Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-19 / 41. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 19. Egészségünkre 27 A csonttömeg csökkenése az öregedés velejárója, de egyes esetekben ez a folyamat felgyorsulhat Előzzük meg a csontok törését Az oszteoporózis a csontváz olyan kóros elváltozása, amelyre a csont szilárdságának csökkenése és a csonttörések kockázatának fokozódása jellemző. ÁGOSTON HELGA Kialakulásában számos tényező játszik szerepet. A csontosodás az emberi szervezetben kb. a 20-25. életévig alakul ki, ekkorra fejlődik ki a maximális csonttömeg. Ilyenkor a csont felépítő és lebontó folyamatai egyensúlyban vannak. 35-40 éves korig a csonttömeg növekedik, és ezután a csont felépítő és lebontó folyamatai közül a leépítő folyamatok kerülnek túlsúlyba. A csontvesztés általános velejárója az öregedésnek, de egyes esetekben ez a folyamat felgyorsulhat és az átlagosnál nagyobb mértékű lehet a csontvesztés. Azoknál a személyeknél, akiknél gyermek-, illetve serdülőkorban nem alakult ki az optimális csonttömeg, a csontritkulás e nélkül a felgyorsult csontvesztés nélkül is létrejöhet. A csontok szilárdsága a mészsók- nak köszönhető, míg a szerves rostok a húzásállósság biztosításában játszanak szerepet. A szervetlen anyagok közül a csontok felépítésében a kalcium, foszfor, magnézium, fluor, szilícium, cink, mangán, réz és bór, a vitaminok közül pedig a D, C-, A- és K-vitamin vesz részt. A hormonok közül a mellékpajzsmirigy parathormonja szabályozza a kalcium-foszfor arányát, a pajzsmirigy kalcitonin hormonja, az ösztrogén (női nemi hormon) és a tesztoszteron (férfi nemi hormon) pedig a csontok leépülési és újra- képződési folyamatait befolyásolja. A csontképzésben részt vevő anyagok hiánya vagy arányeltolódása csontképzési betegségekhez vezethet. Alacsony csonttömegre hajlamosító tényezők: ♦ női nem ♦ időskor ♦ korai változókor ♦ ösztogénhiányos állapotok (posztmenopauza, petefészek eltávolítása) ♦ fehér bőr ♦ vékony testalkat ♦ alacsony testtömeg ♦ dohányzás ♦ mozgásszegény életmód ♦ nem megfelelő táplálkozás ♦ csontritkulás előfordulása, halmozódása a családban ♦ korábbi csonttörések Az alkohol- és koffeintartalmú italok mértékkel történő fogyasztása nem áll egyértelmű kapcsolatban a csonttömeg csökkenésével. Két formája van Elsődleges csontritkulás: előfordulhat bármelyik életkorban, nőknél és férfiaknál egyaránt, de a leggyakoribb a változó korban lévő nőknél, valamint az idős férfiaknál. Másodlagos csontritkulás: valamilyen állapot, betegség következményeként alakul ki. Másodlagos csontritkulásra hajlamosító tényezők: ♦ endokrin betegségek (a pajzsmirigyhormon túltengése, a mellékpajzsmirigy betegsége, hypooestrogenaemia), ♦ gasztrointesztinális betegségek (mukoviscidózis, lisztérzékenység, anorexia nervosa, krónikus gyulladásos betegségek), ♦ vérképzőszervi betegségek, kötőszövet eredetű megbetegedések, ♦ hipogonadizmussal járó állapotok, ♦ genetikai rendellenességek, ♦ szív- és veseelégtelenség, ♦ alkoholizmus, ♦ gyógyszerek (glükokortikoidok, aluminium tartalmú antacidok), ♦ hiányos táplálkozás. A csontritkulásban szenvedő betegeknél gyakoriak a csonttörések, amelyekre még további hajlamosító tényező lehet a gyakori elesés, csökkent látás, csökkent észlelőképesség. Megelőzés Két formája van: Elsődleges: célja a gyermek- és serdülőkorban a maximális csonttömeg elérése Másodlagos: célja a felnőttkori csontvesztés lassítása. Gyógyítása ♦ gyógyszeres: D-vitamin-, kalciumpótlás, hormonpótló kezelés, szintetikus kalcitonin ♦ gyógytorna ♦ diéta A csontritkulás diétája A diéta célja a maximális csonttömeg elérése, valamint a csontvesztés lelassítása. Mind a megelőzésben, mind a terápiában az elsődleges a kalciumban gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozás, szükség esetén D-vitamin kiegészítéssel. A kalciumban gazdag étrend összeállításánál figyelni kell arra, hogy a növényekben (paraj, sóska, rebarbara, zellergumó, búzakorpa, szárazhüvelyesek) található oxál- és fitinsav csökkenti a kalcium felszívódását, mivel azzal oldhatatlan egységet képez. A felszívódás jobb a tejtermékekből, mert a savanyú közeg és a laktóz elősegíti a folyamatot. A kalcium hasznosulását segíti ♦ D-vitamin ♦ laktóz ♦ savas közeg ♦ fizikai aktivitás A kalcium hasznosulását gátolja ♦ kevés D-vitamin ♦ mozgásszegény életmód ♦ dohányzás ♦ túlzott fehérjefogyasztás ♦ túlzott foszforbevitel ♦ túlzott zsiradékfogyasztás A tej és tejtermékek a legmegfelelőbbek a kalcium pódására, mivel magas kalciumtartalmuk mellett a laktóz és tejsavtartalmuknak köszönhetően nagyon jól hasznosulnak. A sajtokban a tejnél is magasabb a kalciumtartalom, az ömlesztett sajtok azonban nem ajánlottak, mivel magas a foszfortartalmuk is. Tejcukorérzékenyek esetén a laktózmentes tej fogyasztása ajánlott. A magas kalciumtartalmú olajos magvak (mogyoró, dió, mák, mandula) esetében is érdemes figyelembe venni jelentős foszfortartalmukat. Ma már az üzletekben a kalciummal dúsított élelmiszerek gazdag kínálatát találjuk. Ilyen pl. az ásványvíz, bizonyos kenyérfajta, sajtok, gyümölcslevek, joghurtok, húskészítmények, amelyek címkéjén fel van tüntetve, hogy kalciummal dúsítottak. A magas foszfortartalmú élelmiszerek, mint például az üdítőitalok, húsok, húskészítmények, belsőség, száraz hüvelyesek, ömlesztett sajtok, egyes konzervek, fogyasztása csontritkulás esetén csak korlátozott mennyiségben ajánlott. Fő magnéziumforrás a zöldség, főzelékfélék, hüvelyesek, gabonafélék, gyümölcsök. Magnéziumból a korcsoportnak megfelelő, ajánlás szerinti mennyiség bevitele az ajánlott (felnőttek esetében 300- 350mg/nap). Az ásványi anyagok közül a fluor erősíti a csontok stabilitását, csontritkulás esetén fokozza a kalcium visszatartását. A bór szerepet játszik a tesztoszteron és az ösztrogén képzésében, a kalcium és a magnézium anyagcseréjének szabályozásában, és segíti a D3- vitamin képzését. A D-vitaminnak meghatározó szerepe van a csontanyagcserében, mivel egyik fő funkciója, hogy biztosítja a kalcium felszívódását, és a kalcium, valamint a foszfor beépülését a csontokba. Fő forrásai a halak, tej, tejtermékek, máj, tojás, margarin. A csontanyagcserében egyéb vitaminok is fontos szerepet játszanak. Ilyen pl. a C-vitamin (a kollagénrostok képződéséhez szükséges), A-vitamin (segíti a csontok hosszanti növekedését), K-vitamin (szerepet játszik a csontfehérje-képződésben), amelyekből a napi ajánlott mennyiség bevitele szükséges. A szerző dietetikus Néhány fontos kalciumforrás Élelmiszer Ca-tartalom megnevezése (mg/100g) tehéntej 120 joghurt 130 kefir 100 tejföl 400 túrók 400 sajtok 850 mák 968 szója 200 banán 110 Megelőzte az emlő- és méhrákot A csontritkulás szociális és gazdasági következményeinek felmérésére az elmúlt évtizedben számos rendkívül komplex és a kérdéskört minden részletében áttekintő tanulmány született. Az Európai Oszteoporózis Társaság és az Amerikai Nemzeti Oszteoporózis Társaság értékelése szerint a csontritkulásban szenvedő betegeknél a törések okozzák a legtöbb halált és a legmagasabb költségeket. Bár többnyire minden ország egészségügyi statisztikájában a szív- és érrendszeri megbetegedésekből eredő halálozás a listavezető, az utóbbi években a combnyaktörés megelőzi az emlő- és méhrákot - ismertette a tanulmányt dr. Juraj Payer professzor, minisztériumi szakértő. A csontritkulás kezelésével foglalkozó szakorvosok manapság a beteg egyéniségének és biológiai adottságainak megfelelően választhatják a legmegfelelőbb terápiát, gyógyszert. Ha a beteg fiatalabb és változókori panasz áll a háttérben, - a mellre és méhnyálkahártyára való kockázatot felmérve - a hormonkészítmények bevetésével orvosolhatják a bajt. Amikor a beteg már nem fogamzóképes, a csontépítést serkentő, illetve a csontbontást gátló orvosságok széles palettája áll rendelkezésre, (erf) TUDAKOZÓ 1. Hogyan hívják a betegséget? E betegség jellemzője a fejfájás, amely több óráig vagy akár napig is eltarthat. Látászavar és hányinger is kísérheti. A népesség 10 százalékát sújtja, s a nőknél háromszor gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknél. Melyik betegségről van szó? a., a cukorbajról b., a zöldhályogról c., a migrénről 2. Honnan származik a padlizsán? A padlizsán betegek és betegségből felépülök számára is alkalmas. Kedvezően hat a vesékre és a húgyutakra. A zsenge terméseket kell fogyasztani, mert ezeknek édeskés az ízük. Az öregebb termések kesernyések. Mi a padlizsán őshazája? a., Dél-Amerika b. , India c. , Japán 3. Melyik módszer alkalmaz iszappakolást? Ez a procedúra főleg a földközi-tengeri országokban ismert. Iszappakolást, moszat- és tengervíz-pakolást használ. Nemcsak a betegeknek, hanem azoknak is jó, akik állandó stresszben élnek. Kitűnően ellazítja a testet. Hogy hívják ezt a procedúrát? a., hidroterápia b., thalassoterápia c., termoterápia 4. Mire képes az orr? Az orr a szaglás szerve, és természetes gátat képez, amelyen keresztül a levegő a szervezetbe jut. Ezenkívül megvéd az olyan ingerlő anyagoktól, mint a por. Szagló szervünk hány illatot képes megkülönböztetni? a. , tízezer illatot b. , ötszáz illatot c. , ötezer illatot 5. Mennyi az újszülött fehér vérsejtjeinek száma? A fehér vérsejtek a szervezetben ott gyülekeznek, ahol gyulladás van. Képesek bizonyos kórokozókat is elnyelni, beleértve a baktériumokat is. A csontvelőben képződnek, és egy egészséges ember egy liter vérében 4-9 milliárd van. És az újszülöttnek? a., ugyanannyi b., több c., kevesebb OLVASÓINK EGÉSZSÉGTIPPJE Migrén ellen vasfű Örömmel veszem kezembe naponta az Új Szót, és amióta megtaláltam benne az Egészségünkre mellékletet, még inkább elolvasom. Sajnálattal veszem tudomásul, amikor valaki ilyen-olyan betegségre panaszkodik, és a nevét, címét nem írja meg, főleg olyankor, amikor én is tudnék segíteni. Például migrén ellen nagyon jó a vasfűtea. Amikor egyik alkalommal Pozsonyban voltam kezelésen (három infarktus után), a könyvesboltban vettem egy cseh gyógynövényrecep- tes könyvet. A vonatban olvasgattam, ott találtam rá a migrén elleni tea receptjére. Sajnos akkor még nem tudtam, mit jelent magyarul a szó: sporýš - vasfű. Már a vonatban kezdett a fejem fájni, tudtam, hogy ez a migrén. Amikor hazaértem, nem akartam senkit látni, hallani, annyira erősödött a fejfájásom. Mivel a gyógynövényeket dr. Nagy Gézától tanultam, sok könyvem van, és kikerestem a szótárból mi is ez a szó. 2 dl vízzel leforráztam 1 teáskanál vasfüvet, és 10 perc múlva megittam. Ez annyira keserű tea, mondtam is a férjemnek, hogy most rögtön meggyógyulok vagy meghalok. Ő erre azt kérdezte: hol van az életbiztosításod? De ezen hamarosan nevettünk, mivel 10 perc sem kellett ahhoz, hogy a tea hasson. Kérjük olvasónkat, juttassa el címét szerkesztőségünkbe, hogy el tudjuk küldeni az AVON ajándékát, a szív alakú tusfürdőt. \ L L __ FELHÍVÁS Tisztelt Olvasóink, örömmel fogadjuk egészségmegőrző, szépségápoló ötleteiket, javaslataikat, tovább vallomásaikat arról, hogyan sikerült legyőzniük a betegséget. A legérdekesebb levelekből hetente közlünk egyet, a szerzőt pedig megajándékozzuk. Várjuk élménybeszámolóikat!