Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-09 / 234. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 9. EBADTA Az év legnagyobb fogása MÉRYZSÓKA Azt mondják, a jó történethez kell egy gyerek meg egy kutya. Gyerekből van nekünk mindjárt három, csak kutyaügyben álltam a családdal évekig hadilábon. Tiltakoztam, érveltem, hogy miért is nem kell. A lakást rég kinőttük, már egy csendes kis akváriumnak se találnánk helyet, nemhogy holmi nyüzsgő ebnek! S merthogy nekem nem volt soha, nem éreztem hiányát ilyenféle bohóságnak. Ez ügyben rendíthetetlen voltam, s a témát rendszerint azzal zártam, jöhet a kutya, ha lesz családi házunk. Házunk ugyan még mindig nincsen, de amikor egy tavaszi délelőttön a kertünkben meglazították a talajt ötven formás tujám alatt, s a fákat teherautóra rakták és el is vitték, magam tettem könnyezve a meggondolatlan kijelentést, kutya kell a kertbe! Úgy csillantak fel a szemek körülöttem, hogy mire mérgem párologni kezdett, már nem lehetett visszaszívni könnyelmű kijelentésem. Tudták, mi a fájó pontom, sorolták is vastagon, mi mindennek kelhet még lába abban a kertben. Szóval, lássam csak be, bizony kell nekünk az a kutya. így esett meg, hogy végül rábólintottam. Már másnap megindult a kutyalexikonok és szakkönyvek áradata, s hetekig tartott, míg kutyalázban égő családom számba vette és végiglátogatta az ismerősök egész kutyatárát. Csak úgy röpködtek otthon a fajtanevek, szakkifejezések meg a különféle kutyaságok. Közben azért titokban reménykedtem, talán elmúlik ez az új mánia. De nem múlt, sőt egy nap autóba ültettek. Meglepetés, mondták. S egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott hempereg a lábam körül négy gyönyörűséges, gömbölyű szörmókocska. Egyik szebb, mint a másik, simogatni, szeretgetni való valamennyi. A kis fehér- galléros meg különösképpen, egy percig se volt kétséges, melyiket visszük. Na de hova? Hisz ez még kicsi kutya, a kertbe nemjnehet! Ismét győztek és meggyőztek. Elég neki egy nagy kartondoboz az erkélyen, nyugtattak, s különben se izguljak, nem lesz nekem vele semmi gondom. És én hittem nekik! Én balga! Ki hallott még ilyet, még hogy dobozban egy rotvajler?! Éppen két percig tűrtem a kutyanyüszítést, aztán szobatisztaság ide meg oda, önként engedtem át féltve gondozott balkonom teljes egészében. Elszoktam én már a babázós éjszakai virrasztástól, különben se volt benne áldott jó alvó gyermekeim mellett sok részem. Mondták ugyan, hogy sírni is fog egy-két éjszaka, hát nálunk ez kerek egy hónapig tartott. Semmihez sem hasonlítható a kutyavonyítás az éjszakai lakótelepi csendben! Ücsörögtünk mi éjfélkor a parkban, kerültük a várost hajnalban, szunyókáltunk az erkély kövén révedezve, s már éppen a végkimerültség határán jártunk, amikor megtörtént a csoda. Egy reggel mi korábban ébredtünk, mint a kutya. Ezek után magam sem értem, mi lehet az oka, hogy mégis a család kedvence lett Lédi, a kis buta. Na és a nappalok! Mind az összes felér egy mesével. A nevelést a kutyusnál se lehet elég korán kezdeni. Igazán változatos kultúrprogramokban részesítettük a nyáron, tarka fesztiválok, pecsenyeillatú falunapok, zajos rockkoncertek és vidám kirándulások. Meg persze séta, bármelyik napszakban. Vasárnaponként meg kutyaiskola. Ja és dolgozni is kellett néha, ezért aztán munkába is járt velünk a léha. Becsülettel takarítottam a sok kutyaszőrt, na meg az egyebeket. Aztán nálam is betelt a pohár. Bármennyire szeretünk is, most már irány a kert, kedves kutyuskánk! S mivel hogy ezután a kertben már a kedvenc ebnek is lába kelhet, csináltattunk neki egy biztonságos ketrecet. Korántsem ért még véget a kalandjaink sora, mert félesztendős még csak a kis kutya. Mi már tudjuk, Lédi nélkül unalmas az élet, viszszük is magunkkal, ahova csak lehet. A minap halászni volt a díszes társaság. Heten, mint a gonoszok. Halat vacsorázunk, ígérték, merthogy most biztos kifogják azt a bizonyos nagyot. Ki is fogták. A parton. A huszonöt kilós butus kutyust. Horgostul kapta be a ficánkoló kukacot. Ijedten rohant haza a pecázó banda, a daínil végén meg átfúrt nyelvvel és horoggal lihegett a kifogott kutya. S miközben a Dunán forgatták a hidat ide-oda, már a műtőasztalon feküdt az elaltatott kutya. Lédinek ma már kutya baja, csak a férjem kezén éktelenkedik a kutya fognyoma. A család kedvence lett Lédi, a kis butus kutyus (A szerző felvétele) csaladivilag@ujszo.com Otthon ülve utazás Két kontinens városa, Isztambul A Galata híd (A szerző felvételei) Amikor hajónk átringatja magát a Boszporusz hullámain, megilletődve szemléljük a tengerszoros két partján elterülő egyetlen olyan világvárost, melynek földjén két kontinens, nevezetesen Európa és Ázsia találkozik egymással. KOHÁN ISTVÁN Amikor pedig az Aranyszarv- öbölben lehorgonyzó hajónk fedélzetéről alkalmunk adódik kissé részletesebben is megismerkedni a város történelmi hangulatot idéző látképével, valamint páratlanul szép fekvésével, tudatosítjuk csak igazán, hogy Isztambul egyben a különböző kultúrák találkozóhelye is, ahol a bizánci, az arab, a szecessziós stílusban emelt műemlék- épületek, a hatalmas városfalak, a szultáni paloták, a fedett Nagybazár úgyszólván szervesen kiegészítik egymást. Igaz ugyan, hogy ma már a müezzin helyett hangszóró szólítja fel Allah imádatára az igazhitűeket, ez azonban éppoly természetesnek tűnik, mint a sugárutakon a száguldó gépkocsik tömege, vagy a két városrészt s egyben két kontinenst összekötő 1500 méter hosszú, 65 méter magas Boszpo- rusz-híd, melyet a város lakói a két földrész népeit összekötő kapocsnak tekintenek, valamint az állandóan zsúfolt Galata híd. Amikor viszont a kikötőből a dimbes-dombos utcácskákon városnézésre indulunk, bizony az elmondottak ellenére nem valami felemelő látvány tárul elénk. Sok esetben ugyanis nem gépkocsik, sőt nem is lovas vagy öszvérfogatok szállítják az árut rendeltetési helyére, hanem a csaknem földig görnyedt, idő előtt megöregedett emberek, s nem egy esetben asszonyok vagy fiúgyermekek roskadoznak a terhek súlya alatt, ami számunkra bizony egyszerűen érthetetlen és elképzelhetetlen. A kapualjakban, járdák mentén pedig vegyes életkorú és nemű szerencsétlenek nyújtják kezüket a járókelők felé, alamizsna reményében. Sajnos, hiába igyekszem elterelni a figyelmem e szomorú látványról, a benyomások végigkísérnek egész isztambuli tartózkodásom folyamán. Az i. e. 658-ban Byzantíon (Bizánc) néven alapított várost ugyanis később-Isztambulnak, majd pedig 330-ban, amikor Nagy Konstantin császár Rómából ide helyezte át székhelyét, Konsztantinapo- lisznak, azaz Konstantinápolynak keresztelték át. 1453-tól, amikor II. Mehmed szultán elfoglalta, egészen 1923-ig, vagyis a Török Köztársaság kikiáltásáig az Oszmán-török Birodalom fővárosa volt. A köztársaság első elnöke, a haladó szellemű és humanista Kemál Atatürk lett, akit honfitársai tiszteletük jeléül a Haza Atyjának neveztek el. Városnézésünk során első utunk a Hagia Szophia (Isteni bölcsesség) egykori székesegyházba vezet, mely 532-537 között, tehát 5 év rekordidő alatt épült fel, s egy évezreddel előzte meg a római Szt. Péter-bazilikát, csodálatos építészeti harmóniájával nemcsak a kortársakat nyűgözte le, a mai látogatót is bámulatba ejti. Jóllehet II. Mehmed szultán mecsetté alakította, az épület jellegén semmit sem változtatott. Hála és tisztelet Atatürk előrelátásának, 1935 óta mint múzeum tölti be hivatását. Betérve a Kék Mecsetbe viszont az a benyomásunk, mintha egy kék fényben úszó, földöntúli terembe értünk volna. Természetesen nem mulasztjuk el megcsodálni a szultánokról elnevezett Szulejman, Mehmed és Bajszid mecsetet sem, az arab építőművészet eme kiemelkedő alkotásait, valamint az egykor 100 000 néző befogadására alkalmas Hyppodromot (Lóversenypályát). A jelenleg Top Kapi Szeráj Múzeum néven ismert egykori palotasor viszont mérhetetlen értékű műkincseivel kápráztat el, melyeknek összértékéből minden egyes török család számára összkomfortos lakást lehetne építeni. Ugyancsak itt szemlélhettük meg Mohamed próféta köntösét, kardját, egy fogát, sőt egy ládikóban még a lábnyomát is. Ugyanakkor menten kijózanít a hírhedt Kalitkaterem látványa, ahol a hatalmukat féltő szultánok egykor legközelebbi hozzátartozóikat gyilkoltatták meg. A fedett Nagybazár felé haladva, amely 200 000 négyzetméternyi területen 3300 üzletével várja a vásárló közönséget, hirtelen egy cipő- tisztító fiúcska toppan elém, aki angol, lengyel, majd pedig meglepetésemre tört magyar nyelven ajánlatot tesz, hogy akár egy csomag cigarettáért is hajlandó cipőmet fényesre tisztítani, aminek nem tudok - a magyar szó hallatán - ellenállni. Ezek után a Nagybazárban már óvatosabb vagyok, s így komolyabb vásárlás nélkül hagyhatom el a város eme kedves színfoltját. A Hagia Szophia, templom az isteni bölcsesség tiszteletére Sok fiatal szeretne elhelyezkedni és saját kezébe venni sorsa irányítását Amit otthon látott születése óta FARKAS OTTÓ Csillogó szemű, csinos, törékeny lány ül velem szemben: szókimondó, gondolatait nem rejti véka alá, még a kényesebb témákban is pontosan és világosan fogalmaz. Fiatal, akár diáklány is lehetne, mindamellett magabiztos. Sorsa, élete nem alakult szürkén, sőt egy kicsit talán irigylésre méltóan, hiszen már mostanra sokat látott, rengeteget tapasztalt a világban, s ahogy mondja, képes önállóan megszervezni életét. Hogy ezen kívül mi érdekesség van ebben az egyébként ismeretlen falusi lányban, aki a szülei- mintájára minden körülmények között dolgozni akar? Az alábbiakból remélhetőleg az is kiderül. Induláshoz, pályakezdéshez megfelelő munkahelynek látszott az a barátnőit is foglalkoztató helyi kisüzem, amelyben becsületesen dolgozott. Reggel pontosan munkába állt, este sokszor túlórázott, de azt mondja, bért késve kapott, mert a vállalkozó fizetésképtelen volt. De dolgozott, mert odahaza szüleitől azt hallotta, hogy a munkát nem kell szégyellni, minden munkahelyet meg kell becsülni, az állások között manapság falun nem szabad válogatni... Édesapja és édesanyja mindig kétkezi munkával kereste a család fenntartásához szükséges pénzt - reggel és este odahaza a ház körül még legalább annyit dolgoztak, mint a munkahelyen. „Alig volt... pontosabban alig van szabad percük, sőt amikor felcseperedtem, engem is bevontak a munkába - mondja az újbásti Tóth Tímea. - Befejeztem az iskolát, azonnal munkába álltam. Itt helyben egyetlen lehetőségem volt, a varroda, és bár az iskolapadokban nem ilyen munkáról álmodoztam, gondolkodás nélkül elhelyezkedtem. Azt hiszem, a mai napig ott dolgoznék, ha egyik ismerősöm nem hívott volna fel azzal az ajánlattal, hogy az egyik neves magyar- országi előadóművész Görögországban élő nővére társalkodónőt keres.” Timi összepakolta holmiját, és Budapestre utazott. Egy éjszakát töltött a magyar fővárosban, másnap reggel az első géppel Görögországba repült. A család, ahová később elszegődött, Athén közelében lakott, alig egy kilométerre a tengerparttól. Timi görögül nem beszélt, de nem is volt rá szüksége, mert a Magyarországról származó idős hölgy nem felejtette el anyanyelvét, sőt a férje is tisztán beszél magyarul. Persze, ő az ott töltött napok, hetek, hónapok alatt nem csak a görög szokásokat tanulta meg, hanem egy kicsit a nyelvet is. „Csodálatos két évem volt Görögországban - folytatja Tímea. - Megismertem a görög szokásokat, a görög kultúrát... Emlékszem, amikor először láttam Athén nevezetességeit, a görög főváros magyar könyvesboltjában vettem egy útikalauzt, és rongyosra olvastam. Iskolában igazából soha nem érdekelt a régi görög kultúra, de a helyszín azonnal megváltoztatta bennem a művészetről addig alkotott értékrendet. Amíg nem jártam az Akropolisz lábánál, nem gondoltam volna, hogy egy romos épülettől valaha is meghatódom. A munkaadóm szállodájába már beköltöztek az amerikai biztonsági emberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy az olimpia kezdete előtt felmérjék a terepet, amikor úgy döntöttem, otthagyom Görögországot. Részben azért, mert leküzdhetetlen honvágyam támadt, másrészt, mert barátnőm révén, azt hiszem, találtam egy jövedelmezőbb munkahelyet.” Timi a beszélgetés után Budapestre utazott, ahol munkaszerződést írt alá egy autógyárral, és azóta már autórádiók összeszerelésén dolgozik egy csarnokban. Ez a lány csupán egy azok közül a fiatalok közül, akik szeretnék saját kezükbe venni sorsuk irányítását, és keresik az elhelyezkedési lehetőségket. Nem alapoznak a segélyre, mert arra a pénzre nem lehet alapozni. Érdemes rájuk odafigyelni, mert ilyenek is a mai fiatalok. Tóth Tímea (A szerző felvétele)
