Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-11 / 7. szám, kedd

8

Kultúra

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 11.

Előadás a könyvtárban

Szepsi. Újabb állomásához érkezett a Biblia üzenete címmel folyó előadássorozat, amelyet Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkész tart a szepsi városi könyvtárban. Ma este a Tízparancsolat hetedik parancsolatáról lesz szó, a kezdés időpontja este hat óra. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, (juk)

SZÍNHÁZ

POZSONY

HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az eszményi férj 19 KASSA

THÁLIA SZÍNHÁZ: A tündérlaki lányok 14 MÁRAI STÚDIÓ:

„bő Magyarországon párja nem vóut“ 9,11

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 15.45, 18, 20.15 MLADOSŤ: Köztünk marad (szlovák) 18, 20 MÚZEUM: Elveszett jelentés (amerikai) 19.30 AUPARK - PALACE: A kaptár 2. (amerikai) 13, 15, 17, 18, 20, 22 A hihetetlen család (amerikai) 15, 14.40, 17.10 A tűzben edzett férfi (amerikai-mexikói) 17.30, 20.30 Bajos csajok (amerikai) 14.20,16.30,18.40, 21.10 A tűzből nincs kiút (amerikai) 14.50, 17.10, 19.30, 21.50 Sebbel-lobbal (cseh) 15.20 Carandiru (brazil-argentin) 17.40, 20.40 Polar Expressz (amerikai) 14,16 Zuhanás a csendbe (angol) 19.40, 22.10 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (angol) 14.10, 16.40, 19.10, 21.30 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 15.30, 18.10, 20.50 Szüzet szüntess (amerikai) 16.10,18.30, 21.10 Felejtés (amerikai) 21.20 Leány gyöngy fülbevalóval (angol) 18.20, 20.20 Cápamese (amerikai) 14.30, 16.20 PÓLUS - METROPOLIS: A kaptár 2. (amerikai) 15,

17.05.18.10.19.15, 20.15 Bajos csajok (amerikai) 15.15,17.20,

19.25 A tűzből nincs kiút (amerikai) 16.10, 18.30, 20.50 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 16, 17.25, 18.40, 20,

21.25 A hihetetlen család (amerikai) 15.30, 18 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (angol) 15.10, 19.30, 21.45 Szüzet szüntess (amerikai) 16.05, 21.30 Polar Expressz (amerikai) 15.25,

17.30 A tűzben edzett férfi (amerikai-mexikói) 20.30

KASSA

DRUŽBA: Felejtés (amerikai) 18, 20 TATRA: Nyílt tengeren (amerikai) 16.30, 18, 19.30 ÚSMEV: Szüzet szüntess (amerikai) sz. 16, 18, 20 A tűzből nincs kiút (amerikai) 16, 18.15,

20.30 IMPULZ: Dirty Dancing 2. (amerikai) 16.15,19.15

DÉL-SZLOVÁKIA

SZENC - MIER: A rém (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Magyar filmnapok: Argó 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Walking Tall (amerikai) 19

GYŐR

PLAZA: Állítsátok meg Terézanyut! (magyar) 14.45,17.15,19.45 Amerikai taxi (amerikai-francia) 14.15, 18.15, 20.15 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (angol) 16.30, 20.30 A hiheteüen család (amerikai) 14.45, 17.15, 19.45 A miskolci boniésklájd (magyar) 20 Nagy Sándor, a hódító (amerikai-angol) 13.45,17,20.15 A nemzet aranya (amerikai) 15, 17.30, 20 Nyócker (magyar)

16.15, 20.15 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (amerikai) 13, 15.15,17.45,20.15 Özönvíz (francia) 14.30 Polar Expressz (amerikai) 14, 16, 18 Totál szívás (francia-német-angol) 18.30 Világszám! (magyar) 14.30,16.30,18.30,20.30 80 nap alatt a Föld körül (amerikai) 13,15.30,18

A magyar írók diadalútja német nyelvterületen

Értékes olvasmányok

MTI-HÍR

Kertész Imre Detektívtörténet című kisregényének friss német kiadásáról közölt recenziót a Der Spiegel hamburgi hírmagazin vasárnap megjelent számában, „tökéletesen felépítettnek” nevezve a valahol Latin-Amerikában játszódó elbeszélést.

Az irodalmi Nobel-díjas „lélegzetelállítóan mesél arról a rémálomról, hogy mit jelent önkény áldozatának lenni” - állapította meg a Der Spiegel, s ragyogónak találta a fordítást, Máté Angelika és Máté Péter munkáját.

A Detektívtörténet a jól előkészített, hátborzongató fináléig őrzi a feszültséget, de ezen felül rendelkezik a klasszikus elbeszélői mintával is, amelynek mércéjét Albert Camus állította fel a Közönnyel - írta a Der Spiegel recenzense, Volker Hage.

A német nyelvű lapok irodalmi

mellékleteit, rovatait is szemléző Gyöngyhalász (Perlentaucher) online szolgáltató az őszi-téli szezon legértékesebb olvasmányai közé számos magyar szerző művét is beválogatta. „Hol van még egy ország, ahol ilyen kevés lakosra ennyi jó író jut” - jegyezte meg a magyar fejezet összeállítója, s ajánlja Kosztolányi Dezső Esti Kornélját, Pap Károly Azareljét, a kortárs írók közül Darvasi László Egy nőt szerezni és Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című munkáját.

Az utolsó ablakzsiráf német kiadásának borítója a nyitó oldalon szerepel, s a Gyöngyhalász idézi a Neue Zürcher Zeitungot, amely szerint a fiatal szerző „provokáló, a pátoszt kerülő Európa-lexikont” alkotott. Németországban hangjátékként és multimédiás CD Romként is árusítják Az utolsó ablakzsiráfot. A művet már 15 nyelvre fordítottak le, s Ukrajnában az év könyve lett.

A Magyar Intézet JövőKép című kiállítása január harmincadikáig tekinthető meg a pozsonyi Z Galériában

Más mozzanatok a világból

Pillanatkép a megnyitóról (Fotó: MKK1)

Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének JövőKép című, legújabb képzőművészeti kiállítása, amely a Z Galériában (Ventur utca 9.) látható, tizenkét kortárs magyar festőművész jövőről alkotott vízióját mutatja be, vagyis azt próbálja prezentálni, hogy mit gondol napjainkban egy-egy művész a jövő alakulásáról.

TALLÓSI BÉLA

A kiállítással kapcsolatban Bognár Attila, a tárlat koncepciójának megalkotója elmondta, hogy egy baráti és sokéves együttműködésen alapuló kapcsolatból kiindulva választottak ki tizenkét művészt a magyar képzőművészeti mezőnyből, s az ezredforduló táján arra kérték őket, gondolkozzanak el a jövőről, s elképzeléseiket - interjú formájában - osszák meg egy szakíróval. „Úgy gondolom, hogy évszázadokra visszamenően többek között a képzőművészek voltak azok a kivételezett helyzetben lévő alkotók, akik bátrabban gondolkozhattak a jövőről. Jelen korunkban viszont azt figyeltem meg, hogy ez a »jövőkutató« szerepük méltatlanul visszaszorult.” Ennek a szerepnek az újraerősítésére dolgozták ki azt a koncepciót, amelynek eredményeképpen megszületett Szombathy Bálint szakíró munkájaként tizenkét interjú. A beszélgetéseket aztán - gazdag képanyaggal kiegészítve - könyv alakban jelentették meg. „Ugyanezeket a művészeket arra is felkértük, hogy egy viszonylag hosszú időszak alatt alkossanak meg tizenkét művet, amelyekkel lényegében azt támasztják alá, amit előzőleg szóban kifejtettek, vagyis hogy szerintük mit hozhat a jövő.” Megszületett 144 Jövőkép”, vagyis 144 műalkotás, amelyből válogatva

előbb a budapesti Ernst Múzeumban rendeztek kiállítást. Az anyagot aztán Magyarország nagyvárosaiban is bemutatták, jelenleg pedig Európában vándoroltatják: Berlinből érkezett Pozsonyba, innen pedig Prágán, Stuttgarton és Moszkván keresztül Athénba vezet az útja. A JövőKép koncepciójának van egy nagyon-nagyon pozitív momentuma is: a magyarországi kiállításokat - támogatók segítségével - úgy oldották meg, hogy azoknak a vidéki, városi fenntartású múzeumoknak, amelyek prezentálták a tárlatot, kortárs anyaguk bővítéséhez műalkotásokat ajánlottak fel. „Sikeres volt, és frissítőnek hatott ez a koncepció - mondta Bognár Attila -, mivelhogy találkozott a művészek, a múzeumok és a közönség érdeke.”

Keserű Katalin, az Ernst Múzeum igazgatója, aki a JövőKép című reprezentatív album egyik előszavát írta, azzal egészítette ki Bognár Attila szavait, hogy a neves budapesti intézmény vezetőjeként kétszer rendezett már ilyen, a most Pozsonyban bemutatotthoz hasonló, barátság útján született kiállítást. És ezt azért is vállalja

nagy alázattal, mert meggyőződése, hogy a barátság élteti a világot, s hogy a „barátság alapú” művészi megnyilvánulás maga a jövőkép. Vagyis a kiállítás múltja - tehát a koncepciója, az a mód, ahogy a könyv és a tárlatok megszülettek és eljutottak a közönséghez - magában hordozza a jövőt.

S akik a jövőről képet festettek: Ádám Zoltán, Bukta Imre, Csurka Eszter, drMáriás, Duliskovich Bazil, feLugossy László, Gaál József, Kli- mó Károly, Roskó Gábor, Soós Tamás, Šwierkiewicz Róbert és Vogl Filemon. Az Ernst Múzeumban bemutatott kiállításhoz készült ismertetőben olvashatjuk, hogy ezeknek az alkotóknak a „művészeti múltja nem egyforma: többen is részesei voltak a művészetben lezajlott, stílus jellegű korszakkísérletnek a ’80- as években, míg mások a ’60-as évek nagy, a művészet- totális nyitottságát felismerő fordulatába nőttek bele, s megint mások a ’90- es évek szűkre szabott posztkon- ceptualitásába”. Ám valamennyien áthozták, átmentették a képet, a festményt, a festészetet a harmadik évezredbe, s művészetükkel bizonyítják e művészeti ág életképességét. Keserű Katalin művészettörténészt, aki a pozsonyi tárlatot megnyitotta, a kiállításnak erről az üzenetéről kérdeztem. „A kortárs művészet minden megnyilvánulása fontos mindenkinek, aki az adott korban él - mondta -, mert az alkotásokból olyat lát, olyasmit ismer meg, amit ő maga ezek nélkül nem venne észre. A művészetben minden változás fontos. Az volt, amikor a ’60-as, ’70-es években addig művészetidegennek tartott tárgyakat emeltek be a képző-művészetbe, fontos volt a ’80-as, ’90-es évek installációs művészete, a térbe történő kiterjeszkedés. Fontos volt, mert mindegyik másképpen fedezte fel a világot, és mutatta meg annak, aki arra kíváncsi volt. A ’70-es évek végén jelentek meg az első riogató írásokjeles művészettörténészektől, amelyek a művészet, a művészettörténet, sőt a művészet- történet-írás végét jövendölték, s ez a mai napig téma. Miközben, úgy tűnik, a művészet ezzel a kér- déssel-mit sem törődik. A kép - miközben többször is eltemették már - ismét olyan fontossá vált vagy válhatott, mint amilyen korábban volt. A festményen ugyanis megint meg tud jelenni a világ. Rendkívüli élmény volt ennek a tanújelével találkozni ezen a kiállításon, amelynek megtekintésével azt is felfedezhetjük, hogy a képeken nem konstruált, erőszakos módon, előre megtervezett formában jelenik meg a világ. Azzal együtt természetesen, hogy minden technikai gesztusban és eljárásban az abszolút professzionalizmust tudjuk felfedezni, a kiállításon mintha azt a folyamatot lehetne újból átélni, ahogy összeáll maga a kép. Ez a folyamat bennünk is lezajlik nap mint nap, csak nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy a világot hogyan rakjuk össze magunknak. Ezért megindító egy-egy ilyen kép, mert látszólag régi módon, réginek tetsző keretek között, megszokott formátumban, mégis teljesen más mozzanatok jelennek meg a világból, és állnak össze képpé.”

0LVAS0SAR0K

Budapest, Budapest, te csodás...

RÁCZ VINCE

„A mi környékünkön az is szép, ha csepeg az eső, ha felhős az ég, ha fúj a szél vagy ha sápadt, szürke köd szitál az ablakok alól, ám még szebb az, ha hirtelen egy kis tavasz keveredik a november végébe, egy talált tavaszi nap az őszben, ragyognak a háztetők és ragyognak az emberek, mintha a kínai táskabolt melletti cukrászda kitárt ajtajából tekergő mézes illatok követnének bennünket mindenfelé, netán a felhőfoszlányokon átbukó sárga napsugarak ragadnának valahányunk szájszögletébe” - írja Körösi Zoltán a Kalligram Kiadó és a Pesti Kallig- ram közös gondozásában nemrégiben megjelentetett Budapest, nőváros című könyvében.

A szerző várostörténeti kuriózumokat, dokumentatív vonásokat és szépprózai jegyeket egyaránt elegyítő művében a Belső-Ferencvá- rosba kalauzolja el az olvasót. A kötetben pár soros feljegyzések, egymondatos fejezetek, egyszerre groteszk és komikus történetek, hosszabb-rövidebb elbeszélések, lazán kapcsolódó szövegek - köztük valóságos gyöngyszemek - váltják egymást, melyek középpontjában így vagy úgy a szeretettgyűlölt város áll.

A kötet valódi főszereplője - mint ahogy címe is ígéri - maga a város. Az utcái, vendéglői, a gyöngykaviccsal felszórt köztereken szaladgáló kutyák, a fény, mely bevilágítja a szűk, tűzfalak árnyékában tespedő tereket, a markológépek és a buldózerek, amint elbontják a pusztuló történelmi emlékeket, a házak közt függönyként lebbenő hóesés, a macskakövek rácsozata, a piszkosan hömpölygő Duna, a díszburkolatos sétálóutca, a málladozó falak, a kocsibejárók, a gangra kitett oleanderek, a köd, mely időnként rátelepszik a házak tetőszerkezeteire és sejtelmes burokba vonja a színes neonreklámokat, a reggeli pára, melyben'megvillannak a fényre tárt ablaktáblák, az ember alkotta tér, melyet úgy hívnak: Budapest. Az írásokból egy gazdagon árnyalt városkép bontakozik elő, melyből kiderül, Budapest a Merdzsók és Barkaszok, az üzletemberek és koldusok, a drága hotelek és a lepattant munkásszállók, a túrós csusza és a gyros városa. Ugyanakkor felvillan a város egykori, részben megőrződött látképe is, előtérben a Nagyvásárcsarnokkal, a Törley pezsgőgyárral, a

Közvágóhíddal, a Herz Ármin és Fiai rt.-vel és az Első Pesti Spódium és Enyvgyárral, az Arabs Szürkével, ahol hajdanán szépemlékű ködlovagok, az ezredes és a hírlapíró adott egymásnak a halál jegyében találkát. A kötet írásaiban többnyire a személyes sorsok tükrében villan fel a nagybetűs történelem, a kisember hétköznapjai képezik a keretét az egyszerre fennkölt és megalázó történelemnek. Mindeközben a szerző különös - paradox módon szinte csak férfiakra jellemző - érzékenységgel ragadja meg a női lélek rejtelmeit, a homályba húzódott életet, melyet akkor élünk, ha valamiért mégis kikerülünk isten mindent átható, obsz- cén tekintetének sugarából, az idegen látóterekből, amely térben és kitaszítottságban minden igaz fényében villan. A szereplők tudatában egybemosódik az idő, „már semmiféle vékony hártya nem feszül a napok között”.

Az író a garabonciások kései utódaként barangolja be a várost, illetve emlékét, amint az tudatában megjelenik. És valóban, Budapest mintha csak az emlékezet dagerro- típiáin élne. A várost álomban látjuk viszont, ahol annyi álmot láttak egykoron kalandorok, deákok,

KÖRÖS) ZOLTÁN

költők és telekspekulánsok. És ebben az álomban felvillan sok minden, ami szemnek-szájnak-észnek ingere. A múltból itt felejtett, egykor szebb időket élt kocsmák és vendéglők asztalainál úgy kuksolnak magányukba merülten a hajdani vagányok, mint az ablaktáblák közé bezárt, mára elporladt legyek és dongók.

A feltűnően szép kiállítású kötetet Czabán György Budapestről készített fényképei és a Ferencvárosi Helytörténeti gyűjtemény archív fotói illusztrálják. A kiadvány egyik rokonszenves vonása, hogy pár üres oldal erejéig teret kínál az olvasójegyzeteinek is.