Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-22 / 67. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Államalkotó tényezőkként kívánja meghatározni a kisebbségeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott kisebbségitörvénytervezet - fejtette ki Varga Attila RMDSZ-es képviselő, a javaslatot kidolgozó munkacsoport tagja. Az erdélyi napilap hétfői számában az interjú készítője azt firtatta: átcsúszhat-e ez a meghatározás az alkotmány szűrőjén, az alaptörvény tudniillik nemzetállamként határozza meg Romániát. Varga szerint elképzelhető, egyesek azt fogják majd hangoztatni: a meghatározás nincs összhangban az alkotmánnyal. „Ma azonban már a politikai és a jogi valóság is meghaladta a nemzetállam alkotmányos óhaját” - mondta. Egy parlamentben politizáló szervezetnek meg kell próbálnia tágítani az adott törvényes vagy akár alkotmányos kereteket. „Olyan szöveget viszont nem érdemes benyújtani, amelyiknek nincs esélye az elfogadtatására” - fűzte hozzá. A tervezet nem használja a kollektív jogok kifejezést, de utal az egyéni és a közösségi jogok létjogosultságára. Megjeleníti az autonómia célját és megadja a kulturális autonómia szabályozási keretét. Arra a kérdésre, hogy a törvény miért csak választható lehetőségként ajánlja fel az autonómiát, Varga így felelt: az autonómia nem lehet kötelező valamennyi kisebbség számára, arra vonatkozik, amelyik kíván és képes élni vele. ♦ ♦ ♦ A Krónika ugyanebben a számában - több más romániai magyar laphoz hasonlóan - Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét is idézte, aki szerint az RMDSZ csak látszatautonómiát ajánl. A Marosvásárhelyen nyilatkozó Tőkés szerint az RMDSZ munkacsoportja által kidolgozott tervezet elfogadása elvágná az utat egy olyan törvény megalkotása előtt, amely a valódi autonómiát rögzíti. Mint fogalmazott, a javaslat nem sok újat hoz az 1945-ös kisebbségi törvényhez képest. „A nemzetközi szinten jól kodifikált személyi elvű autonómia helyett az RMDSZ kulturális autonómiát ajánl, ez pedig meghatározadan fogalom, s bármire rámondható” - vallja az EMNT elnöke. A szociális és érzelmi leépülés hálójában vergődik a szlovákiai magyar oktatás Kis közösségünk kórképe Az önálló Szlovákia megalakulása óta minden év tavaszán futótűzként söpör végig magyar közösségünkön a sirám, kevés gyermekjelentkezett magyar elemi iskolába. PETHEŐ ATTILA Az első alkalom, hogy a nagy- közönség elé tárul a kép, merre tart felvidéki magyarságunk. Az Új Szó által megjelentetett nyolcoldalas kórképet ki-ki a saját szája íze szerint értelmezheti. Mi, kívülállók sosem fogjuk megérteni, miért íratja egy magyar ember a gyermekét szlovák iskolába. Ilyenkor kizökkenünk szánalmas álomvilágunkból, és megvála- szolhatatlannak látszó kérdéseket szegezünk a nagyvilágnak. Tesszük ezt úgy, hogy közéletünk még a 2001-es népszámlálás sokkjára sem talált magyarázatot. Ha lelt volna, most egy koncepció mentén építkezne szlovákiai magyar társadalmunk, nem ad hoc jellegű lépéseket tennénk. Ilyenkor lenne itt az idő, hogy önvizsgálatot tartsunk, és közéleti szereplőinken számon kérjük a miérteket. Jogunk és kötelességünk lenne ezt megtenni, hiszen a rendszer már több mint másfél évtizede megváltozott. Ránk omlott a szabadság, amely új haszo- nélezőinek valószínűleg nem kell azon gondolkozniuk, hogy a közeli szlovák iskolába vagy a szomszéd falu omladozó magyar iskolájába írassák gyermeküket. Még mindig nem tanították meg nekünk, hogy a gondolat kifejezésének szabadsága egyszersmind a gondolat másságát jelentheti. Ettől fél minden centralizált rendszer. A magyar iskolák helyzete katasztrofális. Az elmúlt évek esetleges javulása jórészt nem a hazai, hanem a magyarországi támogatásoknak (Rákóczi Szövetség, Pázmány Péter Alapítvány) köszönhető. Ezek azonban mind tűzoltójellegű intézkedések. A legégetőbb problémákra nem jelentenek gyógyírt. Nincs minden magyar településen magyar'isko- la. A nemzeti öntudatot fejlesztő tárgyak oktatására kevés a szakos tanár iskoláinkban. A tankönyveink jó része szlovákból „egyenesen” fordított könyvek. (Lapozzanak csak bele alapiskolás gyermekeik történelemkönyvébe.) Társadalmunk hazug magyarirodalom- és történelemoktatáson szocializálódott, ezáltal még a szürke hétköznapokon is elhitetjük magunkkal, hogy kisebbség vagyunk. Aki kisebbségi, az az esetek döntő hányadában a többséghez akar tartozni, hogy velük egy falkában voníthasson. A falka pedig a szlovák iskolát csaholja. Azt ugatja, hogy meg kell felelned, jobb szlovákká kell nevelődnöd, mint a született szlovák. Mindegy, milyen áron, csak neki, a gyermeknek jobb legyen. Ha felnő, akkor ne a sáros csizma, hanem a „Cityben” megevett hamburger, az internet, a mobiltelefon és az egyetem jusson neki. A szegény ember gyakran meggondolatlanul szövöget álmokat. Aki pedig tudatában kisebbségi marad, az az etnobiznisz áldozatává válik. Sajátjai pofozzák és butítják el, hiszen nem szabad elfelejtenie, hogy ő kisebbségi, mert ez hoz a konyhára. Súlyosak és lehangolóak az Új Szó hasábjain közölt adatok. A szociális helyzetünk rá fogja nyomni bélyegét műveltségi szintünkre. Akinek elege van, lábbal szavaz, és eltűnik az országból, a szülőföldjéről. Nincs világos jövőkép az emberek szeme előtt, amiért érdemesnek találnák a küzdelmet. A rövid távú célok hangzatosak, de csak egyes egyének sorsát határozzák meg, közösségünkét nem. Hiányzik a felvidéki magyar társadalom mindenre kiterjedő nemzetstratégiai koncepciója, ami nélkül az egyetemünket sem lehet majd működtetni az elkövetkezendő évtizedekben. A szerző történelemtanár Súlyosak és lehangolóak az Új Szó hasábjain közölt adatok. Stanislav Gross cseh miniszterelnököt bíráló óriásplakátok jelentek meg Prága forgalmas városrészeiben Akik szégyellik magukat a kormányfő miatt KOKES JÁNOS A nagy bevásárlóközpontoknál és a forgalmas tereken elhelyezett mintegy három tucat plakáton a „Szégyellem magam a kormányfőnk miatt” felirat mellett a kijelentést vállaló személy fényképe és neve is szerepel. Az akció szervezői ezzel szeretnék felhívni a kormányfő figyelmét arra, hogy nem értenek egyet viselkedésével, és szeretnék, ha lemondana. Stanislav Gross személye február elején került az érdeklődés középpontjába, amikor az egyik cseh napilap bírálatára válaszolva a kormányfő nem tudta egészen hitelesen megmagyarázni, honnan volt 1999-ben majdnem ötmillió koronája egy prágai luxuslakásra. Az ügy mára kormányválsággá terebélyesedett, mert az egyik koalíciós partner Gross lemondását követeli, s azzal fenyegetődzik, kilép a kormányból. A szociáldemokrata miniszterelnök erre nem hajlandó, s pártja is kiállt mellette. Ennek következtében Csehországban fennáll a koalíció szétesésének, azaz az előrehozott választásoknak a veszélye. „Nagyon zavar minket, hogy a kormányfő nem tudja megmagyarázni vagyoni helyzetét. Nem a szociáldemokratákkal, nem a koalícióval, hanem Stanislav Gross-szal van bajunk” - mondta újságíróknak Filip Humplík, az akció egyik szervezője. Kifejtette: az óriásplakátok egy hónapig fogják „díszíteni” a cseh fővárost. Az általa vezetett reklámügynökség nyilvánosan felajánlotta, az akcióba kedvezményes áron - háromezer cseh koronáért - bárki bekapcsolódhat. A kampány iránt állítólag nagy az érdeklődés, s már nyomják a plakátok újabb tucatjait. A cseh kormányfő népszerűsége lakásbotránya, valamint feleségének zavaros vállalkozásai miatt márciusban - egy felmérés szerint - rövid idő alatt a mélypontra zuhant. Grösst jelenleg a megkérdezettek csupán 18 százaléka támogatja, 29 százalékkal kevesebben, mint januárban, a botrány kirobbanása előtt. A 35 éves kormányfő ugyanakkor a rendszerváltás óta egészen tavaly nyárig a cseh politikusok népszerűségi listájának az élén tanyázott mintegy 80 százalékos támogatottsággal. A botrány ellenére várható, hogy a szociáldemokrata párt húsvéti tisztújító kongresszusán megőrzi pártelnöki tisztségét. A párt vezető személyiségei nyíltan kiálltak Gross mellett. „A kormányfő viselkedésében nem látok semmiféle erkölcsi problémát” - nyilatkozta Pavel Dostál kulturális miniszter, aki jelenleg a cseh politikusok népszerűségi listáját vezeti. KOMMENTÁR Spekulánsok spiráljában SIDÓ H. ZOLTÁN Mint könnyű prédával, úgy játszadoznak térségünk fizetőeszközeivel a nagybefektetők. Tegnap például úgy döntöttek, hogy mintegy 60 fillérrel meggyengítik a koronát az euróhoz viszonyítva. Az utóbbi hónapokban a Szlovák Nemzeti Bank kétségbeesetten küzdött a hazai fizetőeszköz látszólag megállíthatatlannak tűnő erősödése ellen. Azonban amilyen hatalmas és diadalittasan az eget fúró a jegybank székháza, olyan csekély volt az intézmény tényleges ereje. A heroikus küzdelemben rendre alulmaradt, ami nem csoda, hiszen az 1990-es évek hajnalán az angol központi bank sem bírta a küzdelmet Sorosékkal. A korona az év első heteiben korábban nem tapasztalt kurzuskorlátokat tört át. Még mielőtt elhittük volna, hogy mindez kétkezi munkánk eredménye, azaz végre a külföld értékeli a reformjainkat, gazdasági fejlődésünket, jött múlt hét derekán a hideg zuhany. Térségünkön eladási hullám söpört végig, a spekulánsok lefölözték az árfolyamkülönbségekből adódó nyereséget és továbbálltak. A befektetők megszedték magukat, fizetőeszközünket legalább 1,50 koronával gyengítve visszadobták, s most új játszótereket, pénzpiaci homokozókat keresnek. Tehát szó sincs arról, hogy valamit elrontottunk volna, porszem került volna a gépezetbe. Nem. Eddig volt hihetetlenül szerencsés a régió, nem most történik baj - mondta Zékány András, az ING Bank elemzője, s hozzátette: egy lagymatag és alacsony kamatot produkáló világpiaci környezetben nagyon sok befektető Közép- és Ke- let-Európa szárnyalásában látta a legnagyobb fantáziát. Hogy igazuk volt, azt mutatja az is, hogy egyes elemzések szerint a befektetési alapok két hónap alatt elérték azt a 8- 10 százalékos hozamszintet, melyet egész évre terveztek itteni befektetéseik révén. Újabb lekciót kaptunk tehát a globális világpiac működéséből. Szerencsére a tanulságért nem kell komolyabb árat fizetnünk, hiszen a hetek óta panaszkodó fő exportőreink most végre megmutathatják, milyen versenyképesek a gyengébb korona révén. Ha majd az euróhoz kötjük a fizetőeszközünket, akkor ellenállunk a pénzpiaci hullámveréseknek, igaz, így meg beszűkül a mozgásterünk. Ez viszont már egy újabb adalék a kisebb országok csapdahelyzetének történetéhez. JEGYZET A konfekció áldozatai MISLAY EDIT Nem érdemes kilógni a sorból. Az embernek csak gondjai vannak belőle. Legalábbis akkor, ha kilóg a „normál” konfekcióméretből. Amíg a „normál” méretű emberek csak gondolnak egyet, és ha cipőre, ruhára van szükségük, egyszerűen nekivágnak shoppingolni, addig a sorból kilógók számára ez külön tortúra. És a sikerélmény soha nem garantált. Itt vannak például a női cipők. Tudom, hogy nagy lábon élni kellemesebb, mint kicsin, de miért gondolják a cipőgyártók, hogy a női cipők csakis harminchatos méretnél kezdődnek, és akinek ennél kisebb lába van, az csak kiskorú lehet? Jó pár nőt ismerek, aki hasonló cipőben jár. Persze, felfoghatjuk optimistán is a dolgokat: vásároljunk gyereklábbelit, és akkor egy rakat pénzt meg is takarítunk. Ez igaz, de valljuk be, egy bizonyos kor után már nem igazán áll jól az ember lányának a lábán a gyerekcipő. Vagy legalábbis nem felel meg minden alkalomra. Nem azt várom el persze, hogy minden cipőbolt tömve legyen a méreten aluliaknak szánt lábbelivel, de talán jó lenne, ha tudnák az illetékesek, hogy ilyesmire is igény van, és nem lenne haszontalan, ha lenne legalább egy szaküzlet az országban - mondjuk, a fővárosban ahol a „méreten aluliak” is választhatnának a lábukra illő cipőt. Mint ahogy megtehetik Ausztriában vagy Olaszországban. Ez utóbbi nem hiába csizma alakú, mert ott aztán igazán tudják, mennyire fontos a megfelelő lábbeli: olyan speciális üzleteik is vannak, ahol azok a nők is találnak maguknak cipőt, akiknek nem egyforma méretű a lábuk! Aki pedig azt hinné, hogy csak a nőknek vannak ilyen gondjaik, annak elárulom: bizony, bizony, vannak olyan férfiak, akiknek a legkisebb méretű férficipő is nagy! Persze lehet, hogy ők bátrabban nyúlhatnak a gyerekméret után, hiszen általában nincs szükségük magas sarkú cipőre. És még tovább sorolom: nem csupán a női cipőméretben a legkisebb a 36-os, hanem a férfiingek is ennél a számnál kezdődnek. Aki olyan karcsú, hogy még ez a méret is nagy neki - márpedig ilyen is van, tanúsíthatom, mert személyesen ismerek ebbe „a konfekció áldozata” kategóriába tartozó férfiút -, annak két lehetősége van: ha sok pénze van, varrat magának sok-sok inget, vagy pedig marad a sportos „style”, azaz a pólók, pulóverek. Vagy ha nagyon jó a humorérzéke, akkor magára veszi a legkisebb „férfiinget”, amely szintén sportos - szinte úszhat benne. Reménykedjünk, hogy egyszer eljön a nap, amikor a ruha- és a cipőipar vezetői megvilágosodnak, és rájönnek: a konfekcióméret alatt is élnek emberek.
