Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-28 / 123 szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 28. MINDENNAPI KENYERÜNK Az utcán HAĽKO JÓZSEF „Mi baja van magának velem? - fordult meg ingerülten egy fiatalember az utcán, s megragadva a szembejövő karját, megismételte kérdését. - Mi van, rühes vagyok, vagy megszállt az ördög, hogy keresztet vetett, amikor meglátott?” A megszólított férfinek eltartott egy ideig, míg magához tért, hiszen még véledenül sem az idegen miatt vetett keresztet, hanem egyszerűen csak azért, mert épp a templom mellett haladt el. „Tisztelt uram - kezdte béküléke- nyen -, hiszen én önt nem is ismerem. Ne vegye magára a dolgot, mert ott és akkor vetek keresztet, ahol és amikor akarok. Márpedig régi szokásom, hogy templom mellett haladva mindig ezt teszem, az odabent jelen levő Jézus tiszteletére.” „Ahogy mondja - folytatta nyersen a fiatalember odabent a templomban azt csinál, amit akar. A hit magánügy, úgyhogy odabent felőlem akár fejre is állhat a Jézusáért... Az utcán viszont maga is egyszerű állampolgár, és ezt tessék figyelembe venni!” Újfent beigazolódott, hogy a harag rossz tanácsadó, hisz ez a mérges ember pár másodperc alatt egyszerre több téves kijelentést is tett. A legszembetűnőbb a hit magánügy jellege, hogy Jézus csak maradjon szépen odabent, a templomban. Az Űrnapja ünnepe pedig éppen arról szól, hogy Jézus egyáltalán nem akar rejtve maradni az ismeredenségben. Persze, a katolikus templomok félve vigyázzák az Ő titokzatos jelenlétét, s az örökmécses a szentségház fölött arra figyelmezteti a betérőt, az Úr van itt jelen kenyér formájában. Ám Úrnapján beteszik a monst- ranciába, hogy a pap végighordozhassa a város utcáin. Erről szóltam nemrég, micsoda élményt jelentett ez nekem Rómában, magának a pápának a tekintete, az a maradéktalan figyelem egy darab fehér kenyérre a szentségtartó közepén, mégpedig a nagyváros zajának, a sajtó jelenlétének dacára. De ugyanolyan tanulságos volt az emberek viselkedése is. Voltak, akik elmemben lépkedtek a menetben, mások kíváncsiskodva nézelődtek, vagy egyáltalán nem vették figyelembe. És látni lehetett az ablakokban lezserül dohányzó alakokat, hallani lehetett a büfében röhö- gőket, de látni lehetett a rendőrt is, aki levette a sapkáját, sőt olyan fülbevalós fiatalembert, aki letérdelt a szentségi Jézus előtt. Mikor a forradalom után nálunk is kezdték bevezetni a hasonló körmeneteket, olyan hangok is fölmerültek, nem tiszteletlenség-e kivonulni az Eukarisztiá- val az utcára. Hogy mégiscsak nem volna-e tanácsosabb „bent maradni a templomokban”, és nem kockára tenni, hogy megismétlődhessenek az olyan jelenetek, mint amit a fent említett fiatalember produkált egyetlen keresztvetésre. A válasz: nem. Jézus, ünnepélyesen végighordva az utcákon jelképezi mindazt a történést, ami meg van írva az evangéliumban. Amikor kilép tanítványai szűk köréből, hogy a mindennapi történések drámájában vegyen részt. Ahogy egy asztalhoz ül a bűnösökkel, bár ha kritizálják is érte. Ahogy megérinti a bélpoklosokat, bár ha a korabeli törvények szigorúan tiltják. Ahogy a kútnál a társadalmi előítéletek ellenére beszédbe elegyedik a szamaritánus asz- szonnyal... Egyszóval, ahogy kilép az emberek közé, az élet forgatagába, hogy elhalmozza őket gyógyító szeretetével. Jézus egyetemességét szimbolizálja úmapi körmeneteken az a szokás is, amikor a pap négyszeres áldást ad a négy égtáj irányában. Nemcsak a vüágtájakat jelenti ez az áldás, hanem a lélek legmélyebb rétegeit. Mert ezeket akaija az Isten fia beragyogtatni. Megtisztítani. Megszentelni. A fent említett haragos fiatalember végül eltűnt a tömegben. Az pedig, aki keresztet vetett, megváltoztatta a tervezett irányt, s betért a templomba. Mint mindig, elmemben letérdelt, hogy a félhomályban átadja magát az imának. Ez alkalommal legfőképpen azért a fiatalemberért, akit olyannyira felidegesített a kereszt jele. A szerző katolikus pap A családon és párkapcsolaton belüli erőszakról megjelent tanulmány hézagpótló szerepet tölt be A testi és lelki terrorban élőkért Anna négy gyermek édesanyja. Az első világrajövetele után férje azt ígérte, hogy soha többé nem emeli rá a kezét. Amikor nem ivott, nem is volt baj, ám ez ritkán fordult elő. PÉTERFI SZONYA Elitta keresetét, s amikor nem volt miből, pénzzé tette a gyerekek cipőjét, kabátját. Tudták, hallották, látták ezt a községben, de mindenki magánügynek tartotta, s legfeljebb sajnálta a gyakran a szabad ég alatt éjszakázó családot. A rendőri szervek nem vették komolyan az asszony feljelentését, a helyi pap is türelemre intette, a gyerekek érdekében. Anna két évvel ezelőtt felkészült az utcán randalírozó férj fogadására. Felébresztette és a távoli rokonokhoz menekítette gyerekeit, s magához vette a konyhakést. Mivel nem talált más megoldást, kezébe vette az igazságszolgáltatást. Mária is négygyermekes édesanya. A férje úgy verte, hogy ne maradjanak látható nyomai. Az asszony ugyan látleletet vetetett kék-zöld foltjairól, de nem tudta igazolni, hogy tényleg a férje okozta. A testi fájdalmaknál a lelkiek nagyobbak voltak. Rongyként bánt, beszélt vele a férje, fiatal szeretőivel kérkedett, ám olykor a béke kedvéért köteles volt kísérőként megjelenni a hivatalos összejöveteleken, és végig elszenvedni párja lealacsonyító, ócsárló megjegyzéseit. Amikor viszont észrevette, hogy férje a serdülő lányukat hirtelen drága ajándékokkal kezdte elhalmozni, gyermekkora és egyik rokona jutott eszébe... Szégyenét nem kürtölte világgá. Tudta, hogy sejtéseivel nem fordulhat a rendőrséghez, ezért elhatározta, véget vet a bántalmazásnak. A krízisközpont dolgozóinak segítségével, miután az éj leple alatt néhány táskába csomagolt holmival megszöktek lakóhelyükről, elhelyezést nyertek egy otthonban. Címük titkos, a szülők válópere három éve húzódik, az apa nem fizeti a gyermektartást. Mária asszony és gyerekeinek helyzete nem egyszerű, de életük legalább nyugodt. Szándékosan választottuk a két szélsőségesnek számító esetet, hiszen általában ezeken keresztül lehet mozgósítani az embereket arra, figyeljenek oda, mi játszódik le környezetükben. És segítsenek azokon, akik önerőből nem képesek szembeszállni a fizikai előnnyel, vagy anyagi, érzelmi kiszolgáltatottságuk miatt menekülni sem képesek az állandó fenyegetettségből. Míg néhány éve minden ötödik nővel erőszakoskodott a partnere, jelenleg - ez derült ki az IVÓ társadalomkutató intézet által végzett felmérésből - minden negyedik nőt kínoznak. Mindegy, hogy kis- vagy nagyvárosban, netán falun él, nem számít kora, végzettsége. A családon és párkapcsolaton belüli erőszakról megjelent tanulmány hézagpótló szerepet tölt be, nincs ugyanis olyan állami intézmény, amely foglalkozna a kérdéssel. Szlovákiában zavartalanul sérthe- tők a nők emberi jogai, nem biztosított a méltóságteljes és tisztességes élethez való joguk sem. Noha a munkatörvény és az antidiszkri- minációs törvény a férfiak és a nők azonos esélyeit rögzíti, a valóságban tanúi lehetünk a nemek közti társadalmi egyenlőtlenségnek. Nincs senki, aki a munkáltatótól követelné az egyenlő bánásmód elvének, a vonatkozó előírásoknak a betartását. Nem csoda, hogy ilyen társadalmi környezetben nem számít véteknek a nők elleni erőszak, s ezért késik a tényleges demokrácia kialakulása is - állította Zora Bú- torová szociológus, a tanulmány egyik szerzője. Elmondta, a felméréssel együtt járó adatgyűjtés sem volt zökkenőmentes, hiszen a hivatalosan rögzített esetek száma nem fedi a valóságot. - Azok az áldozatok, akik vállalják a feljelentést, némi segítséggel, elirányítással köny- nyebben oldják meg a problémát. Tudatosítani kell, hogy az igazán kiszolgáltatottak tragédiái feltáratlanok és ismeretlenek. Az erőszak több változata jelenik meg társadalmunkban, testi és szexuális, lelki és szociális, valamint gazdasági terrorról beszélhetünk. A párkapcsolatban élő nők 25 %-a erőszaknak van kitéve, 11 %-ukat rendszeresen bántalmazzák, az esetek 85 %-ában a családban élő gyerekek szeme láttára. Amikor a testi fenyítés és a lelki terror elviselhetetlenné válik, amikor a nő nem lát más módot az önvédelemre, gyermekei megvédésére, esetleg a családon belüli vita annyira elfajul és kiéleződik, előfordul, hogy a nő végzetes tettre szánja rá magát. Az igazi áldozatok mégis azok a nők és a gyerekek, akik nem képesek szembeszállni a fizikai erőfölénnyel, kiszolgáltatottsággal. A tanulmány szerzői úgy vélik, véget kell vetni az erőszakkal szembeni toleranciának, s ezzel együtt annak a téves szemléletnek is, hogy a férfi a család feje, az autoritás, az erő és az ész jelképe, míg a nő a gyengébb láncszem, a családi tűzhely védelmezője. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az ilyen közegben, a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenség légkörében felnövő fiatalok nem lesznek képesek kilépni a sztereotípiákból. A világ fejlett országaiban zérótoleranciát hirdetnek az erőszaknak, miközben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak kérdésével ne csak a polgári társulások, non-profit szervezetek foglalkozzanak. Szlovákiában is a kormányra hárul egy olyan stratégia kidolgozása, amely jogilag szabályozza mind az áldozatok védelmét, mind a törvények érvényesítését. Fontos lépés az is, hogy elegendő anyagi fedezetet kell, hogy biztosítson az erőszak okainak felkutatására, a nevelő, megelőző tervezetek életbe léptetésére. Hiába ítéli el ugyanis a felnőtt lakosság 80 százaléka az erőszakot, ha szembesülve a problémával az erőszakos cselekedeteket a „család belügyeként” kezeli. Ha a feljelentést követően a rendőr az áldozatot távolítja el a lakásból és nem az elkövetőt, ha nincs elég menedékház a férj, apa elől elbujdo- sóknak. Az aggasztó méreteket öltő jelenséget nem szabad elbagatellizálni, intézményi szinten kell biztosítani az áldozatok megsegítését. Nem majd, nem holnap. Azonnal. Nincs, áld a munkáltatótól követelné az egyenlő bánásmód betartását... Vonzereje a magyar óvodának BENKŐ TÍMEA Nahát, ez a május! Hároméves lányom bejelentette, hogy udvarlója van. Tátva maradt a szám. És bár hallottam a mondást, mely szerint vénlegénynek nem való a május, na de hát mégis...!- Hogy mondod?- Tudod, a Kriszti - közli velem mintegy mellékesen, miközben a hajcsattját igazgatja. - Feleségül fog venni. Bámulatba ejtő. Az én párom 26 évesen is fiatalnak érezte magát a féíjszerepre, amikor kilenc évig (!) tartó együttjárás után követelőzni kezdtem, hogy kösse már be a fejem.- Nem kell ám az első fiúhoz hozzámenni, aki megkéri a kezed - győzködöm a lányom. - Holnap talán már egy másik fog tetszeni.- Anyád már csak tudja! Biztos tapasztalatból mondja - avatkozik bele nőcis dolgainkba a családfő. Ráhagyom, hiszen tényleg. Nekem is volt ovis szerelmem. Miért, kinek nem? Hódolómat Lacikának hívták, kit anyu ki is oktatott, mert az, szegény, egy óvatlan pillanatban neki is bezengte, hogy az én „szeretőm” ő.- Úgy mondják, barát, Lacika - javította ki gyorsan az örömanya, anyám.- Ne félj, Timi, nekem te akkor is a szeretőm vagy - súgta Laci a fülembe. Na, azért! Megnyugodtam. Ezen azóta is sokat kuncogunk. Mert a mi barátságunk máig nem szakadt meg. Amikor iskolába kerültünk, délután a napköziben mindig tolltartót vagy füzetet cseréltünk, hogy hazamenet is legyen ürügy, amivel Lacika biciklire pattanhat, s elhozhatja azt a „nélkülözhetetlen” tárgyat, melyet teljesen véletlenül - hogy is másként? - hazavitt iskolatáskájában. Csavaros esze volt, el kell ismerni. Egy idő .után azonban lánkapityerké- nek kezdték csúfolni, jobbnak látta hát, ha fiút választ legjobb barátjának az osztályból. így hiúsult meg a mi korai házasságkötésünk. A barátság viszont töretlen maradt. (Méghogy férfi-nő között nem is létezik!) Mi a gimi padjait is együtt koptattuk, sőt az egyetem után (amit ugyan nélküle abszolváltam) még közös munkahelyen is dolgoztunk egy ideig. És büszkén vállon veregetjük egymást mind a mai napig, mondván, kevés barátság tart ki ilyen sokáig. Rendszeresen ösz- szejárunk, gyerekeink is imádják egymást. De férjemet a mi történetünk sem győzte meg.- Engem nem érdekel, én akkor is veszek egy puskát, és lelövöm az összes fiút, aki megáll az utcaajtóban... Hiába, egy apa számára nehezen elviselhető, hogy immáron nem ő az egyetlen és tökéletes férfi a világon, sőt egy négyéves kölyökkel kénytelen osztozni lánya szívén. Pedig igazi kölcsönösen ösztönző kapcsolat Enikő és Kriszti love storyja. Kriszti szlovák oviba kezdett járni, majd bejelentette, hogy inkább az Enikőébe szeretne. így is lett. S nem elég, hogy egész napjukat együtt töltik, délután alig érünk haza, máris sétálni kell menni, Krisztivel kell találkozni. Ha későn indulnánk, a kislegény már a házunk előtt áll anyukájával. Előzőleg pedig megritkítja nagyapja kertjét, hogy virágot hozzon a lányomnak. Nálunk viszont este Gadjet felügyelőt kell nézni, mert a Kriszti is azt nézi, ha nem tudnám. Néha persze civakodnak is, mint az igazi házasok. Mert Enikő készakarva rátapos Kriszti homoktortájára, vagy nem engedi föl a csúszdára. Fáradhatatlanul gyakorolják azonban a papás-mamást. Enikő kihozza a babáját, gondosan itatják, babusgatják. És nem felejtenek el ilyenkor nagyinak szólítani. Nem győzöm csodálni a humorérzékük. Kolléganőimnek nevetve meséltem e korai szerelem történetét, ők, pedagógusok lévén, lelkesen helyeseltek és viccesen megjegyezték:- Hát ha ez ilyen jól működik, el kell vinni Enikőt meg még néhány lányt mutatóba a szlovák oviba, jöjjenek csak szépen utánuk a fiúk a magyarba... Bízom benne, hogy ha ebben a megvilágításban kezdjük boncolgatni a kérdést, a férjem is belátja, az a puska még valóban várhat... A családon belüli erőszak nem a család belügye (Képarchívum) íA c<rűr<rn ftfl-xtotolt»} „Tudod, a Kriszti feleségül fog venni...’ Hiába, egy apa számára nehezen elviselhető, hogy immáron nem ő az egyetlen és tökéletes férfi a világon, sőt egy négyéves kölyökkel kénytelen osztozni lánya szívén
