Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-01 / 227. szám, péntek

17 UJ SZÓ 2004. OKTOBER 1. Gondolat - hirdetés Ázsiában három magyarnak van emléktáblája: Körösi Csorna Sándornak Darjeelingben, Sir Stein Aurélnak Kabulban és Lengyel Alfonznak Kínában Aki sírásóból lett régészeti ásatások vezetője Hollandia könnyen és szí­vesen befogadja a beván­dorlókat. Ezt a múltban a magyar emigráció két nemzedéke is tapasztal­hatta: az 1945, illetve az 1956 után kivándoroltaké. NAGY ILDIKÓ De ez az elv érvényesül mind a mai napig, állítják azok, akik 1989 után érkeztek Hollandiába, és úgy döntöttek, hogy ebben az országban próbálják álmaikat va­lóra váltani. A viszonylag nagy­számú hollandiai magyarság di­aszpórában él, de közel fél évszá­zada igényt tart legrangosabb ta­lálkozójára, a Tanulmányi Napok­ra. A hollandiai Mikes Kelemen Kör által szervezett rendezvényt 1959-ben hívta életre az emigráns magyarok szellemi igénye, mert „kint” élve is meg akarták őrizni a magukkal hozott szellemi értéke­ket. Illetve a Nyugat-Európában szerzett tudással kívánták azt gyarapítani. A hazatérés lehetet­len volt számukra, hiszen új hazá­juktól a régit vasfüggöny zárta el. Ezért a fiatal emigráns nemzedék a szellemi hazában tartotta meg magyarságát, a gyakorlatban va­lósítva meg az Illyés Gyula-i „haza a magasban” eszméjét. A szülőha­zától való elzártság tettekre ösz­tönözte ezeket az igényes fiatalo­kat: többségük a holland, francia, német és angol egyetemek végző­se lett, mára több komoly cím és kitüntetés viselője. Ezek a művelt emberek érezték igényét annak, hogy a szárszói konferenciák min­tájára évente egyszer összejöjje­nek valahol Hollandiában, és egy többnapos találkozón eszmét cse­réljenek egy-egy, számukra fontos kérdést illetően. A Tanulmányi Napokra a hetve­nes évek elejétől magyarországi vendégelőadókat is meghívtak: írókat, irodalomtudósokat és - ku­tatókat, művészeket és újságíró­kat. Ahogyan Tóth Miklós az idei rendezvény megnyitóján elmond­ta: azokat hívják és várják, akik „megfelelnek az egyetlen mércé­nek, az emberi tisztességnek.” Fel­sorolni képtelenség, a magyar nyelvterületről ki mindenki volt már vendége a Mikes Na­poknak - Szlovákiából pl. Tőzsér Árpád és Grendel Lajos az irodalom, Hushegyi Gábor a művé­szettörténet, e cikk szerző­je pedig a szlovákiai ma­gyar sajtó képviseletében. Tény, hogy valamennyi meghívott meg­tiszteltetésnek veheti a részvételt. Hiszen a szervezők a gondolatbeli lécet mindig nagyon magasra he­lyezték, és átbújni alatta nem volt ildomos. A színvonalat pedig olyan „nagy öregek” szabták meg, mint pl. a Londonban élő Czigány Lóránt, illetve a Párizsban élő Karátson Endre irodalomtörténé­szek, illetve az összehasonlító mű­vészetelmélet professzora, Kibédi Varga Áron - akit egyébként októ­berben Pozsonyban is üdvözölhe­tünk - és sokan mások. E három tollforgató nagyszerű, élő kultúr­történeti esszéjét az idei Tanulmá­nyi Napok során is élvezhettük. A 89-es közép-európai rend­szerváltás kataklizmatikus válto­zást hozott sok nyugati, magyar szervezet életében. Úgy érezték, elveszett létjogosultságuk, tagjaik körében identitászavar állt be, és ez néhány esetben az emigráns szervezet megszűnéséhez veze­tett - vázolja a 15 évvel ezelőtti helyzetet Farkas Flórián, a Mikes Kör jelenlegi fiatal elnöke. Mint mondja, akkor válaszút elé került ez a szervezet is, és ma már lát­szik, közgyűlése a kilencvenes évek elején helyesen döntött. Ki­mondták ugyanis, hogy a Mikes Kör megmarad, és Hollandiában működik a továbbiakban is. S mi­vel a diaszpórában élők esetében - tegyük hozzá: talán nem csak ott - minden az egyéneken múlik, a Mikesben megtörtént a sikeres nemzedékváltás, s ezzel együtt a szemléletváltás is: a továbbélést a helyzettel való lépéstartás váltot­ta fel. A Tanulmányi Napok téma- választása is mutatja, hogy ma már nem kizárólag a magyar iro­dalomra összpontosítanak. Sok­kal inkább a mai kor kihívásainak akarnak megfelelni. így volt két éve a Napok témája Közép-Euró- pa, tavaly az Új Atlantisz, kitekin­tés a jövőbe és onnan vissza a má­ba. Az idei előadások pedig a kul­túrák térhódítása köré épültek fel. Az emberiség ugyanis, akár tuda­tosítja, akár nem, a harmadik év­ezred küszöbét egy igen jelentős hatalmi, gazdasági és kulturális átrendeződés közepette lépte át. S ennek súlypontja fokozatosan Ázsiára helyeződik. Az önmagát fejlettnek tartó világ, vagyis Nyu- gat-Európa kénytelen belátni, hogy a kínai és az indiai civilizá­ció partnerévé, mi több, verseny­társává vált. Hiszen a több ezer éves filozófiával és vallással ren­delkező ázsiai népeknek az euró­paiakénál sokkal erősebb a kultu­rális értéktudatuk. Még ha az olyan, számunkra gyakran meg- és felfoghatatlan formában jele­nik is meg, mint pl. a 33 millió hindu istenség vagy a kínai konfu- cianizmus, amely többek között az ősök tiszteletére és a halál elfo­gadására tanít. Az 1956-ban Magyarországról emigrált fiatalok között minden bizonnyal akadt nem egy kaland­vágyó is, aki az óceánon túl pró­bált szerencsét. Közéjük tartozik a nyolcvanas éveiben járó, mégis csodálatos életkedvvel és energiá­val bíró Lengyel,Alfonz, aki egy kínai-amerikai kutatóintézet igazgatója - Sino-American Field School of Archeology -, s aki a ré­gészettel és a művészettörténettel Európának be kell látnia: a kínai és az indiai ci vili­záció versenytársává vált. jegyezte el magát egy életre. „1944-ben a Magyar Királyi Hon­véd Ludovika Akadémiáról egye­nesen Bácskába vezényeltek ben­nünket - mondja Lengyel Alfonz. - Útközben megsebesültem, egy határ közeli faluban ápoltak, itt találtak rám az amerikaiak. Átad­tak az oroszoknak, akik egy transzporttal azonnal elindítottak Szibériába. Menet közben kilök­tek a vonatból, így megmenekül­tem.” Egy kicsit a szerencse fiának mondhatja magát, nem? Nem tudom, lehetséges. 1948- ban ugyanis befejeztem a jogot és főelőadó lettem a Vallás és Közok­tatásügyi Minisztériumban. A mú­zeumok, levéltárak és tudomá­nyos intézetek tartoztak hozzám. S mivel falumúzeumokat is szer­veztem, azzal vádoltak meg, hogy a grófok vagyonát igyekszem megóvni visszatérésükig. Letar­tóztattak, klerikálisnak, horthystának kiáltottak ki, és 6 év­re bebörtönöztek. 1956. szeptem­ber 1-én szabadultam, és csatla­koztam a fiatal forradalmárokhoz. Október 23-a után barátaim fi­gyelmeztettek, hogy életveszély­ben vagyok, hiszen ludovikás tiszt voltam, Mindszentyvel dolgoztam a minisztériumban, csak börtönre számíthatok. Ilyet már megéltem, semmi kedven nem volt vissza­menni a börtönbe. Közel 36 éve­sen nekivágtam hát a nagyvilág­nak. Ennek első állomása a bécsi gyűjtőtábor volt, majd az amerikai nagykövetség. A magyarokat az Egyesült Államokban New Jersey­be vitték. Itt analfabétának nyilvá­nítottak, mert nem tudtam kitölte­ni az angol nyelvű kérdőívet. Ak­kor megfogadtam, hogy bebizo­nyítom: nemhogy analfabéta nem vagyok, hanem egyetemi végzett­séget szerzek ebben az országban. Ehhez állami segítséget kértem, de mivel már túlléptem a 36 éves korhatárt, nem kaptam meg az ösztöndíjat. Ennyi idős korában egy fel­nőtt férfi mihez kezdhetett az ötvenes évek Amerikájában? Én sírásó lettem, mert azt a munkát jól megfizették. A munka mellett tanulhattam is, és két év alatt a kaliforniai állami egyete­men megszereztem a diplomát - master degreet. De itt nem volt ré­gészet, holott engem igazán az ér­dekelt. Elhatároztam hát, hogy a párizsi Sorbonne-on tanulom ki ezt a szakmát. A pénzem épp a ha­jójegyre volt elegendő, de a bará­tok befogadtak. És a jósszerencséje ismét megsegítette, ugye? A szerencse a bátrak mellé áll, és én mindig vakmerő voltam. Pá­rizsban pl. azzal rukkoltam elő, hogy a külföldiek kaphatnának ösztöndíjat kutatásaikhoz. A sze­nátusban egyik ismerősöm felve­tette az ötletet, az illetékes testület jóváhagyta, s így az én tanulmá­nyaim 4 évre biztosítottak voltak. Közben kutattam, és 1964-ben a Sorbonne-on 43 évesen kitünte­téssel - summa cum laude - le­doktoráltam. Én voltam az első amerikai, akinek ez sikerült. Hová indult az első ásatásra? Jugoszláviát választottam úti célul, mert tudtam, hogy Sirmiumban - mai nevén Srebska Mitrovica, Szávaszentbenedek, Belgrád küzelében - kell keresni Nagy Konstantin palotáját és a ko­ra keresztény templomot. Itt volt ugyanis az első keresztény zsinat, bár ennek a dokumentumait a ju­goszláv kormány elkobozta, mert nem felelt meg az általa felállított ortodox ideológiának. Azért vala­mit csak sikerült találnunk. Ez­után több egyetemen tanítottam Párizsban, Heidelbergben és az Egyesült Államokban. Pl. Detroit- ban az én javaslatomra kaptak a művészettörténészek jogi képzést is, itt vezették be a műemlékvé­delmet mint új tantárgyat, ugyan­csak az én ajánlásom nyomán. Nyaranta, mint az UNESCO elő­készítő csoportjának a vezetője, a tuniszi Karthágóba vittem az egyetemistákat az ásatásokhoz. A 80-as évek elején jutott el hozzám a kérés, hogy Kínában is szeret­nék elkezdeni a régész- és muzeo­lógusképzést. A kulturális forra­dalom alatt ugyanis bezárták az összes múzeumot, leállították a régészeti kutatásokat, és a szak­embereket szélnek eresztették. Engem a kínai parlament egyik hölgytagja, dr. Xie Xide fizikus ke­Lengyel Alfonz (USA) régész, művészettörténész és Budavári Gábor resett fel azzal a kéréssel, hogy az általa vezetett sanghaji Eudan egyetemen alapítsam meg a régé­szeti kutatóintézetet. Ezt a felső- oktatási intézményt Kína Har- vardjaként tartják számon, így szívesen tettem eleget a kérésnek. Lehetőséget kaptam arra, hogy a miniszterelnöki hivatal­ban adjam elő tervemet, ugyanis ide tartozott a tu­rizmus, az ásatások, a mű­emlékvédelem és a múze­umok. de a föld felszínén is. Egy iskola építésekor pl. egy Kr. e. 50-ből származó, Han-dinasztia korabeli sírt találtunk. A 2,5 m mélyen lévő szoba falán az első égi térképre leltünk, csodálatosan jó állapot­ban volt a remekmű. Most többek között ennek tartósításán dolgo­Mi találtuk meg az első kínai császár kincses- kamráját is. Önnek megint szerencséje volt, hogy okos pártfogókra ta­lált, akik felismerték munkája jelentőségét, de hasznát is. így is mondhatjuk, de úgy is, hogy én voltam jól felkészült a vi­tára, elképzeléseim és terveim megindoklására. Ezért jártam si­kerrel. Megkaptuk a pénzt a törté­nészek átképzésére, és elkezdhet­tünk a terepen is dolgozni. Ez volt az igazi siker, mert külföldieket nem engedtek a kínaiak történel­mi emlékeik közelébe. Állítólag sok nagyon értékes régészeti lele­tet és muzeális tárgyat elvittek az országból, ezért rendkívüli mó­don őrzik a megmaradtakat. Ez érthető, hiszen felbecsülhetetlen értékű dolgaik vannak a földben, zunk. Mi találtuk meg az első kí­nai császár kincseskamráját is. Kí­nai szokás szerint a halott királyt követnie kellett minden katonájá­nak, vagyis az uralkodó halálát követően őket is megölték, hogy urukat tovább védjék. Konfucius, a nagy kínai filozófus ezt butaság­nak nevezte, és azt javasolta, hogy az élőket helyettesítsék agyagka­tonákkal. így jött létre a világhírű agyaghadsereg, előbb ember nagyságú figurákból, majd gazda­sági meggondolásból egyre kiseb­bekből. Mi 300 ilyen, 70-80 cm-es katonát találtunk Kr. e. 145-ből. Óriási palotába temették a kínai császárokat, feleségükkel, ágyasa­ikkal együtt. De tisztviselőik, egész udvartartásuk helyet kapott ebben a 8 km hosszú temetkezési templomban. S mivel ezt az egész komplexumot az általam vezetett csapat tárta fel, a 15 éves sikeres munka elismeréseképpen emlék­táblát kaptam a Jing Di múzeum belső falán. Ázsiában három ma­gyarnak van ilyen emléktáblája: Körösi Csorna Sándornak Dar­jeelingben, Sir Stein Aurélnak Ka­bulban és nekem, Lengyel Alfonz­nak Kínában. Erre talán joggal le­hetek büszke. Nem kevésbé arra, hogy a kínaiak bizalmukba fogad­tak, és 6 évnyi tanítás után kien­gedtek a terepre, féltve őrzött kin­cseik közé is. így 1993 óta kínai ré­gészcsoportokat tanítok a leletfel­tárásra, leletmentésre. Ebben nagy segítségemre van kínai fele­ségem, aki hallgatóm, majd asz- szisztensem volt, s akit 63 éves ko­romban vettem el. Azóta is boldog házasságban és teljes szakmai összhangban élünk. Erre legalább olyan büszke vagyok, mint szak­mai sikereimre. Mit is tehetne hozzá az elhang­zottakhoz a szerző? Talán csak annyit: hosszú, sikerekben gazdag életet kívánunk. És azt az óhajt, hogy szívesen meghajolnánk a Lengyel Alfonz által említett nagy magyarok emléktáblájának bár­melyike előtt. sms hirdetés Adjon fel hirdetést SMS útján az Új Szóba mindkét szlovákiai mobilszolgáltató ügyfelei számára érvényes A MENET IGAZÁN EGYSZERŰ, az SMS-t a következőképpen állítsa össze: INZ helyköz, a lap kódja: UJS helyköz és a hirdetés szövege. A szöveg a fenti kulcsszavakat és a helyközöket is beszámítva nem lehet hosszabb 160 betűhelynél. Például: INZ UJS Eladó olcsó terepkerékpár. Tel.: 090x 123 456. Az eképp megírt szöveget küldje a 6667-es (mindkét mobilszolgáltatónál érvényes) számra. Amennyiben helyesen járt el, SMS- ben visszajelzőnk Önnek. Ellenkező esetben visszaküldjük a hibás SMS-t, melyet kijavítva újra elküldhet. A hirdetés ára: 24,- Sk 48,- Sk 72,- Sk ha a betűhelyek száma a kulcsszavakat és a helyközöket is beszámítva nem haladja meg az 50-et ha a betűhelyek száma a kulcsszavakat és helyközöket is beszámítva 51-től 100-ig terjed ha a betűhelyek száma a kulcsszavakat és helyközöket is beszámítva 101-től 160-ig terjed A csütörtöktől a következő hét csütörtökéig helyesen feladott hirdetések a legközelebbi szerdai Új Szóban látnak napvilágot. A szerkesztőség jogot formál a közerkölcsöt sértő, illetve a reklámtörvénnyel ellentétben álló hirdetések visszatartására. Érvényes ez a jeligés, illetve a hirdető telefonszámát nem tartalmazó hirdetésekre is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom