Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-29 / 275. szám, hétfő
8 Magyar glóbusz UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 29. HATARON TÚLI LEVEL Kedves Barátaim! Tegnap este jöttem Moldvából. Egyik szemem kacag, a másik meg végtelen szomorúság miatt sír. Nagyon nehéz lenne elmesélni mindazt, amit ott láttam, tapasztaltam. Hatalmas sártengerben nagyon szerény kis házikók, rengeteg csillogó szemű, magyarul is szépen tudó kisgyerek. Vannak olyan falvak, ahol az egyik román tanár azt mondta, hogy ő 24 éve tanít ott, de eddig egyetlen gyerek se ment a kilencedik osztályba, a városba tovább tanulni. Képzeljétek el azt a közösséget, ahol senkinek sincs még inasiskolája sem, nemhogy érettségije vagy főiskolája. Az egyik román római katolikus pappal beszélgettem, aki nagyon szívélyesen fogadott, de azt is elmondta, hogy a katolikus falvak nagyon el vannak felejtve, nyomorítva, a hatóságok részéről. Sajnos Románia más vidékeihez viszonyítva nagyságrendekkel nagyobb a csángó falvakban a szegénység, az elmaradottság. Sajnos gyakorlatilag ezekben a falvakban nincs egy gramm aszfalt, egy négyzetméter sánc, jóformán nincs közvilágítás, nincs semmilyen állami beruházás. Viccesen szoktam mondani, hogy Erdélyben az utak minőségéből meg lehet állapítani, hogy az adott vidéken mennyi magyar él. E képlet szerint, a csángó falvakban rengeteg magyar él, mert hihetetlenül rosszak az utak. Az emberek kizárólag a mezőgazdaságból élnek, és a mezőn szinte mindent kézzel végeznek el. Talán egyetlen kitörési lehetősége a fiataloknak az egyházi szolgálat vagy az, hogy elmennek külföldre segédmunkásnak. Miért kacag a másik szemem? Olyan fiatal értelmiségiekkel találkoztam, akik gyakorlatilag Isten nevében olyan munkát vállalnak nap mind nap, amelyet csak a középkorban élt misszionáriusok vállaltak fel. Munkájukat látva szívemet el- töltötte az öröm, a remény és a büszkeség. Úgy érzem, hogy míg ilyen lányai és fiai vannak a mi népünknek, addig biztos, hogy van jövője nemzetünknek. Ők ott, Moldvában szere- tetből, középkori körülmények között, sokszor mindennapos zaklatások közepette, szinte segédeszközök nélkül végzik a nemzetmentés csodaszép munkáját. Kacag a szemem, mert Csíkfalvában, ahol mi is besegítünk, két hét alatt 40 gyermek iratkozott be a magyar tanfolyamra. Két héttel ezelőtt még semmi sem volt, s most kacagó szemű vidám gyermekek fogadtak ragyogó arccal. Érzem, hogy Moldva száraz erdő, hatalmas tüzet lehet ott rakni. Milyen elhatározások körvonalazódtak bennem? Moldvai csángó testvéreim évszázadokon keresztül 150-200 km-t gyalogoltak a Gyimesi- szoroson keresztül, hogy részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Egyetlen szál, ami őket Erdélyhez köti, az a Csíksomlyói Mária, vagy ahogyan ők mondják, a Babba Mária... Hazafelé ültem a buszban, néztem a tájat, ahol oly sokszor zarándokoltak ezek az egyszerű emberek, és kicsordultak a könnyeim... Még nem tudom pontosan, hogy mit kér az Isten tőlem, de határozottan érzem, hogy létre kell hoznunk egy jogi személyt, egy alapítványt, mely a Babba Mária nevében felvállalja, és összefogja a magyarul tovább tanulni akaró csángó gyermekeket. Számukra iskolát, kollégiumot kell létesítenünk. A tanítók összeszámolták, hogy hány csángó gyerek szeretne nyolc osztály után magyar nyelven továbbtanulni. Ezek a gyerekek mindent román nyelven tanultak mostanáig, két- három éve heti két órájuk van magyarul. Negyvenen jelentkeztek 4-5 faluból. A tanáraik szerint segítséggel képesek lennének átállni a magyar nyelvre. Óriási kihívás! Úgy néz ki, hogy tanári kar lenne. Igazából épületre volna szükség, olyanra, mely mellett kollégiumot is ki lehetne alakítani. Szeretettel kérlek, imádkozzatok, segítsetek tisztán látni, meglátni Isten teremtő akaratát. Kisebb testvéri szeretettel: B. Csaba atya sztf@mail.recep.ro 40-744- 625131 Az anyaország támogatásával megőrzött értékek Mádl Dalma Kárpátalján Moldvában erőteljes mozgalom folyik a csángók elrománosítására, azok román eredetének bizonyítására Sírba vitt csángómagyar értékek A csángó oktatási program keretében sok fiatal most ismerkedik anyanyelvével és a magyar kultúrával (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ Kedden kétnapos látogatást tett Kárpátaljára Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete. A delegáció az ungvári járásbeli Kisszelmencen megtekintette az ukrán-szlovák határon álló kettévágott székely kaput, ellátogatott a munkácsi Szent István Líceumba és az ungvári Szent Gellért Kollégiumba, ahol átadott az intézménynek egy hűtőszekrényt és az Új Horizont Könyvkiadó könyvadományát. Mádl Dalma gratulált Domonkos atyának a kollégium épületének helyreállításához. Az ungvári plébános válaszában kifejtette: jó érzés az anyaország rendszeres támogatása, ami reményt ad arra, hogy értékeinket sikerül megőrizni. Nagyszőlősön a Ferences Misszió tagjaival találkozott a magyar köztársasági elnök felesége. Mint elhangzott, a Karitász tervezi, hogy hozzájárul a nagyszőlősi ferencesek elképzeléseinek megvalósításához, akik az épületben továbbképző központot szándékoznak kialakítani. Végül a Tiszántúlon Mádl Dalma találkozott azokkal a családokkal, akiknek otthonát a 2001-es tiszai árvizet követően a Karitász segítségével építették újjá. A Katolikus Karitász Közcélú Humanitárius Szervezet ez év decemberének végéig befejezi a térségben az árvíz következtében megrongálódott épületek helyreállítására indított projektjét. A tervezet költségvetése 32,25 millió forint, melyhez a Határon Túli Magyarok Hivatala további 1,25 millió forinttal járult hozzá. A program keretében négy községben 15 családi házat hoztak rendbe támogatásukkal, olyan családok otthonait, melyek különböző okok miatt erre önerőből nem voltak képesek. (K-a) A csángó oktatási program keretében a még fennmaradt értékek megőrzésének szándékával október végén első ízben szervezett népdalvetélkedőt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Az alábbiakban rövidítve adjuk közre Mihályi László beszélgetését Kallós Zoltán néprajzkutatóval, a Szeret menti népdalvetélkedő zsűrijének elnökével. ERDÉLYI RIPORT A folklórkedvelők Zoli bácsija az évek során nemcsak gyűjteni járt a Csángóföldre, hanem tanítani is. Közel a nyolcvanhoz hogyan tekint vissza? Lészpeden egy évet és három hónapot tanítottam, a második évben pedig, amikor jött a beiskolázás, a központi igazgató beosztott engem Fundulespezire - ott románok voltak. Mondtam neki, oda nem megyek. Nekem az a feladatom, hogy meggyőzzem a magyar gyerekeket, szülőket, hogy magyar iskolába menjenek, illetve oda küldjék gyerekeiket. Abban az évben két párhuzamos első osztályunk volt. (Engem ott ért az 56-os forradalom, de lehet, hogy jobb is volt, mert talán én is megjártam volna, mint sokan mások.) Lészpeden akkor magyar iskola volt? ... és a bákói tanítóképzősök oda jártak gyakorló tanításra. Lészpeden magyar mise is volt, Györgyina páter hajlandó volt magyarul is prédikálni. Egy alkalommal úgy történt, hogy az éjféli mise karácsonykor románul lett volna - egyszer volt magyarul, egyszer románul. Volt egy öreg, Fehér Józsi bácsi, sántikál- va, botjával bement Györgyina páterhez, és azt mondta: „Tisztelendő úr, ha azt akarja, hogy a glória az égig érjen, csinálja magyarul az éjjeli misét!” Magyarul csinálta. Sajnos, át is helyezték egy északi csángó faluba, ahol az emberek már nem beszéltek magyarul. Tehát magyar mise is volt Lészpeden, a környékről is sokan jöttek. Sajnos, 56 után jött a szorítás. Körülbelül hetven I—IV. osztályos iskola működött Moldvában, amikor beindult Lészpeden a magyar iskola, nyolcvan első osztályos volt. Olyan falu is volt, ahol soha nem volt sem román, sem magyar iskola, ezekben előbb lett magyar iskola, mint román. De olyat is . láttunk Jagamassal, hogy bementünk egy házhoz, körbenéztünk, se lámpa, se ágy, egy üst felakasztva a tűzhely fölé - középkori állapotok uralkodtak még akkor. Gyalog mentünk át Bogdánfal- vára Vándor János bácsival, egy hónapon keresztül tizennégy faluba. Lábnikra szekérrel mentünk, akkor még nem volt buszjárat, az út körülbelül negyven kilométer. Ott kezdtem gyűjtögetni. így jött létre a Világszárnya című meséskötetem. A szép élményeket biztosan kevésbé szépek is váltották... Kifogtam egy népszámlálást, ahol anélkül, hogy megkérdezték volna az embereket, automatikusan beírták, hogy román. Volt olyan ember, aki románul sem tudott, mégis beírták, hogy román. Akkor feltettem a kérdezőbiztosnak a kérdést, sze- ret-e románul beszélni. Azt mondta, igen. „Én is szeretek magyarul beszélni - válaszoltam -, ez az én anyanyelvem, számomra a legdrágább a világon. Gondolom, büszke rá, hogy román. Én is büszke vagyok, hogy magyar vagyok, tisztelem, becsülöm a maga kultúráját, vallását, nyelvét. Nem kérek nagyobb tiszteletet, csak amennyit tőlem kap, és addig a pillanatig, amíg a jogaimat követelem, nem lehetek sem nacionalista, sem soviniszta. Attól a pillanattól, hogy csúfot űzök a mások nyelvéből, kultúrájából, akkor igen - és ezt teszik maguk.” Atadták-e az idősek gyermekeiknek az értékes hagyományokat? Nem nagyon adták át a gyerekeknek, szinte mindent magukkal vittek a sírba. 1990-98 között volt a legborzasztóbb periódus, akkor haltak meg azok az adatközlők, akik az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején születtek. Nyolc évig tilos volt bemennem Moldvába, Luca néninek is meg volt tiltva nyolc évig, hogy kimenjen falujából, Bálint Erzsi néni pedig, amikor a Securitate vallatta, azt válaszolta, ő nem tud románul, tolmácsot kellett hívni neki. Van egy Kájoni Cantionaléja, és amikor bemegyünk, az összes éneket felvesszük tőle, mert élőben már nem nagyon tudják. Kikopott a templomból a magyar, latin ének, csak a román megy. A 80-as, 90-es években fellángolt a táncházmozgalom, de mára mintha lankadt volna... Ez nem így van. A magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, sőt, Európa határait is. Ez a mozgalom nem szervezetten, hanem spontán terjed, és az egész magyar világ ifjúságát ez tartja össze. Nemcsak a magyart, hanem a nem magyart is. A zene és a tánc a legjobban érthető nyelv. Nem véletlen, hogy nálunk ilyen nagy sikerük van a táncháztáboroknak, és például a válaszútin rengeteg a külföldi. Nálunk a nyáron hét tábor volt, körülbelül háromszázan jönnek el a nemzetközi táborba, de nincsenek problémák, a román falubeliek is alig várják. Helyi táncokat tanítunk, románt, magyart és cigányt is. Mennyire sajátítják el a fiatalok a népdalokat? Tovább is adhatják? Jól elsajátítják, a baj csak az, hogy nincs népdaloktatás az iskolákban. Egy ilyen táborban az idén harminc népdalt tanítottunk, de nem két-három versszakost, hanem nyolc-tízest, szép, régi stílusú dalokat. Voltak moldvai gyerekek is nálunk, a táborban, tőlük is tanulunk, őket is tanítjuk. Nemrég egy Bákóban tartott konferencián az előadók többsége, valamint a moldvai katolikus egyház vezetősége továbbra is elfogadhatatlannak tartotta az ottani csángók azon igényét, hogy magyar nyelven hallgathassanak misét, és magyarul énekelhessenek egyházi énekeket. Szellemi genocídium folyik itt. Tulajdonképpen évszázados politikája a Vatikánnak, hogy megtörje a görögkeleti egyház egységét, ezért elrománosítja a moldvai magyarokat és a bukovinai lengyeleket. Néhány fiatal öt évvel ezelőtt elkezdte a csángó programot, az alternatív magyar nyelvű oktatást. Mennyire tűnik ez hatékonynak? Elég nehezen megy. Itt az kellene, hogy megengedjék a magyar iskolát, de a hatóságok any- nyira merevek, hogy ez lehetetlen. Az RMDSZ későn lépett ebben az ügyben - közvetlenül a forradalom után kellett volna. Néprajzosként mit tartana helyes lépésnek akár a politikum, akár a civil szféra részéről? A civil szervezetek indíthatnának minél több tanfolyamot. Szerintem az iskolában kell kezdeni. Az emberek meg vannak félemlítve, nem merik vállalni a magyarságukat, nem úgy, mint a Mezőségen. A mezőségi magyar, még ha nem tud is magyarul, vállalja magyarságát, magyar iskolába íratja a gyermekét. Megnézhetjük a válaszúti iskolát - olyan gyerekek jöttek, akik nem tudtak magyarul. Itt, sajnos, nem merik - a Securitate még mindig dolgozik. Itt van Nyisztor Tinka, de nincs, ki felvállalja a védelmünket. Ha nem szűntek volna meg a magyar iskolák, most lenne egy moldvai magyar értelmiségi réteg. Reménykedik abban, hogy az új európai biztos közbenjár majd a csángók ügyében? Hiszen ő is finn, akárcsak Tytti Isohookana Asunmaa aszszony, aki évekkel ezelőtt a csángó-jelentést az Európai Tanácshoz eljuttatta. Nem tudom. Az ellenzék itt is keményen működik. Öt könyv is megjelent, amellyel bizonyítják, hogy a csángók nem magyarok. Annak idején írtam a nunciusnak, hogy én még egy román nyelvű csángó népzenei gyűjtést nem láttam - magyart viszont annál többet. A legszebb magyar vallásos és világi szövegek a csángóktól kerültek ki. NÉVJEGY Kallós Zoltán néprajzkutató A mezőségi Válaszúton született 1926-ban. A vegyes nemzetiségű faluban anyanyelvével párhuzamosan a románok és a cigányok nyelvét is megtanulja. Az elemi osztályok elvégzése után tanulmányait Kolozsváron folytatja, majd a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe iratkozik, tanítói oklevelét Kolozsváron szerzi meg. Majd a Zeneművészeti Főiskolán többek között Jagamas János tanítványa, aki arra ösztönzi Kallóst, tudatosan folytassa az elkezdett gyűjtéseket. 1950-ben családjuk kuláklistára kerül, ezért eltávolítják a főiskoláról. Tanítói oklevelével a Bákó melletti csángó faluban, Lészpeden talál állást. Itt ismerkedik meg közelről a moldvai csángók hagyományaival, és megtapasztalva az elrománosító állampolitikát, megszállottként kezdi el a Kárpátoktól keletre szakadt magyarok vokális és hangszeres népzenéjének, hagyományainak gyűjtését. Martin Györggyel együtt keresik fel főként a Mezőség és Kalotaszeg táncosait, zenészeit és énekeseit is. A 70-es évektől jelennek meg balladagyűjteményei. Munkájának gyümölcsét az 1989-es változások után kezdi élvezni, megkezdi a gyűjtések rendszerezését és a hangzóanyagok kiadását. 1992-ben létrehozza a Kallós Zoltán Alapítványt, mely azóta is számos hagyományőrző tevékenység szervezője, emellett a moldvai csángók ügyének támogatója. Munkásságának elismeréseként 1990- ben Életfa Díjat kap, a többi számos elismerés közül a legkiemelkedőbb a Kossuth-díj és a Corvin-lánc.
