Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-02 / 100 szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ THE TIMES Ellenkező hatást ért el az el­lenzéki brit Konzervatív Párt koncentrált, személyes hadjá­rata Tony Blair miniszterelnök ellen, mert a szombaton közölt legfrissebb felmérés szerint Blair ismétlődő támadása több szavazót taszított el a jobbol­daltól, mint amennyit vonzott. Michael Howard a toryk párt­vezére, miniszterelnök-jelölt a célegyenesébe forduló válasz­tási kampány utolsó hetében a kormányfő Irakkal kapcsolatos magatartását vette célkereszt­jébe, és nagygyűlésein rendre hazugnak nevezte Bláirt. Eh­hez a támadáshoz komoly mennyiségű muníciót adott az a minapi kiszivárogtatás, amely szerint a munkáspárti kabinet jogi főtanácsadója a háború előtt fenntartásait han­goztatta az iraki katonai be­avatkozás törvényességével kapcsolatban. Ez a szakvéle­mény annak idején nem került nyilvánosságra, csak a két hét­tel későbbi második, amelyben Lord Goldsmith főtanácsos már fenntartások nélkül legá­lisnak nevezte az ENSZ-hatá- rozat nélküli fegyveres fellé­pést. Blair a háború vége óta állítja, a főtanácsadó nem vál­toztatta meg szakvéleményét az utolsó pillanatban - ahogy azt az első állásfoglalás létét régóta sejtő ellenzék és a lapok feltételezték -, a kiszivárogta­tás és a hivatalos első szakvéle­mény ezt követő nyilvánosság­ra hozatala óta azonba'n a toryk újult erővel támadják a kormányfőt, rendre hazugnak nevezve Blairt. A The Times ál­tal közölt új közvélemény-ku­tatás szerint azonban a válasz­tók jelentős része ezt nem ta­lálja rokonszenvesnek. VIETNAMI SAJTÓ A Vietnami Kommunista Párt és az állam legmagasabb vezetőinek jelenlétében emlé­keztek meg szombaton Ho Si Minh-városban, az egykori Sai­gonban a vietnami háború be­fejezésének 30. évfordulójáról. 1975. április 30-án vették be Saigont az észak-vietnami had­sereg és a dél-vietnami gerillák CVietkong) egységei, s vetettek véget az Amerika-barát dél-vi­etnami rendszernek, megnyit­va ezzel az utat Vietnam kom­munista vezetés alatti egyesü­lése előtt. Az Egyesült Államok akkor már két éve kivonta har­coló egységeinek többségét a délkelet-ázsiai országból. „Ez a dicsőség és ez a győzelem min­denekelőtt a hős vietnami né­pet illeti meg” - jelentette ki Nguyen Minh Triet, a VKP poli­tikai bizottsági tagja, a helyi pártbizottság titkára. Tran Duc Luong államfő mindenekelőtt a város gazdasági hajtóerejét méltatta. A vietnami kapitaliz­mus mintapéldáját jelentő Ho Si Minh-város ugyan csak az ország lakosságának 8,6 száza­lékát képviseli, de ott hozzák létre a bruttó nemzeti összter­mék 20 százalékát, valamint az ipari termelés és az exportter­mékek 40 százalékát. Az elnök ez alkalomból adta át a város­nak a Munka Hőse Érdemren­det. Bár tartottak egy ezerfős katonai felvonulást, aztán mo­toros fiatalok és rózsaszín mi­niszoknyás lányok vették át a terepet. Az akción semmilyen utalás nem történt az Egyesült Államokra mint ellenségre. A kérelmező politikai megbízhatósága tekintetében adatok beszerzése szükséges Ügynökök az ántivilágból Közép-Európa politikai életében újra lázasan ke­resik az ügynököket. Most az utóbbi fél évszázad ügynökeit. Közép-Európá- ban azért a korábbi ügy­nökhistóriákról se feled­kezzünk meg. E. FEHÉR PÁL Egy kiváló művészettörténész az Élet és Irodalom hasábjain réges- régi ügynöktörténeteket idéz fel, levéltári kutatásai alapján. A Hor­thy admirálisról elhíresült negyed­századból. Például megtudható, hogy 1938. május 13-án a sajó- szentpéteri csendőrőrs a miskolci királyi törvényszéknél - nyilván be­súgójelentés alapján - feljelentette nemzetgyalázás miatt a 13 (!) éves T. Magdolnát, mert azt állította: majd jönnek az oroszok, és kiverik úgy a németeket, mint a magyaro­kat. Hogy milyen büntetéssel súj­tották a kislányt, nem derül ki a közlésből, de az egykori meghur­coltatásért talán gyenge vigasz le­hetett számára, hogy igaza lett. Ez az adat kuriózum, és a közlés voltaképpen azokkal a tényekkel foglalkozik, amelyek - szintén ügy­nökjelentések alapján - Ferenczy Béni és ikertestvére, Noémi sorsát befolyásolták. Példá­ul idézhetem azt a kultusz­minisztériumi állásfogla­lást, amelyet vitéz Keresz- tes-Fischer Ferenc belügy­miniszternek címeztek: „Krizsánné Ferenczy Noémi festő- és iparművésznő lakhatási enge­dély iránti ügyében csak a művé­szet szempontjából mondhatok vé­leményt, más illetékes tényezőkre bízva politikai és egyéb szempon­tok érvényesítését. Művészi szem­pontból ugyan a kérelmező vissza­települése valamelyes nyereséget jelenthetne művészeti életükre nézve, mégis jelen esetben kérel­mező politikai megbízhatósága te­kintetében közelebbi adatok be­szerzése kívánatosnak és szüksé­gesnek látszik.” Gondolom, azok, akik néhány évtizeddel később ha­sonló ügyekben döntöttek akár Prágában, akár Pozsonyban, akár Budapesten - valami hasonló szö­vegeket fogalmaztak. Egyébként Ferenczy Noémi - a rendszer szem­pontjából - valóban megbízhatat­lan volt. Ahogyan Ferenczy Béni is. Mindketten elkötelezett baloldali­ak voltak, kommunisták, akik a ta­nácsköztársaság bukása után me­nekítették az üldözötteket (erről számol be megrendítően Sinkó Er­vin), aztán maguk is menekülni kényszerültek. Előbb szülőhelyük­re, a Trianon után már Romániá­hoz tartozó Nagybányára kerültek, majd az 1920-as országos sztrájk­mozgalom szervezői lettek. A ro­mán hatóságok a tanácsköztársasá­gi múltat hajlandóak lettek volna elnézni, de ezt már nem. Noémit hadbíróság elé állították, Béni pe­dig átszökött az akkor közös csehszlovák-román határon, vala­hol Kassa tájékán, és elgyalogolt (l)Pozsonyig. (Ennek a hosszú gya­logúinak az emléke ihlette volna a legzseniálisabb Petőfi-szobrot, amely az ő műve, és hát Petőfi is gyalogolt számtalan kilométert...) Pozsonyi hónapjairól alig tudunk, aztán tovább utazhatott Bécsbe. Megjegyzendő: Béni szintén hiába folyamodott 1935-ös visszatérése után a magyar állampolgárságért, noha Bajor Gizi, a kor egyik legna­gyobb és legnépszerűbb színésznő­je a már említett belügyminiszter­nél keresett protekciót, de elutasí­totta őt: „Asszonyom, az ön barátja bolseviki...” - mondotta volt. Mű­vészi rangjáról nem esett szó, de el­képzelhető, hogy Keresztes-Fis­chert ez nem is érdekelte, meg az ízlése is más volt. Ferenczy Béni pozsonyi tartóz­kodásáról talán akadhatna is adat. Például a csehszlovák rendőrség iratai között, ha ugyan megmarad­tak. Az olyan emberek iránt, ami­lyen Ferenczy Béni volt, nemcsak a horthysta ügynökök és ügynökgaz­dák érdeklődtek, hanem a polgári demokratikus Csehszlovákia rész­ben még a monarchiából örökölt spicliserege ic (lásd Hašek meg­jegyzését az államfordulat utáni kassai cseh rendőrfőnökről!). Egy analóg esetet hoznék fel példaként. Roman Jakobson (1896-1982) a modern nyelvtudomány egyik leg­nagyobb személyisége volt, egye­bek között a Prágai Nyelvészeti Kör alapítója. Jakobson a fiatal szovjet állam diplomatájaként került Prá­gába, de hamarosan inkább a tudo­mánnyal foglalkozott, korszakos tanulmányokat írt, például a cseh versről, Mácháról, Nezvalról. Ugyanakkor nem szakította meg a kapcsolatait hazájával sem, és fő­leg nem a kortárs orosz írókkal. A prágai rendőr-igazgatóság ugyan­csak élénk figyelemmel követte Jakobson életét, s mivel az ügynö­köknek rendszerint fogalmuk sincs a nyelvészetről, az irodalomról, a tudományról, ezért a „vörös Rom­ka” (Majakovszkij becézte így a tu­dóst, akit különben a szovjet hiva­talosság is kiátkozott „irodalmi fe­hérgárdistaként”) minden szavá­ban kémtevékenységet gyanítot­tak. Figyelték a lakását. Amikor 1929-ben Párizsba tartva Prágába érkezett Jurij Tinyanov, az egyik legjelentősebb orosz történelmi re­gényíró, természetesen barátja la­kásán szállt meg, aki akkor már a prágai egyetem docense volt. Az ügynök azonnal jelentette, hogy bolsevik spionnak adott szállást, mert persze a kopók nem olvasták Tinyanov akkor már csehre is lefor­dított műveit. Titkos házkutatást tartottak szállásán, s majdnem le­tartóztatták, és csak Eduard Beneš határozott tiltása térítette észre a buzgó titkosokat. Érdemes eltűnődni a sors ke­gyetlen iróniáján. Jakobsonnak a német megszállás elől ugyancsak kalandos úton sikerült Norvégiá­ba, Svédországba, majd az Egye­sült Államokba menekülnie. Ekkor létesült kapcsolata a csehszlovák titkosszolgálattal és vezetőjével, František Moravec ezredessel, akit rendszeresen tájékoztatott azokról az információkról, amelyeket sike­rült az akkor éppen a Hiüerrel ba­rátkozó sztálini rendszerről meg­tudnia. Ismerjük azonban Moravec egyik magyar ügynökének nevét is. Újszászy István tábornokét, aki előbb prágai katonai attasé, aztán a vezérkari főnökség hírszerző és elhárító osztályának vezetője, majd pedig az egész horthysta tit­kosrendőrséget felügyelő Államvé­delmi Központ vezetője. Ettől a központtól kértek felvilágosítást, amikor az egykori magyar illetéke­seknek Ferenczy Noémi és Béni ügyeiben dönteniük kellett. Tanulság pedig nincsen. Minden korosztálynak vannak ügynöktör­ténetei. Persze, a tegnapelőtt nem menti a tegnapot, ám a tegnap foly­tatódhat a jelenben, sőt biztos va­gyok, hogy a folytatást a fiam ol­vashatja, ha érdekli... „Asszonyom, az ön barátja bolseviki...” - mondotta volt. KOMMENTÁR Jobb-rosszabb ördögök KOCUR LÁSZLÓ „Vannak emberek, akik nem érdemelnek meg egy írást, mert még azt hinnék, hogy fontosak. Ilyen Ján Slota, a most éppen Belousovová néven futó csacai nő vagy Karol Ondriáš” - írta nem is olyan régen egyik kollégánk ugyanezen az oldalon. Bár igaza van, Ján Slotával - kénytelen-kelletlen - mégis foglalkoznunk kell, ugyanis szélsőséges nézeteiről ismert pártjának olyan jelenséget si­került produkálnia, amilyent a hazai politikai paletta többi résztve­vőjének már jó ideje nem: egy hónap alatt közel három százalék- ponttal növekedett a támogatottsága. Ha áprilisban lettek volna a választások, 9,1 százalékkal a Szlovák Nemzeti Párt a maga tizen­két százalékával jó ideje bronzérmes Magyar Koalíció Pártja mö­gött, a negyedik legerősebb politikai erőként jutott volna a törvény- hozásba, s 16 képviselője lenne. A hazai sajtó nem is olyan régen még a nemzetiek ziláltságán ékelődött, most pedig tíz százalék kö­rüli támogatottsággal maguk mögé utasítják a jelenlegi négyes kor­mánykoalíció három pártját. Ennyi nacionalista élne az országban? Másként téve fel a kérdést: közel annyi nacionalista él Szlovákiá­ban, mint amennyi magyar? Slota az utóbbi időben sokat láttatja magát, és nem mindig abban a kontextusban, ahogy azt tőle meg­szokhattuk. Harmadik házasságával a női és egyéb képes magazi­nok hasábjain is megjelent, ezzel kapcsolatban még az egyik keres­kedelmi televízió háztetőn forgatott esti beszélgetőműsorába is meghívták. Ezeken a fórumokon alkalma nyílt megmutatni az „em­berarcú” Slotát, és megszólítani a választók azon rétegét, melyhez szokásos retorikájával nem talál(hatot)t utat. A KIA körüli kor­mányzati szerencsétlenkedés is az ő malmára hajtja a vizet. KIA- ügyben érintettként hivatalból nyilatkozva elmondhatja, hogy ő bi­zony kárpótolná azokat a rendes embereket, akik annak idején ol­csóbban adták el a földjüket. Az ilyen nyilatkozatok megerősítik egyébként sem gyenge pozícióját a régiójában. És természetesen to­vábbra is fújja a kezdeti népszerűségét meghozó nótát: a magyarok miatt drága a benzin Szlovákiában, Duray már elvesztette a józan eszét, magyar gatyamadzagon függ a szlovák kormány. Hogy csak néhány gyöngyszemet idézzünk legutóbbi néhány sajtótájékoztató­járól. A választásokig persze lefolyik még némi víz a Dunán. De az­zal már nem álltathatjuk magunkat, hogy ha be is jutna az SNS a parlamentbe, úgyis alacsony a koalíciós potenciálja, mert a minap a legnépszerűbb párt elnöke, Robert Fico - a közvélemény-kutatások szerint hosszú ideje a legmegbízhatóbbnak tartott politikus - kije­lentette, még az ördöggel is szövetséget kötne. Kérdés, hogy Slota jobb-e vagy rosszabb az ördögnél... Ártatlanságra ítélve GRENDELGÁBOR Ivan Lexát fölmentették. A Pozsonyi Kerületi Bíróság szerint a szlovák titkosszolgálat egykori igazgatója ártatlan az ún. holt lel- kek-ügyben. Is. Nem ez az első ilyen döntés. Tizenkétszer indult eljárás Lexa ellen, legtöbbször hatásköri visszaélés miatt. A bíró­ságok viszont ebből csak egyszer találták bűnösnek. A beszterce­bányai püspöki hivatal lejáratására kezdeményezett akció meg­szervezéséért 500 ezer koronás pénzbüntetést kapott az állam egykori leginformáltabb embere, de az ítélet ellen fellebbezett. Másodfokon ezt az ügyet is a Pozsonyi Kerületi Bíróság vizsgálja felül. Hogy mikor és milyen eredménnyel, egyelőre talány. Az összes többi Lexa-per az ügyészség kudarcával végződött. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a két legegyértelműbbnek vélt esetet még nem tárgyalták. Az első ifjabb Michal Kováénak, az egykori köztársasági elnök fiának 1995. augustusi elrablása, amelynek tetteseit Vladimír Mečiar 1998-ban, az államfői jogkö­rökkel (vissza)élve kegyelemben részesítette. Emiatt a bíróságok nem hajlandók foglalkozni az üggyel. Amíg a parlament alkotmá­nyos többséggel nem törli az amnesztiát, addig e perben tárgyalás nem lesz. Márpedig kilencven szavazatot összehozni egy ilyen döntéshez már az előző Dzurinda-kormány idején is lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, a jelenlegi viszonyok mellett még lehe­tetlenebb. A másik súlyos ügy, amelyben máig nem született dön­tés, Róbert Remiáš meggyilkolása. Fegyveres Oszkár (ifj. Kováé elrablásának koronatanúja) legjobb barátjának 1996. április 29- én robbant fel az autója. A nyomozás mind a mai napig nem zá­rult le. Hogy sikerül-e belőle szilárd alapokon álló pert kovácsol­ni, ma már több mint kétséges. Az állítólagos tettesek szökésben vannak (ha élnek még egyáltalán), a tanúk jelentős része alvilági leszámolások áldozata lett. Közben tíz évet öregedtünk. Lexa is, Meéiar is, Dzurinda is. A titkosszolgálat és a politikai hatalom egykori vezetésének csínytevései egyre kevésbé foglalkoztatják a közvéleményt. Pedig megválaszolatlan kérdésekből ennyi idő és ítélet után is maradt bőven. Ha Ivan Lexa a kezdet kezdetétől any- nyira biztos volt az ártatlanságában, miért szökött meg az ország­ból 2000 tavaszán? Mitől félt? Miért éppen 2002 nyarán, néhány hónappal a parlamenti választások előtt talált rá a rendőrség Dél- Afrikában? Miért nem hagyta el újra az országot, miért van az, hogy egzotikus tájak helyett vígan, magabiztosan jár tárgyalásról tárgyalásra? Mennyit változott a helyzet ez alatt a röpke egy évti­zed alatt? A perek végeredményének ismeretében azon is lehet vi­tatkozni, vajon a rendőrség, a nyomozók, az ügyészség mindent megtettek-e annak értekében, hogy a vádemelés és az azt megelő­ző masszív sajtókampány után a Lexa-ügyek a bíróság előtt is helyt álljanak. Egy azonban így is biztos. Aki ártatlan, annak nincs szüksége amnesztiára. Ha viszont igen, ám legyen. Éljen vele bol­dogan, szabadlábon, mert így diktálja az alkotmány. De legalább ne röhögjön az ország képébe.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom