Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-18 / 64. szám, péntek

6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 18. RÖVIDEN Anatolii Csuhajsz túlélte Moszkva. Merényletet kísé­reltek meg az egykori orosz miniszterelnök-helyettes, Anatolij Csubajsz ellen, aki je­lenleg az állami energiamono­pólium vezetője. Az iparmág­nás éppen a munkahelyére tartott, amikor pokolgép rob­bant az autója előtt, majd két ismeretlen fegyveres tüzet nyi­tott a járműre. Testőrei viszo­nozták a tüzet, Csubajsz pedig sértetlenül eljutott a munka­helyére. Ő vezényelte le a pri­vatizációt a 90-es évek elején, amelynek révén kialakult az oligarchák rétege. Csubajsz sa­ját magát is Oroszország egyik leggyűlöltebb emberének tart­ja. Amikor két éve erről kér­dezte egy újságíró, azt mond­ta, hogy egy erős vetélytársa van erre a címre, mégpedig a Londonba menekült oligar­cha, Borisz Berezovszkij sze­mélyében. (o-o) Csubajsz volt Jelcin elnök privatizációs minisztere (Reuters) Nem pénzeltek terrorakciókat Brüsszel. Az Európai Unió pénzügyi csalások elleni harc­cal foglalkozó hivatala (OLAF) nem talált perdöntő bizonyítékot arra nézve, hogy a Palesztin Hatóságnak nyúj­tott uniós segélyeket militáns csoportok támogatására vagy Izrael-ellenes propaganda fi­nanszírozására használnák fel. Ezt tegnap jelentette be az EU-intézmény. Az OLAF nyo­mozói ugyanakkor továbbra is szükségesnek tartják, hogy a palesztinoknak szánt segé­lyek pénzügyi biztosítékokat tartalmazzanak. (MTI) Schröder adócsomagja Berlin. Gerhard Schröder német kancellár tegnap a képviselőházban (Bundes­tag) javasolta, hogy a jogi személyiségű gazdasági tár­saságokat, nagyvállalatokat sújtó társasági (nyereség) adót 25 százalékról 19 száza­lékra szállítsák le. Schröder a német gazdaság élénkítésé­ért és a munkahelyteremté­sért folyó erőfeszítések kere­tében tette meg javaslatát. A kormány a konzervatív el­lenzék képviselőivel is tár­gyalni kíván a közösen vál­lalható lépésekről. Németor­szágban a munkanélküliek száma februárban túllépte az 5,2 milliót, márciusban pedig elérheti az 5,3-5,4 mil­liót; a munkanélküliségi ráta 12,6 százalék. Egyébként a kormány és a konzervatív el­lenzék csúcsképviselőinek találkozóját az ellenzék kez­deményezte. (MTI) Minden idők legnagyobb együttműködési programja kezdődik a NATO-ban Egységes rakétavédelem Brüsszel. A NATO a követke­ző években egységes rakéta­védelmi rendszert épít ki, hogy megoltalmazza a kü­lönböző NATO-akciókban résztvevő csapatokat a had- színtéri ballisztikus rakéták jelentette fenyegetéstől. MTI-JELENTÉS Ezt tegnap jelentette be a kato­nai szövetség Brüsszelben. A köz­lemény szerint ez lehet majd a szövetség valaha is végrehajtott legnagyobb együttműködési prog­ramja. Mint a megfogalmazás is mutatja, nem az amerikai csillag­háborús tervek fölelevenítéséről, illetve az interkontinentális raké­ták elfogását célzó rakétaelhárító rendszerek európai telepítéséről van szó. A NATO-terv a kisebb, legfeljebb néhány száz kilométe­res hatótávolságú hordozóeszkö­zök, mint például az első Öböl-há­borúban bevetett iraki Scud- rakétákhoz hasonló eszközök megsemmisítését szolgálja. Az ilyen típusú, hadszíntéri rakétael­hárító rendszer létrehozásának szükségessége a 90-es években vált nyilvánvalóvá (az Öböl-hábo­rú 1991-92-ben volt), s „mivel számos ország továbbra is ballisz­tikus rakétaprogramokon, illetve vegyi, nukleáris és biológiai rob­banótöltetek kifejlesztésén dolgo­zik, tovább nőtt a hatékony véde­lem szükségessége”. A program beindításáról már 10 éve folytak a megbeszélések a NATO berkein belül, s a végleges döntés - amelyet csak most hoz­tak nyilvánosságra - a múlt pénte­ken született meg. Az új rendszer a már meglévő, az egyes országok hadrendjében szereplő rakétael­hárító rakétákat (például az ame­rikai fejlesztésű Patriotokat vagy a MEADS-rendszert) foglalja egy­ségbe, hogy a különböző eszkö­zök összehangolhatóak és köny- nyen bevethetőek legyenek. Azaz nem az elhárító rakéták egysége­sítéséről, hanem egy koordináló rendszer kiépítéséről és a telepít­hetőség biztosításáról van szó, amire a NATO saját forrásaiból 650 millió eurót költ majd. Ugyanakkor maguknak a rakéták­nak a beszerzése továbbra is nem­zeti hatáskörben marad, s ez a fenti összegnek a többszörösét is kiteheti majd. A teljes rendszer­nek a tervek szerint 2010-re kell bevethetővé válnia. Megegyeztek a palesztin csoportok - a ciszjordániai fal lebontását követelik Tovább tart a fegyvernyugvás ÖSSZEFOGLALÓ Kairó/Jeruzsálem/Rámalláh. Az Izraellel szembeni erőszak feb­ruár óta tartó szüneteltetésének feltételes meghosszabbításáról ál­lapodtak meg a palesztin frakciók tegnap Kairóban, cserében az iz­raeli támadások beszüntetéséért. „A résztvevők megállapodtak abban, fenntartják a jelenlegi nyu­galmi állapotot, ha cserében Izrael kötelezettséget vállal mindenfajta támadás beszüntetésére és a (palesztin) foglyok sza­badon bocsátására” - áll a nyilatkozatban. Ezzel meg­egyezően számolt be a do­kumentum tartalmáról Szahar Habas, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom központi bizottsá­gának tagja is. A Kairóban összegyűlt 13 palesz­tin csoport kedden kezdett egyez­tetéseket az Izraellel való tűzszünet feltételeiről. Abbász elnök a fóru­mon arra akarta rávenni a szélsősé­ges szervezeteket - mint a Hamász és az Iszlám Dzsihád -, hogy csatla- kozzanak ahhoz a tűzszünethez, amit ő és Ariel Sáron izraeli minisz­terelnök hirdettek meg február ele­jén Sarm-es-Sejkben. A fegyveres harchoz ragaszkodó szélsőségesek Sarm-es-Sejk után csak egy átme­neti fegyvernyugvásba egyeztek bele. A tegnapi nyilatkozat határo- zaüan időre szól - mondta az Isz­lám Dzsihád egyik tisztségviselője. A fegyveres csoportok előzőleg egy határozott idejű tűzszünetet tartot­tak volna elfogadhatónak. A frakci­ók a vezető palesztin szervek re­formjában is megegyeztek, a nyi­latkozat szövege alapján a szélsősé­geseknek lehetőségük lesz bekerül­ni egy újjáalakított Palesztin Fel- szabadítási Szervezetbe. A kairói nyilatkozat hírére reagá­ló izraeli közlések ragaszkodtak ah­hoz, hogy Abbász fegyverezze le a szélsőséges fegyvereseket. „Az úti­terv egyértelmű: Abbásznak le kell fegyvereznie a terrorista csoporto­kat, és reméljük, hogy a leszerelési folyamat előbb vagy utóbb meg is kezdődik” - mondta Mark Regev, külügyi szóvivő. „Az igazi próba az lesz, hogy mit tesz majd a Palesztin Hatóság. Kétlem, hogy amíg ezek a szervezetek le nem teszik a fegy­vert, nyugalom lesz.” Egy másik iz­raeli kormánytisztviselő azt mond­ta, Izrael nem indít fegyveres táma­dást a palesztin fegyveres csopor­tok ellen, amíg azok is tiszteletben tartják a békét. „Izrael elkötelezte magát Sarm-es-Sejkben (február 8- án), hogy nem indít fegyveres tá­madást mindaddig, amíg a palesz­tin fél teljes mértékben tartózkodik az erőszakcselekményektől, és tart­juk magunkat ehhez az ígérethez.” „A palesztinok nem kezdhetik meg addig a béketárgyalásokat Iz­raellel, ameddig a zsidó állam foly­tatja a ciszjordániai fal építését.” Ezt Naszir al-Kidva palesztin kül­ügyminiszter jelentette ki, amikor spanyol kollégáját fogadta Rámal- láhban. Al-Kidva emlékeztetett ar­ra, a hágai Nemzetközi Bíróság ál­lásfoglalása alapján már egy ENSZ- határozat is követelte a kerítés épí­tésének leállítását. A Nemzetközi Bíróság felszólította Izraelt, hogy bontsa el a biztonsági kerítés addig megépült szakaszát. (MTI, t, s) A frakciók a vezető pa­lesztin szervek reformjá­ban is megegyeztek. Miroslav Kalousek lemondott, erre biztatgatja Stanislav Gross kormányfőt is Itt is az asszony a hibás KOKES JÁNOS Prága. Lemondott tegnap tiszt­ségéről a cseh képviselőház költ­ségvetési bizottságának elnöke, Miroslav Kalousek keresztényde­mokrata (KDU-ČSL) politikus, miután felesége prágai luxuslaká­suk megvásárlása kapcsán adó­csalás gyanújába került. Kalousek, aki a koalíciós KDU- ČSL elnökeként az utóbbi hetek­ben a legerőteljesebben követelte Stanislav Gross szociáldemokrata miniszterelnök lemondását csa­ládjának állítólag átláthatatlan pénzügyei miatt, felesége ügyét „rágalomnak és az ő lejáratására irányuló szervezett kísérletnek” minősítette. Kijelentette: azért mondott le, hogy megóvja a költ­ségvetési bizottság és a KDU-ČSL tekintélyét. Azt mondta, Gross kormányfőnek is követnie kellene az ő példáját. „A kormányfő visel­kedése alapján a közvélemény úgy véli, hogy a vezető politikusok bármit megengedhetnek maguk­nak, s nincs önkritikájuk. Ha Gross lemondana, az egész Cseh Köztár­saság megkönnyebbülne.” A kereszténydemokrata pártve­zér lakásügye a kormányfő lakás- vásárlási botránya kapcsán került az érdeklődés középpontjába. Kalousekék 1999-ben költöztek be egy 6,5 millió koronát érő prágai luxuslakásba. Éveken keresztül azt állították, hogy a lakás felesé­ge bátyjának a tulajdona, s ők lak­bért is fizetnek. Azonban a prágai sajtó kiderítette: a lakás Kalousek asszony tulajdonaként van beje­gyezve. A politikus ezt később az­zal magyarázta, hogy lakás a fele­sége családján belüli vagyoni ki­egyezés következtében került a birtokukba. Miután a felesége vál­lalkozó testvérét meggyilkolták, apjuk egy 6,5 millióra kiállított váltóval megvette számukra a la­kást. A gyanús váltó kiállításának és a gyilkosság dátumának egybe­esését Kalousek véletlennek minő­sítette. Most azonban kiderült az is, hogy a váltó és a lákásvétel után Miroslav Kalousek (ČTK-felvétel) Kalousek asszony adót sem fize­tett, s ezért a hatóságok vizsgála­tot indítottak az ügyben. A kereszténydemokraták a Kalousek-ügytől függetlenül azzal fenyegetőznek, ha a szocdemek húsvéti pártkongresszusán Grösst újraválasztják és marad a kor­mány élén, akkor a KDU-ČSL tá­vozik a koalícióból. Kandahárban tegnap 5 embert megölt, 32-t megsebesített egy po­kolgép (Reuters-felvétel) Szeptemberben parlamenti választások Bombaüdvözlet Rice-nak MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kandahár/Kabul. Öt embert megölt, további harminckettőt pe­dig megsebesített egy út szélén el­helyezett pokolgép tegnap a dél­afganisztáni Kandahár tartományi székhelyen. A robbanás akkor tör­tént, amikor az úton egy taxi ha­ladt el, benne négy nővel és két gyermekkel. A többi sebesült egy közeli étteremben ült. Városi illeté­kesek két detonációról számoltak be: az egyik pokolgép a belváros­ban, a másik a város nyugati ré­szén robbant. Egy nappal koráb­ban egy amerikai katona és öt af­gán halt meg, amikor két akna rob­bant fel Sindand térségében. A teg­napi merényletek a tálibok egykori tűzfészkében akkor történtek, ami­kor Condoleezza Rice megkezdte Kabulban tárgyalásait az afganisz­Gongadze-gyilkosság Nincs mentelmi garancia Kijev. Viktor Juscsenko ukrán el­nök közölte: nem adott mentelmi garanciákat Leonyid Kucsma volt elnöknek Georgij Gongadze újság­író meggyilkolása ügyében. Elnök­sége idején Kucsmát az ellenzék az­zal vádolta meg, hogy ő adott utasí­tást öt évvel ezelőtt az ellenzéki új­ságíró likvidálására. A volt államfő tagadja a vádakat. „Minden ukrán állampolgár egyenlő a törvény előtt. Mindenkinek, aki megszegte a törvényt, a törvény előtt kell felel­nie” - hangsúlyozta Juscsenko. Egyes szakértők ugyanis olyan tit­kos egyezséget feltételeznek Kucs­ma és Juscsenko között, amelynek értelmében a békés hatalomátadás fejében Kucsma állítólag garanciá­kat kapott arra nézve, hogy őt nem fogják felelősségre vonni. (MTI) táni demokrácia elmélyítéséről. Szeptemberben tartják meg az eredetileg májusra tervezett parla­menti választásokat - közölte Hamid Karzai. Technikai gondokra hivatkozott, arra, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok a választói névjegyzék összeállításá­hoz. Az afgán elnök Condolezza Rice-szal tartott közös sajtóérte­kezletén beszélt erről. A parlamenti választásokat eredetileg 2004júni­usában akarták megtartani, az el­nökválasztással egy időben. Az utóbbit végül októberben tartották meg, s az ENSZ-szakértőkből és af­gán illetékesekből álló választási bizottság a parlamenti választás el­halasztását javasolta 2005 tavaszá­ra. A sikeres elnökválasztás után a parlamenti választásokat tartják az afganisztáni demokrácia felé veze­tő következő lépésnek. Gyanús halálesetek Másutt is volt fogolykínzás Washington. Nem az Abu Graib börtön volt az egyetlen, ez már ko­rábban kiderült Washingtonban, de most azt is nyilvánosságra hoz­ták, hogy másutt is voltak halálos áldozatai a foglyok kihallgatásá­nak. Legkevesebb 26 fogoly halt meg amerikai őrizetben Irakban és Afganisztánban 2002 óta - hozta nyilvánosságra az amerikai hadse­reg és a haditengerészet. A gyanús halálesetek ügyében ugyanis vizs­gálatot indítottak. A Pentagon, a kongresszusnak küldött jelentésé­ben a múlt héten még csak hat olyan halálesetet említett, amely kínzások nyomán következett be, most azonban kiderült, hogy jóval többről van szó. 18 ügyben vádat emelnek amerikai katonák és CIA- alkalmazottak ellen, (mr) Egy tajvani szigetfoglalás próbája lenne Kínai csapda az oroszoknak MTI-HÍR Moszkva. Peking lényegében egy tajvani szigetfoglalás próbájá­vá formálta át az ősszel esedékes orosz-kínai közös hadgyakorlat paramétereit egy moszkvai lap sze­rint. A Kommerszant úgy véli, Jurij Balujevszldj orosz vezérkari főnök Pekingben az első orosz-kínai had­gyakorlat tervezésének botrányos történetéből keres kiutat. A manő­vereken eredetileg a terrorellenes harcban való együttműködést akarták gyakorolni. Ezért az orosz katonatisztek Hszincsiang-Ujgur tartományt ajánlották helyszínül, a muszlint szeparatisták jelenléte és Közép-Ázsiához való közelsége miatt. Ezzel szemben kínai kollé­gáik a tengerparti Csöcsiang tarto­mányt javasolták. Az orosz terve­zők észrevették a csapdát: Csöcsi­ang közelségét Tajvan szigetéhez. Egy közös gyakorlat ebben a tér­ségben túlságosan provokatívnak tűnt volna, és nemcsak Tajvanból, hanem az Egyesült Államokból és Japánból is heves reagálást váltott volna ki. A másik csapda: Kína az orosz flottát is be akarná vonni, ez­által a haditengerészeti erők part­raszállását gyakorolnák területfog­lalás céljából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom