Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-14 / 10. szám, péntek
12 IZVILÁG ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 14. ÍZ LET Édes élet dolce vita GRENDEL ÁGOTA 3t Még ki sem pihentük a karácsonyi és a szil- muwEMj&\ I veszterj gasztronómiai fáradalmainkat, máris IfPv jött egy lakodalom. Szerencsére (vagy sajnos ez utóbbi csupán azért, mert az új esztendő má- sodik napján máris Pestre kellett kocsikázni) nem a mi utcánkban, nem nekünk volt gondunk JM a násznéppel, a vacsorába nyúlt ebéddel, semmi■L jSlLH féle szervezéssel, meghívókkal, listázásokkal, kit ne felejtsünk ki még véletlenül sem, mert kitör a családi vagy baráti botrány. Egyszerűen vendégnek mentünk. Jól érezni magunkat, örülni mások örömének, inni mások egészségére. Mondanom sem kell, azért a nászajándék is okozott némi fejtörést, de korántsem olyan súlyos dolog ez, mint a nyárra tervezett esküvői ruha téliesítése, az ülésrend megszervezése, egy kis meglepetés műsor összehozása. Bár pénzért manapság mindent lehet - igaz, mikor nem lehetett? A szertartás annak rendje és módja szerűit zajlott, a szlovákiai magyar lelkész kedves, megszívlelendő beszédet mondott, a menyasszony szinkrontolmácsolta az olasz vőlegénynek, aki a fogadalmat magyarul mondta, azaz olvasta, s ha mégsem tartana ki jóban-rosszban, egészségben-betegségben felesége mellett, nyugodtan megvonhatja a vállát, egy kukkot sem értett abból a szövegből, amit a kezébe nyomtak. Most azonban szerelmes ifjú férj, ne feledjük, csak férjnek ifjú, de ez mit sem változtat a boldogító igenen. A gratulációk végeztével lekocsikáztunk egy közeli étterembe, bár gyalog egyszerűbb lett volna, könnyebben megközelíthető, közelebb is átvágni két utcán, mint megkerülni fél Budát, de a tanú mégsem slattyoghat végig a városon. Nem illendő az ilyesmi. Be is parkoltunk a föld alatti garázsba, némi tájékozódási ballagásra emlékeztető manőver után a liftet is megtaláltuk, de az hol fölfelé vitt - szerencsére a reggelit rég elfelejtettük -, hol lefelé, annak megfelelően, hova hívták, nem azzal a gombbal összhangban, amelyet mi nyomtunk meg. Egyszer azonban ennek a nagy utazásnak is vége szakadt, mert szerencsére nem felhőkarcolóban rendezték a lagzit. Az első benyomás kellemes volt, mosolygós pincér kínálta a pezsgőt az egyik oldalon, a másikat akkor még nem figyeltem, és az sem mellékes dolog, hogy egykor az illem kitalálói jól kifundálták, a férfiúnak a nő bal oldalán a helye. (Az órás kéznél, mondták egykor gyerekeim, akik iskolába menet, iskolából jövet képesek voltak másodperceken belül hajba kapni azon, melyiküké az órás fél, s mivel akkoriban még nem jártak tánciskolába, amikor megengedték, hogy elkísérjem őket egyik otthonunkból az úgynevezett másikba, általában a lányom győzött, úgy viszonyult ezekhez a dolgokhoz, mint a sakkhoz. Ő azzal a bábuval lép, amelyikkel akar, és oda, ahová neki tetszik, de az öccse ezt nem teheti meg, mert még nem tud sakkozni.) A teremben ugyan megpróbáltam kiügyeskedni a legkevésbé feltűnő helyet, de hogy a vőlegény is jól érezze magát, ne csak a násznép, az asztalfőre ültettek bennünket, ebbe volt némi beleszólásom, jövök-megyek a tűcskémmel, ne kelljen már mindig tíz embert megmozgatnom, ha éppen szurkálnivaló kedvem van. Az asztalfő azonban bölcs döntés volt, azt is a mosolygós fiatalember kapta. Másoknak a másik jutott. Volt is következménye. A szófoszlányokból nekünk is jutott a hangerő következtében, megtudtuk hát, hogy a pálinka nem pálinka; hanem panes. A pincér és a vendég párhuzamosan emelgette a hangját, mígnem megjelent a másik, azaz az egyik, mert a másik a másik, megkérdezte, mi a gond, miben segíthet, hozott újabb italt, megköszönte, hogy segíthetett. És ez így ment egész este, beleértve a töltött káposztáról szóló botrányt, amelyhez a tejfölt eredeti csomagolásban, lezárva csapta elénk az a másik, morcon megjegyezvén, nehogy azt higgyük, ezt is fölvizezték. Az egyiknek ezzel szemben a szeme állandóan rajtunk volt, amint kifogyott valami, jött, kínált, kérdezett, térült-fordult. Lászlónak hívják, és amikor megkérdeztem tőle, ugye, szereti a szakmáját, csillogó szemmel - mint a filmekben, de ez nem rendezői utasítás volt, tehát nem giccs, hanem maga a valóság - annyit mondott, imádom. A nagymama, mint egy jó tündér, megjelent mindenféle finomsággal, vitte nekik a főtt ételt, nehogy éhezzenek Mézes élet Bánfalvy Ági: „Nálunk a méz a törődés jele” (Oláh Csaba felvétele) Mézescsókot ugyan nem tart otthon, sőt mézes kfé- messel sem tudott megkínálni, de mézes teát bármikor lehet inni Bánfalvy Áginál. Kedvében tud járni annak is, aki a mézeskalács híve, hiszen olykorolykor ő maga is megkívánja, főleg ha előjönnek a régi idők, amikor vagy száz kaptár méhük volt, s virágzó rétek, illatos akácosok közelében portyá- zott a család. SZABÓ G. LÁSZLÓ A méz azóta sem hiányzik a konyhájából, de még a szépítőszerei között is van nem egy, amelynek ez az alapanyaga. Szüleitől ugyanis már gyerekként megtanulta: a méz az egészséges élet egyik elmaradhatatlan tartozéka. Ahogy meséli: már a nagyszülei is méhészkedtek. Volt egy hatalmas telkük Rákoskeresztúron, és hét kaptát méhük. A családi örökségnek később ez is a része lett. „Apu, miután meghaltak a nagyiék, azt mondta: ő majd folytatja. Hobbi szinten. De mert a Mogyoródi úton nekünk is nagy kertünk volt, annyira belelendült, hogy egyszer csak azt vettük észre: már száz kaptár méhünk van. És beindult a nagyüzem. Én hároméves voltam, amikor belevágtak, s mivel a méhekkel vándorolni kell, örökké úton voltunk. Mindig ott tanyáztunk, ahol virágzott az akác, a hárs, a repce vagy a lóhere. Arra is emlékszem, hogy mindig éjszaka szállítottuk a méheket, amikor aludtak. Kora tavasztól késő nyárig hosszú éveken át kijelölt útvonalakon jártunk, s ha tetszett, ha nem, mennünk kellett. Ez volt a mi családi vállalkozásunk. Rengeteget dolgoztunk. A régi, nagy fémkannákban ötven kiló méz volt, és én, a csupa csont, vita- mininjekciókat szedő tizenkét éves lány ugyanúgy görgettem lefelé a lépcsőn, a pincébe a teli kannákat, mint apu, aki hajnalban meghozta őket. Sovány voltam, de erős, mert sajnáltam aput, nem engedtem, hogy cipekedjen. Kint, a természetben nagyon jó volt. Azt kimondottan élveztem. Változatos helyeken laktunk. Réteken, erdészház mellett, bent a sűrűben. Sose féltem, bár rengeteget voltam egyedül. Sokszor úgy elkóboroltam az erdőben, hogy már sötétedett, amikor előkerültem.” A méheket csak tavasztól nyár elejéig nem szerette, amíg tartott az iskola. Olyankor ugyanis csonka volt a család. „Mi, lányok, iskolába jártunk, itt maradtunk Pesten, anyukám meg ment a méhek után. Ha kérdezték, hol van, mindig azt feleltük: kint a tájban. A méhcsípésre annyira allergiás voltam, hogy egy ideig nem is tarthattam a családdal, tizenhárom évesen pedig véget is ért a méhészpályafutásom, mert telítve lettem méreggel. A szervezetem már nem tudta feldolgozni. Két-három évvel később aztán annyit rágtuk a szüléink fülét, hogy hagyják már abba ezt az egészet, hogy végül hallgattak ránk, és eladták az ösz- szes méhet. Van egy fényképem, mely csak azért készült, hogy emlékeztessen: egyszer úgy összecsipkedtek azok az apró bestiák, hogy egyik szememre sem láttam. Mindkét szemhéjam teljesen bedagadt. Máskor a nyelvemet csípték meg-na, akkor is szép látvány lehettem! Ettől függetlenül rengeteg mézet ettem, és nem is voltam soha beteg. Van egy barátom, aki a sebre is mézet tesz, mert már tudja: meggyorsítja a gyógyulást. Mostanában szerencsére sok mindenre használják a mézet, hiszen bebizonyosodott, hogy mennyire egészséges.” Virágméz, akácméz és erdei méz között bekötött szemmel is különbséget tud tenni. Elég, ha megkóstolja. „A kaptárba soha nem nyúltam be, de a mézpergetés technikáját egy életre elsajátítottam. A méhek viselkedéséről is órákig tudnék mesélni. Hogy szorgalmas állat, azt mindenki tudja, de hogy müyen intelligens és fegyelmezett, vagy hogy több kilométernyi távolságból is visszatalál a kaptárjába, mivel olyan fejlett a tájékozódási képessége, arról valahogy kevesebb szó esik. Szúrni is csak akkor szokott, ha védekezik. Nem támad, a többieket védi. Egy hónapnál többet sosem töltöttünk egy helyen, amikor a méhekkel voltunk. Általában minden évben ugyanoda jártunk. Egy gyönyörű, Nógrád megyei faluban, Nőtincsben szerettem a legjobban, már a fiamnak is megmutattam. Mesébe illő erdő, sok szín, tiszta illatok, finom levegő és rengeteg gyümölcs. Nagyon egészséges életet éltünk. Anyukám is azért olyan erős. Lili és Saci, a nővéreim ma is gyakran emlegetik azokat az időket. Egyszer egyedül maradtak a tájban. Éjszakára. Kint maradtak, mert anyuéknak be kellett jönniük valami miatt a városba. A fiatalabbik nővérem felmászott egy fára, anynyira félt a vaddisznóktól, a másik meg baltával aludt. Másnap aztán, amikor a nagymamám megtudta, hogy egyedül vannak, felült a távolsági buszra, s mint egy jó tündér, megjelent náluk mindenféle finomsággal, vitte nekik a főtt ételt, nehogy éhezzenek. Amikor a nővéreimnek már udvarlóik voltak, nekik is be kellett állniuk. Aki bírta a munkát, maradt, aki nem, mehetett. A méhek mindenkit gyorsan levizsgáztattak.” A nagymama is gyakran velük tartott. Ha Ági úgy döntött, hogy nélküle nem tesz egy lépést sem, neki is mennie kellett. „Bár rengeteget dolgoztunk a méhekkel, ezek a nyári hónapok nagyon sok élménnyel gazdagítottak bennünket. Ézek voltak a mi nagy kirándulásaink. Amíg más családok számára a'vasárnapi ebédek jelentették az együttlétet, nekünk a méhészkedés. S lehet, hogy furcsán hangzik, amit most mondok: nálunk a méz azóta is a törődés jele. Ha köhög valaki a családban, már nyúlok is a mézért. Ha teát főzök, mézzel édesítem. Cukorral soha. A fiam is elfogadja, mert tudja: a mama nekem is ezt adta.” Mézes arckrém, mézes szappan és méz illatú gyertya nem volt még Bánfalvy Ági gyerekkorában. Ma már van. Az ő kezében mindez a múlt is, nemcsak a jelen. .fia köhög valaki a családban, már nyúlok is a mézén. Ha teát főzök, mézzel édesítem. Cukorral soha. A fiam is elfogadja, men tudja: a mama nekem is ezt adta. ” ■A Sf'4ásl MÉZESLAP Méhészpecsenye Hozzávalók: 4 szelet tarja, bors, mustár, sö, a sütéshez Vlaj vagy zsír, 4 alma, 4 szelet sajt, méz, 1 üveg félédes fehérbor. Elkészítése: A húst kiverjük, megsózzuk, vékonyan megborsozzuk (ne sajnáljuk a borsot, mert ettől szépen kihevülünk és sok mindenhez lesz kedvünk), ugyanezt az oldalát megkenjük mustárral. Olajon vagy zsíron mindkét oldalát átsütjük. Egy jénai tálban egymás mellé fektetjük a húsokat a borsos felével lefelé. Mindegyiket megkenjük mézzel. A meghámozott, darabokra vágott almát elosztjuk a húson, beborítjuk a sajttal. Abból a zsiradékból, melyben a hús sült, minden szeletre csurgatunk 2-3 kanállal. Aláöntünk 1 dl bort. Forró sütőbe toljuk, addig sütjük, míg a sajt rá nem olvad az almákra, ami egyben körete is a méhész pecsenyéjének. Friss kenyeret adunk hozzá, és azt a bort, amelyből a pecsenye alá öntöttünk, (agota) Méznyalás Vannak, akik jóindulatúan óvnak a mézfogyasztástól, merthogy nagyon hizlal. Ellenben: ♦ A méz gyümölcscukrából nem lesz zsír, mert a májban glikogénként raktározódik. ♦ A méz szőlőcukrából nem lesz zsír, mert rövidesen elég az izmokban. ♦ A méz tejcukrából sem lesz zsír, mert azt a bél hasznos mikroorganizmusai használják fel. ♦ A mézfogyasztás aktívabb életvitelre serkent, ami az elhízás ellen hat. ♦ Egyes mézek vizelethajtók, súly- csökkenést okoznak. ♦ A méz nem okoz fogszuvasodást, fertőtlenítő anyagai gátolják a fogszuvasodás megindulását. ♦ A méz fajtától függően idővel megsűrűsödik, kikristályosodik, ez azonban nem befolyásolja belső értékét. ♦ A kristályos mézet folyékonnyá tehetjük, ha maximum 40 Celsius- fokig melegítjük, de vigyázzunk, mert ä magasabb hőmérséklet károsítja a minőséget, (mez.lap.hu) Mézes túrókrém Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 4 evőkanál méz, 1 dl tejföl, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg mazsola vagy aszalt szilva. A túrót áttörjük, a mézzel édesítjük, krémszerűre keverjük, végül a mazsolát (vagy aszalt szilvát) is hozzáadjuk. Üvegkehelybe töltjük, behűtjük. Tetejét díszítsük tejszínhabbal vagy csokire- szelékkel. Mézes paradicsomlé Hozzávalók: 1 kg paradicsom, 3 evőkanál méz, 1 citrom. A paradicsomot megmossuk, szárát kimetsszük, majd a szemeket turmixoljuk, áttörjük, átszűrjük. Ezután pedig a mézzel, citromlével ízesítve újra átforgatjuk. Ha kell, picit megsózzuk, végül poharakba töltjük és 1-2 jégkockát is dobhatunk bele. (méri)
