Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-21 / 244. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 21. SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Vízkereszt vagy amit akartok 19 KIS SZÍNPAD: No de ezredesnél 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Nyuszi ül a hóban 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Pornográf kapcsolatok (fr.-sv.) 18, 20.30 MLADOST: Magányosok (cseh) 18 Nem félek (ol.-sp.) 20 TATRA: Intermission (ír) 18, 20 PÓLUS - METROPOLIS: Collateral - A halál záloga (am.) 14.55, 15.50, 16.30, 17.20, 18.20, 19.05, 19.40, 20.45 Cápamese (am.) 14.20, 15.05, 16.10, 16.50, 17.15, 18,18.40 Kidobós: Sok flúg disznót győz (am.) 15.10 Anakonda 2.: A véres orchidea (am.) 15,19.15 Eljegyzés a kastélyban - Neveletlen hercegnő 2. (am.) 14.45, 18.50 A Bourne-csapda (am.) 17.05, 21.15 Post Coitum (cseh) 19.30, 21.30 A falu (am.) 14.10, 21.05 Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 17.30 KASSA TATRA: Podium (fr.) 16,18, 20 CAPITOL: Anakonda 2.: A véres orchidea (am.) 16, 18, 20 ÚSMEV: Cápamese (am.) 16, 18 Collateral-A halál záloga (am.) 20IMPULZ: Titkok (fr.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Szégyenfolt (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Terminál (am.) 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Arthur király (am.-ír) 20 PÁRKÁNY- DANUBIUS: Baromi jó (cseh) 19 LÉVA - JUNIOR: Stepfordi feleségek (am.) 16.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: János evangéliuma (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Apja lánya (am.) 15.30,19.30 Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 16.30, 18.30, 20.30 A Bourne-csapda (am.) 20 Collateral - A halál záloga (am.) 15.30,17.45,20 A falu (am.) 18, 20.15 Feketék fehéren (am.) 15.45, 20.15 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 14, 16.15, 18.15, 20.15 Nők transzban (amerikai) 17.30, 20.30 Stepfordi feleségek (am.) 16, 18 A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója (magy.-szlov.-lengy.) 15,17.30,20 A tűzben edzett férfi (am.-mex.) 17,19.45 Tallózás a Kalligram októberi számában Művészet és Gondolat LAPAJÁNLÓ Győré Balázs verseivel indít a Kalligram októberi száma; az olvasók a szerzőre a Kalligramnál tavaly megjelent regénye (Halottak apja) alapján emlékezhetnek. A folyóirat változatos költészeti anyagát a továbbiakban még hárman képviselik: Mizser Attila, Szálinger Balázs és Tatár Sándor. Közülük a Zsebtükör rovat - mely az alkotókat az éppen itt publikált műveikről faggatja - ezúttal Mizser Attila és Tatár Sándor műhelytitkaiba enged bepillantást. A prózák közt feltétlen kellemes meglepetésnek és élményszámba menő olvasmánynak számíthat Molnár Miklós hosszú novellája. A fiatal marosvásárhelyi író, Nagy Koppány Zsolt két novellával van jelen a lapban, a kolozsvári Jehan Calvus Bumgártész című regényéből pedig Bréda Ferenc fordításában olvashatunk részleteket. A „romániai” vonal ezzel még nem ér véget: ide sorolható Ármeán Otília látványelemző tanulmánya, A BETŰ vizuális és verbális határvonalán címmel. A Budapest, nőváros című, a magyar novellisztikát prózapoétikailag több szempontból is megújító könyv szerzőjével, Körösi Zoltánnal beszélget a folyóiratban író- és kortársa, Molnár Csaba, nem csak a kötet és a város jellegéről, hanem alakulásának és megírásának körülményeiről is: „Valami attól, hogy rendesen meg van csinálva, legyen az női cipő, díszburkolat egy sétálóutcán, vagy mondatok sorjázása egy szövegben, attól feltehetőleg jobb, élvezhetőbb lesz.” A lazább, szemléltető jellegű szövegek közül feltétlen megemlítendő Fűzi László esszéje Camus esszéiről (Albert Camus számos fényképével). A gazdag kritikarovatban Dusík Anikó Benyovszky Krisztián tavaly megjelent tanulmánykötetét (A jelek szerint) elemzi-értelmezi, helyezi el a de- tektívtörténetek nyomolvasó irodalmában. Bánki Éva nagy sikerű regényéről, az Esővárosról Keserű József és Kulcsár-Szabó Zoltán írt kritikát. Margócsy Istvánnak a kortárs magyar irodalomra kitekintő kritika- és tanulmánygyűjteményét (Hajóvonták találkozása) Török Lajos kritikai olvasata elemzi, míg Mile Lajos kritikája Pályi András legutóbbi regényét (Megérkezés) mutatja be. A világirodalmi távlatot Vernyik Zénó élvezetes tanulmánya szolgáltatja: a Bubby- pus Rex a Rosszcsont Bubby című Rolf de Heer film erőszak-motívumait foglalja össze (Erőszakos kapcsolatok, avagy a kapcsolat mint erőszak alcímmel). S végül egy igazi csemege: az októberi Kalligrariiban olvasható Görözdi Judit Repedések térképe című tanulmányának első része - ebben a szerző a Mészöly-próza kettős beágyazottságáról értekezik, a kiha- gyásos szerkezetek (az elhallgatás alakzatai) vizsgálatával, (csg) Holnap este: Jirí Menzel fergeteges rendezése Pozsonyban, a Magyar Intézet meghívására Szigorúan ellenőrzött poénok (Oláh Csaba felvétele) Hat színész, plusz a rendező, annak asszisztense és az ügyelő. Ők a szereplői Michael Frayn angol szerző őrületes tempóban pergő bohózatának, amelyben mindenki hibázik és mindenki megtébo- lyodik egy kicsit. De van egy tizedik szereplő is. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ő az, aki végig hallgat, s bár ide- oda rohangálnak vele, mégsem mozdul egy' picit sem. Az egész előadást „fekve” játssza végig. Hol a színpadon, hol a díszletek mögött. Ahogy a többiek. A színészek. Egy nem éppen rangos haknibrigád hangos komédiásai. A memóriájával küszködő, nőiessége romjain még mindig szép napokban reménykedő díva (Takács Katalin). A szétszórt, örökké sipító naiva (Kecskés Karina). A sértettségéből is büszkén kilábaló, gumitestű be- lami (Trill Zsolt). A szemétdomb tetején is elegánsan viselkedő kakadusztár (Hirtling István). A bájtól és finomságtól villogó Miss Műszer (Györgyi Anna). A lecsúszott, alkoholpácban megvénült bohóc (Nagy Zoltán). De nincs megállása a mindig kész, minden bajt előre sejtő, szerelmében megalázott asszisztensnek (Botos Éva) és az örök álomszuszék ügyelőnek (Vass György) sem. Egyedül a tajtékozó, idegileg teljes roncs rendező (Gáspár Sándor) engedhet meg magának időnként egy kis „pihenj !”-t. Árgus tekintete azonban akkor is lángcsóvaként tör fel a színpadra, hiszen megszokott helyét, a „fekete gödröt” elhagyva a nézőtér traktusából lesi szerencséden játékosait. Frayn a gégék, a jól időzített poénok, a pontos instrukciók mestere. Nemcsak a színházról, annak dúc- láncidegzetű napszámosairól, hanem az életről is tud egyet s mást. Méghozzá a leglényegesebb dolgokról. Háromrészes bohózatából Jirí Menzel, az Oscar-díjas cseh filmrendező (Szigorúan ellenőrzött vonatok) Hamvai Kornél fordításában kétfelvonásos darabot kreált. Az első részben az őrület hatáJirí Menzel és Trill Zsolt a próbán rán „összpróbálnak” a színészek. A másodikban ugyanott már a kész előadást játsszák - miközben mi, nézők hátulról, tehát a kulisszák mögül látjuk, pontosabban halljuk ugyanazt. Mert amit látunk, az színházban csak kivételes esetben látható. Mint például most, Frayn- nek köszönhetően. Itt ugyanis minden előttünk zajlik, ami egyébként a takarásban történik. A díszlet mögött. Frayn, a darab harmadik, Menzel által elhagyott, mert feleslegesnek tartott részében az előadást mutatja - szemtől szemben. Amit már úgyis fejből tudunk. A dialógusok ugyanis nem me- gerőltetőek. Ha úgy tetszik: könnyen megjegyezhetőek. A néző pedig, mint tudjuk, nem hülye. Gyorsan tanul. Főleg, ha élvezi a játékot. Itt pedig az első perctől az utolsó másodpercig élvezi. Tudniillik leselkedhet. Észrevédenül,jelen lehet”. Ott jár, ahová egyébként nem nagyon járhat. A szerepével kínló- dó-gyötrődő színész közelében. Egy próbán, amelynek látszólag sosem lesz vége. Egy előadáson, ahol döbbenten nézi (a színfalak sötétjében meglapulva), hogy mit tesz, hogy viselkedik, mire képes a színész közvetlenül a színre lépése előtt. Izgató játék. Hallatlanul érdekes. Olykor felkavaró. Megdöbbentő. Fájó. Máskor kacagtató. Nevettető. Röhejes. Van itt minden. Kitolás és (nadrág)letolás. Csók és pofon. Gyűlölet és erotika. Minden, ami elmaradhatadan együtthatója a színészi létnek, a színházi életnek. Látjuk a színészt, aki fáradt, lelkében megtépázott, rossz napjain idegroncs, vagy ha épp olyan kedve van, szúr és mar, csapdát állít, macska-egér harcot vív. Látjuk a figurát, amelyet megteremt. A flú- gos házvezetőnőt (Takács Katalin). A hancúrozni vágyó adóhivatali li- buskát (Kecskés Karina). Az arab sejknek öltözött, jómódú háztulajdonost (Hirtíing István). Sok mindenre kapható párját (Györgyi Anna). Az értékes cuccokhoz szokott betörőt (Nagy Zoltán). Menzel húsz év után, Katona József Színház-beli fiaskóját elfeledve most dolgozott először Budapesten. Márta István és Rudolf Péter, a társ.ulat igazgatója és művészeti vezetője kiharcolták maguknak. Szív- vel-lélekkel, szeretettel. Munkatársként ott állt mellette Hajdinák Judit, dramaturgként Hársing Hilda, közérzetét végig jó szinten tartva a színház menedzsere: Teszári Sára. Mindenki segítette, mindenki „vigyázta”. Súgó, ügyelő, az egész műszaki gárda. Remek előadás született a Pau- lay Ede utcában. Mindenki a legjobb formáját hozta. Még a díszlet (Zeke Edit) is nagyot alakít. Nem remeg, nem inog. Nem mond csődöt egyetlen ajtó sem. Pedig nyolc van belőle. Négy lent, négy fent. Nyílnak is, csukódnak is szinte percenként. Itt be, ott ki, majd ott be - és hol ki? Geg hátán geg, ráadásként pedig egy páratlan „színpadi kresz”. Egyszerű szöveghez bonyolult színpadi járás. Közben lecsúszik, aminek le kell csúsznia, és kivillan, aminek ki kell villannia. Jobbról túlzott érzékenység, balról idegösszeomlás. Fent bolondokháza, lent síri csönd. Aztán fordítva. Vagy ugyanaz itt is, ott is. Ami elölről ízlik, hátulról még jobb. Visszatérve a néma szereplőre: ő nem téveszt, és nem is szenved. Eleinte szeretik, később már csak elviselik, a legvégén már kimondottan gyűlölik. Ő meg csak hallgat. Egy szava sincs. Egész idő alatt lapít. Hagyja, hogy rángassák, dobálják, röptessék. Hogy szidják, átkozzák, a pokolba kívánják. Mallorcán bezzeg nagyobb tiszteletnek örvend! Hatvanöt éves Sándor Pál filmrendező, a hatvanas években indult nagy filmes generáció tagja A legendás csapatépítő Garas DezsőMinarik Ede mosodást emblematikus figurává emelete a Régi idők focijában (Képarchívum) TALLÓSI BÉLA Az „Aranycsapathoz” tartozik, a hatvanas évek magyar filmművészetének nagy nemzedékéhez. Aki azonban nemzedéki tagjaival ellentétben korán letette a lantot. A Miss Arizona című filmmel 1988- ban befejezte játékfilm-rendezői pályáját. Hogy miért? Talán, mert - ahogy ő maga fogalmazott - a hatvanas évek magyar filmművészete nyolcvanötig tartott, s nem tovább. Akkor ugyanis - szintén Sándor Pál szavaival élve - a magyar film nem találta a közönségét. „Üres mozik előtt nem lehet fontos a rendező, bármilyen tehetséges” - nyilatkozta. Számára, a legendás csapatépítő számára pedig igencsak fontos volt a közönség, a közösség, a csapat. Ezért is foglalkozott minden filmjében a közösség és az egyén kapcsolatának lehetőségeivel. Első munkájában, a Bohóc a fa- lonban a szülők és a felnövekvő gyerekek viszonyát boncolgatja. A kiszakadást a családból, a nagykorúvá válásnak, az önállóság elérésének, a személyiség kiküzdésének buktatóit. Mint ahogy a film ifjú hőse mondja, a „le a gátlásokkal!” problémáját, a felnőtt világ elleni lázadást. S e lázadásban az előző nemzedékek nélküli boldogulás lehetőségére vágynak. Ennek az illúzióját azonban hamar szertefoszlatta Sándor Pál. Rámutatva arra, hogy: „egyedül nem meg/’ - ezt az üzenetet a Ri- pacsok egy nadrágba bújtatott két groteszk figurája dalban is elmondja. Ezt a tézist Sándor Pál azonban már korábban is megfogalmazta. A (futball) csapatépítő Minarik Ede, a focimegszállott mosodás a Régi idők focijában tette szállóigévé, hogy: „Kell egy csapat”. Mert csak egy sikeres vagy kevésbé sikeres csapattal lehet elérni azt, amit a film egyik inzertje közöl: a húszas évek Budapestjén, ahol álmodik a nyomor, Minari- kék „Boldogan ettek, amíg meg nem haltak”. Tehették, mivelhogy Sándor Pál film-világában semmi sem az, ami: a bohóckodás nem bohóckodás, a cirkuszi szerepjátszás nem cirkuszi szerepjátszás, a csapatépítés szelleme pedig nem csak a pályára érvényes. Hiszen a régi idők nem csak a régi időkről szólnak, a foci pedig nem csak a fociról. A kabátlopás nem csak a kabátlopásról. A Szabadíts meg a gonosztól! című groteszkben ugyanis nem az a kabát a tét, amelyet a Karády Katalin-sláge- rektől hangos tánciskola ruhatárából ellopnak, hanem hogy össze kell fogni, és a tolvajnak nyomába kell eredni, a bűnelkövetőket el kell fogni, meg kell állítani. Mándy Ivánra hangolódva - a Régi idők focija és a Szabadíts meg a gonosztól! az ő írásai alapján készült - Sándor Pál megtalálta azt a „tolvajnyelvet”, amellyel a hatvanas-hetvenes évek történéseihez is hozzászólhatott, ha konkrétan nem azokról beszélt is.
