Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-05 / 53. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) CSALÁDI KÖR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével ” (AranyJános) 2005. március 5., szombat 9. évfolyam 9. szám A gutái óvodában közel tíz éve működik az a sikeres módszer, melynek lényege a családdal való szoros együttműködés - s ennek szép példája a nemzedékek találkozója Nagymamák, nagyapák, pótnagyszülők az óvodában Minden évben van egy nap, amikor nemcsak a gyerekek mennek óvodába, hanem a felnőttek is: mamák, papák, nagymamák, nagypapák, nagy- és dédszülő korú nem családtagok - a nyugdíjasklub, a nyugdíjaspanzió lakói is. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA A gútai Erdei Úti Óvoda Pillangói ilyenkor vendégül látják a felnőtteket: verset mondanak, énekelnek, elmesélik nekik, kinek mi a feladata a családban (a modell még mindig az „apu dolgozik, anyu főz és takarít”), és meghallgatják az elsősöket (mert ők is visszatérnek néhány órára egykori óvodájukba), mit tanultak az iskolában... A legutóbbi hivatalos műsor után is szétszéledtek a gyerekek és a vendégek: az egyik sarokban Editke nénivel számtanoztak a régi és jelenlegi ovisok, a másikban Tímea néni segített a csokrok, virágkompozíciók megalkotásában, Zsuzsi néni a barátság virágát készítette (amely egy évig a szülői szoba falán virít, amikor is újabb kerül a helyére, hogy a barátság fonala meg ne szakadjon), Juliska néni (dédmama) rétest sütött, elsős dédunokája verset mondott egykori társainak (bevallotta: jobb volt oviba járni, mert itt sokat játszott, az iskolában meg tanulni kell). Az egyik sarokban gazdasági udvar épült, ól, kukoricatuskóból, Kálmán bácsi felügyeletével. Mert nemcsak egy alkalommal jönnek el a nyugdíjasszervezet tagjai az óvodába. „Egész jól együttműködünk a Nusikával” - mondja az építésvezető Gogh Kálmán. Nemzedékek találkozója Kilencedik éve tartják a nemzedékek találkozóját. Eleinte szű- kebb körben, csak a saját nagymamákat, nagypapákat hívták meg. Mivel az ovisok rendszeresen látogatták a nyugdíjasokat, műsort adtak, Nusi néninek eszébe jutott: mi volna, ha meghívnák az idős embereket az óvodába, hogy érezzék: tartoznak valahová, hogy újra gyerekké váljanak. Mert a panzió lakói meg a nyugdíjasklub tagjai is úgy vannak, hogy a gyerekeik, unokáik messze élnek, ritkán találkoznak velük...- A gyerek látja a nagyszülőt, beszélgetnek is, de egészen más, ha együtt dolgozik, együtt játszik vele. Nem elég az, hogy szervusz, kicsi unokám, ezt főztem neked. Manapság még sok nagyszülő dolgozik, nincs idejük az unokákra, a nagyon idősek pedig már nem tudnak velük játszani, csak megsimogatják, megszeretgetik őket. Azt mondta múltkor az egyik nagymama, hogy „Nusi néni, én egy hétig újból gyerek voltam” - meséli Danihel Nusi óvónő, aki nagy jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek a jednotás nyugdíjegyesülettel, a nyugdíjasklubbal, a panzióval. - A mai gyerekek nem tudják tisztelni az időseket. A mi gyerekeink ha olyat látnak, hogy az idős embernek például a busznál nem adnak elsőséget, nem segítik felszállni, már jönnek, hogy Nusi néni, képzelje, nem segítettek a néninek, pedig mankója is volt... Beléjük neveljük a tiszteletadás szükségét, mert különben a nagy rohanásban kiveszik a világból az egymás megbecsülése, mindenki csak magával törődik. A két magyar iskolából tíz elsős jött, ezek a gyerekek tőlünk kerültek ki, az elsősök mindig szívesen jönnek erre a találkozóra, a karácsonyi ünnepélyen már nagyobbak is részt vesznek. Itt valójában a szeretetről van szó.” Lépésről lépésre A gútai Erdei Úti Óvodáról tudni kell, hogy közel tíz éve, Szlovákiában elsőként vezette be a világ 27 országában már sikeres módszert (neve: Lépésről lépésre). A két magyar és két szlovák osztályban e módszer szerint foglalkoznak a gyerekekkel. A lényeg: a családdal való szoros együttműködés - s ennek egyik szép példája a nemzedékek találkozója is. A múlt évben a felszámolás veszélye lebegett a fejük fölött. A szülők a polgármesterhez fordultak: segítsen. Kérésük meghallgatásra talált. Kiss Angelika július elsejétől tölti be az igazgatói tisztséget. —- Pillanatnyilag az a helyzet, hogy júliusig biztosan nem zárhatják be az óvodát. További sorsunk a képviselő-testület döntésétől függ. Kevés a fejkvóta. A miérik városi óvoda. A rezsit a város fedezi, a szülők a kosztra havi 520 koronát fizetnek, a reggeli, ebéd, A vendéglátók uzsonna napi 26 korona, plusz százat óvodai költségekre. 98 gyerek jár négy osztályba - az osztálylétszámot túllépték. Abban bíznak, hogy mivel több a gyerek, több pénzt is fognak kapni. Meg kell menteni az óvodát A nemzedékek találkozóján a városi önkormányzat munkatársai - Németh Yvett mérnök és Gogh Margit mérnök - is megjelentek. Az óvodát meg kell menteni, vetem fel. Az illetékesek amondók: nemcsak ezt, hanem mindegyiket, főleg most, hogy Dél-Ko- máromban beindult a Nokia, Gútán is megnőtt a munkalehetőség (a munkanélküliség 25-30 százalékról 20 százalék alá csökkent), tehát a három gútai óvoda kihasználtsága a korábbi 75 százalékkal szemben 90 százalékos. Korábban azért merült fel, hogy valamelyik óvodát be kell csukni, mert kevés volt a gyerek. A jelenlegi helyzetben óvodafelszámolásra gondolni sem lehet - a racionalizálásra igen. (A nyugdíjba vonuló óvónő helyett nem vettek fel újat.) Az óvodakonyhák munkaerő-állománya is természetes lemorzsolódással csökkent (nyugdíjazás), nem kellett tehát senkit sem elbocsátani. Az erdei úti két szomszédos óvoda konyháját összevonták, ily módon munkaerőt és működtetési költséget spóroltak meg. „Egyelőre ez az óvoda létezni fog!” - ígérték ősszel az illetékesek. Most ismét tárgyalnak a jövőjéről. A sikeres óvoda sorsa a képviselő-testület döntésétől függ. Pótnagymamák az oviban Ki tud szebb csokrot kötni? Épül a gazdasági udvar NAGYI, MESÉLJ, DE IGAZAT Tollfosztás vagy - ahogy a Zobor alatt mondják - tollúfosztás CS ERNÁK KATALIN A hosszú téli esték nagy eseményei közé tartozott a libatollú megfosztása. Minden család tartott abban az időben libát, ki többet ki kevesebbet, tehetsége szerint. A libákat őszre és tél elejéig szépen kihizlalták, és libasültet meg libamájat evett az egész falu. Mint gyerek, néha már untam és nem akartam megenni, ilyenkor édesanyám jövőbelátóan ezt mondta: „Megállj, megállj, megennéd még!” Igaza lett. A tollú a nyári kopasztással (letépték a libáról a fölös tollút, hogy ne legyen melege, meg persze ez volt a legjobb paplantöltelék) és a levágott libákról került a nagy zsákokba, s várta a sorsát. A hideg téli estéken aztán szépen megszervezték a falusi asszonyok, hogy mikor kinél lesz a fosztó, és így összejőve, tíz-tizen- két asszony, megfosztották egymás tollúját. Egy hosszú asztalra nagy tálakba rakták a fosztatlan tollút. Az asszonyok egymás mellett ülve vettek egy-egy marékkai belőle, és szépen egyenként letépkedték először a tollú egyik, aztán a másik felét. Nem maradt csak egy pici a fosztonka (a tollú középső kemény része, amit nem használtak föl semmire, elégették) végén. A fosztonkát az asztal alá dobták. A megfosztott tollút a háziasszony egy nagy zsákba szedte össze. Két-három évi fosztásból lett aztán egy dunyha vagy két párna. Vagy lecserélték a régi dunyhákat és a tollas-bőrösnek adták, vagy a növekvő leányka staférungjába került. Nálunk két dunyha, hat párna volt a lányok tollas staférungja. Hadd jegyezzem meg, hogy a tollas-bőrös ha megjelent a faluban, és elkiáltotta magát, hogy „Tollat, bért, asszonykák!”, sok gyerek azt sem tudta, hová bújjon ijedtében, mert ha a szegény anyuka már sehogy sem bírt a neveléssel, legtöbbször azzal fenyegette meg a lurkót, hogy „Megállj, odaadlak a tollasnak!” így, ha a csendes faluban felhangzott a tollas rikácsolása (amúgy is ijesztő volt), a gyerekek féltek, hogy bekövetkezik az ígért büntetés. A tollfosztós esték a nagy me- sélések estéi is voltak. Meghány- ták-vetették egymás gondját, beszéltek a régmúlt időkről, a háborús történeteket is előhozták. Én mint kislány nagyon szerettem ezeket a meséket. Volt, hogy lélegezni sem mertem az ijedtségtől, ha netán egy temetős, halottas történet volt a téma. De a feszültséget mindig feloldotta egy vicces elbeszélés, és ilyenkor az asszonyok a szó szoros értelmében a hasukat fogták a nevetéstől. Szépek voltak ezek az esték. A férfiak is részt vettek benne. Édesapám legjobb barátai elkísérték feleségüket, és a szomszéd szobában, egy kis forralt bor mellett, szintén nagy beszélgetések folytak a világ dolgairól. Tehát volt mit hallgatnom. Ha a tollú már fogyóban volt, elérkezett a végzés napja. Ekkorra csak nagyon kevés fosztatlan tollú maradt, mert ez az este az ünneplésé volt. Édesanyám egész nap készült, sütötte a kalácsot, pogácsát, felkarikázott egy-két szál friss kolbászt finom házi kenyérrel, és megfőzött egy nagy fazék teát, amit aztán borral ízesített, és ezt szolgálta fel a tollfosztóknak. Ennek az összejövetelnek is nótázás lett a vége. Az asszonyok magukban is dalra fakadtak, és nagy örömmel énekeltek szebbnél szebb hallgatókat és régi énekeket. így múlt el a tél, munkával és jóízű szórakozással.
