Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-07 / 4. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 7. Kertészkedő 10 A biokertész időszerű teendői januárban Tervezzük meg a kertet KÖTELES GÁBOR Egyre több kertészkedő tudato­sítja, hogy a természet túl van ter­helve egészségre káros anyagok­kal. Sajnos, jelentős környezetká­rosító az intenzív mezőgazdaság is, amely a tápanyagok pótlására egyre több iparilag előállított műtrágyát használ fel, a növényvé­delemben pedig szintetikus nö­vényvédő szereket alkalmaz. A nö­vények sok esetben - a nagy egyed- számú állatállomány híg és sűrű ürülékének helytelen kezelése folytán - egészségre káros mennyi­ségű nitrátot vesznek fel, ve­szélyeztetve ezzel a fogyasztókat. A vegetáció januári nyugalma lehetőséget ad arra, hogy ezeket a tényeket és más érveket is jól át­gondolva megpróbáljunk olyan termesztési módszereket alkal­mazni, amelyek révén magunkat és családunkat is védjük a vegyi anyagok káros hatásától. Január­ban a biokertészkedőknek főleg tervezési munkák ajánlhatók a ke­vés gyakorlati feladat mellett. A biokertészkedés alapja a komposzt. Ezért már a januári ter­vezés során ajánlatos kijelölni azt a helyet, ahol majd az év folya­mán készítjük a biokomposztot. Tanácsos a komposztálót valami­lyen építmény, de legalább fák ár­nyékába tervezni. A biokert komposztsilójának megfelelő szé­lessége 1-2 méter, hosszúsága a kert nagyságától függ. Úgy ter­vezzünk, hogy 100 négyzetméte­renként 2-4 méter hosszú kom- posztgödör jusson. Aki a kertjé­ben elegendő hellyel rendelkezik, egymás mellé akár két gödröt is tervezhet. Ebben az esetben for­gatás nélkül, tehát kevesebb mun­kával, de hosszabb érési idővel ál­líthatja elő a biokomposztot. Te­hát az egyik éven az egyik gödör­be halmozza a szerves anyagokat, a másik évben a másikba, miköz­ben a halmot egy éven keresztül érlelted. Én a biokomposzt előállí­tására csak egy gödröt használok, de az anyagot forgatom, miáltal a bomlás felgyorsul, így a komposzt előállítása folyamatos. Megfelelő mikroklíma kialakítása érdekében ajánlatos a komposztáló szabad oldalaira szélvédőként ribizlibok­rokat, esetleg nyírott élő sövényt tervezni. A tervezéskor ajánlatos kijelölni a dombágyak méreteit is. A tervezésen kívül gyakorlati tevékenységet is folytatunk. Fon­tos, hogy még ilyenkor is a kom­poszttelep előkészítő részére hordjuk a háztartásban, esetleg állattartásban keletkezett hulla­dékot. A hulladékot ajánlatos ta­karni, például kötött szalmataka­róval vagy szalmával. A váltakozó hőmérséklet okoz­ta károk enyhítése érdekében a vékonyabb csonthéjas gyümölcs­fák törzsét kössük be fehér cso­magolópapírral, vagy legalább újságpapírral. A vastagabb fák törzsét és erősebb ágait pedig fagymentes napon kenjük be len­olajjal hígított fémmentes fehér olajfestékkel, esetleg mésztejjel, hogy védje fáinkat a nappali hir­telen felmelegedéstől. A fagymentes napokon meg­kezdhetjük az alma- és körtefák téli metszését. A nagyobb metszé­si sebeket lehetőleg még azon a napon zárjuk le fémmentes olaj­festékkel. A levágott gallyakat osztályozzuk. A vastagját eltüzel­hetjük, a vékonyabbakat aprítsuk fel és terítsük a fák gyökérzónája felé, vagy használjuk fel a domb­ágy készítésénél. A szerző a szepsi mezőgazda- sági középiskola nyugalmazott szaktanára Friss petrezselyemlevél a konyhaablakból. A húsleves télen sem képzelhető el apróra vágott friss petrezselyemlevél nélkül. Ha a kertben már nincs petrezselyem, elég a vásárolt vagy a pincében tárolt gyökér felső részét néhány napra vízbe tenni, s az néhány nap alatt friss zöldet hajt. (Kép és szöveg: Zsáki) Környezetkímélőbb talajművelés - talajtakarás a zöldség- és gyümölcstermesztésben Javítja a talaj termékenységét Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott ta­lajtakarók. Alkalmazásuk mind az integrált növénytermesztésben, mind pedig a biotermeszétben kiemelt jelentőségű. (Fotó: Zsáki) A talajtakarás sokoldalúan hat a növények növekedé­sére, a talaj szerkezetére és termőképességére. Bi­zonyos értelemben a ta­lajművelést is pótolja. A ta­karóréteg ugyanis nem­csak hatékonyabb párol­gáscsökkentő, mint a bon­tatlan talajfelszín, hanem a gyomokat is elfojtja. RACSKÓ JÓZSEF Eső esetén megakadályozza a cserepesedést, a nedvességet pedig folyamatosan tartja a felső talajré­tegben. Ezáltal a talajban élő mik­roorganizmusoknak is életteret nyújt. A zöldség- és gyümölcstermesz­tésben alkalmazott takaróanyagok igen változatosak, lehetnek szerves vagy szervetlen eredetűek. Elter­jedtek a szerves eredetű, az ipar­ban vagy a mezőgazdasásban mel­léktermékként keletkező anyagok, mint amelyen a szalma, a kaszált fű, a megdarált komposzt, a feldol­gozási hulladékok, a kipréselt szőlőtörköly, a kéregzúzalék vagy akár a szerves trágya. Ezeket hasz- nálhaquk a talaj felszínén vagy an­nak néhány centiméteres rétegével keverve. A talajtakarásra általában azok a szerves anyagok a legmegfe­lelőbbek, amelyeket helyben ter­melhetünk meg. így egyrészt anyagi szempontból nézve nem kell szállítási költséget fizetni, másrészt ezek eredetét pontosan ismerjük. Hiszen vegyszer- vagy fáradtolaj-, esetleg gyomirtószer- maradvánnyal szennyezett talaj­takaróval csak mérgezzük a talajt, a növényeket, s ezáltal magunkat is. Tágabb értelemben ide tartozik az ültetvény részleges vagy teljes betelepítése takarónövényekkel és különböző pázsitfüvekkel, de a takaró készülhet magából a talaj­ból (pormulcs) vagy akár kö­vekből (kőmulcs) is. Végül speciá­lisan erre a célra a modern vegy­ipar különféle színű és minőségű műanyag fóliákat is gyárt, de ta­lajtakarásra papírt, filceket, szö­veteket, ásványolaj-emulziókat, sőt még alumínium lemezeket is használhatunk. A fólia és a többi hozzá hasonló szintetikus termék kiváló hő- és vízszabályozó, el­nyomhatja a kemény szárú gyo­mokat, ám szerves anyag után­pótlására nem képes. Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott természetes eredetű talajtakarók. Alkalmazásuk mind a környezetkí­mélő integrált növénytermesztés­ben, mind a biotermeszétben ki­emelt jelentőségű, a minimális ta­lajművelés követelményeinek leg­jobban megfelelő talajművelési el­járások. A szerves anyagokkal való talajtakarás, idegen neve a mulcso- zás, hasonló szerepet tölt be, mint az erdei gyümölcsfák esetében az avartakaró. A szerves anyag lassan elbomolva a talaj termékenységét javítva és a talajt humuszban gaz­dagítja. Az elhaló növényi marad­ványok a talajban lévő élőlények számára táplálékot nyújtanak. Kí­sérletek szerint a mulcsozott terü­leten a feltalajban (20 centiméteres felső réteg) magasabb a földigilisz­ták száma, mint a takaratlan par­cellákon. A hosszú termesztési idény alatt a növényeket talajtaka­ró átsegíti a kritikus, száraz idősza­kon, különösen ott, ahol öntözésre nincs lehetőség. Ebből eredően a fi­nomgyökérzet aránya nagyobb, ami hatékonyabb tápanyagfelvétel­lel jár együtt. Száraz viszonyok közötti gaz­dálkodás számára alternatív meg­oldást kínál az öntözés elkerülésé­vel, illetve az öntözés hátrányai­nak mérséklésével. Jelentős talaj­nedvesség-megőrző hatása több öntözéssel is felérhet, viszont a csapadék átszivárgása a takaráson meglehetősen lassú, és a takaróa­nyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, azaz csak nagyobb esők után várható a növények ví­zellátottságának javulása. Ezt a hátrányt azonban egyértelműen ellensúlyozza, hogy a talajba ke­rült víz hasznosulása jobb, mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben osz­lik meg. A talajtakarás a talaj víz- gazdálkodásának javításával, a ta­lajélet serkentésével elősegíti a tápanyagok fokozottabb feltáró- dását és hatékonyabb felvételét. A takarás alatt fokozódik a talaj po- rozitása, azaz megnő a közepes- és finompórusok aránya, ami na­gyobb vízkapacitást és tápanyag­megőrző képességet jelent. Ked­vező hatása közvetlenül lemér­hető a sarjak, hajtások erőtelje­sebb növekedésén, a terméshoza­mok emelkedésén. A takart talaj hőmérséklete kiegyenlítettebb, a téli lehűlés mérsékeltebb, de a ta­laj tavasszal néhány nappal ké­sőbb melegszik fel. Ezen túl meglévő ültetvények­ben a biológiai gyommentesítés legjobb módja szintén a talajfel­szín mulcsozása. Ezzel egyrészt a herbicidekre fordított kiadások, másrészt a környezetterhelés mér­sékelhető. Köztudott, hogy a nö­vényvédelmi technológiák alterna­tív lehetőségeiről gyakran megfe­ledkezünk, mivel a peszticidek használata viszonylag egyszerű és hatásuk biztos (bár sok esetben környezetszennyező). Gyommen­tesítő hatású a talaj - főként a vas­tagabb rétegben leterített - szerves anyaggal (fakéreg, faforgács, istál­lótrágya, gabonaszalma, törek, le­kaszált zöldtrágya, falom, borsó­szalma, krumpliszár) való takará­sa, ami viszont külön figyelmet ér­demel, mivel búvóhelyül szolgál­hat a kártevők, rágcsálók számára. Bár ez csak részben igaz, mert nem csupán a káros, hanem a hasznos élőlényeknek, rovaroknak is me­nedéke a mules. Ami pedig a rág­csálókat (például nyúl, mezei po­cok) illeti, a téli talajtakaróba ke­verhetünk bodza- vagy dióleveket, esetleg mindkettőt, amely gyakor­lati tapasztalatok szerint riasztja a rágcsálókat. Ezek híján a gyü­mölcsfák törzsét műanyag törzs­védőkkel is burkolhatjuk, de vegy­szerek kijuttatása is vezethet ked­vező eredményre. A mulcsozás a kertész szempont­jából is sok pozitívummal rendel­kezik, hiszen hatására jelentősen csökkennek az agrotechnikai mun­kálatok, egyrészt jóval kevesebbet kell kapálni, öntözni, gyomlálni, másrészt kevesebb trágyára van szükség, mivel ebben a kedvező környezetben a mikroorganizmu­sok tevékenysége jelentősen felé­lénkül. Továbbá könnyebben, tisz­tábban lehet a gyümölcsöt betaka­rítani, mert a talaj közelében ér­lelődő termés nem lesz szennye­zett a felfröccsenő sártól, a lehulló gyümölcs pedig puha felületre esik. Említést érdemlő valószínűsí­tés, hogy fiatal ültetvényben a ta­lajtakarás csökkenti az úgyneve­zett újratelepítési betegségek koc­kázatát is. Aktuális tanácsok arról, hogy milyen típusú talajokon ajánlatos alkalmazni a mulcsoláson alapuló termelést Takarással a földfelület kiszáradása ellen RACSKÓ JÓZSEF Minden kertészeti kultúrának, növénynek megvan a maga legjobb talajtakarója. Noha a takaróanya­goknak igen színes palettája kínál­kozik, mindezt nem lehet elvonat­koztatni magától a talaj minősé­gétől sem. A mulcsozást leginkább a laza szerkezetű, homokos talajo­kon alkalmazzuk. Könnyebb, homokosabb talajo­kon a folyamatos talajtakarás megőrzi az egyébként is szűkösen lévő talajnedvességet, és kiválóan véd a szélerózió ellen. Könnyű ta­lajokon a talajtakarás segítségével néhány év alatt jelentősen megnö­velhetjük a tápanyagtartalmat. Homokos talajokon a gyümölcsfák tányérját, amelyet öntözés céljára készítettünk, valamint a szőlő so­rát körülbelül 60 cm szélesen cél­szerű fűnyiradékkal vagy szalmá­val takarni. Kötött talajokon a mulcsozásnak kisebb szerepe van, de megelőzhet­jük vele a felület „csonttá” száradá­sát. Vannak cserepedésre hajla­mos, valamint nehéz, hideg agyag­talajok, kötött talajok, ahol előbb magát a talajt kell rendbe hozni, le­vegősebbé tenni, s majd csak ez­után takarhatjuk de nem minden évben, hanem felváltva, minden második vagy harmadik évben, ami különösen alkalmas a kívána­tos talajérettség elérésére és fenn­tartására. Vonatkozik ez főleg az agyagos vályogra, az úgynevezett „heves” talajokra. Egyéb tapaszta­lat, hogy kötött talajon szoros összefüggés van a talaj folyamatos víztelítettsége és magas káliumtar­talma, illetve a szalmatakarás és a Phytophthora fajok okozta gyökér­és gyökérnyakrothadás között. Mély fekvésű, időnként vízborí- tásos területeken határozottan ká­ros a mulcsozás. A talajt itt először ki kell szárítanunk, esetleg a tere­pet is rendeznünk kell, s csak miu­tán rendbe tettük, takarhatjuk pél­dául szárító hatású réti szénával vagy gabonafélék szalmájával. Amikor újabb mulcsréteget terí­tünk szét, ne zavaijon bennünket, ha az előző réteg még nem érett földdé, hiszen a nem teljesen le­bomlott talajtakaró jobb szigetelő. A takaróréteg az eső és a napsütés hatására összetömörül, fokozato­san nemezszerű réteggé válik. Két- három hónap alatt a korhadása is megkezdődik úgy, hogy ősszel be lehet ásni a talajba. A takaróanyag kialakítása, illetve a takarás műve­lete komoly odafigyelést, de nem különleges szaktudást igényel. Először a talajt lazítóval vagy kapá­val lazítsuk fel, egyúttal a gyomo­kat is távolítsuk el, majd a felszínt gereblyézzük simára. Hiszen a fe­lületnek, ahová a mules- vagy komposzttakarót szeretnénk teríte­ni, feltétlenül nedvesnek és lazá­nak kell lennie. Friss, nedvdús anyagot, mint amilyen például a lágyszárú növények többsége, fü­vet vagy vegyes kerti hulladékot csak vékony rétegben szabad a ta­lajfelszínre hordani. Ha szénben gazdag anyaggal, például szalmá­val, aprított kukoricacsutkával ta­karunk, közvetlenül a talajra lazán, 1-2 centiméter vastagon, nitrogén­ben gazdag anyagokat (trágyával dúsított, érett komposztföldet vagy szaruforgácsot) szórjunk. Hiszen a talajtakaró alatt, a mules és a talaj közötti átmeneti rétegben állandó­an folyamatos korhadási folyamat zajlik. Ezért van szükség ennek a rétegnek mindenképpen elegendő mennyiségű oxigénre. Máskülön­ben - akárcsak a komposztban - káros rothadás indulhat be. Amikor a takarás már elhasználódott, meg kell újítani. A téli takarás valamivel vastagabb lehet, mint a nyári. Arra azonban ügyeljünk, hogy a szerves anyaggal való takarás ne tömörítse túlságosan a talajfelszínt és ne in­dítson el anaerob folyamatokat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom