Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-02 / 100 szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 2. RÖVIDEN Martináková: esély Frone menesztésére Pozsony. Jó esély van Martin Frone oktatási miniszter leváltására - vélekedett tegnap a Markíza televízió Testre szabva című műsorá­ban a Szabad Fórum elnöke. „Ha a képviselők lelkiismeretük szerint voksolnak, akkor számíthatunk az ANO, s talán az MKP meg az SDKÚ szavazataival is” - nyilatkozta Zuzana Martináková. Szerinte igazából a titkos szavazás adna lehetőséget a tényleges vélemény ki- nyilvánítására. A Smer előrehozott választásokat akar kicsikarni a le­váltásommal - véli Frone. A Joj televízió Hetes című vitaműsorában elmondta, az ellenzéki párt a választások minél előbbi kiírására tö­rekszik, mert veszíthet támogatottságából, ha a lakosság hamarosan érzékelni kezdi a társadalmi reformok kedvező hatását, (s, t) Gašparovič nem vágott széket Meéiarhoz Nyitra. Vladimír Mečiar HZDS-elnök tagadja, hogy a pártján belü­li közös politizálásuk idején egy vita hevében Ivan Gašparovič széket hajított volna felé. Az államfő ezt a Mladá fronta Dnes című cseh na­pilapnak „tálalta ki” a minap. „Gašparovič nem volt a HZDS-ben sem másként gondolkodó, sem Rambó. A székdobálási történetet csak ki­találta” - mondta Mečiar. (TASR) Lövések Schuster kassai háza közelében Kassa. Hat lövés dördült el pénteken este Rudolf Schuster volt államfő háza közelében - erősítette meg Ján Packa, a közjogi mél­tóságok védelméért felelős hivatal vezetője. Egyelőre nem tudni, kik és miért lőttek, az ügyben eljárás indult. (TASR) Nem beszél az államfő a ratifikáláskor Pozsony. Ivan Gašparovič nem tart beszédet a parlamentben az európai alkotmányos szerződés május 11-éré tervezett ratifikálása előtt - adta hírül Marek Trubač elnöki szóvivő. Azt azonban megerő­sítette, hogy az államfő június közepe táján országértékelő beszéddel lép a képviselők elé. Trubač szerint a jelentés a társadalom valódi helyzetét tükrözi majd „minden szépítgetés nélkül”. (SITA) Nagy szlovák koalíció Nyitra megyében Nyitra. HZDS-SDKÚ-KDH-Smer koalíció indul Nyitra megyében az idei megyei választásokra. A HZDS a napokban csatlakozik a má­sik három párt már korábban létrejött szövetségéhez. „A tárgyalások már végső szakaszukhoz érkeztek, még mindig nem egyeztünk meg a megyeielnök-jelöltek személyét illetően” - nyilatkozta szombaton Ján Kovarčík, a Mečiar-párt nyitrai kerületi elnöke. (SITA) Kevesebb rendőr és gyászoló volt szombaton a kassai temetőben - Vladimír Palkó a csütörtöki razzia hátteréről Estók: másodikra már eltemették Késve bár, de eljött az utolsó föld feletti pillanat (TASR-fotó) Kassa. Szombaton, a kitű­zött időpontnál két órával később vettek végső bú­csút hozzátartozói és is­merősei Jozef Estóktól, akit április 23-án autójá­ban lőttek agyon. JUHÁSZ KATALIN A temetés csütörtökön meghiú­sult, mivel a rendőrség szerint al­világi figurák gyülekeztek a kör­nyéken, és félő volt, hogy erőde­monstrációra használják ki a szer­tartást. Mivel a temetőbe csak ro­konokat voltak hajlandóak been­gedni, a család elhalasztotta a te­metést. A második „próbálkozás­ra” kevesebben jelentek meg, mintegy kétszáz fő. A rendőrök csak kettős ellenőrzés után en­gedték be őket a sírkertbe. Elő­ször a személyazonosságot ellen­őrizték, majd mindenkit alaposan megmotoztak, beleértve a nőket és a gyerekeket is. Erre állítólag azért volt szükség, hogy megaka­dályozzák a fegyverek bevitelét. Jozef Estók édesapja az össze­gyűlt újságírók előtt úgy de­monstrálta feddhetetlenségét, hogy a büntetlen előéletét igazoló erkölcsi bizonyítványát a kabátjá­ra tűzte. Az elhunyt családja még mindig tagadja, hogy a harminc­éves fiatalembernek köze lett vol­na a kassai alvilághoz. „Az talán csak nem bűn, hogy sok barátja volt, nemcsak szlovákok, hanem ukránok, albánok és cigányok is. Egy időben kidobóemberként dol­gozott egy diszkóban, ezért is­merték sokan” - magyarázta az apa, aki úgy véli, pénz miatt vé­geztek a fiával. A rendőrség majdnem ismét meghiúsította a temetést, mivel közvetlenül a szertatás előtt be­idéztek néhány kopaszra nyírt fia­talembert a járási kapitányságra, ahol tanúskodniuk kellett zsarolá­si, lopási és csalási ügyekben. Mi­vel ők vitték volna vállukon a ko­porsót a sírhoz, a család úgy dön­tött, megvárják őket a temetéssel. Végül a jelen lévő katolikus pap rábeszélő készségének köszönhet tőén mégiscsak elkezdődött a gyászszertartás. Rudolf Smoter ugyanis kijelentette, ha ismét meghiúsul a temetés, harmadszor már nem lesz hajlandó részt venni ebben a „bohóckodásban”. A beidézett tizennégy személyt a jegyzőkönyv felvételét követően el­engedték. A rendőrség közleménye szerint ezúttal nem történt rend­bontás. A rendőrség a csütörtöki­nél kisebb erőkkel vonult ki, a kör­nyéken azonban ismét elterelték a forgalmat, és ismét helikopter kö­rözött a levegőben. Elfogta a rendőrség az egyik gyilkost, a másik szökésben van Pozsony. Rendőrkézre került a kassai alvilági kulcsfigurának tartott Jozef Estók gyilkosa - je­lentette be tegnap Vladimír Pal­kó belügyminiszter. A 28 éves Róbert N.-et egyben annak a fér­finak, Jozef Strakának a megölé­sével is gyanúsítják, akit a tett helyszínéhez közel parkoló autó­jában ért fejlövés. Róbert N.-et a rendőrség még csütörtökön őri­zetbe vette, majd szombaton vizsgálati fogságba helyezték. A gyilkosságban való részvétellel gyanúsítják a 29 éves Jozef L.-et is, akit még köröz a rendőrség. Vladimír Palkó elmondta, a mostani ügy összefüggésbe hoz­ható négy korábbi gyilkossággal és két emberölési kísérlettel - valamennyit Kelet-Szlovákiában hajtották végre az elmúlt öt év során. Az ezekért felelősségre vonható bűnbanda kilenc tagja között van az a két személy is, aki Estók és Straka kivégzésével gyanúsíthatok. Egyébként a banda főnöke, Róbert O. is részt akart venni az „első” temetésen. Más forrás szerint Estók gyilkosa is, és őt is ott fogták el. Palkó tegnapi rendkívüli sajtótájékoz­tatóján elmarasztalta a sajtót, amiért az nem segítette, hanem hátráltatta a rendőrség munká­ját. Szerinte a hatóság azért csak most lépett közbe egy alvi­lági személy temetésén, mert meg kellett törnie „az alibizmus mögé búvó igazságszolgáltatás, az emberi jogokról elmélkedő álértelmiségiek és a sajtó alkot­ta nagykoalíciót”, amely akadá­lyozta a korábbi hasonló fellé­pést. (ú) A kormányhivatalt járhatták be az érdeklődők Nyílt nap az évfordulón ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Körülbelül négyszá­zan voltak kíváncsiak az uniós csatlakozás első évfordulóján a kormányhivatalban tartott nyílt napra. Az ország egyes régióiból érkező érdeklődők megtekinthet­ték a kabinet székházát. A vendé­geket a kormány tagjai fogadták. Mikuláš Dzurinda autogramokat osztogatott. Voltak, akik konkrét kéréssel fordultak hozzá, s akadt hölgy, aki a kiszucai régió rossz helyzete miatt transzparenssel til­takozott a kormányhivatal előtt. A látogatóknak a Bratislava Hot Serenaders énekelt. „Kulcsfontos­ságú, hogy Szlovákia uniós csatla­kozásával több ember ért egyet, mint egy évvel ezelőtt - véleke­dett a kormányfő. - A tagság nagy támogatottsága (a legutóbbi fel­mérés szerint 83,3 százalék - a szerk. megj.) arról tanúskodik, hogy felkészültek voltunk.” Dzu­rinda szerint az integrációs folya­matnak még nincs vége: ratifikál­ni kell az alkotmányos szerződést, s az országot a schengeni és az euróövezet tagjává kell tenni. Eduard Kukán külügyminiszter úgy véli, az uniós alaptörvény ra­tifikálásához szükséges kilencven szavazat biztosítható a parla­mentben. (t, s) Európai parlamenti képviselők a csatlakozásról Nyertünk az EU-tagsággal ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákia lakossága nyert az uniós csatlakozással, vélik az ország európai parlamenti kép­viselői. „A tagság előnyeit a pénz­tárcájukon is érzik az emberek: az áüagbér tavaly 120 koronával nőtt” - mondta Milan Gala, az SDKÚ eu­rópai parlamenti képviselője teg­nap, a Szlovák Televízió 5 perc múlva című műsorában. A tagság előnyeit elismeri a Smer is, Monika Beňová azonban úgy látja, a kor­mány elhallgatja a negatívumokat. Szerinte a kabinet hibát követett el azzal, hogy bevezette az egységes általános forgalmi adót, mely első­sorban az élelmiszerek árát növel­te. „Rossz a strukturális alapok fel- használása is, tavaly a rendelkezés­re álló összeg 2 százalékát használ­ta fel a kormány” - állítja Beňová. A Smer EP-képviselője kifogásol­ta azt is, hogy az utóbbi két évben végrehajtott reformok koordinálat­lanok, a kabinet nem ismeri a la­kosság életszínvonalára gyakorolt hatásukat. Gaľa szerint az unió nem szabta feltételül a reformok megvalósítását, de hozzájárulnak ahhoz, hogy gyorsabban érjük el a régebbi tagállamok életszínvona­lát. Anna Záhorská (KDH) a tagsá­gunk lehetséges veszélyének tartja az unió alkotmányos szerződésé­nek elfogadását. „Ha életbe lép, előnyt élvez majd a nemzeti törvé­nyekkel szemben, ami csökkenti az ország szuverenitását” - véli. Irena Belohorská (HZDS) szerint azon­ban az állampolgárok számára elő­nyös lesz az alkotmányos szerző­dés, mivel például a szociális char­ta betartása Szlovákia számára is kötelező lesz. dpj) Tegnap már hőérzékelővel felszerelt helikopterrel is keresték, harminc rendőr kutatta át a Nyitra folyó környékét Fiatalabb élettársa fojtotta meg az idős asszonyt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagytapolcsány. Még mindig keresi a rendőrség a 41 éves Jaros­lav Tomant, akit egy 64 éves nagy- tapolcsányi nő meggyilkolásával gyanúsítanak. Az idős nőt pénte­ken délben holtan találták lakásá­ban a helyszínre hívott rendőrök, gyilkosa egy konyhai törlőkendővel fojtotta meg. Amint Miloš Fábry, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitány­ság szóvivője elmondta, a rendőr­ség figyelmét egy olyan személy hívta fel a bűncselekményre, akit maga a tettes avatott a bizalmába. A büntetett előéletű Toman alig egy hónapja szabadult, jelenlegi tartózkodási helyéről azonban az említett ismerősének sincs tudo­mása, csak annyit mondott a rend­őröknek, hogy vélhetően fegyver­telen, autója és pénze sincs. Teg­nap már hőérzékelővel felszerelt helikopterrel is keresték, 30 rend­őr kutatta át a Nyitra folyó környé­két, és minden környékbeli kocs­mában kitették a fényképét, de nem akadtak a nyomára. Az áldo­zatnak nincsenek rokonai, akik meg tudták volna mondani, hiány- zik-e valami a lakásából, a nyomo­zók a bérház lakóitól mindössze annyit tudtak meg, hogy Jaroslav Tomannal élettársi kapcsolatban állt. Egyik szomszédja szerint az asszony sűrűn látogatta a környék kocsmáit, és gyakran jártak hozzá különböző férfiak. Fábry szerint a rendőrség egyelőre nem foglalko­zik az áldozat múltjával, hanem a feltételezett gyilkos felkutatására összpontosít. A gyanúsított Jaros­lav Toman 176 cm magas, barna hajú, fekete farmert és fekete tri­kót viselt, és egy sárga műanyag szatyor volt nála, amikor utoljára látták, (vm) Ľudovít Kaník véleménye szerint a legmagasabb járadékok esetében indokolatlan a „nagyobb valorizálás” Ezentúl más módon emelkednének a nyugdíjak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyugdíj-valorizálás módosítását tervezi a szociális ügyi minisztérium és több parla­menti képviselő. A korábbi évek­kel ellentétben idén már jelentő­sen nő a nyugdíjak valós értéke, mivel az infláció jóval alacso­nyabb lesz az előző években ta­pasztalt pénzromláshoz képest. A nyugdíjak a tavaly életbe lépett törvény szerint automatikusan emelkednek, a növekedés az előző éves infláció és a nominálbér­emelkedés átlagának arányában történik. Júliustól ez alapján 8,85 százalékkal nő a járadék, ami Ľudovít Kaník szociális ügyi mi­niszter szerint a legmagasabb nyugdíjak esetében indokolatlan. Szerinte a valorizáció módszeré­nek átalakítására az új jogszabály szerint kiszámított, egyes esetek­ben akár a havi 20-30 ezer koro­nát is elérő járadékok miatt van szükség. Ezzel egyetért Július Brocka kereszténydemokrata kép­viselő is, ám ő a tárcavezetőétől eltérő módszert javasol. Kaník szerint a magasabb nyugdíjakat csak az infláció arányában kelle­ne növelni, a béremelkedésnek - mely a következő években maga­sabb lesz - nem lenne rá hatása. Ha ezt fogadná el a parlament, akkor a magasabb nyugdíjjal ren­delkezők számára a valorizáció évente mintegy 1,5 százalékkal lenne alacsonyabb. „A tervezet kész, a Koalíciós Tanács már meg­vitathatja” - mondta lapunknak Martin Danko, a szociális tárca szóvivője. Kérdéses, hol húzzák meg a határt, mi számít majd ma­gas nyugdíjnak. A parlament szo­ciális bizottságának ülésén a mi­niszter két változatot említett: vagy a korábbi maximális nyugdíj összege - mintegy 9 ezer korona - lenne az „alacsony” nyugdíj felső határa, vagy az átlagbér bizonyos hányadaként határoznák meg azt. Ebben az esetben csak a 10-12 ezer koronánál magasabb járadé­kokat emelnék az infláció arányá­ban, a többi a jelenlegi rendszer szerint nőne. Brocka jobbnak tartaná, ha az ál­lam a százalék helyett a nyugdíj- emelés konkrét összegét határozná meg. Ezzel a minisztérium nem ért egyet, mivel ellentétes a nyugdíj- törvény alapelveivel, és minden év­ben politikai ígérgetések tárgyává tenné a járadék emelését. Nem tisztázott, az új módszer mikor léphet életbe. A minisztéri­um csak 2006-tól javasolja alkal­mazását, Sárközy Klára MKP- képviselő is ezt tartja valószínű­nek. A kormánykoalíció azonban még közbeszólhat: ha a törvény- javaslatot képviselői indítvány­ként nyújtanák be, akár már az idei, júliusra tervezett valorizáció is e szerint történhetne. „Ez a megoldás is elképzelhető, de ez jelentősen megterhelhetné a Szo­ciális Biztosítót, a pártoknak ezt is figyelembe kell venniük” - mond­ta Danko. A valorizáció módosítása mellett felmerült a nyugdíjszámítás mód­szerének megváltoztatása is: a mi­nisztérium azt javasolja, hogy a nyugdíj összegének kiszámításánál a kérvényező 1984 óta kapott éves fizetését vegyék figyelembe. Ez emelhetné az utóbbi években rosz- szul kereső, esetleg hosszabb ideig munkanélküliek nyugdíját, és egy­ben csökkentené a magas keresetű­ek járadékát. A módosítás azonban nem lesz érvényes a már kiszabott nyugdíjakra, (lpj) VÁRHATÓ NYUGDÍJEMELÉSEK Ev 2005 2006* 2007* 2008* A jelenlegi modell szerint 8,85 5 3,9 3,6 Csak az infláció alapján 7,5 3,5 2,5 2 *A Szlovák Nemzeti Bank előrejelzése alapján

Next

/
Oldalképek
Tartalom