Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-26 / 70. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 26. MINDENNAPI KENYERÜNK Akit fölemeltek ÉDES ÁRPÁD Ige: „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (János evangéliuma 3,14-16) Egy éjszakai beszélgetésbe hallgatunk bele, mikor elolvassuk a fönt idézett igéket. A beszélgetők egyike Jézus, akit őszinte tisztelettel Mesternek szólít a dialógus másik résztvevője. Ő pedig nem más, mint Ni- kodémus, a zsidók egyik vezető embere, aki a főpapokkal is jó kapcsolatban állt (lásd Jn 7, 50-52), és vallásosság szempontjából az egyik legszigorúbb csoporthoz, a farizeusok közösségéhez tartozott. (A rosszalló, a képmutatással rokon értelmű jelentés csupán később kapcsolódott a farizeus szóhoz. Még Pál apostol is a maga farizeus neveltetését pozitívumként említi!) A szokadan időpont viszont egyértelműen arra utal, hogy Nikodemus ekkor még nem merte nyíltan fölvállalni a találkozást Jézussal, a Mesterrel. Jézus mégis megkülönböztetett figyelmet fordít őszinte érdeklődésére. Beszélgetésükben van egy különös utalás Mózesre és egy kígyóra a pusztában, ami Nikodé- mus számára egyértelmű volt, mert írástudóként és „Izrael tanítójaként” jól ismerte a törvényt és a próféták tanításait, nekünk mégis lehet, hogy nem sokat mond az utalás. Gyógyszertárak vagy más gyógyintézmények bejáratánál is gyakran láttunk már egy botra tekeredő kígyót anélkül, hogy kerestük volna a szimbólum eredetét. Pedig Jézus szava is, és ez az embléma is egyugyanazon történetre utal visz- sza. Mózes negyedik könyve 21. fejezetének elején találjuk az esemény leírását. Izrael népe már kezdte nagyon unni a pusztai vándorlás hosszú éveit. Már Áron főpap is meghalt, és a zúgolódás odáig fajult, hogy az Isten által adott, az égből hulló mannára is azt mondták: „szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt”. Az Isten gondviselésével elégedetlen, folyton lázongó népre az Úr büntetésként mérges kígyókat bocsátott, „és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izraeli meghalt”. A gyors és halálos büntetés nyomán azonban magába szállt a nép, bűnbánatot tartva könyörögtek szabadulásért. Ekkor mondta az Úr Mózesnek: „Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra.” íme a póznára tűzött és fölemelt kígyó! Formáját tekintve ugyanaz, mint amelyik a halált hozza, de lényegében, esszenciájában mégis egészen más. A gyógyulás sem vegyi, biológiai folyamatként, valami ellenszérummal történik, hanem a „hit látásán” keresztül, mert aki föltekint, az meggyógyul. Ezt a példát hozza föl és vonatkoztatja önmagára Jézus, előre vetítve Nikodé- musnak mindazt, ami majd vele történik a későbbiekben. Mert magában hordozza az ember az édenkerti kígyó marását! Niko- démus is tudja ezt, és érvényes mindez a mai emberre, ránk nézve is. Mindnyájan vétkeztünk - mondja a Szentírás, a bűn zsoldja, fizetsége pedig a halál, a kárhozat. Nincs mentség, nincs gyógyszer, nincs kiút, csupán az, amit Isten szeretete az Úr Jézusban, az Emberfiában készített el váltsá- gunkra. Ő az, aki formájában hozzánk hasonló, szűz Mária által emberré született, mégis lényegileg egészen más. Ő az Emberfia, vagy ahogy a kereszt alatt álló római százados fölismerte: valóban Isten Fia volt. Az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Aki nem érzi lelkében a halálos marást, az aligha látja be, hogy gyógyulásra van szüksége. Ám aki Őhozzá megy, azt semmiképpen nem küldi el, mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Amit Nikodémusnak előre mondott, az a nagypénteki kereszten „elvégeztetett”. Az éjszaka, titokban Jézushoz menő Nikodémus végül föltekinthetett a „fölemelt Emberfiára”, mert hitét már nyíltan vállalva ott van Arimátiai Józseffel Jézus sírba helyezésénél. Hogy húsvét reggelén tiszta, világos képpé álljon össze számára és számunkra is a mozaik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” íme hitünk üdvöt hozó nagy titka! A szerző református lelkész Benkő Tímea felvételével meghitt ünnepeket kíván a Családi Kör! A Pater Noster-templom (A szerző felvételei) A Megváltó szenvedéseinek tanúi - olajfák a Getszemáni kertben A keresztút egyes stációinál megrendülve gondolunk a fájdalmakra, melyeket a Megváltó érettünk elszenvedett Húsvéti utazás Jeruzsálemben Minden Jeruzsálembe látogató rövid időn belül tudatosítja, hogy a város mind a zsidók, mind pedig a keresztények legszentebb városa, sőt a mohamedánok számára is a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után. KOHÁN ISTVÁN Maga a kifejezés, Jeruzsálem ugyan azt jelenti, hogy a béke városa, sőt mi több, lakói is salom, vagyis béke köszöntéssel üdvözlik egymást, négyezer éves történelme folyamán sajnos mégis - miként napjainkban is -, bizony, ritkán honolt benne béke. Ennek tudatában lépünk mi, zarándokok is a földjére, felkészülve látogatásunk során minden eshetőségre. A keresztény zarándokokra minden bizonnyal a 12 méter magas, 35 toronnyal és 8 kapuval ellátott fallal körülvett óváros, valamint a tőle keletre fekvő Olajfák hegye gyakorolja a legfőbb vonzerőt, ahol az emberiség Megváltója, Jézus Krisztus szenvedett, kereszthalált halt, föltámadott és fölment a mennyekbe, hogy bennünket, gyarló embereket üdvözítsen. Érkezésünk után mindenekelőtt a Sión hegyre látogatunk el, ahol megtekintjük a Megváltó ősének, Dávid királynak a sírját, majd pedig a mellette fekvő Lábmosás termét, ahol Jézus példát adván tanítványainak az alázatosság erényéből, sorra megmosta tanítványai lábát. Innen aztán rövidesen a felette található Coenaculum csúcsíves csarnokába jutunk, amely jelenleg a muzulmánok tulajdonát képezi. A keresztény hagyomány szerint ebben a teremben költötte el az utolsó vacsorát, mintegy eleget téve Mózes törvényének az Egyiptomból való kiszabadulás emlékére, majd pedig a vacsora után a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé változtatva, megjövendölte Júdás árulását és Péter tagadását, ami rövidesen be is következett. Elhagyva az utolsó vacsora színhelyét a Kidron-patak mentén azon az úton haladunk tovább, amelyen Jézus ment tanítványaival az egykori szőlőskertek mentén, ahol magát szőlőtőhöz, tanítványait szőlővesszőhöz hasonlította, majd pedig „Atyám... add, hogy egyek legyenek, amint Te és én is egyek vagyunk...”, valamint „Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” szavak kíséretében a keresztényi egység és szeretet gyakorlására szólította fel tanítványait, s általuk valamennyi embert. Mint egykor az Üdvözítő tanítványaival, mi is megérkezünk az Olajfák hegyére, melynek lábánál a Getszemáni kertben találjuk magunkat, azon a helyen, ahol megkezdődött kínszenvedése. Miután tanítványaitól kissé eltávolodott és az olajfák árnyékába húzódott, lelki szemei előtt megjelent a reá váró kínok iszonyú látomása, térdre ros- kadt és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd...” Ez a gondolat annyira gyötörte, hogy vigasztalást keresve visszament tanítványaihoz, akiknek - mivel korábbi figyelmeztetése ellenére elaludtak - szelíden szemrehányást tett a következő szavak kíséretében: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek”, majd ismét magukra hagyván őket, megismételte előbbi fohászát, mígnem egy angyal jelent meg előtte és vigasztaló szavaival igyekezett megnyugtatni. Mi pedig eközben megszemléltük és megcsodáltuk azokat a több évszázados olajfákat, amelyek közül a hagyományok szerint több is tanúja lehetett Jézus szenvedésének. Természetesen nem mulasztottuk f el, hogy betérjünk a kert szomszédságában álló Nemzetek templomába, melynek építését a világ minden tájáról ide küldött adományok tették lehetővé. A templomban alkalmunk adódott meghajolni az oltárnál elhelyezett szikla előtt, amelyen Jézus a már idézett ima közben a reá váró szenvedések súlya alatt vért verejtékezett. Különösen jóleső érzés volt látni a templom egyik mozaikképét és a mellette levő magyar címert, melyet a magyarországi hívek ajándékoztak a templomnak. Az Olajfák hegyén természetesen megnéztük a Dominus flevit (Ahol az Úr sírt)- templomot is, melynek helyén Jézus megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, valamint a Pater Noster (Miatyánk)-templom falán az ima szövegét úgy, ahogyan Jézus ezt itt elimádkozta, majd pedig a Mennybemenetel templomát Jézus lábnyomaival, valamint a hegy lábánál fekvő Halottak városát, a zsidóság egyik legszentebb temetőjét, ahol viszont Aggeus, Malakiás, Zakariás és több más próféta sírja található. Miután a helyszínre érkeztek a katonák, velük együtt Júdás is megjelent, s Jézus jövendölése szerint csókkal árulta el Mesterét, majd mielőtt a kakas szólt, Péter háromszor tagadta meg őt. A két főpap, Annás és Kaifáš vádjai, majd a római helytartó, Pilátus kihallgatásai, a megaláztatások és halálra ítélés után magára vette keresztjét, és súlya alatt roskadozva elindult kivégzésének színhelyére, a Golgotára. A keresztút egyes stációinál rövid időre megállunk és megrendülve gondolunk azokra a fájdalmakra, melyeket a Megváltó érettünk elszenvedett. A legtöbb zarándok szíve a 12. stáció oltáránál szorul össze, ahol Jézus így kiáltott fel: .Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet”, s miután testét a keresztről levették, a 15. stáció jelképezte sziklasírba helyezték, ahol befejezést nyert a megváltás műve. Az olajfák hegye, lent balra a Nemzetek temploma Képes ízelítő, hasznos ötlet ahhoz, hogy akár az utolsó pillanatban is miként varázsolható ünnepivé az otthon A húsvéti asztal díszei MÉRI MAGDOLNA Még a fű is alig sarjad, „de sely- mit a barka már kitakarta” - mondja a költő, és valóban, ha korán jön is a húsvét, a kecskefűz ezüstös- molyhos vesszei soha nem hiányoznak az ünnepi asztalról. 1. Ha tavaszi virágok társaságában vízbe tesszük a barkás ágakat, néhány nap múlva már jól megfigyelhetjük, hogy a barkák megnyúlnak, „kiszőrösödnek”, majd megjelenik rajtuk a sárga virágpor. 2. Ha pedig szárazon állítjuk vázába, akár hónapokig is megmarad majd a tavaszt hirdető barka. 3. Úgynevezett húsvét- fa is készülhet belőle: a kifújt, valamint megfestett tojásokat szalaggal a barkavesszőkre akaszthatjuk. A vázát pedig, amelybe az ágakat állítjuk, sötétzöld buk- szusgallyakkal bélelhetjük ki, hogy biztosan megtámasszák az alkalmi asztaldíszt. 4. Ha nincs időnk különleges díszeknek a készítésére, az is elég, ha az ünnepi teríték mellé az asztalra egy-egy szép barkaágat fektetünk.
