Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-02 / 100 szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 2. RÖVIDEN Orosz ortodox kórusművek Nagyszabású koncert várja az orosz ortodox kórusművészet iránt érdeklődőket holnap 18 órai kezdettel Pozsonyban, a Panenská utcai evangélikus nagytemplomban. A második világháború befejezésének hatvanadik évfordulója alkalmából a moszkvai Szent Nyikoláj székesegyház kórusa ad hangversenyt Szergej Rachmaninov, Pavel Csesznakov, Dmitrij Bortnyanszkij, Nyikoláj Danyilin és Alekszander Csumakov műveiből, (vk) Sima Ferenc emlékére A pozsonyi magyar tanszék egykori tanárai közül újabb távozott el körünkből: 2005. április 24-én elhunyt Sima Ferenc nyugalmazott docens. A tanszékre az ötvenes években került, s rövid finnországi vendégtanári működésétől eltekintve nyugdíjaztatásáig ott is dolgozott: fonetikát, nyelvtörténetet, dialektológiát adott elő. Más tanszéki tagoktól eltérően Sima tanár úr kevés közszereplést vállalt, ezért neve inkább csak tudományos körökben volt ismert. Mint a prágai strukturalista iskolához tanárai révén kötődő kutató fonetikai-fonológiai és nyelvtörténeti műveiben a prágaiak fonológiai-oppozíciós leírását és terminológiáját alkalmazta; magyarországi nyelvészkörökben is nagyra becsülték Magyar nyelvtörténet című tankönyvét, valamint fonetikai és dialektológiai tárgyú tanulmányait. A kutatási területével közvetlenül nem érintkező munkái közül meg kell még említenünk az első kiadásban 1966-ban megjelent magyar-szlovák, szlovák-magyar zsebszótárt, amelynek társszerzője volt. Sima Ferenc fő kutatási területe azonban a nyelvjáráskutatás volt: a magyar szakos hallgatók bevonásával az egész szlovákiai magyar nyelvterületet átfogó - jelentős tudományos és ma már történeti értéket képviselő - hangarchívumot hozott létre a tanszéken. A tanszék, a Gramma Nyelvi Iroda és a Fórum Intézet együttműködése révén e régi hangszalagok digitalizálása most folyik a Fórum Intézetben, s bár a legrégebbi szalagok állapota meglehetősen rossz, reméljük, hogy egy részük még megmenthető és további kutatások alapjául szolgálhat. Az anyagból oktatási célokra egyelőre egy válogatás jelenik meg nemsokára CD- ROM-on. A tanár úr több évtizedes kutatómunkájának fókuszában szülőföldjének, a Nyitra-vidéknek a nyelvjárása állt, e témával kapcsolatban számos publikációja jelent meg Magyarországon és részben Szlovákiában. Élete fő műve, a tájszótár azonban befejezetlen maradt. Reméljük, hogy a fiatalabb szlovákiai nyelvjáráskutató-generáció tagjai átveszik majd a stafétabotot, és publikálják ezt az egyedülálló és rendkívül értékes anyagot. A volt tanítványok és kollégák nevében a Tanár Úr által sokszor idézett Halotti Beszéd soraival búcsúzunk tőle: „vezesse őt a Paradicsom nyugalmába, és adjon neki a mennyországba utat, és minden jóban részt!” Szabómihály Gizella „Mikor a dobját ütötte-verte, benne volt az egész lelke” Elhunyt Pásztory Zoltán MTI-HÍR Budapest. Elhunyt Pásztory Zoltán, az egykori Illés együttes dobosa. A Kossuth-díjas művészt tegnap hajnalban, 61 éves korában élte a halál. A magyarországi beatzene egyik meghonosítójaként számon tartott zenész magas vérnyomása miatt néhány napja a budapesti Szabolcs utcai Kórházban volt. Halálának pontos okát még nem tudják, feltehetően szívinfarktus érte. Pásztory Zoltán temetéséről később gondoskodnak. Szörényi Levente, az Illés együttes frontembere elmondta: mindenkit váratlanul ért a tragédia. Felidézte, hogy legutóbbi találkozásukkor a dobos láthatóan még „kicsattanó egészségnek örvendett”. „Ő egy eléggé, hogy úgy mondjam feszültség hárító figura volt a zenekarban, (...) úgy is lehetne mondani, hogy ő volt a bokszzsák, (...) ilyen formán természetesen nagyon hiányzik majd emberileg” - fűzte hozzá a zenésztárs. Szörényi elmondta, egyelőre nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz a nyárra tervezett Illés-koncertekkel. Az eredeti tervek szerint az Illés együttes, amely alapításának 40. évfordulója alkalmából több koncertre készült, augusztus 5-én, az erdélyi Csíkszeredában lépett volna először színpadra. Az Illés fénykorában, a jobb szélen Pásztory Zoltán (Képarchívum) Nótázgatós közönségszórakoztatás valódi közlési szándék nélkül a kassai Thália Színházban Egy túl hosszú recenzió Manases István, Dudás Péter és Germán Lívia (A Thália Színház archívumából) Az évad zenés-táncos penzuma letudva, széles rétegek kielégítve, egy szava se lehet senkinek: a Dankó Pista című daljáték tele van ismert nótákkal, melyeket korrektül elénekelnek a szereplők. Az már más kérdés, hogy néhány színészről lerí: inkább lennének otthon a kádban. JUHÁSZ KATALIN A kassai Thália művészeti vezetése valamiért úgy gondolta, 2005- ben aktuális téma Dankó Pista 19. századi nótaszerző élete és munkássága, illetve az ebből írt zenés darab. Nem érdemes fejet csóválni, csodálkozni, felháborodni, kétségbe esni ezen, mert a nép, az istenadta nép kiköveteli jussát a sok komolykodás után, és egy tájoló színháznak kötelessége kiszolgálni a népakaratot. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az eredeti Dékány-Baróti daljátékot erősen le kellett porolni, és hogy dramaturg híján maga a rendező, a magyarországi Moravetz Levente ragadott tollat és írta át a jeleneteket. Papírmasé-figurákból viszont nagyon nehéz hús-vér szereplőket kreálni. Ha az eredetiben a dalokon volt a hangsúly, és a prózai rész csak arra szolgált, hogy eljussunk valahogy daltól dalig, akkor bizony nincs mit tenni. Moravetz úgy menthette volna a menthetőt, hogy vagy „hót realista” játékmódot vagy karikírozó hozzáállást kérhetett volna a színészektől, ám egyiket sem tette. Ez az előadás az ötvenes-hatvanas korosztálynak fog tetszem, ők szeretik a régi magyar filmeket, amelyekben ilyen és ehhez hasonló karakterek, gesztusok és dialógusok sorjáznak. Kár, mert a címszereplő Dankó Pista hús-vér figura volt, valóban a putriból kapaszkodott fel, rövid élete során több mint négyszáz nótát írt, Gárdonyi Géza cigány Petőfinek nevezte őt, és munkásságát Ady Endre három írásában is méltatta. Ráadásul maga a nemzet csalogánya, Blaha Lujza lett a mentora, aki rajongott az ösztönös tehetségű zenészért, több daljátékot is íratott vele. Igazi „American Dream”, Hollywoodban már nagy költségvetésű filmet forgattak volna róla, nekünk azonban csak egy béna daljátékra futotta. A darab cselekménye, bár sok benne a kitaláció, valós sztorin alapul. Az alig 13 éves Joó Ilonkát annak idején tényleg megszöktette Dankó Pista, aki 45 évesen a szeretett nő karjaiban halt meg tüdőbajban. Temetésén 500 cigányzenész húzta a jól ismert nótákat, és Tömörkény István mondott búcsúztatót. A nagy népi író meg is jelenik a Thália színpadán tesze-tosza lap- szerkesztőként, Flórián Róbert Szabolcs alakításában. Az önkormányzati lapok újságírói ma is függenek a mindenkori polgármester kénye-kedvétől, bizonyos témákkal nem ajánlatos foglalkozniuk. Aktuális téma tehát ez, mint ahogy a korrupció, a hataloméhség, a protekcionizmus, az érdekből bratyi- zás és a kivagyiság is az. Ezeket az elemeket kellett volna kihasználni, ezektől válhatott volna hihetővé a történet. Ha például Joó Ferenc portréfestőnek (Bocsárszky Attila) egy kicsivel több hely jut, düemmá- ja drámai színezetet kapott volna, hiszen nehéz feladat választani a korrupt, úri világ és a tisztességes szegénysors között. A feltörekvő „roma csávó” viszontagságai, megaláztatásai a fehérek világában szintén aktuális téma, ha elhittem volna Manases Istvánnak, hogy tényleg szenved, tényleg szerelmes és tényleg kételkedik, máris otthonosabban éreztem volna magam a nézőtéren. Manases Dankó Pistaként úgy fest a színpadon, mint Jávor Pál az 1940-ben forgatott film címszerepében. Nagyokat néz, vágyakozva dalol, de ugyanolyan „mesehős” marad, mint Germán Lívia az úrilány Joó Ilonka szerepében. Üde színfolt volt viszont Juli, azaz Nagy Kornélia, valamint a halászlegény Máté, akit Zetyák György alakít ifj. Bocsárszky Attilával alternálva. (Ez utóbbi jóval halványabb teljesítményt nyújt ugyanabban a szerepben, sokat kell még tanulnia, ha tényleg színész akar lenni). Ebben az előadásban a befektetett munkát kell értékelni, azt, hogy mindenki lehetőségéhez mérten teljesített, hogy sikerült szerezniük egy jó cigánybandát (Balogh Gyula népi zenekarát), hogy a nem túl bonyolult, ám látványos koreográfiákat (Dévényi Ildikó munkája) zökkenőmentesen eltáncolták, és hogy a közönség ötvenen felüli része jókedvűen dudorászva hagyta el a terepet. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy igazi „nótá- zós” énekhangja egyedül a Blaha Lujzát alakító Cs. Tóth Erzsébetnek van, a többiek minden jóindulat mellett is csupán a „korrekt” kategóriába tartoznak. Blaha Lujza bejövetele a Nagy-Zetyák duó táncos száma mellett az előadás legemlékezetesebb része. A magyarországi díszlettervező, Bényei Miklós figyelemreméltó színpadképet alkotott jók a jelmezek is (Molnár Gabriella m. v.), tulajdonképpen épkézláb előadást látunk, még ha a nóták alatt be is merevedik a jelenet, és a színpadon mindenki a nótázót lesi is. Vannak aztán apró következetlenségek, Mucsi Jóska, a klisé-cigányprímás (Dudás Péter) például hol előbukkan hegedűjével a dalok alatt, hol pedig nem, ilyenkor a semmiből (ületve a karzatról) szólal meg a zene. Olyat pedig roma ember nem mond, hogy „akkor is jön, ha cigánygyerekek potyognak az égből”. Ha belegondolok, mennyi kedvem volt írni erről a produkcióról, meg kell állapítanom: túl hosszú lett a recenzió. Mert az időutazáshoz nincs mindenkinek kedve. Nem beszélve arról, amit Thomas Bernhard állít, nevezetesen, hogy a „A színház nem szívességszolgáltató intézmény”. Valódi közlési szándék nélkül nem is érdemes belefogni. OTTHONUNK A NYELV Szlovák élelmiszer-ipari vendégszók MISAD KATALIN Örvendetes tény, hogy a többségében magyarlakta településeken működő hiper- és szupermarketek, illetve élelmiszerboltok az utóbbi időben gyakran adnak ki kétnyelvű termékkatalógusokat, szórólapokat. Ha azonban a tulajdonos vagy a kereskedő úgy dönt, hogy a szlovák megnevezés mellett feltünteti a termék magyar nevét is, többnyire magára van utalva: egyszerűen lefordítja a szlovák megnevezést, ahogy tudja, miközben műid a szó- használatban, mind a szerkesztésben a szlovák mintát követi. A főként élelmiszer-ipari termékeket bemutató kiadványokban gyakori jelenség a többelemű szlovák terméknév egy-egy tagjának beépülése a magyar megnevezésbe. A szlovák výražkový chlieb kenyérfajtát pl. nemcsak a termék- katalógusok, hanem a szlovákiai magyar beszélők is egyszerűen „výražkový kenyér- nek nevezik. (Ha az önkiszolgálóban nem találják a szóban forgó kenyeret, azt kérdezik az eladótól: „Výražkový kenyér nincs?”) Sem a fordító, sem a beszélő nem ismeri tehát a szlovák výražok szó magyar megfelelőjét, a ’lángliszf vagy ’rozs- láng megnevezést. Az értelmező kéziszótár új, átdolgozott kiadása szerint a rozsláng ’a legfinomabb rozsliszt”. A Magyar Élelmiszerkönyv Malomipari termékek c. fejezetében is megtalálható a rozs- lángliszt megnevezés, ami a leírás alapján nem más, mint ’ fehér rozs- liszť. Az azonosítás tehát nem okozhat gondot, ha a szlovák és a magyar műszóhoz tartozik egy pontos meghatározás vagy leírás, amelynek alapján létrehozható az egyértelmű megfeleltetés. A vizsgált szlovákiai termékkatalógusokban és szórólapokon azonban a rozskenyér megnevezés helyett a következő (feltételezett) magyar megfelelőket tüntették fel a fordítást végző személyek: „barna kenyér’, „sötét kenyér (a szlovák chlieb tmavý szó szerinti fordítása) „félbarna kenyér, illetve „köménymagos kenyér. Szlovák vendégszót tartalmazó példákat továbbá olyan húskészítmények nevének feltételezett magyar megfelelőiben találtunk, amelyekben a szerkezet jelzői tagja helynévi eredetű. Abban az esetben, ha a fordító ismeri a helynév magyar megfelelőjét, a terméknév minden elemét magyarul adja meg, pl.: Bratislavská klobása- Pozsonyi kolbász, Ipeľská saláma- Ipolyi szalámi, Oravská slanina- Arvai szalonna. Ha viszont a helynévi tagot csak szlovákul ismeri, meghagyja a szlovák jelzőt a magyar megnevezésben, pl.: Spišské párky-Spišské virsli (magyarul: Szepesi virsli), Rakúska saláma- Rakúska szalámi (magyarul: Osztrák szalámi), Moravská šunková saláma-Moravská sonkás szalámi (magyarul: Morva sonkás szalámi). Megesik, hogy a fordítást végző személy nem ismeri a szlovák megnevezés fajtajelölő köznévi tagjának magyar megfelelőjét, üyenkor szintén „kétnyelvű” a magyar terméknév, pl.: Humenský ščipák-Homonnai šäpák (magyarul: Homonnai csípős kolbász). A Gramma Nyelvi Iroda munkatársai a közeljövőben olyan szakszójegyzékeket, szlovák-magyar termékkatalógusokat szeretnének megjelentetni, amelyek segítségére lennének úgy a szlovákiai magyar szakembereknek, fordítóknak, újságíróknak, mint a nyelvhasználati jogukkal élni kívánó szlovákiai magyar beszélőknek. Az egyes területek feltérképezése már elindult (a kutatások részleges eredményei megtekinthetőek az iroda honlapján: www.gramma.sk ). Fő célunk, hogy az egyes szakterületekhez kapcsolódó szlovák terminusok, termékmegnevezések magyar megfelelői idővel beépüljenek a szlovákiai magyar nyelvhasználatba. A fenti témával kapcsolatos kérdéseiket, javaslataikat a Gramma Nyelvi Iroda elérhetőségein várjuk.
