Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-04 / 129. szám, szombat
14 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 4. ILLIK TUDNI magázás, megszólítás Nagy a zűrzavar nemcsak a megszólításban, hanem a kapcsolattartás módjának egészében is (TASR-felvétel) Tegezés, A címzést illetőleg nagyon helyén lenne már egyszer, ha a franciák példáját követnők s egyáltalában csak az „uram” és „asszonyom” megszólítást fogadnók el. Franciaországban a miniszter éppen úgy szólíttatik „uram”-nak (monsieur), mint az utolsó írnok; a születési rangnál is csak azon különbséget teszik például: monsieur le comte (gróf úr) stb. Nálunk a grófot ezen megszólítás illeti: „méltóságod”, úgy mint nejét és lányát is. (K. Beniczky Irma, 1880.) KÖVES J. JULIANNA A megszólítást tárgyalva, meg nem szabad feledkeznünk egy olyan szokásról, mely csakis Magyarországon dívik, mi annál csodálatosabb, miután nagyatyáink arról mit sem tudtak, a társadalmi élet a bizalmas körön kívül sokkal szertartásosabb lévén, mintsem hogy tűrhették volna. Ez a kizárólagosan modern magyar, de tulajdonképpen egészen keleties szokás - az általános tegezés. (Egy nagyvilági hölgy, 1880.) A megszólítás csak külsőség, a beszélgetés formasága; de mindamellett a társasággal való érintkezésben elkerülhetetlen. A beszélgetésnek személyes jellege van, közvetlen eszmecsere két vagy több egyén között, és ez által különbözik a beszédtől. A mívelt modor követeli tehát, hogy a személyes megszólítás beszélgetés közben hang- súlyoztassék és gyakran ismételtessék. Különösen szükséges ez rövid mondásoknál, valamint kérdésekben és feleletekben. Tehát úgy mondjuk „Igen; atyám” vagy „Nem, kedves nénikém” vagy „Mindenesetre, nagyságos asszonyom”. Igen, nem, mindenesetre nagyon röviden és illeüenül hang- zanék. (Kalocsa Róza, 1884.) A francia köztársaság 1793-ban a sans-culotte-ok kívánságára kényszerítette hivatalnokait a tege- ződésre, de azért nem szokták meg. (Szabó István Andor, 1923.) Megfigyelheted, hogy sok ember az összetegeződés után még hetekkel, sőt hónapokkal később is gyakran magázza egymást, a helyett, hogy tegezné. Jeléül annak, hogy a belső hang a magázást diktálja. Azt hiszed, hogy ezeknél az embereknél a tegezés szívből jött? Én nem hiszem. Már pedig a tegezéssel kapcsolatos szabálynak fogadhatod el, hogy először a szív tegezzen, csak azután a száj. (Új Idők, 1930.) A magyar nyelv gazdagsága folytán embertársaidat többféleképpen szólíthatod beszéd közben. (Te, Maga, Ön, Kegyed, Kegyelmed, Kend, Uraságod stb.) (Dr. Vida Vilmos. 1940.) Szólíthatjuk őket foglalkozásukon, hozzátéve az „úr” szócskát, pl. ügyvéd úr, doktor úr, tanár úr stb.; hivatali állásukon, pl. fogalmazó úr, igazgató úr stb. Vannak azonban olyan foglalkozások, ahol ez a megszólítás egyenesen komikusán hatna, pl. kereskedő úr, vagy villanyszerelő úr; ilyen esetekben szólítsuk őkét vezetéknevükön, hozzátéve az „úr” szócskát. (Dr. Berky Imre, 1947.) ... furcsa, ha mondjuk egy kéményseprő szaktársnak szóhtja az orvost, a múltból itt felejtett föld- birtokos elvtársnak mondja a tanácselnököt, a 13 éves iskolai tanuló pajtásnak az igazgatót. Még nehézkesebb a sporttárs, a műtárs, a daltárs és ki tudja még hány, kín- nal-bajjal összeállított megszólítási forma. Kifejezetten ízléstelen a csibésznyelv néhány többé-kevésbé elterjedt megszólítása, pl. a fater, az otromba, lekicsinylő mester. (Burget-Kovácsvölgyi, 1959.) Ha az a bántó mellékíz, amely az „uram” megszólításhoz akaratlanul is fűződik, eltűnik majd, akkor bizonyára nem lesz akadálya, hogy ezt a szép és eredeti, magyaros és megtisztelő megszólítást alkalmazzák, hiszen az országban valójában ma mások az „urak”, mint ezelőtt kétszáz vagy akár húsz évvel. így az „elvtárs”, „elvtársnő” megszólítás is megmaradhat azoknak a politikai kapcsolatoknak kitüntető megnevezésére, ahol a politikai és pártmunka még jobban összekovácsolja az egyének érzelmeit. (Dr. Réczey-Pekáry-Gondi, 1961.) Mert nem képtelenség-e, nem nevetségesen szomorú-e az, hogy három évtized után sem tudjuk még, hogyan kell köszönnünk egymásnak, hogyan kell megszólítanunk egymást ebben az új társadalomban? (Hankiss Elemér, 1983.) Az elvtárs kifejezés a politikai tartalom mellett még mindig hordoz hivatalos jellegű, sőt rangot kifejező tartalmat is.'Közhivatalokban, tisztségeket betöltő embereknél még a rádióban, televízióban is viszonylag ritkábban használják az úr megszólítást, mintha ez méltatlan lenne hozzájuk, holott tudjuk, hogy párttisztségek kivételével minden közhivatali funkciót betölt- hetnek pártonkívüliek is, vagyis tartalma szerint nem illetne meg mindenkit az elvtárs megszólítás. (Hálák László, 1984.) Hát akkor elvtárs az úr? Ez itt a kérdés. És a kérdés - úgy tűnik még nagyon sokáig kérdés marad. így, ezekkel a mondatokkal vezettem be a megszólítással foglalkozó részt könyvem első és második kiadásában, de még az 1988-as harmadikban is. Igen, akkor még valóban azt hittem, hogy nagyon hosszú életű lesz ez az állandó elvtársozás. Ki hitte volna, hogy ilyen hirtelen megváltozik a világ? A bevezető idézetek azt tanúsítják, hogy 1956 után megjelent illemtankönyveink - és a nyelvművelők - mindig is az úr megszólítást javasolták, csak hát kevés eredménnyel. Aztán - ahogy a társadalom hirtelen nagyot változott - visszajött az úr, sőt mára az elvtárs szónak van egy gunyoros mellék- zöngéje (a volt hatalmasság). Hankiss Elemér már évekkel ezelőtt így írt Viselkedéskultúránk torzulásai című tanulmányában, az úr és elvtárs megszólításformákat elemezve: „Még azt sem lehet tudni pontosan, hogy a két megszólítás közül melyik most az egalitáriá- nusabb, demokratikusabb felhangú. Eredetileg egyértelműen az elvtárs volt az, de ha jelentése tovább szűkül a viszonylag jelentős pozíciót betöltők és a hivatalos érintkezések körére, és tovább folyik másfelől az „úr” megszólítás semlegese- dése, történeti jelentéstartalmainak lekopása, akkor előbb-utóbb ez utóbbi töltheti be az emberek közt nem differenciáló, általános megszólítás szerepét. Mindenesetre: jelenleg még nagy a zűrzavar e téren.” Nagy bizony, s nemcsak a megszólításban, hanem a kapcsolattartás módjának egészében. E sorok írója is találkozott olyan férfikollégával, aki a kolléganőknek és a főnökasszonynak kezét csókolommal köszönt, de a náluk jóval idősebb, tisztességben megőszült, sokszoros nagymama takarító nénit kurta ,jó napot”-tal üdvözölte. De menjünk tovább! Miféle demokrácia diktálja, hogy a főnök asszony következetesen Kovács urazza jóval fiatalabb férfi beosztottját, aki viszont erre természetesen per Giziké szólítja főnök asszonyát? Ugyanő, a minapi Kovács elvtárs, a mai Kovács úr, a férfi főnököt egyértelműen Z. úrnak mondja, s eszébe sem jutna - mert tán megnyílna az ég! - azt mondani: Lajos. S ha nagyon bizalmaskodó merészel lenni, legfeljebb ha félig tréfásan, félig komolyan Főnöknek szólítja a főnököt, vakmerőén elkerülve így a keresztnevet és az úrázást. (Illik tudni - A kulturált viselkedés szabályai, K.U.K. Kiadó 2000) Ugyanő, a minapi Kovács elvtárs, a mai Kovács úr, ma is különbségeket tesz Ennek a fejezetnek a folytatását, a megszólítás ma érvényes szabályait a következő alkalommal, július 2-án olvashatják ugyanitt, a Családi Körben! Társkereső havilap indult magyar nyelven, júniusban már megjelenik a második szám is Azoknak, akik családra vágynak AJÁNLÓ Érdekes újdonság jelent meg májusban a szlovákiai magyar sajtótermékek piacán. Társkereső címmel ismerkedni vágyók olvashatják hasonló cipőben járók apró- hirdetéseit. A lap tulajdonosa Mária Hudáková grafikus képzőművész, aki immár öt éve szerkeszti és készíti egyedül a Zoznámenie című lapot. A Családi Kör kérdéseire most ő válaszol. Miért éppen társkeresés? Ebben az elgondolásban a sors is segített engem, hiszen 89 után nagyon megváltozott az emberek közti viszony. Sokan vállalkozóvá lettek, mások viszont elszegényedtek, a vagyonszerzés vált a központi témává, és még inkább háttérbe kerültek az emberi kapcsolatok. Erre alapozva hoztam létre egy társközvetítő ügynökséget. És még azért választottam éppen ezt, mert mindig is foglalkoztattak az egyéni sorsok, figyeltem az embereket, és úgy gondoltam, hogy összekapcsolva az ügynökségben szerzett tapasztalataimat a grafikai képzettséggel, létre tudok hozni egy olyan igényesen megszerkesztett, korrekt havilapot, mely sokaknak segíthet. Kikre támaszkodhatott ebben? Saját erővel hoztam létre mindent, nem volt munkatársam, és sokszor bizony csalódnom is kellett az emberekben. Ám az az igazság, hogy sokan erőt is adtak, buzdítottak. No de a most megjelent magyar változat esetében nem elég a tapasztalat meg a szakmai tudás, elengedhetetlen a nyelvismeret, mégpedig ezt az első számot látva, nem is akármüyen. Ó, hát persze, a Társkeresőnek én csak a kiadója vagyok, ezt valójában három magyar hölgy készíti. Ennek meg úgy jött az ödete, hogy nagyon sok magyar társkereső jelentkezett nálam, azt gondoltam tehát, hadd ismerkedhessenek ők is az anyanyelvükön. Mik a tapasztalatai, ki veszi igénybe ezt a fajta szolgáltatást? Főként a középkorosztály vásárolja a lapot, és ők is hirdetnek benne. Talán mert az ő körükben a legtöbb az elvált, magányos ember, akiknek már felnőttek a gyermekeik, viszont még fiatalok arra, hogy magányosan éljék le az életüket, sőt igenis nagy az esélyük, hogy megértő barátra, társra leljenek. Mit tanácsol a gyakorlatlan társkeresőknek? Jó lenne, ha leküzdve az előítéleteket, az elvált nők és férfiak minél előbb keresgélni kezdenének, nem csak akkor, amikor teljesen egyedül maradtak. Hiszen így előbb találhat rájuk a boldogság, arról nem is beszélve, hogy a gyereknevelésben is jól jöhet egy gondos pótapa vagy anya. És még arra is jó a hirdetéses ismerkedés, hogy az, aki valami miatt mégis sokáig élt egyedül, megtanul ezáltal kommunikálni az emberekkel, megtanul válogatni és megedződik, rájön, hogy nem szabad csak azért belemenni az első kapcsolatba, mert magányos volt addig. Tud esedeg konkrét sikertörténetet is mesélni? Hogyne. Egy meglehetősen elkeseredett csallóközi férfiét például, akit, mert körhintákat üzemeltetett, eléggé lenézte a környezete. A sok kudarc után végül az én rábeszélésemre találkozott egy árvái hölggyel, akit meg a férje kergetett el közös otthonukból. Fél év múlva boldogan telefonáltak, hogy összeházasodtak. És bizony rendre érkeznek az esküvői értesítők is. Hirdessenek hát bátran, akik társra vágynak! (gy) CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Lilium Aurum ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidőjúnius 8. 1. Miért nem kapnak segélyt Matusék? a) mert sokat keresnek b) mert nem igénylik c) mert a nagylányok fizetését is beszámítja a hivatal 2. Mi az, ami megmérgezheti a gyermeki lelket? a) a számonkérés b) a büntetés c) a rosszul kezelt harag 3. Jövőjét tervezve hány lépcsőfokon jut be majd a főhős a hallba? a) 11 b) 29 c) 82 4. Hány koronát igazoló blokkot adtak a 150 koronás parkolójegyért? a) 150 b) 100 c) 30 5. Mi a neve az új magyar ismerkedési újságnak? a) Ismerkedjünk b) Találka c) Társkereső 2 Május 28-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: la, 2b, 3a, 4b, 5c. A Lilium Aurum ajándékát Tóth László, dunaszerdahelyi kedves olvasónk nyerte. CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
