Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-07 / 207. szám, kedd
/ ÍJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ VECSERNJE N0V0SZH Miért kellene a vajdasági magyaroknak nagyobb jogokat élvezniük, mint a szerbeknek Magyarországon? - teszi fel a kérdést a belgrádi napilap. Idézi Milica Pavlovot, a magyarországi szerb önkormányzat vezetőjét, aki szerint több szerb iskolát szeretnének, de nincs elegendő gyerek. A modern idők „fehér pestisének” nem tudtak ellenállni a megmaradt szerbek sem. „Nemzettársaink Magyarországon csak álmodhatnak olyan miniszterelnök-helyettesi székről, amilyet még nemrég birtokolt a szerb kormányban Kasza József’ - írja az újság.- Néhány éve elment szerencsét próbálni, és most mint korrumpálódott politikus tért haza. (Lubomír Kotrha rajza) \ lengyel nacionalisták ellen II. János Pál pápa védte meg a Nobel-díjas költő, Milosz emlékét Veszélyes kísértetek a múltból emeltek emlékművet, akik Hider oldalán harcoltak, azzal az indoklással, hogy mégiscsak az észt nemzetért és a bolsevizmus ellenében hoztak áldozatot. Néhány napja pedig a horvátoknál volt kénytelen Stipe Mesic elnök tiltakozni, mivel annak a Mile Budáknak állítottak emléktáblát, akit 1945-ben háborús bűnösként végeztek ki; a faji törvények megfogalmazója - az ideológia mellett - meg is szervezte a fasiszta horvát államban a szer- bek, a zsidók és a cigányok tömeges kiirtását. És ehhez a Budak- ügyhöz tartozik, hogy több mint száz horvát értelmiségi - a köztársasági elnökkel szemben - védelmébe vette azokat, akik az emléktáblát felállították, mert - úgymond - Ante Pavelic, a „poglavnik” és minisztere, Budák a „bolsevista” Titóval szemben a horvát nemzetet védte. Ezek nem új jelenségek: a néhai Tudjman ugyanúgy hallgatólagosan tudomásul vette a nemzeti hősnek kikiáltott Pavelicet, mint ahogyan Ján Carnogursky Tisót és bábállamát. És milyen szomorú, hogy Lengyelországban, a náci megszállás megannyi szenvedése után, ez a kirekesztő indu- latú nacionalizmus feltámadhat. És botrányt provokálhat éppen a XX. század világ- és lengyel irodalmának egyik legnagyobb költője, a Nobel-díjjal is koszorúzott Czeslaw Milosz temetése körül. Az ultraradikális nézeteiről elhíresült lap, a Nasz Dzi- ennik szükségesnek tartotta tiltakozni ama szándék ellen, hogy a 93 éves korában elhunyt Miioszt a krakkói pálos rendi kolostor kriptájába helyezzék örök nyugalomra: a lengyel Pantheonba, ahol a lengyel kultúra más nagyságai alusszák örök álmukat. Részint azért, mert Milosz 1946 és 1950 között a varsói kommunista kormány diplomatája volt, részint azért, mert nem volt hívő katolikus, részint pedig azért, mert litván földön látta meg a napvilágot, ezért litvánnak is tartotta magát. Ugyanilyen alapon persze a klasszikus Adam Mickiewicz ugyancsak kitagadható a nemzetből, hiszen ő szintén litvániainak vallotta magát. Persze Milosz lengyelül írt, és a litván szülőföld emléke olyasmi volt esszéiben, mint amikor egy magyar vagy román író erdélyinek vallja magát. „Lehet-e lengyel, aki litván?” - tette fel a hangzatos, hamiskodó, szándékosan hamisító kérdést a katolikus türelmetlenség. A választ II. János Pál pápa adta meg, akinek Milosz érdemeit méltató búcsúlevelét a gyászszertatást végző krakkói érsek, Franciszek Macharski bíboros olvasta fel a koporsónál. Illendő azonban a saját portánk előtt is söpörgetni, mert - sajnos - van mit. Tisztelt kollégám, Tóth Mihály ezeken a hasábokon rendszeresen és helyesen bírálja azokat a kísérleteket, amelyek - ugyancsak nacionalista indíttatással - arra irányulnak, hogy az Egyesült Magyar Párt egykori elnökét, a fasisztává züllött deportáló és háborús bűnösként elítélt belügyminisztert, Jaross Andort rehabilitálják. És nem Jaross az egyedüli, akinek bűnös múltját egyesek a feledés homályába borítanák. Gondoljunk csak arra’ a kultuszra, amely néhány éve gróf Wass Albert körül kialakult. Irodalomértő nem gondolhatja komolyan, hogy az erdélyi szellemiséget a legmagasabb szinIllendő a saját portánk előtt is söpörgetni, mert *- sajnos - van mit. TALLÓZÓ „Abban a demokráciában, amely a szellem magasabb rendű életét nem tiszteli és nem ennek befolyása alatt áll, szabadon garázdálkodik a demagógia, a nemzeti élet színvonala a tudatlanok és műveletlenek színvonalára süllyed...” - az idézet Thomas Mann 1938 tavaszán tartott előadásából való. E. FEHÉR PÁL A hitleráj által emigrációba hajszolt német író „korparancsa” - hogy Fábry Zoltán pontos meghatározásával éljek - természetesen a fasiszta veszedelem, a közelgő világháború fenyegetettségét átélve született, mégsem állítható, hogy akár annyi évtized múltán, pusztán történelmi dokumentumnak minősíthetnénk. Érvényes napjainkban is, mert ugyan ki állíthatná, hogy a demokráciák európai világában a demagógia, a nemzeti önzés, kivált Európa „köztes területén”, azaz a volt szovjet érdekszférában, de akár az erős demokráciáknak tekintett országokban ne jelentkezne. Elegendő az olasz újfasisztákra hivatkozni, akik Mussolinit istenítik, és Berlusconi jóvoltából éppen nincsenek hátrányos helyzetben; ismerjük Jörg Haider nézeteit, amelyeket feltehetőleg Wolfgang Schüssel kancellár sem kedvel, ám a hatalom megtartása érdekében eltűri; és a közelmúlt friss eseménye, hogy Hitler egykori helyettesének, Rudolf Hessnek a náci érzelmű tüntetők rehabilitálást követelnek. És hát Tallinnban - a kormány és a köztársasági elnök tiltakozása dacára - azoknak az észt katonáknak (főleg SS-eknek) OROSZ SAJTÓ Több orosz lap tegnap felvetette a hatalom felelősségét a beszla- ni tragédia után. A Moszkovszkij Komszomolec szemére vetette a hatóságoknak, hogy a „hazugságok szakadatlan folyamával” traktálták az oroszokat az utóbbi két hét, közel félezer halálos áldozattal járó terrorakcióiról. „Ötvennégy órai hazudozás a gyermekek halálával végződött” - írta a Russzkij Kurjer, nem zárva ki, hogy az iskola ostromát nem a terroristák provokálták ki, hanem a belügyi erők. A Nyezaviszimaja Gazeta szerint az orosz nép annyira megosztott, az embereket annyira elidegenítették egymástól, hogy nem lehet nemzetnek nevezni. Az egyszerű polgárok és a mindenható hatalom közötti szakadékot feneketlenné tette, hogy a hatóságok még annak sem látták szükségét, hogy a túszok rokonainak beszámoljanak. A Kommerszant szerint a hatóságok azért emlegetik az iskolafoglaló kommandó nemzetközi jellegét és esetleges al-Kaida-kötődését, hogy úgy állítsák be, mintha a gyerekek nem a Csecsenföldön tíz éve folytatott háború miatt haltak volna meg, hanem a nemzetközi terrorizmus Oroszország elleni támadása miatt. A Nyezaviszimaja Gazetában Vlagyimir Rizskov független képviselő felvetette Vlagyimir Putyin elnök politikai felelősségét is (a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője és a belügyminiszter mellett). „Az elnök óriási, személyes hatalmat kapott: a parlament, a pártok, a tömegtájékoztató eszközök másod-, harmad-, negyedrangú szerepre kényszerültek, függetlenségüket ten nem Tamási Áron, gróf Bánffy Miklós, Salamon Ernő, Reményűt Sándor vagy éppen - az élők körül - Sütő András képviseli. Róluk azonban mintha elfeledkeznének azok, akik a nemzet nevében oly hangosan követelik a szélsőséges politikai nézeteket képviselő Wass rehabilitálását. És ne érezzem halottgyalázás- nak, amikor egy szlovák író, Ladis- lav f azky úgy emlékezik Alexander Dubcekre, hogy Jozef Tiso társaságában „a szlovák nemzet mártírjai” közé sorolja? Ráadásul egy olyan nemzetközi konferencián, amelyet Dubcek emlékének megörökítésére tartottak... Tiso kiszolgáltatta az országot a náciknak, még fizetett is a németeknek a deportált szlovák zsidókért, katolikus papként - a Vatikán határozott figyelmeztetése ellenére - az embertelenség képviselője volt. Dubcek fegyverrel a kézben harcolt Tiso uralma ellen, bátyját Tiso pribékjei ölték meg, baloldali volt, kommunista, majd szociáldemokrata és nem utolsósorban „az emberarcú szocializmus” világszerte elismert harcosa. Azonos táborba állíthatók azon az alapon, hogy mindketten szlovákok voltak? Ezek a jelenségek valóban a demagógia szabad garázdálkodásaként minősítendők - abban az értelemben, ahogyan erről Thomas Mann írt -, és visszaélve a nemzeti érzésekkel a nacionalizmust szítják. A demagógia nem tűri a minőséget. A nacionalizmus és a demagógia pedig édestestvérek. Ma már senki nem gondolhatja, hogy a kommunizmus kísérteié járja be Európát, ahogy több mint másfél évszázada történt. Most a fasizmus árnyai kísértenek, hogy visszarántsák földrészünket a demokrácia épülő világából abba a múltba, amely majdnem végzete lett Európának. gyakorlatilag felszámolták. Arra kapott megbízást, hogy teremtsen rendet az országban és szavatolja az emberek biztonságát. Ma látjuk, hogy ezt a szerződést megszegték” - írta a liberális Rizskov. A Moszkovszkij Komszomolec egy másik írása szerint egy demokratikus országban milliók vonulnának az utcára, és nyomban lemondatnák az ilyen hatalmat. A liberális Novaja Gazeta még tovább ment. Úgy véli, a kormányon lévők és a terroristák feladata közös: félelmet kialakítani a polgárokban. KOMMENTÁR Megegyeznek? KOCUR LÁSZLÓ Ma kezdi meg harmincegyedik ülését a parlament. így a képviselők számára is véget ért a szünet, bár ők augusztusban már belátogattak munkahelyükre, de a 24-én megtartott ülés inkább formális volt. Az ősz nem ígér könnyű napokat a kisebbségbe szorult koalíciónak. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter reformjának sikere legalábbis kétségesnek tűnik. Az csaknem biztosra vehető, hogy a reform eredeti formájában nem fog megvalósulni, ugyanis még a koalíciós partnerek sem értenek vele egyet minden vonatkozásában, az ellenzékről nem is beszélve. A kormány- koalíciónak jelenleg hatvannyolc képviselője van, a - nem csak most - hiányzó többséget pedig valahonnan elő kéne teremteni. A százötven tagú parlamentben most éppen huszonkét független ül. Ám a mi függetlenjeink nem „igazi” független képviselőként, hanem valamelyik párt képviseletében kerültek a törvényhozásba, később „váltak” függetlenné. A jelenlegi huszonkettőből kettő a kommunista párttól, tíz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomtól, hét a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniótól, három az Új Polgári Szövetségtől „függetlenedett”. Tavaly nyáron, mikor az akkori gazdasági miniszter, Robert Nemcsics és államtitkára, Branislav Opatemy leváltása körüli színjáték folyt, Bugár Béla bizakodásának adott hangot. Ha a két politikus kilépne az Új Polgári Szövetségből, és független képviselővé válna, attól még támogathatják a kormánykoalíciót, mondta akkor. Ám a- hogy nőtt a függetlenek száma, úgy értékelődött fel az egykor párthoz kötődő, utóbb mégis függetlennek álló képviselők (szavazatainak) értéke. A súlyát vesztett kormány feje pedig minden alkalmat megragadott, hogy a függetlenek támogatását magáénak tudja. Az egyik napilapnak adott intetjújában Mikulás Dzu- rinda - miután elmondta mára már szállóigeszerűvé lett mondatait az út- és víztisztító-építésekről - mintegy ténykedését legitimálandó hozzáfűzte: „A honatya által képviselt régió érdekeit előtérbe helyezni legitim dolog, így az én beszélgetéseim is legitimek az egyes képviselőkkel.” A tárgyalások jelenleg is folynak. A kormány és az ellenzék egyaránt azt szeretné, ha az SDKÚ és a függetlenek között létrejövő egyezség nyilvános volna. Robert Fi- co a kamerák előtt magabiztosan mosolyogva meg is előlegezte: biztosan meg fognak egyezni. Ha a mérce Jozef Bánás, akkor kétségkívül meg fognak. A liberálisból rövid „függetlenkedés” után kereszténnyé váló honatya, miután belépett az SDKÚ-ba, azt mondta: „Ez egy logikus döntés volt. Ha az ember a politikában akar maradni, nem lehet pártonkívüli.” Hát ez az! A parlamenti képviselők közt vannak néhányan, akiknek meg sem fordult a fejében, hogy a politikán kívül mással is foglalkozhatnának. A kívülállók - vagy ha úgy tetszik: a választók - nagy része nem tudja, hogy politikusnak lenni könnyű kenyérkereseti forrás-e, de az ilyesfajta nyilatkozatok azt sugallják, hogy bizony az, és kár lenne a pikszisből kikerülni. Valószínűleg ezért fog tudni megegyezni a kormányfő a függetlenekkel, félő azonban, hogy ez a fajta mindenáron megegyezésre törekvés érezteti majd hatását a következő választások alkalmával. Valaki® nem fog(nak) a politikai életben maradni. JEGYZET Vasfegyelem és büntetés BUCHLOVICS PÉTER Május óta büszkén vallhatjuk magunkat uniós tagállamnak, az utóbbi időben tán épp ezért is születnek olyan törvénymódosítójavaslatok, amelyek felvilágosult, korszerű, stabil demokrácia jogrendjét tükrözik. Ilyen volt a KDH válásszabályozó ötlete, legutóbb pedig az igazságügyi tárca mutatta be a drogfogyasztást és -kereskedelmet érintő módosító javaslatait. A Szabad Választás polgári társulás annyira el van ragadtatva a pompás szabályozástól, hogy még e hónapban országos tüntetést és felvilágosító kampányt szervez, figyelmeztetésképpen. Ugandában érzem magam, ha olyasmit olvasok, hogy az új törvény nem tesz majd lényeges különbséget heroint terítő drogdíler vagy alkalmilag mariskázó középiskolás között, netán azt, hogy két új paragrafus alapján négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre lesz ítélhető mindenki, akinél bármilyen kis mennyiségű, akár könnyű drogot találnak. Nem vitatom: a drogozás káros, ön- és köz- veszélyes. Családi tragédiáknak, erőszakos bűncselekményeknek is gyakori motivációja lehet. Csakhogy a rendszeres drogfogyasztás már maga is egy állapot, szenvedélybetegség, függőség, tehát valaminek a következménye. Gyanítom: a kábítószer minden esetben pótszer és menekülés, ám egy idő után zsarnokká válik, s azt sem zárom ki: a drogfüggő egy bizonyos ponton túl már mindenre képes, hogy kielégítse szenvedélyét. Na de, uraim, önök nem hallottak még olyanról, hogy megelőzés, felvilágosítás, terápia, rendszeres orvosi ellenőrzés? Ez a legkönnyebb, s legalibistább megoldás: szigor, vasfegyelem, drákói büntetés. Csak egyről feledkeznek el: a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Félek, ezzel csak azt érik el, hogy a hétpróbás drogkereskedők és terjesztők még csábosabban tüntethetik majd fel portékájukat, s még inkább bekeresnek majd rajta. Amellett, hogy akár egy kamaszt is be lehet majd kasztlizni, egy spangli miatt is, a nehézfiúkra vonatkozó paragrafusok alapján, egy életre a hulladékba dobhatunk, megbélyegezhetünk szinte még gyerekembereket. Jó kis törvényjavaslat.
