Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-19 / 242. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 19. RÖVIDEN Rendőrkézen a gáztámadás gyanúsítottja Pozsony. Elfogott a rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő követte el az egyik ligetfalui postahivatal elleni gáztámadást. Sajtóértesülések szerint a lelki beteg, drogfüggő személyt a hatósá­gok már több napja figyelték. A szóban forgó épületben szeptember végén két alkalommal is észleltek foszgént és klórpikrint. A két har­ci gázt az 1. világháborúban használták. A postahivatalban tartózko­dók légzési és egyéb problémákra panaszkodtak, s negyven sze­mélyt kórházba szállítottak. Vladimír Palkó belügyminiszter kizár­ta, hogy terrortámadás történt. Jaroslav Spisiak bűnügyi főigazgató ma tájékoztat a nyomozás eredményeiről, (ú) Jogászok próbálják szólásra bírni Pozsony. Vizsgálják a parlament és a titkosszolgálat jogászai, ki oldhatja meg Vladimír Meciar HZDS-elnök nyelvét. Az ellenzéki poli­tikust tanúként szeretnék kihallgatni egy olyan bírósági ügyben, amely az ügynökséggel függ össze és arra az időre nyúlik vissza, ami­kor Meciar még miniszterelnök volt, s titoktartás vonatkozik rá. Az il­letékes fővárosi bíróság a parlamenttől már kérte Meciar felmenté­sét, ám a titkosszolgálatot felügyelő bizottság ennek nem tett eleget. Köteles László, a testület alelnöke ezt akkor azzal magyarázta: nem ők kötelezték titoktartásra, így nem oldhatják meg a nyelvét, s nem tudta megmondani, erre ki hivatott, (s, sz. a.) Egyszer kint, egyszer bent Pozsony. Meghosszabbították a fűtőolajjal üzletelő bűnbanda egykori tagjának a vizsgálati fogságát. Jaroslav S. kis híján szabad­lábra került, ám az utolsó pillanatban kiderült: védője megpróbálta lefizetni a férfi bűntársát, Vladimír S.-t, hogy változtassa meg val­lomását Jaroslav S. javára. Az ügyvédet korrupcióval, védencét pe­dig százmilliós csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A 81 tagú olajszőkítő bűnbandából eddig 21-en kerültek rács mögé. A szerve­zet több mint egymilliárd korona kárt okozott az államnak, (dem) 2008-ig 66,6 kilométer sztráda épülhet Pozsony. A közlekedési és távközlési tárca aktualizált terve sze­rint 2005 és 2008 között 66,6 kilométer autópálya épülhet. Emel­lett 26 km hosszú kétsávos és 34 km hosszú négysávos gyorsfor­galmi út kivitelezésével számolnak. A sztrádaprogramon belül ki­emelten kezelik a 42,6 kilométer hosszúságú Ladce-Zsolna sza­kaszt, amelyet 2006 végéig kell átadni. A beruházásokat, beleért­ve az osgyáni elkerülő szakaszt is, részben az Európai Unió alapja­iból finanszírozzák. (SITA) Mit olvasunk és mit nézünk? Pozsony. Továbbra is a Novy cas a legnépszerűbb napüap; a meg­kérdezettek 23 százaléka olvassa. A második helyen a Pravda áll 13,3%-kal, a harmadikon pedig a Sme 10,5%-kal. A Sportot és a Kor­zárt követi az Új Szó 4,8 százalékkal. A hetilapok közül a Plus 7 dní vezeti a rangsort; a lakosság 24,3%-a olvassa. Az elektronikus nézett­ségmérés legfrissebb eredményei azt mutatják, a Markíza kereske­delmi televízió (32%) a legközkedveltebb. A második legnézettebb adó a Szlovák Televízió egyes csatornája, a harmadik pedig a Joj. A magyar tévéadókat a lakosság 8 százaléka követi figyelemmel, (s, t) Középszintű leszámolás a pozsonyi alvilágban Ismét maffiagyilkosság ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Megint gyilkolt a Ta- kác-banda, s a rendőrség már el is fogta a tettest. A 28 éves Milan K. kényelmetlenné vált a pozsonyi al­világ számára, így múlt szerdán el­tették láb alól - tájékoztatott teg­nap Jaroslav Spisiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese. A gyükosságot a 25 éves Ladis- lav R.-nél rendelték meg, aki Spi­siak szerint az áldozat rokona volt. A megrendelő a 27 éves po­zsonyi Rastislav J. volt. A rendőr­ség szerint mindketten a bűnban­da középrétegéhez tartoztak. „A bűncselekményt pontosan átgon­dolt forgatókönyv szerint hajtot­ták végre. Ladislav autójába csalo­gatta az áldozatot. Vezetés köz­ben „véletlenül” leejtette a mobil- telefonját, s megkérte Milant, ve­gye fel. Amikor lehajolt, egyetlen lövéssel halántékon lőtte” - tájé­koztatott Spisiak. Az áldozatot először egy tóban akarta elsüly- lyeszteni. A víz sekély volt, így vé­gül a Dunaszerdahelyi járásban ásta el. A bérgyilkos előlegként egymillió koronát kapott - a kö­vetkező milliót a munka elvégzése után kapta volna meg. „Az áldo­zat eltűnését maga Ladislav jelen­tette a rendőrségen” - tette hozzá a bűnügyi főigazgató. Az elkövető és a megrendelő már előzetes letartóztatásban vannak. Spisiak szerint a gyilkosságra soha nem derült volna fény, ha a rendőr­ség nem figyelné folyamatosan a pozsonyi alvilágot, (-dem-) Milan K. kihantolva (Rendőrségi felvétel) Öllős: az SDKÚ és a HZDS koalíciója nemcsak az MKP, hanem az összes szlovák párt ellen is irányulna Súrlódások után figyelmeztetés Pozsony. Figyelmeztetés a Magyar Koalíció Pártja szá­mára, hogy a Nyitrai kerü­letben az SDKÚ a HZDS-szel tárgyal egy esetleges ma­gyarellenes koalíció létre­hozásáról, véli Öllős László politológus. Mikulás Dzurinda valószínűleg így próbálja az MKP tudtára ad­ni: nem kellett volna nyíltan rátámadni, s az MKP lojáli­sabb lehetne. ÖSSZEFOGLALÓ „A helyhatósági választások még messze vannak, a mostani tárgya­lások nem elsősorban egy tényle­ges koalícióról szólnak. Most in­kább politikai üzengetésről lehet szó. Olyan figyelmeztetés az MKP számára, melynek aktuális politi­kai okai lehetnek; a pillanatnyi súr­lódások közül bármi kiválthatta az SDKÚ fenyegetését” - magyarázta lapunknak Öllős László. A dolgot nem szabad alábecsülni, ugyanak­kor szerinte ilyen koalíció nemcsak az MKP, hanem az összes szlovák párt ellen is irányulna, és ez teret nyitna a magyarok számára egyéb partnerek felé. Elméletben azt sem lehetne kizárni, hogy ha az SDKÚ valóban összeáll a HZDS-szel, ak­kor az MKP a másik legerősebb el­lenzéki erővel kezd el tárgyalni, bár jelenleg ennek - a Smer nacionalis­ta megnyilvánulásai miatt - na­gyon kicsi a valószínűsége. Miroslav Kusy politológus sze­rint szlovákiai folklór valaki vagy valami ellen szövetkezni. Korábban a HZDS ellen álltak össze ideológi­ailag teljesen különböző pártok, ám Kusy szerint ezt nem lehet ösz- szehasonlítani a mostani szervez­kedéssel. „A HZDS elleni koalíció­nak ugyanis volt értelme: az or­szágban ‘demokratikus rendszert kellett kiépíteni” - mutatott rá la­punknak a politológus. Vladimír Meciar egyfajta közellenség volt, Mikulás Dzurinda is többször bírál­ta őt. Kusy ezért logikusabbnak tar­taná, ha a magyarok ellen a KDH- val próbálnának összefogni, mert bár jelenleg úgy tűnik, a KDH és az MKP között szent a béke, korábban voltak súrlódások a keresztényde­mokraták nacionalista megnyilvá­nulásai miatt. Pavol Hrusovsky KDH-elnök tegnap leszögezte: sem az MKP, sem más párt ellen nem fog öncélú koalíciót létrehozni. A helyhatósá­gi választások után a KDH csakis számára előnyös tömörülésnek lesz tagja - e téren a regionális struktúrák szabad kezet kaptak, s végső soron a HZDS-szel való szö­vetkezést sem lehet kizárni. „Min­denesetre nehéz elképzelni a jövő­beli együttműködést olyan párttal, mely jelenleg kormánytagjaink menesztését szorgalmazzá” - je­gyezte meg Hrusovsky. Viliam Veteska, a HZDS alelnö­ke szerint a politikusok nem vala­mi ellen, hanem valami érdeké­ben akarnak együttműködni, ugyanakkor normálisnak tartja, ha a Nagy-Magyarországról és a magyar nemzet egyesítéséről szó­ló kijelentések után a szlovákok is szervezkednek. „Nem az MKP el­len vagyunk, hanem a déli régiók gazdasági fellendítése a cél. Ha az emberek elégedettek, van munká­juk, kenyér az asztalon, bizton­ságban érzik magukat, nem törik a fejüket etnikai konfliktusokon, úgyhogy fejleszteni kell e térsé­get” - mondta a hét végén. Kusy szerint az MKP hat éve kormány­tag, volt lehetősége tenni a ma­gyarlakta területek gazdasági fel­lendítése érdekében, s hogy e té­ren Bugárék mennyire voltak si­keresek, azt a Dél-Szlovákiában élő választók tudják a legjobban megítélni, s ez majd kiderül a kö­vetkező választásokkor, (sza) Távolodás a státustörvény miatt Pozsony. Miroslav Kusy szerint az SDKU-nak korábban is voltak „magyarellenes” hajlamai, ez az elmúlt két év alatt egyebek mel­lett a státustörvénnyel kapcsolatban már nyilvánvalóvá vált. „Fő­leg ezért távolodtam el Dzurindától” - árulta el az Új Szónak Kusy, a miniszterelnök egykori tanácsadója. Bugár Béla, az MKP elnöke ugyancsak a státustörvényügy óta nem tárgyal az SDKÚ elnökével négyszemközt. Azóta több súrlódás is volt közöttük, például miu­tán kisebbségbe került a kabinet, Bugár közvetve lemondásra is felszólította Dzurindát. Legújabban az erdők kapcsán alakult ki konfliktus a két párt között, ezzel a kérdéssel ma foglalkozik a Ko­alíciós Tanács, (sz-a) Az államfő az utolsó pillanatig várt, a parlament rögtön újratárgyalja a hat törvényt Gasparovic: nem a Zajac-reformra ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ivan Gasparovic állam­fő megvétózta mind a hat egészség- ügyi törvényt: újratárgyalásra visz- szaadta őket a parlamentnek. A köztársasági elnök az utolsó pilla­natig kivárt, csak tegnap este jut­tatta el a jogszabályokat a törvény- hozás hivatalának. Marek Trubac szóvivő szerint az államfő figye­lembe vette az alkotmányt és azt, a ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Rudolf Zajac egész­ségügyi miniszter szerint az orvo­soknak díjmentesen kellene bead­niuk az influenza elleni védőol­tást, sok helyen azonban pénzt kérnek érte. „Mivel a védőoltás a megelőzés része, azért a beteg számára ingyenes, még a 20 koro­nát sem kell fizetnie” - állítja a mi­niszter. Más a véleménye Pásztor Lászlónak, a Magánorvosok Tár­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Elkészült, és október 15-én már hatályba is lépett az egészségügyi minisztériumnak a nővérek és a szülészasszisztensek munkáját szabályozó rendelete. „Az ápolónők munkájának pontos szabályozása már nagyon hiány­zott, eddig gyakorlatilag illegáli­san fejtették ki tevékenységük egy részét” - mondta Rudolf Zajac.mi- niszter. Példának a gyógyszerek és tápanyagok közvetlenül az ér­be való beadását hozta fel, melyet leggyakrabban még ma is nővérek végeznek, ám erre gyakorlatilag reformok milyen hatással lesznek a lakosságra. Korábban Gasparovic úgy nyilatkozott, szükségesnek tartja az egészségügyi rendszer át­alakítását, de nem biztos abban, hogy a Rudolf Zajac nevével fémjel­zett reform a legjobb módszer. „Az egészségügyi miniszter felelősség- teljesen készítette elő a reformot, de rossz volt az együttműködés a szakma és a minisztérium között” - nyilatkozta Gasparovic. Kizárta, sulása elnökének. „Az orvosok in­gyen végzik az oltást azon betegek esetében, akiknek a biztosító téríti a kezelést, ők a 20 koronát sem fi­zetik - mondta lapunknak Pásztor. - A többieknek azonban fizetniük kell az oltás beadásáért, az ár 20- 50 korona között mozog.” A bizto­sító csak a 65 évesnél idősebbek­nek és az egyéb, súlyos betegség- ségben szenvedőknek téríti az ol­tást. Ők receptre válthatják ki a szérumot, mely így mindössze 28 nincs joguk. „Mindenki tudja, hogy az ápolónők sokkal ügyeseb­ben vesznek vért, mint az orvo­sok, ám ezt a feladatot sem végez­hették volna a jelenlegi szabályo­zás szerint” - állítja Zajac. Ha a gyógyszerek érbe adása során va­lamilyen komplikáció lépett fel, gyakran a nővért szigorúbban büntették, mint az orvost, arra hi­vatkozva, hogy nem volt joga a kezelés elvégzésére. Példa erre az az eset, amikor a beteg meghalt a hibásan elvégzett vérátömlesztés miatt, és az áplónőt szigorúbban büntették volna az orvosnál. „A vérátömlesztés tulajdonképpen hogy a döntését politikai nyomásra hozta meg. A hat reformtörvényt minősített többséggel, vagyis leg­alább 76 igen szavazattal kell elfo­gadnia a parlamentnek ahhoz, hogy életbe léphessenek. Ebben az esetben már nem lesz szükség a köztársasági elnöki aláírására. Pavol Hrusovsky házelnök mindent el fog követni, hogy a hat törvényt már a ma kezdődő ülésen újratár­gyalhassa a parlament. (1-p-j, s) koronába kerül, de a betegnek fi­zetnie kell a 20 koronás receptdí­jat. A szérum orvosi vény nélkül is megvásárolható a gyógyszertárak­ban, az ára gyártótól függően 150 és 200 korona között mozog. A minisztérium szerint a piacon kel­lene lennie olyan szérumnak is, melyet teljes mértékben a biztosí­tó térít. „Valószínűleg volt ilyen ol­tóanyag, csak a gyógyszergyártók kivonták a forgalomból” - véli a miniszter. (1. p. j.) transzplantáció, ezt csak orvos végezheti el, ezért a felelősséget is neki kell viselnie” - mondta Zajac. Az említett esetben a minisztéri­um közbenjárására a beteg keze­lőorvosát is elbocsátották. A rendelet meghatározza, mely feladatokat végezheti a nővér egye­dül, melyeket az orvossal együtt­működve, és mely feladatok elvég­zésére adhat az orvos felhatalma­zást. A felhatalmazás minden eset­ben írásos, és meghatározott időre szól. Ilyen felhatalmazás alapján például az ápolónő már jogosan ve­het vért vagy adhat gyógyszert, tápanyagot közvetlenül érbe. (lpj) Fico kontra Dzurinda Felkérés szópárbajra Pozsony. Mikulás Dzurinda fél az élő szócsatáktól, nem mer far­kasszemet nézni politikai ellenfele­ivel, kerüli a parázs vitaműsorokat - állítja Robert Fico, a Smer elnöke, aki hivatalos sajtóközleményében szópárbajra invitálja a miniszterel­nököt. Az ellenzéki politikus - való­színűleg az amerikai elnökválasz­tás előtti televíziós összecsapás ha­tására - felszólította Dzurindát: küzdje le félelmét, s mihamarabb találkozzanak egy élő televíziós vi­taműsorban. Martin Maruska kormányszóvi­vő lapunknak leszögezte: főnöke nem hagyja kiprovokálni magát. „Ami pedig Ficót illeti, a miniszter- elnök hasznosabban is el tudja töl­teni az idejét, mint hogy arra a po­litikusra fecsérelje, aki a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagy­va két éve egyfolytában csak olcsó szlogenjeit szajkózza. A Smer elnö­ke kizárólag populizmusra képes. Egyébként pedig ha az emlékeze­tem nem csal, akkor eddig, ha élő műsorban találkoztak, az élénk vi­tának az lett az eredménye, hogy Robert Fico mindig lógó orral távo­zott. Úgyhogy nincs miről beszél­ni” - mondta az Új Szónak Maruska. (-sza, s) Verebélyi beruházás Jön az osztrák Miba konszern Pozsony. Az osztrák Miba kon­szern egy 150 főt foglalkoztató gyá­rat akar létrehozni Verebélyen. A tervek szerint a termelést 2006 de­rekán indítják. Az új részlegen gép- és autóipari alkatrészeket, főként tehergépkocsik és traktorok részére acéllamellákat gyártanak majd. A Miba vezetői tegnap közölték: új részlegükkel szeretnék szilárdítani pozíciójukat az európai piacon. Ugyanakkor a szlovákiai gyár bein­dítása után bezárják nagy-britanni- ai részlegüket Sheffieldben. (SITA) Rudolf Zajac és Pásztor László az influenza elleni védőoltás beadásáról Díjmentes vagy fizetni kell érte? Rendelet az ápolónők és szülészasszisztensek munkájának szabályozásáról Már legálisan adhatnak infúziót

Next

/
Oldalképek
Tartalom