Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-17 / 63. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 17. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Az Európai Unióban élők negyede elutasítja a multikulturális társadalmat - állapította meg Bécsben a rasszizmus és az idegenel- lenesség európai megfigyelői központja (EUMC) abban a tanulmányában, amelyben az 1997 és 2003 közötti időszak migrációval és kisebbségekkel kapcsolatos különféle felméréseinek az eredményeit összegezték. A tizenötöket és néhány új EU-tagországot is átfogó tanulmány szerint 2003-ban minden második megkérdezett elutasítóan viszonyult a bevándorlókhoz. 29 százaléknyian ugyanígy viszonyultak a menedékkérőkhöz, 48 százalék pedig a hazáján belüli etnikai sokszínűséget is negatívan ítélte meg. A bevándorlókkal szembeni elutasító állásfoglalás Ausztriában például 64 százalékos arányt jelentett két évvel ezelőtt, Görögországban pedig 87 százalékosat. A bevándorlókkal kapcsolatos elutasító álláspontot mindenekelőtt a félelem motiválja, a megkérdezettek 58 százaléka veszélyt lát az etnikai keveredésben. A képet azonban bonyolítja, hogy általánosságban a megkérdezettek 80 százaléka semmiféle nehézséget sem lát a mig- ránsokkal való együttélésben. A tanulmány szerint nincs összefüggés a bevándorlók száma és a velük kapcsolatos félelem nagysága között: a nagyvárosokban, ahol arányaiban több bevándorló él, mint vidéken, sokkal kisebb az „őslakosság” fenyege- tettségi érzete a bevándorlókkal összefüggésben, mint más településeken. Az egyre inkább multikulturális jelleget öltő európai társadalmakkal szemben Görögországban és a balti államokban a legnagyobb az ellenérzés. A tanulmány alapján megállapították, hogy a multikulturális társadalmi jelleggel, a bevándorlókkal és a kisebbségekkel szembeni ellenkezés jóval kisebb a magasabb képzettségű és magasabb jövedelmet élvezők körében, mint más csoportokban. EUI Izrael messze a legszabadabb ország a Közel-Keleten, de a térség élmezőnyébe került a Palesztin Hatóság és Irak is - derül ki az egyik legnagyobb londoni elemző csoport új felméréséből, amely szerint a legkevesebb szabadságjogot Szaúd-Arábia biztosítja állampolgárainak. Az Economist Intelligence Unit a világ legnagyobb nem befektetési banki jellegű elemző központja - amely elsősorban gazdasági és országkockázati előrejelzéseket ad ki - ezúttal új politikai szabadságindexet dolgozott ki, amelyet számos összetevő alapján határoz meg. Az indexet többek között a választási rendszer demokratizmusa, a sajtó- és a vallásszabadság, a kormányzati átláthatóság, a korrupció, a politikai szervezetek alakításának szabadsága, a gyülekezési szabadság és az ellenzék tevékenységének szabadsága alapján állapítják meg. A volt Jugoszlávia országait manapság négy kategóriába lehet sorolni Milyenek a mai balkáni állapotok? Újabb magas rangú montenegrói képviselő jelentette be, hogy kedvezőbb lenne országa számára a Szerbiától való különválás. Montenegró európai ügyekért felelős minisztere, Gordana Djurovics egy bécsi konferencián jelentette ki, hogy az országnak Szerbiától függetlenül kellene belépnie az Európai Unióba. ONDREJCSÁK RÓBERT Manapság a volt Jugoszlávia országait több kategóriába sorolhatjuk, az elsőbe Szlovénia tartozik. Ljubljanát a stabil fejlődés, az Európai Unióba és a NATO-ba való sikeres integráció jellemzi. A volt jugoszláv tagköztársaságok közül Szlovénia az egyetlen, amely tartósan és véglegesen lerázta' magáról a „posztjugoszláv” vagy balkáni örökséget, és sikeres európai állammá vált. A második csoportba Horvátország tartozik, amely fejlődése a délszláv polgárháborúk, majd háborúk következtében meglehetősen ellentmondásos volt, integrációja sokat késett, de ha sikeresen megoldja a fő problémának látszó együttműködését a Hágai Törvényszékkel, biztató jövő elé néz. A Zágráb csatlakozását különösen a térség országai támogatják erőteljesen, köztük Szlovákia és Magyarország is. Viszont az emberi jogokra hagyományosan nagy hangsúlyt fektető skandináv államok egyelőre nem tartják megfelelőnek a horvátok együttműködését. Mindenesetre Horvátországról elmondható, ha ez a probléma megoldódik, megkésve, de a „szlovén úthoz” hasonló pályára lép. A következő csoportot Bosznia- Hercegovina és Macedónia alkotja. Annak ellenére, hogy mindkét országban relatív stabilitás érezhető, jövőjük még nem dőlt el véglegesen. Ráadásul ez a stabilitás csak a nemzetközi közösség aktív közreműködésével biztosítható. Bosznia-Hercegovinában az elmúlt év decemberéig a NATO, míg decembertől az Európai Unió égisze alatt állomásoznak békefenntartó erők (7000 fő), amelyek garantálják, hogy a három államalkotó nemzet - a szerb, horvát és bosnyák - viszonylag nyugodtan megfér egymás mellett. Távolról sem lehet azonban arról beszélni, hogy a bosznia-hercegovinai népek minden probléma nélkül építik közös államukat. Bár Milosevics és Tudj- man már nincs hatalmon, Horvátország és Szerbia is az európai integrációra törekszik, teljesen most sem zárhatóak ki a bosznia-hercegovinai helyzet alakításából. Macedónia jövője szintén nem látható könnyen előre. Az elmúlt évek zavargásait követően úgy néz ki, valamelyest stabilizálódik a helyzet. Előbb a NATO, majd a stafétabotot átvéve az EU indított korlátozott operációt a helyzet stabilizálására, ami átmenetileg sikerült is. Ráadásul az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana rendkívül intenzív diplomáciai tevékenységet folytatott a térségben, hogy megállapodást kényszerítsen ki a macedón kormány és az albánok között. Végül az albánok képviselőinek sikerült megegyezni a szkopjei kormánnyal az ottani albán kisebbség jogainak kiterjesztéséről, de a probléma még nem zárható le véglegesen. Ráadásul figyelembe kell venni még egy tényezőt, a demográfiát. Macedóniában ugyanis ha nem is ugyanolyan, de meglehetősen hasonló demográfiai folyamatok mennek végbe, mint Koszovóban az elmúlt évtizedekben. Az eredmény ebben az esetben is a demográfiai arányok drámai változása lehet - az albánok javára - ami hosszú távon alááshatja az ország stabilitását. A következő kategóriát ismét csak egyetlen ország, a volt „Kis-Jugoszlávia”, jelenlegi hivatalos nevén Szerbia-Montenegró alkotja. Annak ellenére azonban, hogy csak egy országról van szó, a vele kapcsolatos megválaszolatlan kérdések mennyisége rendkívül számottevő. Ezek közül a két legfontosabb: Koszovó és a szerb-monte- negrói államszövetség jövője. Montenegró problémájáról már a cikk elején szó volt: az ország képviselőinek jelentős része úgy véli, független államként sokkal sikeresebbek lehetnének, mint a Szerbiával közös államszövetségben. Az ország közvéleménye a rendelkezésre álló adatok alapján meglehetősen megosztott, valamelyest a függetlenség-pártiak vannak többségben. Montenegró és Szerbia viszonya már gyakorlatilag a régi Jugoszlávia felbomlása óta téma, és intenzitása folyamatosan változik. Bár nagyfokú egyszerűsítésről van szó, nagy általánosságban elmondható, hogy az elmúlt tizenöt év folyamán egyre lazábbá váltak Szerbia és Montenegró kapcsolatai. A legutóbbi megállapodások alapján például már megváltozott az ország hivatalos neve is: az azelőtt még hivatalosan is Jugoszláviának nevezett szövetséget ma már Szer- bia-Montenegrónak hívják. Az említett kérdés mellett azonban itt van egy szinte megoldhatatlannak látszó probléma: Koszovó. Bár konferenciákon, szakemberek, elemzők között egyre többen akadnak, akik Koszovó függetlenségét tekintek az egyetlen lehetséges kiútnak, a hivatalos vélemények még mindig egyértelműen Szerbia keretein belül festik le a tartomány jövőjét. Ami az ottani közvéleményt illeti, személyes tapasztalatok alapján is leírható, hogy eléggé nehéz olyan koszovói albánt találni, aki hajlandó lenne egyáltalán elmélkedni arról, hogy Koszovó a jövőben más státussal rendelkezzen, mint a függetlenség. Mindenesetre úgy tűnik, a koszovói albánok egyre türelmetlenebbek, rövid időn belül szeretnék deklarálni függetlenségüket, ami a válság újraéledéséhez vezethet. Természetesen az ottani szerb kisebbség a Szerbiával való kapcsolatok fenntartását támogatja. Az ottani szerbek azonban eléggé izolálódtak - annak ellenére, hogy garantált helyekkel is rendelkeznek a koszovói parlamentben - és gyakorlatilag már csak a KFOR által erősen ellenőrzött enklávékban összpontosulnak. Természetesen hozzá kell tenni azt is, hogy Koszovó esetleges függetlensége precedenst teremthet egy olyan kényes régióban, mint a Balkán, amit senki nem akar vállalni. A jelenlegi helyzet alapján azonban úgy tűnik, a tartomány kérdése sokáig probléma marad. Látható, hogy a Balkán már régen nem homogén övezet, ahol minden ország, entitás sorsa egyforma. Néhány ország sikeresen halad a stabilitás felé, míg másokra ráillik a „balkáni állapotok” kifejezés. Általánosságban elmondhatjuk: ahogy a Balkánon haladunk nyugatról kelet, délkelet felé, annál inkább problémásabb a helyzet, és ez hosszú távon is Európa legfontosabb ilyen jellegű problémája lesz. KOMMENTÁR Kinek a közérzete? TÓTH MIHÁLY Mondhatnánk, a dolgok természetéből következik, hogy a szociális ügyi kormányzat keretei között működő Munkaügyi Központ statisztikája nagyjából százezerrel kevesebb munkanélkülit mutat ki, mint a napi politika megfontolásai által mégiscsak kevésbé befolyásolt Statisztikai Hivatal. Elvégre közelednek a választások. Némi rosszmájúsággal: a Munkaügyi Központot működtető minisztérium főnöksége a Statisztikai Hivatalnál jobban rá van utalva arra, hogy a politika brit klasszikusa által megfogalmazott elveihez igazodjék: Az a hiteles statisztika, amelyet saját kezűleg hamisítok... Húsz-huszonöt esztendeje az adatok hasonlójellegű módosítását általában közérzetjavító intézkedésként emlegették az újságírók. No de most? Amikor annyi szó esik a tények tiszteletéről? A szociális ügyi miniszter és környezete, illetve pártja úgy büszkélkedik a munkanélküliségi ráta javulását tükröző statisztikai adattal, mint egy pártállami apparatcsik úgy 1985 táján a Munka Érdemrenddel. Közben persze a Statisztikai Hivatal munkatársai teszik a dolgukat. Biztonságérzetük alapja, hogy ez egy szakma, amelyhez érteni kell. Legfeljebb az SH főnöke kap az idegességtől gyomorfekélyt, mert gyanítja: ha a kormány mégis megbukik, vele együtt valószínűleg ő is lapátra kerül. Nincs kizárva, hogy a szociális ügyiek által preparált közérzetjavító statisztikának az ország nyugati felében az elképzelésekkel azonos, vagy hasonló lesz a következménye. Pozsonyban és környékén, illetve néhány más járásban egy munkanélküli számára nem eleve reménytelen feladat a munkahelykeresés. Ezeken a vidékeken nem egészen alaptalanul állítják az ellenőrök, hogy virágzik a bejelentés nélküli foglalkoztatás, a zsebből fizetés, vagy éppen a bejelentés nélkül külföldi munkavállalás. A munkahivatal itt joggal törli nyilvántartásából a szabályszegőket, akik nem hajlandók elvállalni a felajánlott munkát, nem jelentkeznek rendszeresen a nyilvántartási központban stb. Ezekben a térségekben valóban közérzetjavító lehet a munkaügyi központ statisztikája. Nem úgy az ország többi kétharmadában. Vannak járások, ahol nincs az a szőrős szívű bürokrata, aki-lelkifurdalás nélkül képes a munkanélküli segélyre jogosultak közül kiiktatni a szabálysértőket. Mert tisztában van vele, hogy azért marad el az illető rendszeres jelentkezése, mert az ügyfélnek nincs pénze autóbuszra. Kőműves mellé, vagy újgazdagékhoz fát vágni pedig nem jó dolgában szegődik el feketén, hanem hogy a családnak tudjon tejet, kenyeret venni. De a munkaügyis ismeri a széljárást, így az illetőt mégis kiiktatja a nyilvántartásból. Szlovákia keleti kétharmadában az emberek többségének nincs pénze újságra. így meg se tudják, hogy politikai érdekből két intézményből az egyik lényegesen derűsebb statisztikát készít a másiknál. Ugyanarról a munkanélküliségről. Egyszer azonban, legkésőbb a választások napján, kiderül, hogy mennyire volt hatékony ez a közérzetjavítónak szánt intézkedés. Attól tartok, főképp olyan politikusok közérzete javul, akikkel nem szeretnénk egy tálból cseresznyézni. JEGYZET Szóval preferenciák POLÁK LÁSZLÓ Ha március elején parlamenti választásokat tartottak volna tájainkon, akkor felettébb érdekes, de semmi esetre sem meglepő eredmények szüléiteknek. Az egyik szerint a Smer simán vezeti a listát, a HZDS most már stabilan a második helyre szorult. Az MKP meg ugyancsak stabilan már egy ideje harmadik-negyedik, és azért ettől bizonyos körökben nyilván nyugtalan az álom. Ha márciusban tartanák a parlamenti választásokat, a Smer kerülne ki győztesen: a lakosság csaknem 30 százaléka szavazna rá. Ez az előző hónap adataihoz képest majdnem 3 százalékos növekedést jelent, és ezen már el lehet mélázni. Van persze olyan felmérés is, amely az MKP-t csak a negyedik helyre teszi, a harmadik itt a miniszterelnök pártjáé 10 százalékkal. Az öt- százalékos küszöböt nem érnék el az ortodox kommunisták, vagyis a KSS és a liberálisok, tehát az ANO. Viszont a legutóbbi parlamenti választásokhoz viszonyítva újra pezsgésbe lendül a szlovák szélsőjobboldal. Ez nemi túl jó hír, hisz most már egy-két esettől eltekintve kezdtünk elszokni a parlamenten belüli primitív nacionalista szóhasználattól. A nacionalista nemzeti oldal, tehát az SNS, kezd magára találni, a márciusi felmérések szerint 8 százalék fölött is teljesített volna. Persze érdekes lenne az is, ha nemcsak a szélsőjobb, de a szélsőbal is bekerülne a parlamentbe. Akkor egy nagyon cifra képet kapnánk. A hírek viszont arról szólnak, hogy a KSS szavazó- bázisát átveszi a Smer, az ANO-ét meg az SDKÚ. A Szlovák Nemzeti Párt most már nem magával foglalkozik, nem osztódik valódiakra, valódiat- lanokra. Meg is az eredménye. Amióta Slota meg Malíková békét kötött, megállíthatatlanul elindultak felfelé a lejtőn. Nem biztos, hogy azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy az SNS gerjeszti az MKP támogatottságát és fordítva. Az elmúlt, SNS nélküli évek bizonyították, hogy egyáltalán nincs szükségük egymásra. Szlovákia közhangulatának, parlamentjének meg pláne nincs, mindenki jobban érezte magát. Na de vox pupuli, vox dei. Még van több mint egy évünk, hogy mi, választók eldöntsük: milyen parlamentet akarunk.
