Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-09 / 81. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Avarkeszi Dezső magyar bevándorlási és honosítási kormánymegbízott közölte, hogy a magyar állampolgársági és idegenrendészeti törvény módosítását célzó jogszabálytervezetek áprilisban az Ország- gyűlés elé kerülhetnek, és januártól már életbe is léphetnek. Avarkeszi leszögezte, az állampolgársági jogszabályok megalkotásakor nem kell más országok példáját követni. A megbízott szerint a határon túli magyar szervezetek részéről nem volt olyan igény, hogy a visszahonosítás terjedjen ki a leszármazottakra is, és ne csak azokra vonatkozzék, akik valaha magyar állampolgárok voltak. VISSZATEKINTÉS Nagy halottak - nagy temetések II. János Pál pápának a római Szent Péter téren tartott temetése a történelem, de legalábbis az utóbbi 57 év legnagyobb szabású gyászszertartásainak egyike volt. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ 1948 óta az alábbi hasonló nagyszabású temetéseket tartjuk nyilván: ♦ 2005. február 14. - Több százezer libanoni és számos külföldi küldöttség vett búcsút Bejrútban a Mártírok terén a meggyilkolt Rafik Hariri miniszterelnöktől. ♦ 2004. november 12. - A pa- lesztinai Ramallahban számos, főleg az arab világból érkezett hivatalos küldöttség részvételével búcsúztatták Jasszer Arafat elnököt. ♦ 2004. július 10. - Bécsben mintegy 30 államfő kísérte utolsó útjára Thomas Klestil elnököt, aki röviddel megbízatásának lejárta előtt hunyt el. ♦ 1999. július 25. - A világ minden részéből összejöttek államfők Rabatban II. Hasszán marokkói király temetésére. A 40 állam- és kormányfő soraiban ott volt Bili Clinton, Jaques Chirac és Ehud Barak. ♦ 1999. február 8. - Negyven állam- és kormányfő vett részt Husszein jordániai király temetésén. ♦ 1997. szeptember 6. - Londonban kétmilliós tömeg sorfala közt haladt el a tragikusan elhunyt Diana temetkezési menete. ♦ 1997 szeptemberében Kalkuttában több mint egymillióan vettek részt a Nobel-békedíjjal kitüntetett Teréz anya búcsúztatásán. ♦ 1996. január 11. - Csaknem 100 állam képviseltette magát legmagasabb szinten Francois Mitterrand volt francia köztársasági elnök temetésén és a párizsi Notre-Dame-ban celebrált gyászmisén. Ott volt Borisz Jelcin, Jasszer Arafat, Simon Peresz, Fidel Castro és Helmut Kohl is. ♦ 1995. november 6. - Izraelben az ország addigi legnagyobb gyászszertartásával vettek végső búcsút a meggyilkolt Jichak Rabin miniszterelnöktől több mint negyven állam magas rangú politikusainak jelenlétében. ♦ 1989. június 6. - Teheránban mintegy ötmillióan vettek részt Khomeini ajatollah búcsúztatásán. ♦ 1989. február 24. - 163 országból érkezett magas rangú személyiségek - köztük 54 államfő, 23 alelnök, 12 kormányfő és több uralkodóház 13 tagja - vettek búcsút Hirohito japán császártól Tokióban. ♦ 1984. június 13. - Rómában egymilliónál több gyászoló és ötven országból érkezett hivatalos küldöttség búcsúztatta az agyvérzésben elhunyt Enrico Berlingu- ert, az Olasz Kommunista Párt elnökét. ♦ 1976. szeptember 18. - Másfél millióan búcsúztatták Peking- ben Mao Ce-tungot, a Kínai Kommunista Párt elnökét. ♦ 1970 novemberében Párizsban több mint 50 államfő volt jelen Charles de Gaulle tábornok, volt köztársasági elnök notre-da- me-i gyászmiséjén. ♦ 1970. október 1. - Kairóban az arab világ minden részéből érkezett mintegy nyolc millió gyászoló búcsúztatta Abdel Nasszer egyiptomi elnököt. Más arab metropolisokban, Bejrútban, Da- maszkuszban, Bagdadban és Algírban is zsúfolásig megteltek a mecsetek. ♦ 1965 januárjában Londonban számos állam- és kormányfő búcsúztatta Sir Winston Churchill egykori brit kormányfőt. ♦ 1963. november 25. - A Dallasban meggyilkolt John F. Kennedy amerikai elnök gyászszertartásán a világ minden részéből érkezett uralkodók és kormányfők vettek részt. ♦ 1953. március 9. - Moszkvában, a Vörös téren a Lenin-mau- zóleumban elhelyezték Sztálin szovjet diktátor bebalzsamozott holttestét, becslések szerint mintegy másfél millió ember jelenlétében. ♦ 1948. január 31. - Százezrek jelenlétében elhamvasztották Mahatma Gandhi földi maradványait, és hamvait a Gangesz folyóba HETI GAZDA(G)SÁG Két titokzatos beruházó is kóborol a megyében TUBA LAJOS Még két és fél év. Brüsszelben a héten végre bejelentették, hogy az új tagországok számára 2007 októberében szűnik meg a határ- ellenőrzés. Ez kellemes érzés lesz, már csak azért is, mert a közeljövőben uniós ügyekben különben csupa kellemetlen hír várható. Az EU működése egyre inkább döcög, és napjainkban nem is nagyon látható, miként lehetne ezt rendbe tenni. Okosabbak az idei népszavazáshullám után leszünk, ha eldől végre az uniós alkotmány sorsa, talán a nagy tagországok politikusai is jobban igyekeznek majd rendezni a dolgokat. Az idő minden brüsszeli vita ellenére halad előre, így a héten végre az első hivatalosnak nevezhető becslést is megértük arról, milyen árfolyammal léphetünk be az eurózó- nába. A pénzügyminisztérium a 2008-ig szóló állami költségvetési tervezetben 36,20 koronával számol. Ehhez persze még hosszú utat kell megtenni, a héten közölt elemzések arra utalnak, hogy a március közepei megingás után egyelőre megindultunk előre. Erre alapoznak azok a tanácsok is, amelyek szerint a szabadságolok inkább várjanak a nyári hónapokig a zsebpénz beváltásával. Igazán az járt jól, aki a múlt hónap elején tartalékolt a 37,50 koronás árfolyamon, de a nyárra várt 38,20-as is jobb 50 fillérrel a mostaninál. Lehet, csak néhány napra vagy hétre vagyunk a Nyitra megyei nagy beruházó bejelentésétől. Az is megeshet, ketten lesznek, legalábbis a gazdasági miniszter és a megye egyelőre nincs egy hullámhosszon. A megyei főnök mondanivalója érdekesebb; egy hétezer fős technoparkról bizton állíthatjuk, hogy tájainkon is sok új lehetőséget teremtene. Kíváncsian várjuk, mi van Rusko tarsolyában. Egyébként pedig a gazdasági mi- - nisztériumban éppen most dolgoznak a versenyképesség növelésének 2010-ig szóló stratégiáján. Ez elvben nagyon érdekes helyzet, csak éppen semmiféle társadalmi vita nem folyik vele kapcsolatban. A korábbi tapasztalataink viszont azt mutatják, az ilyen anyagok általában a fióknak készülnek. Kár lenne érte, már csak azért is, mert felbukkant benne a gondolat, hogy a nagy külföldi cégek mellett esetleg a hazai iparra is gondolnának. Tulajdonképpen aranyos történetként is felfoghatjuk a hírt, hogy gyermekkorunk itala, a Kofola sikeresen állja a sarat a globalizáció szimbólumaival. Igaz, ennek ára van, a márkát költséges marketingkampánnyal megmentő cseh cég keményen fellép a többi Kofola-gyártóval szemben. Sikeresen nyomul az éttermi szegmensben, azért viszont szomorúak lennénk, ha ennek ára az lenne, hogy a kocsmákban is felvinnék az árát az amerikai konkurencia szintjére. Bizonyára az olvasók közül is sokan megélték a magyarországi vendégek csodálkozását, miként tudunk a szájunkba venni egy ilyen italt, mi viszont őket sajnáltuk, hogy nekik csak az amerikai tömegíz jutott. A kormányülés a vájt fülűek számára is tartogatott komoly gazdasági információt. Nem csak arról van szó, hogy a zsolnai gyár ügye valószínűleg véglegesen a kormány körmére ég. Legalább ennyire érdekes a pénzügyminisztérium beszámolója a magán-köz- partnerség (közismertebben: PPP) bevezetésének állásáról. A közcélú beruházások finanszírozása a magántőke bevonásával eddig ismeretlen fogalom volt nálunk, miközben már a környező országok is nagyban élnek vele. Márciusban például a pénzügyminisztérium weboldalának keresője egyáltalán nem ismerte ezt a szót. így azután maradt a bevált recept, a megoldás iránt érdeklődők a cseh pénzügyminisztériumból tájékozódtak. A héten megtört a jég, drukkolhatunk Miklósnak, hogy ezen a téren is minél gyorsabban hozza be a lemaradást. Ne tévesszen meg bennünket a tény, hogy a PPP szabályainak lefektetése a szlovák kormánynak az autópálya-építések miatt lett olyan sürgős. A világ jobban működő felében ez az ön- kormányzatok számára is teljesen megszokott finanszírozási alternatíva, így tájainkon szintén érdemes vele foglalkozni. VENDÉGKOMMENTÁR Neoliberális tévedés LOVÁSZ ATTILA Az Általános Egészségbiztosító gyógyszerekkel kapcsolatos intézkedéscsomagja kapcsán bizonyára felhördül a betegek sora, gondolva arra, megint drágább lesz gyógyulni. Nem tudom megítélni, mennyire kerül majd többe egy-egy gyógyszer, s előfordul- hat-e végre némi árcsökkenés, azt azonban megkockáztatom, megint nem a gyógyszerbesorolásokban van a hiba. A reform legelején arról volt szó, hogy az egészségbiztosítók versenyhelyzetbe kerülnek, s a piac megoldja, miként lehet jó árakon minőségi szolgáltatáshoz jutni. Nem mintha a piac mindenhatóságában hinnék, de azt, miként működnek a piaci szabályok, a posztszocialista országok (egyébként elég rosszul álló) egészség- ügyi rendszere még távolról sem érezte meg. A húsz- és ötvenko- ronások s az egyéb szabályozások ugyanis éppen úgy nem piaciak, mint az ellátás egész rendszere. Ami piaci, az a forgalmazók helyzete, ami inkább nevezhető dominánsnak, mint versenyhelyzetnek. A piaci helyzet a betegnél és a biztosítónál kezdődik. A potenciális beteg - tehát a biztosított - eldönti, óhajt-e egyáltalán biztosítást. Ha eldöntötte, jöhet a biztosítók kínálata, jöhet a harc a biztosítottakért. Jöhet a különbség a társaságok között árban, szolgáltatásban, lehetőségekben, gondoskodás térítésében. Ami most van, az a neoliberalizmus tárgyi tévedése: az állam előírja az egészségbiztosítást, annak mértékét, valamint azt is, mit lehet téríteni belőle. így tehát fizetünk egy adójellegű ún. biztosítást, ami nem más, mint elvonás, és teljesen függetlenül a biztosítótól kapjuk ugyanazt az egyentörődést mindannyian. Ez a rendszer állami, újraelosztó, korrupciógeneráló és hosszú távon legatyásí- tó. Ebben a rendszerben nem a biztosításom mértéke szabja meg, milyen szobában milyen szakemberrel találkozhatok, ha baj van az egészségemmel, hanem csak az, hol tartózkodom éppen: Alsóröcsögén megüthet a guta, Pozsonyban klinikai ellátást kaphatok. Infarktust kapni tehát tudni kell. A heveny esetekben ez az állítás mindig igaz, az idült állapotoknál pedig jön a várólista, és vele együtt a semmivel nem pótolt korrupció. Itt tartunk két évvel azután, hogy reformról szövegel az ország. Zajac minisztériumának nem az a hibája, hogy húszkoronásokat szed, nem is az, hogy sarokba szorítja az orvoslobbikat. Tehát nem az a baj, hogy a reformja túl kemény lenne. A baj az, hogy szó sincs keménységről és átütő reformról! Folyik a kozmetikázás és a spórolás ahelyett, hogy a választópolgár megkapná, amit ígértek neki: a valóban működő piaci rendszert, nem adókkal és szankciókkal, hanem biztosítási díjakkal, versennyel és az ebből fakadó előnyökkel. S aki azt állítja, hogy mindez mese, az a nyugati filmekben ne a jóságos hegyi doktort nézze, hanem gondoljon arra, hogy ott ezt így csinálták, és működik. JEGYZET Csikorgó reform PÉTERFI SZONYA A miniszter által agyondicsért és minden jót ígérő reformjának - Rudolf Zajac csapatát kivéve - egyelőre nem tapsolnak sem az orvosok, sem a betegek. De így szokott ez lenni, ha megalapozott szakmai kifogások ellenére politikusok döntenek valamiről, amiről olykor nincs halvány fogalmuk sem. Egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy azok a reformlépések, amelyek szavatolták az ágazat költségeinek jelentős csökkenését, nem nagyon váltak be. A betegek által fizetett 20 és 50 koronás illeték ellenére nem csökkent jelentősen az orvosi rendelők látogatottsága, a kórházakban pedig nem javult a betegellátás minősége, elérhetősége. És noha az orvosságra szorulók önrészként egyre több pénzt hagynak a patikákban, a gyógyszerkiadások is emelkednek. Bár a miniszter reformcsapata állítja, jelentős a túlfoglalkoztatottság, a szakorvoshoz való bejutást több órás ' várokozás előzi meg! Ezek ismeretében a Szlovák Orvosi Kamara folyamatosan figyelmeztet a felmerülő gondokra, ám kifogásait a miniszter elengedi a füle mellett. Nem szereti a kamarát, ezért nem is tárgyal képviseletével. A reformlépéseket támogátó Magánorvosok Társulásával ugyan előszeretettel értekezik, ám nem biztos, hogy ez az idillikus kapcsolat a jövőben is megmarad. A legnagyobb biztosító korlátozni szeremé az orvosok gyógyszerfelírási jogait, vagyis megszabni a havi költségek határát. A kamara főleg a tervezet filozófiáját kifogásolja, érvelve azzal, hogy a beteg - ha hajlandó kifizetni a drágább szerek magasabb önrészét - nem kötelezhető az olcsóbb, generikus orvosságok szedésére. Ha viszont az orvos felírja a szükséges, ám drágább gyógyszereket, és túllépi a keretet, a biztosító megbünteti. Úgy tűnik, a szakmai-rátermettségüket megkérdőjelező, „bel- ügyekbe” való beavatkozást megelégelték a magánorvosok is, és kivételesen csatlakoztak a kamara kifogásaihoz. Kinyilvánították: tárgyalhatnak a biztosítókkal az ellátás mértékéről, de nem a gyógyszerkeretről. Azok meg, akik eddig spóroltak, ráfáztak: betegeik is elégedetlenkedtek, s a következő hónapokban eleve kisebb költségvetésből gazdálkodhattak. A minap hallatták hangjukat a gyógyszerészek is, akik kifogást emeltek az ellen, hogy a részvénytársasággá transzformálódó Általános Egészségbiztosító késve téríti számláikat. Noha egyre nagyobb az elégedetlenkedők tábora, a minisztérium szerint olajozottan mennek a dolgok, a reform sikeres. Csak ne hallanánk a csikorgást!? (Szalay Zoltán rajza)- Miniszter úr, a régi EU-s sógoroknál vastagabban szórjál
