Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-12 / 236. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 12. Schröder más most biztos abban, hogy Karzai megnyerte a választásokat - lesz független vizsgálódás Urnabegyűjtés - szamárháton is Afgán szavazólapok. Először begyűjtik, majd összekeverik őket. Az­tán kezdődhet a számlálás. (Reuters-felvétel) A kormány öt napot adott Szadr milíciájának Leadják a fegyvereket Szamurájkarddal vagdalkozó őrült Rendkívüli bűncselekmény Gázai hadművelet A vezérkar már ellenzi Jeruzsálem. A Gáza övezet észa­ki részén tizenhárom napja tartó hadművelet folytatására adott uta­sítást Ariel Sáron. Az izraeli minisz­terelnök annak ellenére döntött a büntető hadjárat folytatásáról, hogy a hadsereg vezetői az akció le­állítását javasolták - jelentette teg­nap az izraeli hadsereg rádiója és a Háárec napüáp. A hadműveletet, amelynek eddig 114 palesztin ha­lottja volt (köztük 39 polgári sze­mély) egyre inkább bírálja a hadse­reg vezérkara és a déli hadsereg­csoport parancsnoksága. Mint a rá­dióban elhangzott, a hadvezetés szerint az akció már elérte célját. A katonai vezetők emellett úgy vélik, hogy a túlzsúfolt Dzsabalíja mene­külttáborban folyó harcok a kato­nák életét fenyegetik. Ezért a tábor köré telepített egységek visszavo­nását és a Gázai övezet más terüle­teire való átcsoportosítását javasol­ták, amelyeket szintén rakétákkal lőnek a palesztinok. A Gázai övezet északi részén két palesztin a hely­színen, egy pedig sérülései követ­keztében halt meg az összecsapá­sokban tegnap hajnalban. (MTI) A legtekintélyesebb izraeli stratégiai intézet tegnapi jelenté­sében két érdekes megállapítást tett közzé. Az első: az iraki hábo­rú, ahelyett, hogy lesújtott volna az iszlám szélsőségesekre, le­hetőséget biztosított számos ter­roristának, különösen az al-Kai- dának és a hozzá kötődő csopor­toknak. A második: nem igaz az izraeli kormánynak az az állítása, amely szerint a négy éve tartó pa­lesztin felkelés elleni harc része az iszlám terrorizmus elleni vi­lágméretű harcnak. Ugyanis sok palesztin harcos - köztük bebör- tönzöttek is - elutasítják az al- Kaidát és módszereit. (MTI) az iraki kormányerők és az ameri­kai csapatok ellen. A harcok több száz halálos áldozatot követeltek. Moszulban tegnap két civü meg­halt, 18-an megsérültek, amikor öngyilkos merénylő felrobbantotta kocsiját. Ugyancsak Moszulban az elmúlt 24 órában a rendőrség két helyi lakos lefejezett holtestére bukkant. Egyelőre nem tudják, hogy miért ölték meg őket. Nagy erejű robbanás rázta meg Fallú- dzsát is, áldozatokról azonban nem érkezett jelentés. Közben az al-Ara- bíja televízióban az al-Kaidával kapcsolatban álló Zarkavi egyik fegyverese azzal fenyegetőzött, hogy kivégzik török túszukat, ha három napon belül nem engedik szabadon, az összes iraki rabot a börtönökből, és a törökök nem hagyják el Irakot. RÖVIDEN Közgazdasági Nobel-díj Stockholm. Finn E. Kyd- land norvég és Edward C. Prescott amerikai tudósnak ítélték oda az idei közgazda- sági Nobel-díjat. A kitüntetést a gazdasági politika összefüg­géseinek, valamint az üzleti ciklusok mögötti világméretű mozgató erők meghatározása területén végzett munkássá­guk elismeréseként kapták - áll a Svéd Tudományos Aka­démia indoklásában. Egyéb­ként a közgazdasági eredeti­leg nem tartozik a Nobel-dí- jak közé. Ugyanis a díjalapító Alfred Nobel 1896-ban csak a fizika, a kémia, az orvostudo­mány, az irodalom és a béke­tevékenység területére ter­jesztette ki díjait. Hivatalos nevén a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtu­dományi Emlékdíját 1969-től adományozzák. (MTI) Merénylet volt a komprobbanás Manila. A tegnap lezárult vizsgálat szerint pokolgép rob­banása miatt keletkezett a száznál is több ember halálát okozó tűz idén februárban egy komphajón a Fülöp-szigete- ken. A merényletet, amely a szigetországban valaha is elkö­vetett terrortámadások legsú- lyosabbika volt, akkoriban az al-Kaidával is kapcsolatba ho­zott Abu Sajjaf csoport vállalta magára, ám a hatóságok kez­detben nem adtak hitelt a beje­lentésnek, s mostanáig nem zárták ki azt az eshetőséget, hogy baleset történt a Superferry 14 nevű komp fe­délzetén. A februári mérleg: 118-an haltak meg, 16 személy eltűnt, feltehetően ők is életü­ket vesztették. (MTI) Kanadai kifogások Moszkva. Két nappal lerövi­dítette oroszországi látogatá­sát Paul Martin kanadai mi­niszterelnök, aki tegnap Moszkvában a terrorellenes együttműködésről és a beru­házási partnerségről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök­kel. Martin a kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a terrorellenes hadjárat­nak feltétlenül együtt kell jár­nia a sajtószabadság és más demokratikus értékek korláto­zásával. Kifejtette aggodalmát Putyinnak az orosz gazdaság­ba való külföldi befektetések stabilitásával kapcsolatban. A moszkvai Aerosztar Szálló ka­nadai társtulajdonosa előzőleg arra panaszkodott, hogy egy orosz maffiakontaktusokkal gyanúsítható cég kiszorította az üzletből. (MTI) A kanadai kormányfő Moszkvából Párizsba uta­zik, csütörtökön pedig Ma­gyarországra látogat (Reuters) Kabul. Gerhard Schröder német kancellárnak az a meggyőződése, hogy Hamid Karzai ideiglenes államfő győzött a szombati afganisztáni elnökválasz­táson. A választás eredmé­nye ugyanakkor csak októ­ber 30-ra várható. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Megfigyelők tegnap arra mutat­tak rá, az állítólagos visszaélések­kel kapcsolatos ellenzéki tiltako­zás kínosan érinti a nemzetközi közösséget, amely 200 millió dol­lárt fordított az afganisztáhi vá­lasztások megszervezésére. „Az a véleményem, hogy győztesen ke­rül ki a választásból, méghozzá az első fordulóban” - fogalmazott Schröder tegnap Kabulban, miu­tán megbeszélést folytatott Karzaival. A kancellár történelmi áttörésnek, a demokráciához és a stabilitáshoz vezető út fontos mér­földkövének nevezte az afganisz­táni választások sikeres lebonyolí­tását és Németország további tá­mogatását ígérte a polgárháború évtizedeiben rombadőlt ország­nak. Kétezer katonával Németor­szág járul hozzá a legnagyobb mértékben az afganisztáni nem­zetközi biztonsági erőhöz, az ISAF-hoz, amely a NATO parancs­noksága alatt segít fenntartani a rendet Kabulban és környékén, valamint kilenc északi tartomány­ban. Schröder visszautasította a rivális elnökjelöltek vádját, misze­rint látogatásával a hivatalban lé­vő államfő javára befolyásolta a választást. Rámutatott, hogy két nappal a szavazás után látogatott ÖSSZEFOGLALÓ Luxembourg. Nem fogalmazó­dott meg olyan súlyos ellenvetés a Törökországról készített EB-jelen- téssel kapcsolatban az uniós kül­ügyminiszterek tegnapi ülésén, amely azt vetítené előre, hogy a decemberi csúcson az abban fog­laltakkal ellentétes értelmű dön­tés születik. A tagállamok diplomáciájának vezetői most először cseréltek esz­mét a brüsszeli bizottság múlt hé­ten beterjesztett jelentéseiről, amelyekben a testület egyebek kö­zött állást foglalt arról, hogy az EU-nak meg kell kezdenie a csatla­kozási tárgyalásokat Törökország­gal. A végső döntést ez ügyben az állam- és kor­mányfők hozzák meg de­cemberben. Tegnap több delegáció jelezte: még egyáltalán nem tekinti le­zártnak a kérdést. Mint is­meretes, az EB úgy foglalt állást, hogy meg lehet kezdeni a tárgya­lásokat Ankarával, de Törökor­szágnak még nagyon sok tenniva­lója van a csatlakozás előtt. A cip­rusi és a görög delegáció már most értésre adta, Törökországnak még számos feltételnek eleget kell ten­nie, mielőtt a tényleges csatlako­zásról szó lehetne. Ciprusi részről egyebek között a török csapatok kivonulására is utalást tettek. Áttekintették a miniszterek az EU 2007-2013 közötti hétéves költségvetési tervidőszakára vo­natkozó jelenlegi elképzeléseket is. Többen szót emeltek amellett, Kabulba, s megígérte, ha mégis egy másik jelölt győzne, újból ellá­togat az afgán fővárosba. Ezzel egyidejűleg megkezdték a szavazóurnák begyűjtését az or­szágban^ a voksok kiértékelése előtt ellenőrzik, hogy az urnákban lévő szavazócédulák száma meg- egyezik-e az adott választási kör­zetben nyilvántartásba vett válasz­tópolgárok számával. A szervezők hogy az EU-tagállamok egymás­hoz képesti felzárkóztatását szol­gáló anyagi források - az ún. struk­turális és kohéziós alapok - kihasz­nálását úgy kell szabályozni, hogy azok a jelenleg még kevésbé fejlett új EU-tagállamok minél gyorsabb felzárkózását segítsék. Jóváhagyták azt a műveleti ter­vet, amelynek alapján az EU de­cember legelején átveszi a boszni­ai békefenntartás műveletét a NA- TO-tól. Az EU-nak ez a legna­gyobb katonai művelete, és a mi­niszterek jelezték, az unió célja a stabil helyzetű, békés, szomszéd­jaival is jó kapcsolatban élő és visszafordíthatatlanul az EU-tag- ság érdekében dolgozó Bosznia­Hercegovina megteremtése. E széles körű stratégiába tartozik az Althea névre keresztelt katonai művelet is. Az Altheát az EU mint­egy 7000 fővel hajtja végre. Meg­szervezéséről, a békefenntartó feladatok átadásáról már az év eleje óta folytak a tárgyalások a NATO-val. Az európaiak egyebek közt azt akarják bizonyítani a boszniai békefenntartás átvételé­vel, hogy képesek önálló katonai akció végrehajtására. Ugyancsak jóváhagyták a miniszterek azt a javaslatot, amelynek alapján egy évvel meghosszabbítják az EU macedóniai rendőrségi misszió­remélik, hogy a szavazatszámlálás független bizottság általi kivizsgá­lása véget vet a vesztésre álló ellen­zéki elnökjelöltek bojkottjának, amely a hányatott sorsú ország bé­keesélyeinek aláaknázásával fenye­get. A kabuli illetékesek bejelentet­ték: három főből álló, független nemzetközi bizottságra bízzák a csalással kapcsolatos ellenzéki vá­dak kivizsgálását és a szavazat­ját. A nyugat-balkáni térség hely­zetével kapcsolatban egyebek kö­zött azokat az első jelentéseket te­kintették át, amelyeket a belgrádi EU-nagykövetségek beszámolói alapján készítettek a vajdasági helyzetről. Mint kiszivárgott, egy­előre inkább előzetes, a helyzetet általában körülíró beszámolókról van szó, nem pedig állásfoglalás jellegű közlésekről. Az EU újra foglalkozik Szérbia- Montenegró esetleges csatlakozá­sának kérdésével, miután megál­lapodott az államszövetségben lé­vő két országgal, hogy bizonyos témákat külön-külön megtárgyal­nak. „Nem akarjuk, hogy Szerbia- Montenegró lemaradjon szomszé­dai mögött” - mondta Chris Pat­ten külügyi biztos. A külügyminiszterek tegnap a Mianmar elleni szankciók szigorí­tásáról is határoztak. Kiterjesztet­ték a katonai rezsim vezetőire vo­natkozó európai beutazási tilal­mat valamennyi tábornoki foko­zatra. Ugyancsak elhatározták, hogy állami tulajdonú mianmari vállalatoknak nem adnak hitelt vagy kölcsönt, és ilyeneket érintő új beruházásokat sem eszközöl­nek. A határozat azután született, hogy a miniszterek nem állapítot­tak meg haladást azon feltételek teljesülésében, amelyeket szep­temberben szabtak a szigorítás el­kerüléséhez. Az uniós külügyminiszterek a Líbiával szembeni fegyverembar­gó feloldása mellett döntöttek, a Kínával szembeni egyelőre ma­rad. számlálás ellenőrzését. Egyetlen kivétellel Karzai összes riválisa alá­írt szombaton egy nyilatkozatot ar­ról, hogy a visszaélések miatt nem ismerik el a választások eredmé­nyét. Az ellenzéki bojkott súlyosan aláaknázta volna a győztes esélyét arra, hogy hatékonyan kormányoz­za az országot. Külföldi tisztségvi­selők és Karzai is arra buzdítja a 15 riválist, fogadják el az eredményt annak ellenére, hogy a választók ellenőrzésére szolgáló tinta helyen­ként könnyen ledörzsölhető volt. A szervezők szerint a hibát állítólag hamar kijavították, így az eseúeges visszaélések érdemben nem befo­lyásolhatják az eredményt. Ajelöl­tek közül tegnap legalább ketten el­álltak a bojkottfelhívástól, miköz­ben egyes megfigyelők azt hangoz­tatták, a vesztésre álló jelöltek csak azért hozakodtak elő a tinta minő­ségével kapcsolatos kifogással, hogy igazolást találjanak veresé­gükre. Pár napig eltart, amíg az összes szavazatszedő helyről beérkeznek a részben szamárháton szállított urnák a szavazatszámláló közpon­tokba. Az ellenőrzés után összeke­verik a különböző körzetekből ér­kezett urnák tartalmát, hogy senki ne tudhassa meg, ki volt a favorit az egyes körzetekben. A szavazatok tényleges kiértékelése csak ezután kezdődhet. Végleges eredmények október végére várhatók. A tarto­mány biztonsági főnökök szerint tegnap délutánig sehol nem történt súlyosabb támadás az urnákat szál­lító konvojok ellen. A tegnap este ismertetett első (amerikai) exit-poll felmérés sze­rint Karzai elsöprő többséggel nyert, 43 százalékkal több voksot kapott, mint az utána következő Junisz Kanuni. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. Ötnapos határidőt adott az iraki átmeneti kormány Muktada asz-Szadr szélsőséges sí­ita hitszónok Bagdad Szadrváros nevű nyomornegyedében tartóz­kodó követőinek arra, hogy lete­gyék a fegyvert. A fegyverletétel része a kormány és a szadrvárosi lázadók között létrejött, tegnap életbe lépett egyezségnek. A' láz­adók tegnap megkezdték fegyve­reik beszolgáltatását. Az iraki kor­mány cserébe 500 millió dollárt költ a részben megsemmisült bag­dadi városrész újjáépítésére. A megállapodás értelmében Szadr- várost az iraki rendőrség és had­sereg vonja ellenőrzés alá. Szadr fegyveres hívei áprilisban és au­gusztusban is fegyvert ragadtak MTI-HÍR Amberg. Szamurájkarddal ölte meg egy fegyverbolt tulajdonosát egy valószínűleg sérült pszichéjű fiatalember tegnap a németorszá­gi Ambergben. A vérengzésnek számos szemtanúja volt, köztük a BR bajor rádió és televízió három munkatársa. A 22 éves tettes az­zal az ürüggyel ment be az üzlet­be, hogy japán lovagi fegyvert akar vásárolni. Hirtelen megra­gadta a kardot, és fenyegetni kezdte vele az 50 éves bolttulaj­donost, aki rémületében a szom­szédos vasedényboltba menekült, ahol éppen a BR egy rádiós stábja készített hangfelvételeket. A tá­madó ide is követte áldozatát és a jelenlévők szeme láttára lekasza­bolta őt. Több járókelő is bement az edényboltba és fazekakkal do­bálózva próbálta megfékezni a tettest. A gyilkos elmenekült, de a rendőröknek sikerült még a közel­ben elkapniuk. A szemtanúk is or­vosi segítségre szorultak, mert a vérengzés láttán idegösszeroppa­nást kaptak. Nem ellenzik a török csatlakozási tárgyalások megkezdését a külügyminiszterek Az első önálló katonai akció Az Európai Unió újra foglalkozik Szerbia- Montenegróval.

Next

/
Oldalképek
Tartalom