Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-29 / 275. szám, hétfő
új szó 2004. november 29.____________________________________________________________________________________________________________________TÉMA! A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG Az első állampolgársági törvényt a soknemzetiségű Magyar Királyságban 1879-ben fogadták el, és 1880-ban lépett érvénybe 9 Rosszabbak a portugáloknál vagy a horvátoknál? Kivándorlók a New York-i Ellis Islandon 1900 körül (Képarchívum) Vasárnap szavaznak Magyarországon arról, jár-e nekünk, a határokon kívül élő magyaroknak magyar állampolgárság. Ha a népszavazás pozitív eredményt hoz, a magyar parlament elkezdi a jogalkotási folyamatot. Ám bármilyen eredményt is hoz a népszavazás, van egy nagy szépséghibája: ilyen horderejű kérdésről a nemzet alkotmányos tényezőinek kell(ene) dönteniük, a kérdést nem az utca emberére kellene bízni. FELDOLGOZÁS Az a tény, hogy ennek a kérdésnek a megoldása másfél évtizede várat magára, arról tanúskodik, hogy a magyar politikai elit alkalmatlan az össznemzeti kérdések kezelésére. Hiszen, bárhogyan is végződjék, a Magyarok Világszövetségének kellett ki- kényszerítenie a népszavazást. Önkéntelenül adódik a kérdés: Európa alja vagyunk-e, hogy ilyen cirkuszt kell csinálni a magyarság sorskérdéséből? Hiszen az elmúlt hetekben mást sem hallottunk, mint vásári kupecke- dést, mintha krumpliról vagy vöröshagymáról lenne szó. 1879: az első törvény Az első állampolgársági törvényt a Magyar Királyságban 1879-ben fogadták el, és 1880ban lépett érvénybe. Magyarország soknemzetiségű állam volt a Monarchián belül. 1900-ban 19 milliós népességéből - Horvátországot és Fiúmét is beleértve - 8,7 millió volt a magyar anyanyelvű, és 10,5 millió a nem magyar állampolgár. Az állam- szervezetbe, az állampolgárok körébe a magyaron kívül a többi nemzetiség is beletartozott. Az állampolgárság leszármazással, a vérségi elv alapján keletkezett, de házassággal, honosítással, viszszahonosítással is meg lehetett szerezni a magyar állampolgárságot. A honosítottnak és a viszszahonosítottnak állampolgársági esküt kellett tennie. Az 1879-es törvény a kétes státusokat volt hivatott rendezni a hallgatólagos állampolgárság-szerzés intézményével: magyar állampolgárnak tekintették azt, aki legalább 5 éve az ország területén lakott, és az adózók lajstromában szerepelt. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés jelentős számú iparost, kereskedőt vonzott az országba. Ezek közül néhány a gazdasági élet meghatározója, neves magyar tőkés családdá vált. 1869- ben a lakosság több mint 15 %-a született külföldön. Többségük Ausztriából vándorolt be, de jöttek cseh, morva, svájci, német és olasz polgárok is. A bevándorlók zöme magyar állampolgárrá vált. A hallgatólagos állampolgárságszerzés egyszeri lehetőség volt. Az 1879. évi állampolgársági törvény hatályba lépése után csak a törvényben meghatározott jogcímen (leszármazás, törvényesítés, házasságkötés, honosítás, visszaho- nosítás) lehetett a magyar állam- polgársághoz jutni. Ha valaki nem kívánt magyar állampolgárrá válni, a törvény hatályba lépésétől számított egy éven belül a hatóságoknál bejelenthette idegen állampolgársága fenntartását. A kivándorlókat is sújtotta A törvény szerint ötféle módon szűnhetett meg a magyar állampolgárság: kérelemre elbocsátással, hatósági határozat általi megvonással, a „pater familias” állampolgárságát követendő házassággal és törvényesítéssel. Létezett még egy sokat vitatott elvesztési jogcím: a távoliét. Ez azt jelentette, hogy aki tíz éven át a magyar korona területének határain kívül tartózkodott, és nem jelentette be állampolgársága fenntartását, vagy nem folyamodott új útlevélért, elveszítette magyar állampolgárságát. A törvény elfogadásakor a jogintézmény ellenzői ezért a Kossuth-emigráció elleni lépésnek tekintették az állampolgárság „elévülését”. A rendelkezés a későbbi kivándorlókat is sújtotta. 1899 és 1913 között az Országos Statisztikai Hivatal 1 390 000 kivándorlót regisztrált; 90 százalékuk az Egyesült Államokba vándorolt. Érdekességként említsük meg, hogy a kivándorlóknak alig egyharmada volt magyar. A Monarchia már 1870- ben kötött egy államszerződést az USA-val a kivándorlók állampolgárságának szabályozásáról. Ennek értelmében azokat, akik öt éven át az Egyesült Államokban tartózkodtak, és ott honosítással állampolgárságot szereztek, az osztrák-magyar kormányok amerikai állampolgárnak tekintették. Visszahonosítás Az 1879-es törvény azonban lehetővé tette a visszahonosítási azok számára, akik távolléttel vesztették el az állampolgárságukat, ha visszaköltöztek az országba. Aki nem szerzett más állampolgárságot, azaz hontalanná vált, akkor is kérhette a visszahonosítási, ha nem tért vissza az országba. A távolléttel való állampolgárság-vesztésről rendelkező jogi norma kirekesztőjellegét a gyakorlat próbálta korrigálni úgy, hogy a magyar hatóságokkal való bármilyen kapcsolatfelvételt a távoliét megszakításának tekintették. Más cselekmény is megszakíthatta a távollétet: illetőségi bizonyítvány elnyerése, sorozáson való részvétel, gyámság alá helyezés stb. (kövi) Kossuth, a hontalan Az első, 1879-es honossági törvény kapcsán Kossuth Lajos keserű sorokat ír egy levélben: „Még néhány magyarral az egyedüli emberek vagyunk a kerek világon, a kik nemzet tagjai nem vagyunk. A világ páriái vagyunk.” 1889. decemberében, a honossági törvény hatályba lépésének közeledtével Tisza Kálmán miniszterelnök előterjesztést nyújtott be a képviselőházban. A tervezet szerint azokra a külföldön élő magyarokra, akik bármely magyar helység díszpolgárai, nem vonatkozna a törvény. 1889. december 20-án Kossuth egyértelműen megoldotta a gordiuszi csomót: „Ferencz József osztrák császár, magyar király alattvalójának magamat soha, egy perczig sem ismertem el s el nem ismerem” - írta nyílt levelében, (kv) TRIANON UTÁN A trianoni döntés Magyarországot sújtotta a legkeményebben, hiszen elveszítette területének 67 %- át, lakosságának 58 %-át. A magyar anyanyelvű lakosság 40 %-a került az utódállamok fennhatósága alá. Az 1921. július 26-án hatályba lépett békeszerződésben 8 cikk foglalkozik az állampolgársággal. Az 56. cikk kimondja: „Magyarország magyar állampolgárnak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a személyeket, akiknek a jelen szerződés életbe lépésének idejében magyar területen van az illetőségük és nem állampolgárai más államnak.” Az elcsatolt területek lakosságának állampolgárságáról a 61. cikk rendelkezik: „Mindazok a személyek, akiknek illetősége oly területen van, amely azelőtt a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeihez tartozott, a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen annak az államnak az állampolgárságát szerzik meg, amely az említett területen az állami főhatalmat gyakorolja.” A szerződésben Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Államot arra kötelezték, hogy azokat ismeije el állampolgárának, akik már 1910. január 1. előtt a területükön bírtak illetőséggel. Aki a jelzett időpont után szerzett ott illetőséget, kérvényeznie kellett az utódállam állampolgárságát. Ha ezt elmulasztotta, vagy az engedélyt nem kapta meg, a korábbi illetősége helyén főhatalmat szerzett állam állampolgára lett. A béke- szerződés 63. és 64. cikke biztosított opciós jogot, kétféle alapon. Az egyik jogcím a korábbi illetőség volt: egy éven belül optálhatott az átcsatolt területen illetőséget szerzett személy az előző illetőségi helye szerinti állam állampolgársága javára. A másik, szélesebb réteget érintő lehetőség azok számára nyílt, akik az utódállam lakosságának többségétől fajra vagy nyelvre különböztek. Ők a békeszerződés hatályba lépésétől számított fél éven belül optálhattak annak az államnak az állampolgársága javára, amelyben a lakosság többsége ugyanazt a nyelvet beszéli, és ugyanahhoz a fajhoz tartozik, mint ők. Az opciójogot gyakorlók egy éven belül kötelesek voltak abba az államba átköltözni, amelynek az állampolgárságát választották. (k) A BÉCSI DÖNTÉS UTÁN A bécsi döntések és a katonai akciók néhány évre megváltoztatták Magyarország térképét. Az első bécsi határozat (1938. november 2.) következtében a Felvidék déli része, majd 1939-ben Kárpátalja, a 2. bécsi döntéssel (1940. augusztus 30.) Észak-Erdély, 1941-ben pedig egyes délvidéki területek visszakerültek Magyarországhoz. Észak-Erdély lakosai közül mindazokat magyar állampolgárnak ismerték el, akiknek a 2. bécsi döntés hatályba lépésének napján a visszacsatolt területen állandó lakóhelyük volt. A többi visszacsatolt területen az is feltétel volt, hogy már a visszacsatolást megelőző tíz év alatt is az adott területen rendelkeztek bejelentett lakóhellyel. Most már nem az illetőséghez, hanem a lakóhelyhez kötötték az állampolgárságot. Magyarország a háború alatt nem élt a szervezett telepítés vagy lakosságcsere eszközével. A spontán népmozgás annál nagyobb volt. Észak-Erdélyt közel 200 ezer román nemzetiségű, Dél-Erdélyt pedig több mint 150 ezer magyar nemzetiségű hagyta el. A Délvidék jugoszláv fennhatóság alatt maradt területeiről is tömegesen áramlottak a magyarok a visszacsatolt területekre, és kérték visszahonosításukat Magyarországon. (k) A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN A bécsi döntőbírósági határozatokat az 1945-ös fegyverszüneti egyezmény hatálytalanította. A háború alatti népmozgások következtében 1945-ben tömegek rekedtek olyan országokban, amelyeknek nem voltak az állampolgárai. Magyarországon az ideiglenes nemzeti kormány már 1945- ben kénytelen volt rendeletet kibocsátani, amely szerint azok, akik a fegyverszüneti egyezmény következtében vesztették el magyar állampolgárságukat, de az állandó lakóhelyük az országban van, a magyar állampolgárokkal tartoztak egy kategóriába. Az 1948-as LX. (2. állampolgársági) törvény az 1945. évi átmeneti rendelkezést törvényi szintre emelte. A bécsi döntésekkel érintett személyeken kívül lehetőséget adott arra is, hogy magyar állampolgárnak ismerjék el azokat, akik az országban bejelentett lakóhellyel rendelkeztek, és Magyarország Trianon előtti határain belül születtek, ha más állampolgárságuk nem volt. Akik „harmadik” országba kerültek, hontalanná váltak, amíg új állampolgárságot nem szereztek. Az 1948. évi LX. törvénycikk lényegében hatálytalanította az 1879-es állampolgár- sági törvényt. E szerint már csak azt lehetett visszahonosítani, aki elveszítette magyar állampolgárságát. Ettől kezdve a magyar állampolgárság nem a felmenők által a történelmi Magyarország területén való honosság révén egykor megszerzett magyar állam- polgárságból eredeztethető, hanem az 1920-tól, illetve az 1947- től érvényes államhatárok által megszabott terület szerinti illetékességből. Vagyis a határokon túl élő magyarok ekkor lettek kizárva a nemzetből. A kettős állampolgárságot a kommunista országok nem ismerték el, és szerződéseket kötöttek a kettős állampolgárság kiküszöbölésére. Magyarország ezeket a szerződéseket 1993-ban egyoldalúan felmondta. Ettől kezdve a határon túlról érkezőket anélkül is honosíthatják, hogy igazolást kérnének az illető ország állampolgári kötelékéből való elbocsátásról, (k) KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG EURÓPÁBAN Az európai országokban eltérő a kettős állampolgárság jogintézménye. Ezek az országok nem veszítették el lakosságuk kétharmadát, mint Magyarország a trianoni döntéssel, ezért nem is lehet követendő példa a magyarság számára mondjuk a német modell. Ausztriában az, aki külföldi állampolgárságot szerez, elveszíti az osztrák állampolgárságot, amit csak külön kérvény alapján tarthat meg. A kettős állampolgárság mégis létezik Ausztriában, az osztrák szülők külföldön született gyermekei, illetve az osztrák-külföldi házasságokban született gyermekek esetében. Csehországban sem ismerik el a kettős állampolgárságot. Kivételt képeznek a szlovákiai csehek, akik 1993-ban, Csehszlovákia kettészakadásakor felvették a szlovák állampolgárságot. Kettős állampolgárok lehetnek azok a gyerekek is, akik egy cseh és egy külföldi állampolgár házasságából születtek. Franciaország úgy tekinti a kettős állampolgárságú személyt, mint a francia állampolgársággal kapcsolatos jogok és kötelességek összességével felruházott állampolgárt, legyen szó franciáról, aki külföldi állampolgárságot nyert, vagy francia állampolgárságot nyert külföldiről. Horvátország a függetlenség kikiáltása után, 1991-ben azonnal megadta a határon túli horvátoknak a horvát állampolgárságot. A kettős állampolgárság bevezetése nem okozott elvándorlást. A horvát állampolgárság megszerzéséhez nem kell letelepedési engedély, ugyanakkor a kettős állampolgárság szavazati joghoz is juttatja a kérelmezőt, s ezt a jogot megöröklik a leszármazottai is. Oroszország a Szovjetunió széthullása után saját állampolgárának tekintette valamennyi lakosát, és egyszerű regisztrációval orosz állampolgárságot adott bárkinek, aki valamelyik volt szovjet köztársaságban állampolgárság nélkül maradt. Moszkva a kettős állampolgárokat automatikusan oroszoknak tekinti. Németországban az állampolgárságot a származási elv szerint határozzák meg: bárhol született valaki, ha egyik szülője német, maga is német polgár. Az érintettnek azonban 23 éves életkoráig el kell döntenie, hogy melyik ország állampolgára akar lenni. Portugáliában elismerik a kettős állampolgárság intézményét. A portugál törvény nem tesz különbséget az anyaországi és a külföldi portugál között. Külföldi személyek 10 évi portugáliai tartózkodás után kérvényezhetik a portugál állampolgárságot. A külföldön élő portugálok szavazati joggal rendelkeznek, (m)
