Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-07 / 207. szám, kedd

8 Kultúra UJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER Elhunyt Szerencsi Éva Budapest. Meghalt Szerencsi Éva színművész. 1974-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Előbb a budapesti József At­tila Színházban, majd a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1989-től a Budapesti Kamaraszínház, majd 2001-től a Ruttkai Éva Színház tagja. Itt kezdte első önálló rendezését, mely befejezetlen maradt. Az 52 éves művésznő számos színházi darabban és filmben játszott, legismertebb filmes alakítása az Abigél Ginája. (MR) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Bohémélet 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Garfield (am.) 16.30 Arthur király (am.-ír) 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Szex és Lucia (sp.) 20 MLADOST: Férfifu­tam (cseh) 18 Olasz nyelv kezdőknek (dán) 20 MÚZEUM: A passió- (am.-ol.) 19.30 TATRA: Kill Bill 2 (am.) 18, 20.30 AUPARK - PALACE: Én, a robot (amerikai) 13.50, 14.50, 15.30, 16.10, 17.10, 18.30, 19.30, 20.20, 20.50, 21.50 Dirty Dancing 2 (am.) 14.20, 16.20, 18.20, 20.40 Kill Bill 2 (am.) 13, 14, 16, 17, 19, 20 Shrek 2 (am.) 14.40, 16.40, 19.10 Pofa be! (fr.) 21.20 A sötétség krónikája (am.) 14.30,16.50,19.20, 21.40 Arthur király (am.-ír) 14.50,17.40, 20.30 Pókember 2 (amerikai) 17.50 Kill Bill 1 (am.) 17.30 Időzavar­ban (am.) -15.20, 19.40, 21.50 Garfield (am.) 14, 15.50, 18, 19.50, 21.30 Jószomszédi iszony (am.) 14.10,16.30,18.40,21.10 KASSA TATRA: Dirty Dancing 2 (am.) 16, 18, 20 CAPITOL: Kill Bill 2 (am.) 16,18, 20 ÚSMEV: Én, a robot (am.) 16,18.15, 20.30 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Holtak hajnala (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Nem bánok semmit (cseh) 19 LÉVA - JUNIOR: Férfi­futam (cseh) 16.30,19 győr PLAZA: Arthur király (am.-ír) 15.15,17.45, 20.15 Bajos csajok (am.) 17.45,19.45 Dühöngés (fr.) 17.15,19.30 Én és a hercegem (am.-cseh) 14 Függőség (am.-ném.) 16.15,18.15 Garfield (am.) 16,18,20 Hirte­len 30 (am.) 17.30 A Macskanő (am.) 16.15,18.15,20.15 Pókember 2 (am.) 18,20.30 Shrek 2 (am.) 15.45 A sötétség krónikája (am.) 17.45, 20 Szex, csajok, Ibiza (ném.) 16.30,18.30,20.30 Trója (am.) 19.30 Alternatív színházak nemzetközi fesztiválja Újra Tempus Art Régi bakelitlemezeket és kottákat gyűjtenek, azok alapján hangszerelik újra az ősi melódiákat Pesti klezmer Kassán (A szerző felvételt ELŐZETES Rozsnyó. Csütörtökön kezdődik az alternatív színházak nemzetközi fesztiválja, a Tempus Art második évfolyama. A helyi Actores színház és a budapesti Napszínház közös szervezésében zajló seregszemlét egy rendhagyó előadás nyitja meg: Shakespeare Macbeth című drámá­ját négynyelvű előadásban, szlovák, cseh, észt és magyar színészek köz­reműködésével láthatja a közönség, Csontos Róbert rendezésében. Szlovákiában ez lesz az első ilyen jellegű „nemzetközi bemutató”. A fesztivál versenyprogramjában ti­zenhat társulat mutatkozik be, Dá­niából, Franciaországból, Szlovéni­ából, Ausztriából, Lengyelország­ból, Magyarországról, Csehország­ból és természetesen Szlovákiából. Az öttagú nemzetközi zsűri a feszti­vál legjobb produkciójáért, a leg­jobb rendezésért, a legjobb férfi és női alakításért ítél oda díjat, ezen­kívül kiosztják a közönség díját is. Ezúttal sem hiányoznak majd a kí­sérőprogramok, mint például az egyes produkciókhoz kötődő be­szélgetések, különböző szakmai előadások, kiállítások, koncertek. Akinek mindez nem elég, az mozi­ba is mehet. A Tempuskino, azaz a fesztiválmozi Andrzej Wajda, Tengiz Abuladze és Wim Wenders egy-egy alkotását vetíti. Lesz tehát miből válogatnia a remélhetőleg nagy számú közönségnek. A nem­zetközi seregszemle szeptember 15-ig tart Rozsnyón, ám ezzel nem fejeződik be: szeptember 17. és 19. között a budapesti Thália Színház­ban folytatódik a Tempus Art, a második, budapesti része azonban már nem verseny jellegű lesz. (e) Tudták önök, hogy a Dzsin- gisz Kán című diszkósláger egy ortodox zsidó dallam lekoppintása? És Tarantino Ponyvaregényének kezdő­zenéjéről gondolták volna, hogy nem kaliforniai szörf­rockról, hanem jiddis meló­diáról van szó? Ugye, nem? Tegnapelőttig én sem. JUHÁSZ KATALIN A klezmer kitűnő „propagálója” a zsidó kultúrának. Magával raga­dó dallamok, meglepő ritmikai megoldások, elementáris energia. Eredetileg kelet-európai zsidó la­kodalmakon játszott tánczenéről van szó, a második világháború idején az Egyesült Államokba emigrált zsidók viszont merészen belekeverték az amerikai népzenei (jazz, blues) elemeket, így a klez­mer megújulva került vissza Euró­pába. Nálunk természetesen a rendszerváltásig kellett várni arra, hogy a világzene (World Music) részeként szélesebb körben is­mertté váljon. A kontinens 1996 óta, hazánk pedig 2001 óta ünnepli szeptember 5-én az Európai Zsidó Kultúra Nap­ját, elsősorban a nem zsidó többség tájékoztatásának, és a tévhitek el­oszlatásának céljából. Idén öt szlo­vákiai városban, Pozsonyban, Ko­máromban, Zsolnán, Nagyszom­batban, Eperjesen, illetve Kassán nyitották meg a zsidó emlékhelye­ket, imahelyeket és koncertterme­ket az ismerkedni kívánók előtt. Mi a kassai Művészetek Házában jár­tunk, amely épületről ma már ke­vesen tudják, hogy egykor zsinagó­gaként működött. Kassán a legutóbbi népszámlá­lás során alig ötszázan vallották magukat zsidó nemzetiségűnek, főleg idős emberek. A keresztény nyilvánosság viszont egyre élén­kebben érdeklődik e titokzatosnak tűnő vallás iránt. Mi sem bizonyít­ja ezt jobban, mint a vasárnap dél­előtti találkozó, amelyen Joshua Steiner kassai rabbi válaszolt a nem zsidó érdeklődők kérdéseire. INTERJÚ Kassai előadásában ön nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a zsidóság kultúrája ha­zánkban már sosem fog úgy virá­gozni, mint a huszadik század elején. Ez pesszimizmus vagy re­alizmus az ön részéről? Nem tartom pesszimistának ma­gamat, sőt amikor a zsidó kultúra élesztgetéséről beszélek, optimis­tán szoktam fogalmazni, mert nagy dolognak tartom, hogy a holo­kauszt után egyáltalán fennmarad­tak tárgyi emlékek, foglalkoznak egyesek zsidó zenével, irodalom­mal, lapkiadással. Ez a tevékenység kedves és dicséretes, de nincs már az itteni zsidóságban erő, nincse­nek emberek, akikre alapozni le­hetne, akik számára ez a kultúra azt jelentené, amit nagyszüleiknek jelentett. Talán elég, ha annyit mondok, hogy a harmincas évek­ben jó néhány szlovákiai városban ötven százalékos volt a zsidóság aránya. Rabbiképző iskola műkö­dött, élénk hitélet zajlott, a zsina­gógák országszerte működtek. Ez mindörökre a múlté, ezért realistá­A mintegy 150 érdeklődő az ima­helyen gyűlt össze, a kassai zsina­góga ugyanis majdhogynem össze­dől, felújítására nincs pénz, a szomszédságában működő zsidó iskola pedig diákhiányból kifolyó­lag megszűnt. A zsidó nők országos egyesülete, az Ester viszont működik. Vasár­nap délutánra például meghívták Kassára a budapesti Pannónia Klezmer Bandet, talán azért, mert jól tudják mindazt, amit a klez- mernek a mit sem sejtő laikusra gyakorolt hatásáról a bevezetőben leírtam. A hét éve alakult zenekar sajátossága, hogy három hegedűst szerepeltetnek, akik remekül „alá­dolgoznak” a fő szólista klarinétos­nak. Amit Fehérvári Gábor művel a hangszerével, az pestiesen szólva „nem semmi”. A virtuozitás mellett az improvizációs hajlam és a hu­mor sem hiányzik játékából. Egyébként a Pannónia Klezmer Band minden tagja klasszikus ze­nei tanulmányokat folytatott, és a felnőtteknek szóló fellépések, tánc­házak mellett gyerekek részére is tartanak „tanító-nevelő” koncerte­ket, saját klubjuk van, régi bakelit- lemezeket és kottákat gyűjtenek, azok alapján hangszerelik újra az ősi melódiákat. Ilyen ősi melódia a nak kell lennünk a jövővel kapcso­latban. Hányán vallották magukat zsi­dó nemzetiségűnek a legutóbbi népszámlálás során? Egész Szlovákiában összesen 2310-en. Becslésünk szerint mint­egy háromezren lehetnek, sokan nem is tudatosítják származásukat. A zsidó hitközség tagjainak többsé­ge idős ember, akik túlélték a holokausztot, megtörtén tértek ha­za, és a nulláról kellett kezdeniük. Ők már nem voltak képesek közös­séget formálni, az ő gyerekeik pe­dig csak nagy ünnepekkor gyako­rolták hitüket, talán nem is meg­győződésből, csupán szokásból. A mai fiataloknak már keveset jelent ez a kultúra, pedig a tradíciók élet­ben tartása és továbbadása az ő fel­adatuk lenne. Elképzelhető, hogy ötven vagy száz év múlva úgy tekintenek majd a közép-európai zsidó kul­túrára, mint egy egzotikus, egy­kor virágzó, majd fokozatosan elhaló tradícióra? Sajnos igen. Annak ellenére, már említett NSZK diszkósláger, a Dzsingisz Kán is. „Néhány éve talál­koztam Mándoki Lászlóval, és megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy mit énekel. Fogalma sem volt róla, hogy ez egy jiddis dal. Sok holly­woodi filmben is felbukkannak or­todox zsidó dallomok, mert sok emigráns zsidó zeneszerző dolgo­zott a filmiparban” - mondta Zsá- kai Ferenc Gyula, a zenekar vezető­je. A hangulatteremtés egyébként Kassán is jelesre sikerült, pedig „ülős” koncerten csak diszkrét fej- és lábmozgás lehetséges. A buda­pesti zenészek ennél sokkal bizar- rabb helyszíneken is játszottak már, Németországban például evangélikus templomokban per­dültek táncra a nézők, az idei Szi­get Fesztiválon pedig hatszáz em­ber döngette a táncház-sátor desz­káit, a szervezők legnagyobb ije­delmére. A koncert előtt a pozsonyi Zsidó Múzeum igazgatója, Pavol Mest’an mutatta be az általa vezetett intéz­ményt. Elmondta, hogy a Zsidó Múzeum a várostól (komoly össze­gért) bérelt épületben működik, és évi 4,6 millió koronából kénytelen gazdálkodni. Ez az összeg alig ele­gendő a világításra, fűtésre és az al­kalmazottak fizetésére. Ennek fé­hogy ma már szabadon gyakorol­hatjuk hitünket, kóser módon táp­lálkozhatunk, könyveket adhatunk ki, nem hozhatjuk vissza azt, ami elmúlt. Ez egyrészt anyagi kérdés, ám ami a lényeg: nem hozhatjuk vissza az embereket, azokat, akik odavesztek a koncentrációs tábo­rokban. Ebben az országban már nem fognak új zsinagógákat építe­ni, mert, sajnos, nincs kinek. A régi­ek felújítására sincs pénz, ahol mégis akad, ott galériát, koncert­termet vagy más kulturális intéz­ményt nyitnak. Már az is nagy do­log, ha megmarad az egykori zsina­góga lelke, ha az oda járók tudni fogják, mire szolgált egykor az épü­let, és miért nem szolgál többé ar­ra. Hogy létezett egykor egy kultú­ra, amely aktívan hatott más kultú­rákra, és maga is táplálkozott a kör­nyező kultúrákból. Szeptember 9-e a Szlovák Holokauszt Emléknapja. Ön többször nyilatkozta, hogy ha­zánkban sokan igyekeznek meg­hamisítani a tényeket és defor­málni mindazt, ami megtörtént. Ezért van szükség arra, hogy a nyében óriási eredménynek tekin hető, hogy míg megalakulásukkc 1993-ban a kiállított tárgyak S százalékát kölcsönözniük kellet ma már csupán nyolc darab ke csőn tárgyuk van. Könyvkiadót alapítottak, 1993 óta 67 kötetet a< tak ki, köztük a holokauszt túlélő nek emlékiratait, a zsidó valláss. foglalkozó tudományos műveke valamint szépirodalmat. Jelenleg szlovákiai zsidó hitközségek énei] lopédiáján dolgoznak. Szeptember 9-én országszerte holokauszt áldozataira emlékt zünk. 1941-ben ezen a napon f< gadta el Szlovákia az úgyneveze Zsidó kódexet, amely 280 zsidóé lenes törvényt tartalmazott. „T; nulságos olvasmány, mert kideri belőle, hogy az akkori jogászok m csoda körmönfont jogi nyelven f< galmazták meg az emberek ezre nek sorsát eldöntő cikkelyeket” mondta Mesfan. Marta Győriová, az Ester egyesi let országos elnöknője azt tartja vasárnapi kassai rendezvény legn; gyobb hozadékának, hogy a zsid származású résztvevők őseik kulit rális hagyományaival kerülhette kapcsolatba, a nem zsidók pedi ízelítőt kaptak egy gazdag, lebilir cselően érdekes kultúrából. túlélők visszaemlékezései megje lenhessenek nyomtatott formábar hogy dokumentumfilmek készülje nek velük, hogy a száraz ténye mellett az „emberi nézőpont” i fennmaradjon. A Zsidó Múzeum Szlovák Televízióval közösen tizer kilenc dokumentumfilmet forgt tott Izraelben letelepedett túlélői kel. Több ilyen filmre sajnos nine pénz. Pedig ezek felbecsülhetetle: értékű tekercsek. Már most so olyan történész van, akik megkéi dőjelezik a holokausztot, eltúlzott nak tartják a számadatokat. Mi va gyünk az utolsó nemzedék, aki még hiteles forrásokból dokumer tálhatjuk az eseményeket, (juk) (Judita Cermáková felvétele Három héttel meghosszabbították a Lőcsei Pál mester legértékesebb munkáinak másolataiból a pozsonyi várban rendezett kiállítást. Egyebek között Lőcsei Pálnak köszönhető a világ legmagasabb góti­kus oltára. A pozsonyi kiállítás szeptember 21-éig tekinthető meg. Képünkön Az utolsó vacsora című műve. (Képarchívum) Beszélgetés Pavol Mest’annal, a pozsonyi Zsidó Múzeum igazgatójával „Már nem fognak új zsinagógákat építeni”

Next

/
Oldalképek
Tartalom