Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-04 / 229. szám, hétfő

Panoráma ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 4. 24 NAPTÁR Az akupunktúrához hasonlóan ősi kínai gyógymód a tűzterápia. Ma is népszerű, sokan esküsznek rá, hogy vérkeringési zavarok - esetleg egyéb bajok - gyógyítására nincs jobb a tűzmasszázsnál. (TASR/AFP-felvétel) Rendőrök, katonatisztek, orvosok, tanárok, papok is szerepelnek az ügyben Ausztrál pedofilbotrány Sydney. Több mint félezer ausztrál is érintett lehet az ország történetének eddigi legnagyobb, pedofíliával kapcsolatos rendőrségi vizsgálatában. ÖSSZEFOGLALÓ Erről Mick Keelty ausztrál rend­őrfőnök számolt be. A szombati tá­jékoztatás szerint a kihallgatottak közül négy gyanúsított önkezével vetett véget életének. A nemzetközi vizsgálat részeként végrehajtott nagyszabású, országos razziában eddig kétszáz embert vettek őrizetbe, ellenük több mint 2000 bűncselekmény ügyében emeltek vádat, 400 számítógépet és rajtuk több mint kétmillió, gyer­mekeket ábrázoló szexfotót foglal­tak le. Lelepleztek több, gyermek­pornót gyártó illegális házi stúdiót is. Keelty elmondta, hogy a hatósá­gokat elképesztette a gyermekmeg­rontási üzlet kiterjedtsége. A letar­tóztatottak között vannak olyan személyek, akik három évtized alatt negyedmillió pedofil fényké­pet mentettek el számítógépükön. A lefogott személyek között rend­őrök, tanárok, kormányzati tisztvi­selők, orvosok, katonatisztek egy­aránt megtalálhatók, sőt mel- bourne-i napközi otthonok vezetői is akadnak közöttük. Több ausztrál városban már pénteken megjelen­tek a bíróság előtt az első vádlottak, Sydneyben például egy tanító és egy pap, akiket 22 rendbeli bűncse­lekménnyel vádolnak, egyebek közt azzal, hogy egy tükör mögé rejtett kamerával készítettek felvé­teleket gyermeklányokról egy isko­la öltözőjében. Az ausztráliai nyomozás azután kezdődött, hogy az amerikai ható­ságok vámhivatali nyomozók infor­mációi alapján februárban nemzet­közi találkozót hívtak össze az Interpol párizsi székhelyén, tájé­koztatva a partnerországokat egy fehéroroszországi központú inter­netes gyermekpornográfiai háló­zatról. A találkozót követő vizsgála­tok szerte a világban mintegy 95 ezer gyanúsítotthoz vezettek el, és feltárták: az orosz maffia is vasko­san kiaknázza a gyermekpornográ­fiában rejlő üzleti lehetőségeket. Amerikai kollégáiktól az ausztrál hatóságok pontos adatokat kaptak az ottani gyanúsítottakról. Keelty szerint lesznek még letar­tóztatások. Jóllehet a legtöbb pedofil fotó külföldön, főleg Oro­szországban és másutt Kelet-Euró- pában készült, a megdöbbentő fényképek egy része hazai gyártású volt. (MTI, SITA) Október 4 EGY GONDOLAT „A férjnek sohase szabad se először elaludni, se utoljára fölkelni.” Móra Ferenc NÉVNAP Ferenc A név olasz eredetű, és frank, illetve francia férfi megjelölé­sére szolgált. A szlovák Fran- tisekek is ma ünnepelnek. MAI ÉVFORDULÓINK 335 éve hunyt el Rembrandt holland festő. 10 éve hunyt el Heinz Rüh- mann német színész. Pályájá­nak csúcspontját A köpenicki kapitány című filmben érte el, de ő maga Svejk, a derék kato­na című filmben nyújtott alakí­tását tartotta legtöbbre. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 80 éves Charlton Heston ameri­kai színész. Ő volt a fősze­replője az El Cid, az Airport 75, A majmok bolygója és A Mid- way-i csata című filmnek. A Ben Húr címszerepéért kapta az Oscar-díjat. Kállai Ferenc (1925) színész, A tanú, az Egy Őrült éjszaka, a Szépek és bolondok, a Me­gint tanú című film fősze­replője, a Nemzet Színésze. NAPI VICC- Anyu, ma a buszon apa rám szólt, hogy adjam át a helyem egy néninek! - meséli a kisfiú.- Nagyon helyes, ilyen udva­riasnak kell lenni mindig! - mondja az anyja.- De anyu, én apu ölében ül­tem! H0R0SZK0P Kos: Remek formában van, pontosan tudja, milyen lé­péseket kell tennie ahhoz, hogy elélje kitűzött céljait. Tegyen eleget korábbi ígéretének, ne okoz­zon csalódást gyermekeinek. Bika: Tele van újszerű elkép­zelésekkel, de azok megva­lósításához kell szereznie egy anyagi támogatót. Legyen őszin­te családjával, ne titkoljon el előttük semmit. Ikrek: Már látja az alagút vé­gét, megfontoltan haladjon előre. Most nem engedheti meg magának a hibákat. Szenvedé­lyes a szerelemben, de nem mindig talál viszonzásra. Rák: Pénzhiánnyal küszköd, ami nagyon szokatlan do­log az ön életében, de rendbe jönnek a dolgok. Kerülje az olyan helyzeteket, amikor valaki visszaélhet a bizalmával. Oroszlán: Ön nagyon téved, min­den papír beszélni tud, még az ön által festett, raj­zolt képek is nagyon sokat monda­nak el másoknak, ha szóban nehéz kifejezni magát. Szűz: A sok változás, a sok ten­nivaló kifárasztotta már, vagy éppen most fárasztja a legjobban, és egy idő után már nem is ad új eredményt. Próbálja meg a dolgokat állandósítani. Mérleg: Ezen a héten a munká­ban és a pénzügyekben si­keres lesz. Érzelmek terén azonban megpróbáltatások váiják. Arra ügyeljen, hogy megalázó hely­zetbe ne kerüljön. Skorpió: Ambíciója legjobban ki­teljesedhet intellektuális, alkotó vagy tudományos területen. Ön kutató szellemű, akár a természet titkait, akár szomszédjai magánéletét kutatja. Nyilas: Valaki iránt romantikus rajongást érez. Az öröm és boldogság sugárzik önről. Egy közösségben remekül érzi ma­gát, ahol napként ragyoghat. Ezt mások is észreveszik. Bak: Jó híreket kap, melyek pozitív hatással lehetnek pénzügyeire, és ennek na­gyon megörül. Szerelme kissé levert a mai napon, tegyen meg mindent, hogy mihamarabb felvidítsa. Vízöntő: Ön gyakorlatias ember, inkább a földön jár. Most, amikor, búcsút int az ősz a nyárnak, mégis hajlamos az álmo­dozásra. Partnere lesz az, aki vissza­rángatja a valóságba. Halak: Hatalmas öröm éri, ami­re még legmerészebb álmá­ban sem gondolt. Elége­dettségét jobb, ha megőrzi magá­ban, nehogy irigyei támadjanak. Ér­zelmei magas hőfokon izzanak. Ártani nem árt Viagra helyett káposzta Washington. A Pittsburgi Egye­tem tudósai a savanyú káposzta potencianövelő hatásáról számol­tak be, igaz, a kívánt eredmény el­éréséhez meglehetősen nagy ada­gokban kell fogyasztani a „növényi viagrát” - háromszor naponta 10 dekát. A Modem Dieting című fo­lyóiratban megjelent közlemény szerint a kísérletben részt vevő fér­fiak 90 százaléka hatékonynak ta­lálta a savanyúkáposzta-kűrát - ol­vasható a Pravda online kiadásá­ban. A kutatók szerint a savanyú káposzta potencianövelő hatása egyrészt magas C-vitamin-tarta- mának köszönhető (20 mg/100 g). Másrészt a savanyításnál képződő tejsav fokozza a szervezet anyag­cseréjét, ezáltal javítva az urak ál­talános közérzetét. És ami nagyon fontos: nincsenek káros mellékha­tásai, legalábbis erről nem esik szó a beszámolóban. (MTI) A hurrikánok okozta floridai károk miatt Ismét halasztott a NASA MTI-HÍR Houston. A hurrikánok okozta károk miatt elhalasztották az amerikai űrrepülések jövő tavasz­ra tervezett felújítását. Az ameri­kai űrkutatási hivatal, a NASA közleménye emlékeztetet: az USA délkeleti államain végigsöprő hurrikánok károkat okoztak a NASA floridai űrrepülőterén is. Az űrrepülőgépeket nem érte ká­rosodás, ez azonban nem mond­ható el a működtetésükhöz szük­séges három épületről. Az ameri­kai űrrepülések felújítását erede­tileg 2005 márciusában vagy áp­rilisában tervezték. Az amerikai űrrepüléseket 2003 februárjában állították le, miután a Földre tör­ténő visszatéréskor a légkörbe ér­ve felrobbant a Columbia űrrepü­lőgép, fedélzetén hét főnyi le­génységgel. A kutatók szerint nyilvánvaló az összefüggés Horkolás és dohányzás MTI-PANORÁMA Stockholm. A horkolás és a do­hányzás eddig ismeretlen össze­függését mutatták ki európai ku­tatók. A vizsgálatban részt vevő mintegy 15 500 személyt (25 és 54 év közötti férfiakat és nőket) találomra választották ki öt észak­európai országban. A véletlensze­rű minta azt igazolta, hogy az ak­tív és passzív dohányosok, sőt azok is, akik már leszoktak a káros szenvedélyről, sokkal hajlamo­sabbak a horkolásra, mint akiket sosem kísértett meg a füstölés vá­gya. Az eredmények azt igazolták, hogy a dohányzás 17,1 százalék­ban járul hozzá a horkolás kocká­zatához, míg a kóros elhízás csak 4,3 százalékos, a passzív dohány­zás 2,2 százalékos rizikófaktornak bizonyult. A kutatók szerint a hor­kolás a férfiak 16-33 százalékát, a nők 8-19 százalékát sújtja, és za­varja a rendellenességben szenve­dő hálótársának nyugalmát is. A felmérést Dániában, Észtország­ban, Izlandon, Norvégiában és Svédországban végezték. A felfedezés nagy segítség a nyomozóknak Árulkodik a virágpor MTI-PRESS London. Az egészségre leg­többször ártalmas virágpor segíti munkájukban a nyomozókat. A meteorológiai és orvosi jelentések gyakori főszerepője, a pollen segí­teni is képes, nemcsak ártani. „A virágpor különleges tulajdonságá­val mindenütt jelen van. Ez a fel­fedezés nagy segítség a nyomo­zóknak valamely bűntény elköve­tési helyének meghatározásában, s közelebb visz az igazság kiderí­téséhez.” Ezt angol törvényszéki szakértő hangsúlyozta, egy tudo­mányos konferencián. Tony Brown, azon túlmenően, hogy egyetemen tanít, az említett nyo­mozási módszert a gyakorlatban is sikerrel alkalmazta. Részt vett a 7 ezer áldozatot követelő sreb- renicai mészárlás vizsgálataiban. A dühöngő szerbek áldozatainak testén található virágpornyomok alapján határozták meg, hogy hol, melyik helyszínen történtek a gyilkosságok. A professzor nyo­matékként hozzátette: Új-Zélan- don ezzel a technikával 140-nél több bizonytalan ügyet zárhattak le megnyugtató módon. www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Kocur László (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Hizsnyai Zoltán - kultúra (59233449), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), J. Mészáros Károly - sport (59233431). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Lubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok teijesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával jelenik meg. oi ciííuiát«« Nyersen jobb, mintpürének (CTK-felvéte

Next

/
Oldalképek
Tartalom