Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-19 / 242. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 19. Fókuszban: a petit press könyvakciója 3 Divatba lehet-e hozni az olvasást, vagy az olvasók igényeire kell bízni, mit olvasnak? 150 ezer Umberto Eco-regény fogyott el pár óra leforgása alatt Elfogyott tegnap a SME, már reggel nyolckor nem lehetett kapni Pozsony. A főváros újságárusainak és trafikosainak zöme már délben kiakasztotta „A SME elfogyott!” feliratú táblát. Az olvasó- közönség a délelőtt folyamán szétkapkodta a napilapot, melyhez ma Umberto Eco A rózsa neve című kiváló alkotását adták ajándékba. BESZÁMOLÓ A lapunkat és a SME-t is kiadó Petit Press Rt. célja a könyvajándékozással az volt, hogy közelebb hozza az irodalmat a lapolvasó közönséghez - mondta a tegnap délutáni sajtótájékoztatón Alexej Fulmek, a kiadó vezérigazgatója. „Nagyon triviális elvekre alapozzuk a könyvterjesztésnek ezt a módját. Mivel köztudott, hogy napilapot több ember olvas mint könyveket, és hogy az újságárusnál több ember fordul meg, mint egy könyvkereskedésben, ésszerűnek tartottuk a könyvértékesítést úgymond kihozni az utcára. A SME napilapot többségében a középréteg olvassa, tehát olyan emberek, akiknek nincs igazán idejük a könyvesboltokban böngészni, bár a kulturális - főképp olvasási -igényeik átlagon felüliek. Mi a XX. század szépirodalmi alkotásainak javát tesszük eléjük ízléses tálalásban, a szokványos kiskereskedelmi ár bizonyos százalékáért. A madridi székhelyű Médiását társaság tapasztalataira alapozva ösz- szesen egymillió darab könyv eladását szeretnénk elérni.” A mai, bevezető árusítás folytatásaképpen a Petit Press Rt. hetente új könyvet dob piacra, negyven egymást követő héten keresztül. Olyan jelentős világirodalmi alkotásokhoz juthat hozzá az olvasóközönség 185 koronáért, mint Henry Miller: Szexus, Albert Camus: A közöny, Norman Mailer: A hóhér dala, Rainer Maria Rilke: Malte Lauris Brigge feljegyzései, Boris Vian: Pekingi ősz, William Golding: A legyek ura című műve, de nem hiányozhat a sorozatból a Svejk, a derék katona sem. A Médiását társaságot képviselő Stefano Bovoli elmondta, mennyire fontos, hogy a vezető napilapok ne csupán a politikai és gazdasági aktualitásokra, hanem a maradandó értékekre is felhívják a közfigyelmet - akár könyvek útján is. „A legtöbb napilapnak kiváló munkatársai vannak a kultúra terén, akik ki tudják választani, milyen műveket érdemes az olvasó figyelmébe ajánlani. A SME napilap munkatársai kétszáz, általunk ajánlott könyveim közül választották ki a következő hetekben megjelenő negyvenet, és nagyon jól választottak. Közreműködésünk a portugál, az olasz, a német, a horvát, a szerb és a lengyel lapkiadókkal azt bizonyítja, van kereslet az igényes olvasmányok iránt. Ha azt vesz- szük alapul, hogy a hatszázezres lélekszámú Montenegróban több mint 33 ezer könyv fogyott el néhány hét alatt, jó okunk van arra, hogy a szlovákiai piachoz nagy reményeket fűzzünk. De a könyvterjesztés hasonló módját (Ján Kroslák felvétele) igyekszünk a közeljövőben meghonosítani Romániában és Bulgáriában is” Umbert Eco A rózsa neve című regényéről annak idején azt nyilatkozta, hogy „csak szórakoztatni akartam az olvasót. Legalább any- nyira, ahogy én szórakoztam írása közben. Mivel pedig ennek legjobb módja, ha felborzolom az idegeket, nem maradt más választásom, mint szövevényes krimit írni.” Martin Simecka, a SME főszerkesztője hozzáfűzte: a Világkönyvtár-sorozat érdekes metszetét adja a XX. század irodalmának, és az összeállítás kis kivétellel tartalmazza azokat a műveket, amelyek kimerítik a ,jó könyv” kategóriáját, (lőrincz) OLVASÓI REAKCIÓK AZ INTERNETEN ♦ Már rég nem láttam az embereket ilyen boldognak, amikor végre sikerült SME-t szerezniük. Ez a lap ezzel jelentősen eltávolodott az olyan szellemi szinttől, mint a „Ki kit ölelgetett”, vagy a „Ki kit vitt föl szobára”. A rózsa neve fantasztikus, köszönöm. ♦ Minden nap vásárolom a SME-t, de már egy hete tudtam, hogyan fog kinézni a hétfő reggel. Inkább reggel hatkor egy félreeső trafikba mentem újságot vásárolni. Szerencsém volt. ♦ Reggel 6.50-kor már sehol nem kaptam újságot. Talán mégis inkább 50 koronáért kellett volna árusítani azt a könyvet. ♦ Mint minden reggel, ma is SME-t kértem az újságárusnál, de az elárusítónő már csak a pult alól húzott elő egyet. Azt mondta, ma csak a törzsvásárlók kapnak, úgyhogy nekem is jutott. ♦ Én is minden reggel SME-t vásárolok, de hétfőn nem kaptam. Megnéztem vagy négy helyen. Én is elolvastam volna azt a könyvet, sőt, még több pénzt is kifizettem volna érte, úgyhogy nem volt egy nagy ötlet ingyen adni. Ha százasba került volna, most lenne újságom és egy jó könyvem is. Kíváncsi vagyok, a többi könyvért is ilyen verekedés lesz-e. Legalább néhány lapszámot adhattak volna könyv nélkül, akkor nekem is jutott volna újság. ♦ Azt hallottam, hogy egyesek reggel biciklivel jártak újságot vásárolni. Nem tudom, hogy üzletelni akartak-e vele, de azt hiszem, kultúrnemzet vagyunk. ♦ Hogy lehet az, hogy nem lehetett sehol SME-t kapni, pedig dupla példányszámban jelent meg? A könyv megvan, csak a lapot akartam elolvasni. Valahol Albániában vagyunk, hogy ha az ember újságot akar olvasni, akkor meg kell rendelnie? (...) Nem kaptam, így ma reggel Pravdát vettem. ♦ Több trafikban is könyv nélkül kínálták a SME-t. A húsz évvel ezelőtti állapotokat juttatta ez eszembe, amikor a zöldségesnél mandarint kaptak. Akkor is csak az eladónők és a rokonaik jutottak hozzá. Szomorú, hogy az idők változnak, de az emberek nem. A hétfői SME csomagolása, szállítása és terjesztése (Pavol Funtalfelvételei) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉG, NÉHOL ESŐ; 11-15 FOK A Nap kel 07.19-kor - nyugszik 17.54-kor A Hold kel 14.01-kor - nyugszik 21.26-kor A Duna vízállása - Pozsony: 300, apad; Medve: 180, apad; Komárom: 180, apad; Párkány: 100, apad. ELŐREJELZÉS Délelőtt még lassan ritkuló ködmezőkre és borult égboltra van kilátás, de számottevő csapadékra nem kell számítanunk. Gyenge, változékony irányú lesz a szél. A nappali hőmérséklet csúcsértéke 11-15 fokon állapodik meg. Éjszaka 6 és 2 fokos hőmérsékletre számíthatunk. Holnap a megnövekvő felhőzet mellett helyenként záporok, zivatarok fordulhatnak elő; folytatódik a ködös őszi idő. A hőmérő 13 és 17 fokot, északon 9 fokot mutat majd. 0RV0SMETE0R0LÓGIA Ma főként a reumatikus és mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri betegségekkel járó fájdalmak erősödhetnek fel. Gyakoribbá válhat a nyugtalanság, a hátgerincbántal- mak miatti fejfájás, nagyobb fájdalmat érezhetünk a régebbi sebek helyén is. Légúti panaszaink is lehetnek. A gyengébb idegezetűek esetében akár depressziós roham is előfordulhat. Holnap a mainál kissé kellemetlenebb hatásokkal kell számolnunk.