Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-28 / 97. szám, csütörtök

ÚJ SZŐ 2005. ÁPRILIS 28. TALLÓZÓ THE AUSTRALIAN Magyarország hivatalosan kérte Charles Zentai (Zentai Károly) feltételezett háborús bűnös kiadatását - jelentette az ausztrál lap. Azzal gyanú­sítják az ausztráliai Perthben élő 86 éves Zentait, hogy 1944. november 8-án a ma­gyar hadsereg katonájaként több társával együtt megkín­zott és megölt egy fiatal zsidót, mert az illető nem viselte a sár­ga csillagot. A Fővárosi Bíró­ság katonai tanácsa nemzetkö­zi elfogatóparancsot adott ki Zentai ellen, és Petrétei József magyar igazságügyi miniszter kiadatási kérelmet juttatott el az ausztrál főügyészhez. Esetlenség, fejetlenség, szervezetlenség Rimaszombatban, és az önkritika teljes hiánya a főszervező részéről A „szent tehén” bőgése Kezdjük talán egy kis ter­minológiai ismertetővel. A „szent tehén” olyan ren­dezvény, amelyről csak jót illik mondani, nem szabad észrevenni hiányosságait, nem szabad bántani vagy kritizálni, mert aki ezt me­részelné, rossz ember, nem kultúrember, köte­kedő, a saját fészkébe pisz- kító, janicsár, nem a mi ku­tyánk kölyke, tehát le kell köpni és megkövezni. DOHÁNYOS RÓBERT Egy „szent tehened’ megböködni tehát komoly felelősség és mazo­chista hajlamokra utaló tett. 2005. április 23-án sor került a XIV. Tom­pa Mihály Országos Vers- és Próza­mondó Verseny döntőjére és gálá­jára, melyen magam is részt vet­tem. Egyedülálló rendezvény ez, nincs párja a Kárpát-medencében, mivel a döntőbe több mint 3000 szavaló közül jutnak be a legjob­bak. A gyerekek tehetségesek és magabiztosak voltak, tanáraikat pedig csodálat és megbecsülés illeti áldozatos társadalmi munkájukért, hiszen a felkészítést mindenféle el­lenszolgáltatás nélkül, szabadide­jükben végzik. Nem tudom, miként voltak meg­szervezve a rendezvény regionális fordulói, mert a főszervező nem vette a fáradtságot, hogy értesítse azok helyszíneiről főtámogatóját. Ezért most csak a „bűzlő halfej”-ről, a gáláról szeretnék szólni, melynek jellemzése rövid és egyszerű: eset­lenség, fejedenség, szervezetlenség és az önkritika teljes hiánya a főszervező részéről. Igen, tudom, azt mondja majd, ez az ő részéről társadalmi munka, és a jelen helyzetben és anyagi le­hetőségek között nem képes több­re. Valóban, mindez enyhítő körül­ménynek is számítana, ha a ren­dezvény nem lenne immár kiemelt finanszírozású, és a Szlovák Köz­társaság Kulturális Minisztériuma nem részesítette volna 830 000 ko­ronás (plusz a Magyarországról ér­kező pénzek) támogatásban. (Összehasonlításul felvázolom, ho­gyan is alakult a rendezvény finan­szírozása az elmúlt években: 1999 - 325 000 Sk, 2000 - 376 000 Sk, 2001 - 376 000 Sk, 2002 - 588 000 Sk, 2003 - 520 000 Sk, 2004 - 621 000 Sk). Külön elszomorít, hogy (az egyik bennfentes elmondása szerint) ebből a pénzkeretből a szervezők mintegy 200 ezer koro­nát szántak a regionális fordulókra, a döntőre és a gálára pedig 600 ez­ret. Már maga a megnyitó is kripta- szagúra sikerült (a műsorvezetők sem voltak urai a helyzetnek - nem is lehettek, hiszen alig tudtak kiiga­zodni a szervezők által kezükbe nyomott papírfecniken), a zsűri két elnöke elmondott egy-egy „temeté­si beszéded’, és csodálkoztam, hogy nem esett mély depresszióba a nézősereg. A zsűri elnöke szaval­ni próbált, ami kudarcba és kunco­gásba fulladt, mivel először nem abból a versből kezdett idézni, amelynek címét bejelentette, és amikor végre megtalálta a kellő szavakat, csak elmonpolta azokat, mintegy megmutatva - miként nem szabad. Igen, kérem, a gyere­kek a nézőtéren észrevették ezt, és csalódottak voltak. Egy kislány előttem ekként szólt barátnőjéhez: „Ez értékel itt minket, aki csak nyö­gi a verset?”. A gála „csúcsa” a díjkiosztás volt, valódi paródia. Mivel a műsorve­zetők rohamtempóban sorolták az egyes kategóriák helyezéseit, a díj­átadóknak fogalmuk sem volt, ki­nek is kell átadni a díjat. így aztán a gyerekek vagy egymás között cse­rélgették azokat, vagy úgy kellett a színpadon kérdezgetni, hogy ki ki­csoda. És mindezt, bizony, a nézők is érzékelték, a szünetben és a ren­dezvény után sűrűn szóvá is tették. Azt hallottam, ez a kavarodás az én bűnöm. Pár nappal a gála előtt ugyanis felhívtam a főszervezőt, és megkérdeztem tőle, megengedi-e, hogy felajánljak néhány díjat. Mi­velhogy szavaiból arra következtet­tem, kevés a díj, felajánlottam 11 különdíjat és egy minisztériumi kü- löndíjat azzal, hogy a zsűri tegyen ajánlatot ezek odaítélésére, megje­gyezve, hogy örülnék neki, ha a mi­nisztériumi különdíj próza kategó­riában találna gazdára. Fél órával a gála kezdete előtt a főszervezőnek fogalma sem volt arról, mit akarok tőle. „Nem kell díj, van már elég” - szinte rá kellett erőszakolnom. Később azt is sikerült megtudnom, meg sem említette a zsűrinek, hogy ajánlatot tegyen ezekre a díjakra, így aztán az idő szorítása miatt minden kategóriában a negyedik helyezett kapta a különdíjat. A mi­nisztériumi különdíjat, ez esetben a zsűri ajánlására, Motyka Ildikó kapta, megérdemelten. (Zárójel­ben jegyzem meg: nagyon örülök annak és követendőnek tartom, hogy roma gyerekek is szép szám­mal részt vettek a versenyben, egyes régiókban ugyanis már ők te­szik ki a magyar iskolákba járók többségét, számunkra is fontos te­hát, hogy azonosulhassanak a ma­gyar kultúrával és annak értékei­vel.) Summa summarum: adva van egy egyedülálló felvidéki magyar rendezvény, vannak kitűnő peda­gógusok, akik ebben az elsivároso- dó és elanyagiasodó világban is hajlandóak a gyerekekkel foglal­kozni, és adott a kitűnő „gyermek- anyag”, amellyel csak törődni és foglalkozni kell - meghálálja. Saj­nos, mégis vegyesek az érzéseim. Egyrészt örömmel tölt el, hogy van egy kitűnő rendezvény, mely az azt életben tartó kitűnő embereknek hála, immáron tizennegyedik évfo­lyamát tudja maga mögött, és meg­van már a kellő finanszírozási hát­tér is. Szervezési hanyagságok és nemtörődömség miatt mégis majd­nem botrányba fulladt a rendez­vénysorozat utolsó fázisa. Csorba esett a gyerekek sikerélményén és a felkészítő pedagógusok sem kap­tak kellő elismerést. Ezúton is ké­rem az önkormányzatok illetékese­it és az iskolaigazgatókat, ne feled­kezzenek meg róluk, és ha szűkös anyagi lehetőségeik lehetővé te­szik, jutalmazzák meg munkáju­kat, mert nem csupán a gyerekek, nem is csak a maguk, hanem min­dannyiunk érdekében végzik áldo­zatos munkájukat. Végezetül, tisztelt főszervező, hadd idézzek önnek egy, a klasszi­kussá válás útján haladó előa­dóművészt: „Nem kell ide se búcsú­levél, se szép szolid fax, itt már csak a lapát marad.” A szerző a kulturális tárca ki­sebbségi főosztályának vezetője Nem indul bűnvádi eljárás háborús bűnös kultuszának ápolása miatt a két Maros megyei lelkipásztor ellen Kérdéses a Wass Albert-szobrok sorsa MTI-FIGYELŐ Wass Albert Németországban élő fia jelenlétében valószínűleg még idén júliusban visszaállítanák a holtmarosi református templom előtti talapzatra az író szobrát - mondta a Krónika című lapnak Bartha József helybéli lelkész, miu­tán kiderült, az illetékes bíróság nem indít bűnvádi eljárást ellene. Az erdélyi lap szerint a lelkész az­után vette fontolóra a két éve eltá­volított műalkotás visszahelyezé­sét, hogy április 25-én megkapta Dan Damian szászrégeni főügyész hivatalos átiratát. Ebben az ügyész­ség a 2005. április 4-én hozott dön­tését közli, mely szerint nem indul bűnvádi eljárás a holtmarosi pap ellen. Ugyanezt az értesítést kapta öt nappal korábban Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébá­nos is, akit szintén feljelentettek „háborús bűnös kultusza ápolásá­nak” vádjával. Több, magyarelleneségéről is­mert marosvásárhelyi szervezet azért tett feljelentést Bartha és Pa­kó ellen, mert véleményük szerint Wass Albert író mellszobrának még a templomban sem lett volna helye. A holtmarosi lelkész és a szászrége­ni katolikus pap a hatóságok felszó­lítása után eltávolította kőtalapza­táról az 1946-ban háborús bűnös­ként halálra ítélt író szobrait, majd az egyház hajlékába menekítette azokat. Bartha József elmondta, meglepetésként érte a főügyész döntése, hiszen a legrosszabbra számított. „Azt hittem, hogy újabb meghurcoltatás következik, de úgy látszik, Románia mégiscsak Európa felé tekinget” - fűzte hozzá. Bartha értelmezésében a főügyész állás­pontja lehetővé teszi a szobrok visszaállítását. Nem osztja azonban teljes mér­tékben a lelkész véleményét Kin­cses Előd marosvásárhelyi jogász, aki erről a Duna Televíziónak nyi­latkozott. Az ismert ügyvéd sze­rint ez az értesítés annyit jelent, alaptalannak tekintik a lelkészek elleni vádat, miszerint háborús bűnösök kultuszát hirdették vol­na. Szó sincs azonban arról - vall­ja Kieses Előd -, hogy a kolozsvári népbíróság Wass Albert elleni íté­letét már ne tekintené érvényes­nek a román hatalom. Hasonlóképpen nyilatkozott a lapnak Maros megye főügyésze is. „Tisztázni szeretném: mi nem azt mondtuk, hogy a szobrot ki lehet állítani közszemlére, hiszen a je­lenlegi törvények ezt nem teszik le­hetővé. Mi azt mondtuk, hogy a két lelkész nem hirdette a háborús bűnösök kultuszát” - szögezte le Dan Damian. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 JEGYZET Nem érezzük a javulást PÉTERFI SZONYA Az illetékesek arról igyekeznek meggyőzni a lakosságot, hogy az egészségügyi ellátás elérhetősége, minősége jobb mint vala­ha. A tárcát vezető miniszter sem győzi dicsérni a változáso­kat, mondván, a környező országok utánozni szeretnék az ál­tala kiagyalt egészségügyi reformot. Az öndicséret szólamait sajnos beárnyékolják az elégedetlen betegek sirámai. Akik sajnos, nem érzik, hogy javult volna a beteg- és gyógyszerellátás. Egy szlovák napilap közvélemény­kutatása szerint a megkérdezett nyugdíjasok 69, a rokkantak 53 százaléka azt nyilatkozta, képtelen megfizetni a szükséges gyógyszereket. A minisztérium persze túlzásnak tartja, hogy a sajtó „veszélyeztetett csoportként” emlegeti őket, mert szerin­tük minden diagnózisra létezik a biztosító által térített, vagyis önrészfizetés nélküli orvosság. Csak hát a krónikus betegek esetében - s melyik nyugdíjas nem az? - az orvos gyakran kényszerül arra, hogy a kevesebb káros mellékhatással járó, eredeti, tehát drágább gyógyszerrel próbálja orvosolni a bajo­kat. Nehéz beszélni jó minőségről és elérhetőségről akkor, ha hajléktalanok halnak meg a kórházak udvarán. Hiába bírálja a minisztérium az alulfinanszírozott és továbbra is veszteséget termelő intézetek embertelen hozzáállását, ha minden áron kiegyensúlyozott költségvetést követel?! Hiszen köztudott, a több kórban szenvedő, biztosítást nem fizető hajléktalanok (drága) kezelését az egészségbiztosítók nem térítik, és persze ők sem térítik meg a napi 50 koronás kórházi illetéket. Nehéz beszélni jó minőségről és elérhetőségről akkor, ha a szenved­élybetegek sem jutnak időben gyógyintézetekbe, mert nem ti­tok, a kezelésükre szakosodott intézmények sorra megszűnnek. Nem érv, hogy az iszákos, kábítószeres önmaga tehet állapotáért, ha a WHO szerint betegségről van szó. En­nek ellenére az elvonok is bezártak. Míg 1990-ben 277 ággyal 34 működött, 19 éjjel-nappal, 2003-ban csupán egyetlen (négy férőhellyel), manapság viszont már egy sem. Nincs rendjén, hogy egyre gyakrabban nemcsak a gazdagok, ha­nem a kispénzűek is kenőpénzzel akarnak jobb, színvonalasabb, esetenként gyorsabb ellátáshoz, figyelmesebb bánásmódhoz jut­ni. Nincs rendjén, hogy akadnak szakorvosok, akik mások nyo­morúságán gazdagodnak meg, de vajon nem a rendszerrel van baj, amely megengedi, lehetővé teszi az előtíy pénzért való meg­vásárlását? Ha mindenki időben megkapná a szükséges ellátást, aligha adna borítékot az orvosnak! Persze égbekiáltó az is, hogy a rászorulók előtt bezárulnak a gyógyfürdők kapui, de az is, hogy a szakorvosok - tartva a büntetéstől - nem írják fel a beteg­nek a drágább gyógyszert. A felsorolást lehetne folytatni. Talán helyén való a felvetés: mi jogon beszél a miniszter a be­tegellátás elérhetőségének, minőségének javulásáról?! Macskák a Vatikánban POLÁK LÁSZLÓ Gondban van a vatikáni proto­koll. Mint kiderült, XVI. Bene­dek pápa két macskát is magá­val akar vinni a pápai reziden­ciába. A macskákat Joseph Ratzinger bíborosként annyira megszokta, hogy XVI. Bene­dekként sem hajlandó róluk lemondani. Amikor több mint egy hete Jorge Estévez chilei bíboros bejelentette, a konklá- vé a német főpapot választotta meg a római katolikus egyház 265. pápájává, a világ egyálta­lán nem lepődött meg. Pedig azt mondják, aki a konklávéba biztos befutóként, tehát pápa­ként megy be, az általában csak bíborosként jön ki. Nos, most a papírforma nem jött be. Ratzinger bíborosra tippel­tek a pápaválasztás előtt a leg­többen, és miután felszállt a fehér füst, kiderült, hogy a be­futó a befutó. A világ azonnal és sok mindent megtudott a római katolikus egyház új fe­jéről. Jót is, rosszat is vegye­sen. Rosszakarói azonnal vi­lággá kürtölték, hogy szemi- naristaként a Hitlerjugend tagja volt. Megtudtuk, hogy Ratzinger személyében 480 év után, nyolcadik alkalommal választottak ismét német pá­pát. Megválasztása után az „Accepto” kijelentéssel fogad­ta el a tisztet, majd felöltötte az új pápának készült ruhát. Ratzinger bíborosról tudtuk, hogy II. János Pál egyik legkö­zelebbi munkatársa, bizalma­sa, a Hittani Kongregáció ve­zetője. Ő celebrálta elődjéért a gyászmisét. Rajta kívül alig volt olyan tagja a konklávé- nak, akit nem II. János Pál ne­vezett ki. Megtudtuk azt is, hogy Vatikán konzervatív szárnyához tartozik. Rendsze­resen hangoztatott nézete sze­rint nem reformokat, hanem a burjánzó szabadosság féken tartását kell szorgalmazni. Egy vatikáni teológus azt mondta, Luther Márton óta még nem volt német, aki ennyire rányomta volna szel­lemének bélyegét az egyház­ra, mint Ratzinger. Aki megle­petésre a XVI. Benedek nevet választotta. A sorrendben ti­zenötödik Benedek az első vi­lágháború idején szolgált, ő léptette hatályba a Codex Iu­ris Canoniciben egységbe fog­lalt, megújított egyházjogot, ő avatta szentté Jeanne d’Arcot. S a párizsi békeszerződések nagy kritikusa volt. Ez szá­munkra, magyarok számára szimpatikus előjele is lehet pontifikátusának. Elvégre: nő­mén est omen. Viszont napjainkban Ratzinger meg is osztja a hívőket. Azt mondják, legkeményebb kato­likus bírálói Németországban élnek, sokak szemében a dog­matizmus és a konzervativiz­mus jelképe. Azt is leírták róla, hogy „Isten rottweüere”. Eh­hez képest szimpatikus vonás, emberi tulajdonság, hogy Ró­ma püspöke szereti a macská­kat. Ám ez már a vatikáni pro­tokoll gondja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom