félezer garázs tulajdonos egytizede jelezte a városi hivatal illetékes osztályán, hogy már eltávolította garázsát. A városban olyan hangokat is hallani, hogy - bár jó döntést hozott a testület - a garázsok felszámolásakor is segítséget kellett volna nyújtani a polgároknak. Arra ugyanis senki sem gondolt, hogy a tulajdonosok hová tegyék a jó állapotban lévő garázsokat. A legkézenfekvőbb megoldásként eladásuk jöhet szóba, az öreg vaskonstrukciók pedig bizonyára a hulladékgyűjtőben végzik, (vkm) V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Közeleg a június 30-i határidő, ameddig a tulajdonosoknak el kell távolítaniuk a város közterületeiről a ponyva, pléh-, beton és egyéb anyagból készült garázsaikat. A rendelet komoly felháborodást váltott ki a tulajdonosok körében, ám azok, akik nem rendelkeztek ilyen garázsokkal, általában üdvözlik a lépést. Mégpedig azért - és lényegében a képviselő-testület is ilyen indokkal hozta meg döntését -, mert a garázsok rontják a városképet, és sok helyet foglalnak el az amúgy is szűkös parkolókban. Gaál István nem ért egyet ezekkel az érvekkel - ezért fordult lapunkhoz. Ő már 1992 óta tulajdonosa egy úgynevezett VO-GA ponyvagarázsnak, amelyet annakidején tízezer koronáért vásárolt. Két évvel ezelőtt pedig kétszer ekkora összegért új ponyvát szereltetett az időközben tönkrement helyébe. „A különböző pléhekből, rozsdás vasakból összetákolt garázsok valóban nem nyújtanak szép látványt, de a VO-GA garázsokról nem lehet ugyanezt elmondani - fejtegette. - Ezek államilag bevizsgált, jóváhagyott termékként kerülnek forgalomba, tehát milyen alapon állítja róluk bárki, hogy nem esztétikusak?” Szerinte nem állja meg a helyét az az indoklás sem, hogy sok helyet foglalnak, hiszen azokat eleve úgy gyártják, hogy a gépkocsi éppen befér alájuk - alig 25-30 centiméternyi rést hagyva a ponyva és a jármű között. Nehezményezi továbbá, hogy nem kapott hivatalos felszólítást garázsa eltávolítására, és csak a helyi lapból szerzett róla tudomást. Ötszáz garázs Gaál István panaszait továbbítottuk Sánta Bélához, a városi hivatal területfejlesztési, építésügyi és vagyonjogi főosztályának vezetőjéhez. „A városi képviselő-testület még 2003 decemberében döntött arról, hogy el kell távolítani a VO- GA garázsokat, és ezt a rendeletet idén tavasszal az összes, közterületen álló garázstípusra kiterjesztette - tudtuk meg. - Az általános érvényű rendelet mintegy ötszáz garázstulajdonost érint, közülük minden második engedély nélkül szerelte vagy építette fel ezeket a garázsokat. Ami azt jelenti, hogy a hely- foglalásért sem fizette az illetéket. Azt is meg kell jegyezni, hogy országszerte nem találunk még egy olyan várost, ahol ennyi pléh-, ponyva- vagy más garázs lenne a közterületeken, amelyek csúfítják a környezetet. Az, hogy valaminek a gyártása engedélyezett, mint például a VO-GA típusú garázsé, még önmagában nem jelenti azt, hogy esztétikus is lenne.” Mivel nagyon sok az engedély nélküli garázstulajdonos (akikről éppen ezért nyilvántartás sincs), a testület úgy'döntött, közleményként, a Komárom valamennyi háztartásába eljuttatott városi lap hasábjain figyelmeztetik kötelességükre az érintetteket. Sánta Béla hozzátette: a nyilvántartásban lévő tulajdonosokat levélben is értesítette a hivatal. Gaál István - bár állítása szerint fizette az illetéket - nem kapott ilyen értesítést. Komoly büntetés A garázsok eltávolítása tehát mindenki számára kötelező, aszerint sem tesznek kivételt, hogy milyen típusról van szó. Ha a tulajdonos június végéig nem tesz eleget kötelességének, a város augusztus elsejétől fokozatosan eltávolítja a garázsokat - egy gyűjtőhelyre szállítja. Itt egy éven keresztül átveheti annak tulajdonosa, persze, csak ha megfizeti az eltávolítással és szállítással járó költségeket. Egy év után a garázs az állam tulajdonába kerül. Az épített garázsok esetében a város bírósághoz fordul az építmények eltávolításának javaslatával. A felhívást figyelmen kívül hagyó személyekre komoly büntetés vár. A közrend megsértéséért 3000, a közterület jogtalan használatáért tízezer, az illegálisan épült garázsok esetében pedig - bejelentés nélküli kisebb építkezésért - akár 400 ezer korona büntetés is kiszabható. Gaál István felvetésére - aki megkérdőjelezte, hogy a városnak joga van-e ilyen rendeletet hozni - Sánta Béla azt válaszolta: mivel városi tulajdonban lévő közterületekről van szó, az önkormányzat általános érvényű rendeletben szabályozhatja a garázsok eltávolítását. Gaál István két évvel ezelőtt vett új ponyvát garázsára. Szerinte nem helyénvaló esztétikai indokokra hivatkozni (Vas Gyula felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kiskorú szexuális zaklatása Trencsén. Kiskorú szexuális zaklatása miatt feltétel nélküli 18 havi börtönbüntetésre ítélte a Trencséni Kerületi Bíróság a 21 éves alsó- vesztényi (Dolné Vestenice) Dániel Kotlárt. Az ítélethozatal során súlyosbító körülménynek számított, hogy a férfit egyszer már - orvvadászatért - elítélték. Kotlár egy 12 éves távolabbi rokon lányt annak akarata ellenére többször is megtapogatta, (ú) „ Elítéltet köröznek Nyitra. Körözi a rendőrség a 30 éves felsőrécsényi (Riš- ňovce) Jozef Hanákot. A keresett személyt a járásbíróság szabadságvesztésre ítélte hivatalos közeg elleni támadásért és rendzavarásért. Az illető 175 centiméter magas, közepes testalkatú, sötétbarna haja van. A rendőrség arra kér mindenkit, aki közelebbi információkkal rendelkezik Jozef Hanák hollétét illetően, tegyen bejelentést a 158-as vagy a 0961/30 33 71-es telefonszámon, (ú) Jozef Hanák (Képarchívum) Szemtanúk kerestetnek Ekel (Okoličná na Ostrove). Ismeretlen sofőr után nyomoz a komáromi rendőrség, aki halálos közlekedési balesetet okozott az ekeli főutcán. A szerencsétlenség június elsején, 11.20-kor történt a helyi kovácsműhely közelében. A rendőrség arra kéri a baleset szemtanúit, jelentkezzenek a 158-as vagy a 0961/ 31 35 15-ös telefonszámon. (ú) AJÁNLÓ Június 16. (csütörtök) Esztergom - 18.00: a Cool Head Clan, a Graveyard at Maximum, a Depresszió; az Auróra, a Sex Action és a Watch My Dying zenekar lép fel a Fesz- tergom fesztiválon (www. fesztergom.hu). (ú) HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában az MKP komáromi járási konferenciájáról beszámoló írásunkban tévesen közöltük a Nyitra megyei választási listára jelölt egyik személy nevét. A csallóközi régió jelöltje Földes Csaba (és nem Sándor, ahogyan megjelent), aki egyben Csicsó község polgármestere. Az érintett és olvasóink szíves elnézését kérjük! (vkm)