Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-12 / 236. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ LE PÁRISIÉN Törökország muszlim örök­sége húzódik meg az ország uniós csadakozása kiváltotta viták mögött - mondta a fran­ciaországi török nagykövet. Uluc Öziilker kijelentette: ha Törökország keresztény állam volna, nem jelentene gondot csadakozása. Emlékeztetett, hogy országa már nyolc évtize­de, a nemzet alapító atyja, Mustafa Kemal Atatürk nevé­hez fűződő reformok óta világi állam. Kijelentette, hogy „Eu­rópa nem keresztény sziget”, s Törökország esetleges EU-csat­lakozása „nem fogja eltorzítani Európát”, a 70 milliós török né­pesség ellenére sem. Tudja, asszonyom, modellel könnyebben megy a festés (Szalay Zoltán karikatúrája) Jelinek szövegei nem idegnyugtató pasztillák. Inkább hasznos akar lenni, mint köztiszteletnek örvendeni A „vörös pornóírónő” Nobel-díja A Haider-párt kulturális szóvivője, Helene Patrik- Pablé sietett figyelmeztet­ni, hogy Elfride Jelineket, az első osztrák Nobel-díjas írót azért tüntették ki Stockholmban, mert „sarat dobált Ausztriára”. Mintha olvasná azt a budapesti he­tilapot, mely a magyar No- bel-díjast csak „Imre Ker­tészként” emlegeti, ekként jelezve: ők nem tartják magyarnak. E. FEHÉR PÁL Elfride Jelinek esetében nincs szükség ilyen (nem is olyan na­gyon rejtett) gyűlöletbeszédre, hi­szen családneve árulkodik „ide- genségéről”, ami a Szabadság- párt, azaz Haiderék számára fő­benjáró bűn. Valóban, az írónő édesapja zsidó vallású cseh ember, aki bécsi lányt vett feleségül. A ve­gyészkutatót az mentette meg a náci halál táboroktól, hogy a II. vi­lágháború idején nélkülözhetet­len kutatásokat végzett a Wehr­macht számára, amiért mentessé­get kapott. íme, a személyes indít­tatás és a családi konfliktus, hogy az írónő egyik legfontosabb témá­ja legyen - sok tisztességes írástu­dóval, politikussal együtt - az osztrák felelősség a náci uralom idején. 1995-ben megjelent regé­nye, A holtak gyermekei a lehető legélesebben bírálja, hogy Auszt­ria társadalma nem képes szembe­nézni a fasiszta múlttal, a holo­kauszt tragédiájával és azzal, hogy az Anschluss utáni évek nem írhatók teljes egészében az összné- met számlára, a jelentős osztrák részesedést a bűnből vállalni kell, mert a náci méreg jelen van és fer­tőz. Mondjuk az idegengyűlölet és a rejtett antiszemitizmus megnyil­vánulásaiban. És nem ez volt az el­ső olyan műve, amely követeli az osztrák önvizsgálatot. Nemcsak Hajderék nem szeretik az ilyen irodalmat, hanem koalíciós part­nerük sem. Például nemrég a kul­turális kormányzat elutasította annak az operának a bemutatását, amelynek szövegkönyvét Jelinek írta. A szöveg brutális keménysége miatt nem szerepelhet Olga Neu- wirth zeneszerző alkotása azon a Bécsi Opera és a Salzburgi Ünnepi Játékok által rendezendő fesztivá­lon, amellyel jövőre a köztársaság újjáalakulásának hatvanadik, az osztrák államszerződés ötvene­dik, illetve az EU-tagság tizedik évfordulóját kívánják megünne­pelni. (Kérdés, persze, hogy Ausztria megengedheti-e magá­nak azt a luxust, hogy egyetlen Nobel-díjasát száműzze erről az ünnepségről?) Szóval igazat állított az a berli­ni rendező, Christoph Schlin­gensief, aki tavaly a Burgtheater- ben állította színpadra az írónő­nek az iraki háborúról szóló drá­máját, amikor kijelentette: „Jeli­nek szövegei nem idegnyugtató pasztillák. Jelinek inkább hasznos akar lenni, mint köztiszteletnek örvendeni.” Erre utal az is, hogy Jelinek nem csak műveivel vált ki vitákat, olykor botrányokat, emellett aktívan politizál. Fiata­lon az osztrák kommunista párt tagja volt, és baloldali meggyőző­dését akkor is megőrizte, amikor már kiábrándult a bolsevik esz­merendszerből. Radikális femi­nista nézeteiért politikai ellenfe­lei „vörös pornóírónőként” gya- lázzák. Az írónő, aki október 20- án tölti be 58. életévét, betegeske­dik, ezért valószínűleg a decem­beri stockholmi díjátadására sem tud elmenni. De sohasem marad adósa politikai ellenfeleinek. Pél­dául, amikor a Haider-párt 2000- ben a kormánykoalíció tagja lett, úgy csatlakozott az Európa-szerte tapasztalható felháborodási hul­lámhoz, hogy meghatározott idő­re betiltotta színműveinek elő­adását Ausztriában. Az igazság kedvéért hozzáteendő, hogy a je­lenlegi kormány ugyan nem sze­reti Jelineket, és ő sem a kor­mányt („semmi közöm ehhez a társasághoz” - nyilatkozta), de Heinz Fischer, a szocialista állam­elnök gratulált, nyilván ezzel a gesztussal Jelinek nézeteivel is közösséget vállalt. És noha maga a Nobel-díj mindig kiszámíthatat­lan és váratlanul érkezik, azért honfitársai már hozzászokhattak ahhoz, hogy Jelineket ismeri és elismeri a világ. 2001-ben például A zongoratanárnő című, magyar­ra is lefordított regényéből ké­szült film a cannes-i filmfesztivál nagydíját nyerte el. És még ebben a hónapban Prágába is el kellene utaznia, hogy átvegye az idei Franz Kafka-díjat és jelen legyen, amikor a prágai Nemzeti Színház­ban, a németnyelvű színházak fesztiválján, a bécsi Burgtheater bemutatja egy vízi erőmű építésé­ről szóló új drámáját, A Művet. Elfride Jelinek irodalmi jelentő­sége félreérthetetlen Európában, a német nyelvterületen pedig nem csupán művészi erényeit méltat­ják, hanem (ritka az ilyen egye­zés) egyszersmind az egyik legol­vasottabb kortárs szerző. Immár a Svéd Akadémia is megkoszorúzta életművét. Olvasni kell, kellene írásait. Ugyanakkor elkerülhetet­len, hogy ne feledkezzünk meg arról a politikai közegről, amely ebben az identitásával szüntele­nül vívódó Közép-Európában minden olyan írót ellenségesen fogad, aki a nemzeti múltat, a tár­sadalmi állapotokat kritikusan ke­zeli és nem hajlandó a nacionalis­ta maszlagok ismételgetésére. Nemrég írtam arról, hogy a len­gyel Nobel-díjast, Czeszlaw Miioszt magának a pápának kel­lett megvédenie azoktól a méltat­lan támadásoktól, amelyek köz­vetlenül halála után elhangzot­tak. A magyar jobboldal nagyon nem szereti Kertész Imrét. Vagy másfél évtizeddel ezelőtti histó­ria, hogy a szerb nacionalisták mi­ként kényszerítették önkéntes emigrációba a XX. század egyik legnagyobb szerb íróját, a sajnála­tosan korán elhunyt Danilo Kist. A legnagyobb belorusz író, Vaszil Bikov Finnországban talált mene­déket, amikor Lukasenko uralom­ra került, és csak meghalni térhe­tett haza. A _,,bűn” közös: olyan társadalmat akartak és akarnak, amely valóban demokratikus és a demokrácia érdekében, annak vé­delmében a hazug mítoszokat bí­rálták, bárha legyenek azok úgy­nevezett nemzeti jelszavakkal leplezve. Néha - naivul - abban bíznánk, hogy a Lajtától és Po­zsonytól nyugatra nem létezik ilyen gond. Sajnos, létezik. LEVÉLBONTÁS Akció! Akció? Dühös vagyok, mert becsapva érzem magam. Pár hete okos és ügyes reklámmal előkészítve, Somoiján megnyílt egy szuper­marketlánc új üzlete. Örültem, hogy legalább lesz konkurenciája a többi nagyáruháznak, amelyek megtelepedtek Somorján. De be kell vallanom, nem sokáig örülhet­tem (s ezzel nem vagyok egyedül). Mint minden, kicsit is magára adó áruháznál, akciókat készítenek elő, bizonyos árufajtákat bizonyos ideig (három napig, egy hétig, áru­háza válogatja) kedvezményes áron kínálnak. Rendben is lenne, ha ezek az akciók a vevőket szol­gálnák, mint ahogy, én balga, gon­doltam. De sajnos nem így van. Történt ugyanis, hogy október 4- től ismét beharangoztak bizonyos árufajtákat akciós áron. Vendége­ket vártam, így nagyon megörül­tem a „sörös és halas” akciójuknak, s gondoltam, veszek én is pár üveggel abból a bizonyos sörből, na és az akciós fagyasztott halból. Na itt jött a pofára esés. Bementem hétfőn délután 5 órakor, hogy „be­vásároljak”. Kérestem a sört, halat. Nincs, elfogyott, - jöjjön holnap. Rendben, gondoltam, elfogyott, hát majd reggel, nyitás után bevá­sárolok. Na igen, de csak szerettem volna, ugyanis már/még nem volt sör. Igaz, pár darab halat közben kiraktak, de a mennyiséget látva fél órát adtam arra, hogy még jus­son valakiknek. Amikor megkér­deztem az elárusítónőt, mikor lesz újra sör, közölte, hogy nem lesz, mert már elfogyott. Ekkor ment föl a pumpa. Ugyanis kérdem én, ha egy akciót egy üzletlánc 3 naposra hirdet, akkor miként lehetséges, hogy csupán 10 óra hosszat tart. Mondhatná valaki, hogy a szóróla­pon fel van tüntetve: „ameddig a készlet tart”. Igen ám, de ebben a bizonyos áruházban az „ameddig a készlet tart”, változó. Mert az első napon mondjuk reggel nyitástól tíz óráig van az akciós áru, délig már nincs, délután újra kiraknak, este megint nincs. Másnap fordított a sorrend. Tehát akkor honnét ve­szik a pótlást két-három óra múl­va, ha a „készlet elfogyott”? De ér­tem én az üzletpolitikájukat! Nem baj, ha az a szerencsétlen vevő nem kap akciós árut, ha már be­ment az üzletbe, illetve becsalo­gatták, akkor vesz mást, forgalmat mindenképpen csinál. Legfeljebb dühös lesz és csalódott, hogy már megint átverték. De meddig csi­nálhatják büntetlenül ezeket az „akciókat” bizonyos üzletláncok, konkrétan ez az új? Mert egy má­sikban, amióta Somoiján meg­nyílt, talán egyszer fordult elő ilyesmi. Nem hiszem, hogy bárki olyan nagyon jó reklámot csinál ilyen átverő akciókkal magának. Erre remélem, az új bevásárlóköz­pont is rövidesen rádöbben. Egy somorjai vásárló Név és cím a szerkesztőségben KOMMENTÁR Két választás a hétvégén KOCUR LÁSZLÓ Politikusaink önmagukat nem kímélve a hétvégét is munkával töltik. Pavol Ruskót, az ANO elnökét nemrég egy csőtörés nyo­mán keletkezett kisebb árvíz sem riasztotta el attól, hogy meg­tartsa pártja országos tanácsának ülését. Ezen a hétvégén a Népi Unió és a Magyar Koalíció Pártja hozott fontos döntéseket. A Népi Unió kongresszusa új vezetést választott. A Meciar-kor- mány rossz emlékű belügyminisztere, Gustáv Krajci lett a párt el­nöke. Nem lesz egyszerű a feladata. A közvélemény-kutatások szerint pártja meg sem közelíti a parlamentbejutási küszöböt. A következő parlamenti választásokon vélhetően már nem jut be a T. Házba, s eltűnik a hazai politikai élet süllyesztőjében. De ad­dig még van vagy két esztendő. Erre az időre néze az új vezetés meglehetős pragmatizmussal nyilatkozott. A párt a reformok ér­dekében a koalícióval és az ellenzékkel egyaránt kész együttműködni. Azaz ugyanazt a játékot fogják folytami, mint a függetlenek, csak valamivel szervezettebb formában. Elvégre ki tudja, mit hoz 2006, gondolni kell a jövőre. A sajátjukra... Az MKP Országos Tanácsa ezúttal Ipolynyéken ült össze. S bár Törökország uniós csatlakozása és a fiskális decentralizáció is lé­nyeges, az OT legfontosabb döntése a kulturális tárca új államtit­kár-jelöltjének megválasztása volt. Sajnálatos módon a döntés­előkészítést a szlovák sajtó a magyarok belügyeként kezelte. Ez talán jobb is az MKP-nak, ugyanis ajelöltek körüli kommunikáci­ós manőverek - a körülmények nem szerencsés együttállásával súlyosbítva - nem nevezhetők éppen sikeresnek. Először is a já­rási szervezetek nem vették komolyan a feladatukat, nem állítot­tak jelöltet. A pártvezetés felszólításának csak a pozsonyiak és a losonciak tettek eleget. Az előbbiek Dohányos Róbertét, az utób­biak Mázik Istvánt jelölték. Mint tudjuk, két jelölt közül a legne­hezebb választani, ezért a párt létrehozott egy bizottságot, hogy tovább bővítse ajelöltek körét. így számuk hétre duzzadt. Mivel a hét jelölt között jó pár kevéssé ismert név akadt, be kellett vol­na mutatni őket ország-világ előtt: hölgyeim, uraim, tessék, pár­tunk jelenleg úgy gondolja, hogy ez a hét ember a legalkalma­sabb arra, hogy kulturális államtitkár legyen. Ezt elmulasztották, és a bizottsági döntést is titokban tartották, azt sem akarták el­árulni, van-e az elnökségnek favoritja, nehogy megismétlődjön a júliusi kudarc. A lehető legrosszabbat tették: hírzárlatot rendel­tek el. Még ha el is fogadjuk Komlósy Zsolt OT-elnök racionális érvét, mely szerint nem akarták, hogy az Országos Tanács tagjai bármiről is a sajtóból értesüljenek, a hírzárlat elrendelése úgy ál­lította be az egész folyamatot, mintha valami nem lett volna rendben. Pedig vélhetően minden rendben volt. Csak a nyüvá- nossággal való kapcsolattartáson kellene egy kicsit javítani. JEGYZET lenes nyilatkozatával alaposan kiváltotta a média haragját. A rádióállomások jobbnak lát­ták, ha a Dixie Chicks dalai le­kerülnek a műsorról. Ha valaki megkérdezte, miért ignorálják az együttest, mindent mond­tak, csak az igazat nem. Az amerikai zenei média sosem mert ujjat húzni a hivatalban lévő kormánnyal. Azóta a Di­xie Chicks a slágerlisták köze­lébe se jut. Ha Bush győz, jó néhány sztár számíthat hason­lóra. Persze ez fordítva is igaz, Kerry győzelme esetén a Bush- t támogatókra vár ez. A közel­múltban Bruce Springsteen inJ* dított nagyszabású kampányt, amelynek célja megdönteni a mostani kormányt. Nem sok­kal később az amerikai televí­ziók reklámfilmet kezdtek su­gározni, amelyet egy republi­kánus, Marilyn O’Grady készí­tett. Arra biztatja az embere­ket, hogy bojkottálják Springs­teen munkáit. „Senkinek sem mondhatja meg, hogy kire sza­vazzon. Ha azt hiszi, hogy a több millió eladott lemeze fel­jogosítja erre, téved.” Nem vé­letlenül félnek Bush-ék a zené­szektől, mivel a zeneipar töme­geket képes mozgósítani. Ha a sztárok négy éve kicsit jobban aktivizálják magukat, ma más ülne a a Fehér Házban, hiszen Bush győzelme csupán néhány szavazaton múlott. Ha most is ő győz, kíváncsian várom, mi történik azzal sok-sok előadó­val, akik most idiótának neve­zik, és ellene kampányolnak. Nem ússzák meg következmé­nyek nélkül. Kampány és muzsika PUHA JÓZSEF Valami nincs rendben odaát. Már a zeneipar is mozgolódik. Az elmúlt évtizedekben nem volt jellemző az amerikai ze­nésztársadalomra, hogy véle­ményt nyilvánítson elnökük munkájáról. Most pedig sorra vallanak színt azok az előadók is, akikről korábban sejteni sem lehetett, hogy a demokra­tákkal vagy a republikánusok­kal szimpatizálnak-e. Tízből nyolcán John Kerry mellett te­szik le a voksukat. Koncertso­rozatok indultak támogatásá­ra, dalok születnek, melyekben a jelenlegi elnököt idiótának nevezik (például a Green Day új slágere, az American Idiot), sőt olykor még súlyosabb, nyomdafestéket nem tűrő jel­zőkkel illetik. Nemrég egy in­ternetes portál arról írt, hogy manapság minden harmadik zenész nyíltan hangoztatja vé­leményét a politikai helyzetről, és azt sem titkolja, hogy kire fog szavazni. Ezzel nincs sem­mi baj, mivel a szabad Ameri­kában mindenki „büntetlenül” elmondhatja véleményét, de vállalnia kell a következmé­nyeket is. És egy-egy elhamar­kodott kijelentésre rámehet az előadó karrierje. Egy éve, ami­kor még csak kevesen foglaltak állást, a hihetetlenül népszerű Dixie Chicks nevű, countryt játszó trió egyik tagja Bush-el-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom