Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-08 / 5. szám, szombat

14 Családi kör ÚJ SZŐ 2005. JANUÁR 8. HÉTVÉGI OLVASMÁNY Az új én VAJKAI MIKLÓS Nem voltam hajlandó átlépni a küszöbüket. Sőt, ez a lehetőség fel sem merült bennem. Egyetlen igény és elszántság fűtött és hoz­ta mozgásba a teremtői akarato­mat. Mondom. Semmi ösztönzés­féle, hogy a köreikbe lépjek. Rá­adásul éppen sátoros ünnep volt. Közvetlenül ebéd utáni időpont. Falu. Házak, házak szétszórtan. Mindenfelé. Elázsiaiasodott kon­tinensünk vidékies változata. Szokványos képek. Képzelheted. Én meg becsengettem hozzájuk. Ő pedig lassan, szinte tántorin jött le a lépcsőkön. Én az új vol­tam, ő viszont a régi. Néhány lé­pés az utcaajtóig. Lába alatt szí­nes kőlapok. Az alacsonyka ka­pun át nyújtotta a kezét. S eköz­ben én a szokásos újesztendei jó­kívánságomat mondtam. Meg azt, hogy az új vagyok. Meg azt, hogy mi még sosem találkoztunk. Efféléket. Ő pedig: „Én vagyok az a csúnya... csúnya...!” - és ekkor egy nevet mondott. A nevét. Egy szépen, dallamosan csengő olasz név volt ez. A nevét ejtette ki. Meg azt mondta, hogy ő az a csú­nya... csúnya..., de nem volt csú­nya. Semmi furcsát nem láttam rajta. Éppen ellenkezőleg. Elra­gadó volt. Nagyon is nőies, vonzó teremtés. Pontosan a mai kor el­várásainak megfelelően öltözkö­dött. Az arca kissé halovány. Az alkata könnyed. Törékeny. Egy­szerűen így, ahogy mondom. Pontosan így! Ilyen volt. Egészen vonzó nő. S a korától - nyilván - fiatalabbnak látszott.- Bejön?! - kérdezte. Tagadóan intettem. Új voltam. Megszállottságomból eredő kö­vetkezetességem nem engedé­lyezte a kísértő lazulást. A kapunál maradtam. Az asz- szony pedig hozott egy kis újesz­tendei itókát. Ennyiből állt az egész. Az egész... Mármint aho­gyan először kijött. Le a ház lép­csőin. Majd a röpke és tudatosan Puskás György: Pletyka félrevezető bemutatkozások. Kis eszmecsere. Újév. Meg hasonló csekélységek. Meg az, hogy a be­járatnál hagyott. És kisvártatva visszatért. Kezében világos színű tálca. A rövidital. Az egész ese­ményláncolat nem tarthatott to­vább három percnél. Az ügy. Szóra sem érdemes. Csak így, utólagosan. Sok-sok esztendő elteltével..., de nem óhajtalak untatni vele. Ott, annál a kapunál, miközben azt mond­ta, hogy ő az a csúnya... csú­nya..., és az a női név. Hát, igen, a dolgok önkényesen megharcol­ják a maguk kis háborúit - azt hi­szem. Akkor, a bemutatkozásnál egy semmitmondó nevet használ­tam. Régen enyém volt az a név. Hozományul kaptam. De rég el­felejtődött. Az új nevem pedig a sorsommal és az életemmel, a személyes kiteljesedéssel párhu­zamosan csiszolódott. Az a régi­régi, elfeledett név! Álcázva ön­magamat, azt a régi nevet hasz­náltam. Ő pedig erre azzal a sajá­tos intervencióval élt, hogy ő az a csúnya... csúnya...! Meg minden. Természetesen nem az alkatára értette. Inkább arra utalt ezzel, amit a faluban pusmogtak róla. De hát... Életet megharcolt férfi­úként nem törődtem a szóbe­széddel. Maradtak - hát - a dol­gok a sajátos medrükben. S az a kapu. Ő odabenn. A kapu és a ke­rítés határvonala mögött. Én pe­dig idekinn. S az a kézfogás. Meg az, hogy nem láttam rajta kivet­nivalót. De amikor kiléptem e körletből, megborzongtam. Mert abban a nőben felismertem a sa­ját létem teljességének tükröző­dését. Csak el, el innen! El, mesz- szire, a felmentő, lelket lazító tá­volságba! De többé nem tudtam kimozdulni, e varázskörből nem lehetett kiszakadni. Sosem lesz egymáshoz több közünk, mint az, hogy megfigyelésének tár­gyává váltam. Semmi egyéb. Csakis ennyi. A megfigyelése alatt létezem. Egykor az elővi­gyázatlanságomból az életének színkörébe léptem. És ettől kezd­ve fogva tart. Nem nyúl értem. Nem érint meg. Nem befolyásol. Egyszerűen csak szemmel tart. .Nem tesz mást. Talán nem tehet is. Ez ő! Azzal az olasz névvel... S az a régi, régi kézfogás... S a gyá­moltalan inkognitom... Olyan képességekkel van meg­áldva, hogy ha egy ismeretlen személy nevét kimondják előtte: ő már minden lényegeset tud ar­ról az idegenről. A kezemet nyúj­tottam valaha. Ő pedig rögvest felismerte életem ötvenkét sú­lyos buktatóját. Azóta a fivére vagyok, platonikus szerelme, életének nomádja! Többet nem is óhajt. Mindössze az az elvárása, hogy a közelében legyek. S a megfigyelése alatt tartson. Sem­mi egyéb. Ami még számíthatna. A függőségem. Csakis ez az egyetlen, lényeges tény. Semmi egyéb. Megfigyel. De nincs rész­vétellel irántam. Nem vágyódik többre. De kevesebbre sem... CSALÁDI KÖNYVESPOLC Mindennapi kenyerünk GYEPES ARANKA Nem hivalkodó, mégis vonzza a szemet. Ha semmit sem tudnék ró­la, akkor is a kezembe venném, mert finom, szép kiállítású, szinte kí­nálja magát, hogy az ember megtapintsa. Kíváncsivá tesz. Ilyen a Lilium Aurum Kiadó és a Petit Press gondozásában karácsony előtt megjelent Mindennapi kenyerünk című könyvecske, amelynek tartal­ma és szerzői sem ismeredenek a Családi Kör olvasói számára. Ez pe­dig további ok arra, hogy az ember fellapozza. Teljesen mindegy, me­lyik végén, nincs esélye fordítva kinyitni a könyvet, mert - a szerkesz­tők leleményének jóvoltából - mindkét végén kezdődik. A címe is kife­jező, a két cikkfüzér ugyanis bölcs rálátást kínál egy-egy olyan fonák élethelyzetre, kétes társadalmi jelenségre, amellyel naponta szembe­sülünk. A szerzők Édes Árpád és Haľko József, lévén felkészült, a kü­lönböző világnézetűek felé is nyitott, sokoldalú lelkészek, az egyházi év olvasmányrendje szerint az adott vasárnapra előírt bibliai (a refor­mátus lelkész zömmel ószövetségi, a katolikus lelkipásztor újszövetsé­gi) szövegekből vett idézeteket, példabeszédeket finom érzékkel állít­ják párhuzamba a modern ember életfölfogását tükröző jelenségekkel vagy a közvéleményt éppen foglalkoztató, időszerű eseményekkel. Az így feltárt összefüggések hitelét esetenként művelődéstörténetünk egy-egy közismert személyiségének élettanulsága, idevágó vélemé­nye támasztja alá. Nem erőltetik rá senkire felfogásukat, de az olvasó előtt óhatatlanul kitágul a lét horizontja. Gondolkodásra készteti, esedeg fölkeld érdeklődését a könyvek könyve iránt, mert fölismeri, hogy a Biblia mint az emberi élet teljes foglalata az évezredek során semmit sem veszített aktualitásából. Önvizsgálatra indít többek kö­zött Jákob egy tál lencsén szerzett elsőszülöttségi jogának, illetve any­ja, Rebeka ármánykodásának története, de a református lelkész intel­me is, mely szerint: a győzelmét ünneplő ember nemcsak kakas­kodni akar a maga kis szemétdombján, hanem előbb-utóbb zsarnokká válik. De a zsarnokoknak nem szoktak nyugodt éjszakáik lenni, s a bé­ke is csupán látszat, amivel egyre szűkülő mozgásterüket leplezik.” A kilátástalannak tűnő, szorongatott helyzetben pedig vigaszt nyújt, adott esetben a zsoltár lírai soraival, Dávid király hálaénekével: „... az Úr az én vigaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyö­nyörködik bennem.” (Zsolt 18,19-20) Hal’ko atya mint a 20. századi modern egyháztörténet kutatója el­mélkedéseiben találó történetek, hasonlatok segítségével, jól vagy ke­vésbé jól álcázott hazugságok leleplezésével mutat rá a kommuniz­mus világnézeti és társadalomszemléleti torzulásaira és azoknak a mába nyúló erkölcsi következményeire. Rávezet a felismerésre: Isten léte nem az én tudatom függvénye. Fontos szempont nála az esetek és állítások hitele, nem sajnálja a fáradságot, hogy a legapróbb részletek­nek is utánajárjon. Példának okáért: a mai negyvenesek-ötvenesek közt aligha akad valaki, aki gyerekkorában ne olvasta volna Kari May ifjúsági kalandregényét. De vajon feltűnt-e valakinek, hogy a regény hazai kiadásában a fordító vagy a rendszerhű cenzor arra irányuló tra­gikomikus igyekezetében, hogy Isten nevének még az említését is ki- záija, olyan szavakat adott a haldokló főhős, Winnetou szájába, ame­lyeket a szerző soha le nem írt? Nos József atya vette a fáradságot, és bekopogtatott a pozsonyi Goethe Intézetbe, hogy leleplezze a csúszta­tást... A történetről és annak tanulságairól a Mindennapi kenyerünk című könyv kereszttel jelzett felének 61. oldalán olvashatnak. (Mindennapi kenyerünk, Lilium Aurum-Petit Press 2004) Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyel­mesen elolvasni hétvégi magazi­nunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszo­kat kvízünk kérdéseire. A megfej­tést levelezőlapon küldje be a Csa­ládi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Lilium Aurum és kiadónk aján­dékát is megnyerheti. Beküldési határidő: január 12. 1. Melyik folyóval kapcsolatos a keresztelés? CSALÁDI KVÍZ a) Nílus b) Jordán c) Duna 2. Beíratás előtt mit kell megtanítani a gyerek­kel? a) leírni a nevét b) számolni százig c) önállóságra nevelni 3. Mennyi az új rendelet szerint a személyenként kifogható ponty évente? a) 50 b) 100 c) 500 4. Mi szerint íródnak a Minden­napi kenyerünk egyes cikkei? a) az aktuális politikai események szerint b) az egyházi év olvasmányrendje szerint c) a két lelkész ízlése szerint December 18-ai nagy keresztrejtvényünk, a Családi Kör karácsonyfája megfejtői közt a nagy rész­vételi aránynak köszönhetően az ígért három könyvcsomag helyett négyet küldtünk el: Vámos Lászlónénak Királyhelmecre, Jankovics Zoltánnak Mátyócra, Pólya Gyulánénak Farnadra és Tor­ma Andreának Vágsellyére. Ezenkívül 2-2 könyvet sorsoltunk ki még 10 szerencsés megfejtőnk közt, mégpedig a Lilium Aurum, a Méry Ratio, a Nap Kiadó és a Panta Rhei ajándékát: Bezúr Klára, Vága, Csicsman Éva, Deáki, Fuksz Mária, Ruszka, Futó Ernő, Ragyolc, Hosszú Valéria, Lakszakállas, Kondé Mihály, Nyárasd, Mezey Sarolta, Szilice, Nagy Erika, Nyárasd, Szabó Otília, Gúta, Veress Vilmos, Nyírágó. A december 4-ei NYERŐ helyes válaszáért a Henkel Vendel Elvirának Bátorkeszire, Veress Vilmos­nak Nyírágóba és Németh Évának Pálfalára küldte el ajándékcsomagját. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Képek tisztítása Rézmetszeteket úgy tisztítunk, hogy a lap mindkét oldalát meg­mossuk lágy ecsettel, melyet az alábbi folyadékba mártunk: 1 liter vízhez 40 gr szénsavas ammóniu- mot adunk, jól összerázzuk, fél órá­ig állni hagyjuk, azután megint összerázzuk. Gyorsan, nagy ecset­vonásokkal mossuk, hogy a lap minden része lehetőleg egyszerre nedvesedjék át. Azután vízzel ned­vesítjük meg a lapot, melybe kevés ecetet (egy liter vízbe 2 evőkanál­lal) öntöttünk. Tiszta vízzel öblít­jük, melybe literenkint parányi klórmeszet tettünk. Friss levegőn, lehetőleg napon szárítjuk a lapo­kat. Tökéletesen megtisztulnak, anélkül, hogy a metszés szenvedne tőle. Az esetleges zsírfoltokat az el­járás előtt benzinnel kell eltávolíta­ni. De nagyon értékes régi metsze­teket adjunk inkább oda képretusá- lónak, ne kísérletezzünk vele ott­hon. Késeket és villákat ■ Nyelükbe vissza lehet erősíteni a következő eljárással: Keverjünk össze 45 rész terpentingyantát, 14 rész kénport és 41 rész finom ho­mokot vagy téglaport. A nyél nyí­lást töltsük meg a keverékkel, a pengét tüzesítsük meg és nyom­juk erősen a nyélbe. Másik eljárás: 600 gr kolofónium, 150 gr kén és 250 gr vasforgács. A keveréket forrón öntjük a nyélbe, belenyom­juk az ugyancsak megmelegített pengét. Az előbbi kittel ragasztott pengéket nem szabad meleg vízbe mártani, az utóbbi bírja a meleg vizet. Kéz szagtalanítása Könnyebb esetekben egy kanál bórax vagy szalmiákszesz is segít. Ha ez nem elég, készítsünk mus­tárlisztből és vízből pépet, és ez­zel dörzsöljük kezünket. Öblítjük és alaposan megtörölve valami krémmel bekenjük. Kéz finomítása munka után Először rendesen megmossuk, nem nagyon meleg vízben, kefé­vel, azután erősen citromos víz­ben öblítjük, nem is töröljük egé­szen szárazra, hanem bekenjük tejkrémmel, azután töröljük egé­szen meg. Ez finomít és fehérít is. A citromos vízben hagyjuk kisé ázni kezünket. Levegőre csak tö­kéletesen megszárított, megtörölt kézzel menjünk. Kifakult selyemholmi színesítése Ha a fakulás egyenletesen tör­tént, akkor könnyű dolgunk van. Ha azonban foltos az anyag, ak­kor előbb úgy kell kimosni, hogy egyenletesen kifakuljon, tehát olyan vízben, amelyben gombos- tűfejnyi klórmeszet oldottunk. Azután a kiöblített és megszárí­tott, természetesen tisztára is mo­sott ruhát olyan meleg vízbe tesz- szük, amelybe színe szerinti fes­tékanyagot oldottunk fel. Kékre fest a kék tinta (töltőtolltinta a legjobb) vagy erős kékítő, sárgára és barnára a kávé. Pirosra a piros tinta, rózsaszínre ugyanez, asze­rint, hogy mennyit veszünk belő­le. Zöldre spenót kifőzött leve. A színt előbb egy darabka anyagon próbáljuk ki. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 ■SEÜMSsIS Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469

Next

/
Oldalképek
Tartalom