Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-07 / 207. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 1 A megnyitóra eljött Eduard Kojnok megyéspüspök és Vladimír Filo püspökhelyettes is (Szabó Ottó felvétele) Ritkán láthatunk errefelé ilyen érdekes és értékes kiállítást Hétszáz év története Agyhártyagyulladással került kórházba három gyerek Még vizsgálják az eseteket RENDŐRSÉGI NAPLÓ Felakasztotta magát Unglovasd (Konus). Vasárnap megtalálták annak a hatvanhárom éves férfinak a holttestét, aki a szobránci járásbeli faluból tűnt el. A férfit szeptember harmadikén látták utoljára, azóta rendőrök és önkéntesek keresték. A holttestet a bokrok között találták meg, felakasztva. Az idegenkezűséget kizárták. (SITA) Fiatalkorút zsaroltak Igló. Három fiatal férfi megzsarolt egy tizenöt éves fiút. Egy autóba tuszkolták, és a Szlovák Paradicsomba hajtottak vele. Ráparancsoltak, is- meije el, hogy kirabolta egyikük autóját, és adja vissza az ellopott tárgyakat. Térdre kényszerítették és fejét a vízbe nyomták. A tizenöt éves fiú egy héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (SITA) Feltűnő hamis pénz Nagymihályi. Ráfizetett figyelmetlenségére az a huszonöt éves helyi férfi, akinek egy vendéglőben hamis százast adtak vissza. A pénzen első látásra észrevehető volt, hogy hamis, nem bankjegypapírra nyomták. (TASR) Családját bántalmazta Kassa. Egy ötvennyolc éves helyi férfi december óta bántalmazta feleségét. Legutóbb két héten belül gyógyuló sérüléseket okozott neki. A hétvégén harmincnégy éves lányát is megtámadta. A férfi szabadlábon védekezhet. (TASR) Rabolt az asszonysereg Zboró (Zborov). Huszonegy nő rabolt ki egy élelmiszerüzletet a Bánfai járásban. Az asszonyok erőszakkal behatoltak az üzletbe, élelmiszert, alkoholt, cigarettát loptak el nyolcvanezer korona értékben. Az elkövetők közül öten előzetes letartóztatásban végezték. (SITA) Nagy zsákmány Bártfa. Egy helyi családi házból arany ékszereket és 580 ezer korona készpénzt loptak el. A két álarcos férfi a mosókonyha ablakán át jutott be a házba, ahol megtámadták a hatvanhat éves tulajdonost. Az idős asszonyt megkötözték, majd átkutatták a házat. A nő hét napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (SITA) Nem nyert, veszített Rozsnyó. Egy férfi azzal az ürüggyel jutott be egy nyugdíjas asszony lakásába, hogy elhitette vele, nyert egy sorsoláson, és ő elhozta 300 ezer koronás nyereményét. A férfi ötezer koronát kért az asszonytól a nyeremény fejében. Az asszony elővette a szekrényből a dobozt, amiben a megtakarított pénzét tartotta, ahonnan a férfi 40 ezer koronát lopott el. (kov) Rozsnyó. A Rozsnyói Bányászati Múzeumban szeptember 3-án nyílt meg az In nomine Patris című tárlat. A rendezvény aktualitását a Szűz Mária Menny- bemenetele tiszteletére felszentelt plébániatemplom, majd később püspöki székesegyház 700 éves évfordulója adta. KOVÁCS ÁGNES A kiállításon a katolikus egyházi szertartásban használatos tárgyakat, kelyheket, miseruhákat, kiegészítőket mutatnak be, olyan értékeket, amelyeket eddig a nagy- közönség, de a szakmabeliek és bennfentesek többsége sem láthatott. A tárgyak mintegy tízmillió korona értéket képviselnek, öt termet foglalnak el, a kiállítás anyagát éjjel-nappal szigorúan őrzik. A földszinten a tavalyi pápalátogatást elevenítik fel fotódokumentáció segítségével. A tárlat ily módon kapcsolódik az egyéves évfordulóhoz is. A rendezők nem hagytak „üresjáratot” a nézőknek, a lépcsőházat is kihasználták. A lépcsőn felfelé igyekvő látogató mintegy a rozsnyói Kálváriadombra érkezik, miközben szemügyre veheti a 14 keresztúti álloTornalja. Bár ez évben a tornaijai Tengerszem strandfürdő csak szeptember 15-én zárja kapuit, s a strandidény kiértékelése még nem készült el, már most egyértelmű, hogy az idén a bevétel elmarad a tavalyihoz képest - mondta Dubovszky László polgár- mester. Mint elmondta, a visszaesés egyrészt a változékony, gyakran hűvös időjárásnak tudható be. „Ez a hideg vizű strandoknak nem kedvezett, ahol ilyen létesítményt üzemeltetnek, mindenhol panaszkodtak az időjárásra” - mondta. További gondot okoz, más fotóit. A kiállítás főrendezője, Vasik János szerint ez részben figyelemfelkeltés, mivel a Kálvária nagyon rossz állapotban van. Az első két, egyébként Zsolnay-por- celánból készült keresztúti képet például már csak rajz alapján láthatjuk, mivel útjában állt a város vízszabályozó épületének. A keresztét végén az emeleten a rendezők felállítottak egy haranglábat is, és felfüggesztették rá a Kálvária harangját, valamint több onnan származó szobrot, amelyeket jelenleg a püspökség őriz. Az első, emeleti terem fényképes dokumentációja a székesegyházról szól. Századfordulós, és jelenkori képeket láthatunk a ka- tedrálisról, valamint hatalmas fóliára ragasztva megjelennek a templom festett üvegablakai is, amelyek többek között Szent Istvánt és Szent Erzsébetet ábrázolják. A „Kőszikla vagy, Péter” nevet kapta ez a terem, a szilárd hitet szimbolizálva, amelyre templomot lehet építeni. A második helyiség „A lélek terme”. A legszembetűnőbb a végében felállított oltár, amelyet két oldalról oltárképekkel és különféle aranyozott gyertyatartókkal, füstölőkkel díszítettek fel. A kiállítás alatt még a tömjén illata is a templomi hangulat előidézését segítette. Ebben a teremben értékes kazulák, arannyal és ezüsttel hogy a létesítményen belül olyan költséges beruházásokat, felújításokat kellene elvégezni, melyeket az uniós szabványok és előírások szabályoznak. Ezek elsősorban a szálláshelyeket és az ötvenméte- res medence tisztító rendszerét érintik. A szigorú előírások mellett ugyanakkor üzleti szempontból is fontos lenne a színvonal emelése. Ugyanakkor a helyi lakosok véleménye szerint az idén a strandon elvégzett munka minősége és mennyisége is elmaradt a tavalyihoz képest. Legtöbb panasz a víz tisztaságára és a környezet állapotára volt. gazdagon hímzett, drágakövekkel ékesített miseruhák és egyéb kiegészítők találhatók. Az utolsó terem neve „Ecce homo”, amely azoknak a püspököknek személyes tárgyait mutatja be, akik valamilyen szempontból hozzájárultak a katedrális és maga a püspökség, valamint a város fejlődéséhez. Nagyméretű festményekről ismerhető meg Andrássy Antal báró, továbbá Pobozsny Róbert, Révay Antal, Schopper György és Scitovszky János püspökök. Ebben a teremben található például II. János Pál pápa miseruhája és áldozókelyhe, amelyeket látogatása alkalmával használt és a püspökségnek ajándékozott. A megnyitóra eljött Eduard Kojnok megyéspüspök és Vladimír Filo püspökhelyettes is. A hosszas előkészületet és nem kevés pénzt igénylő, nagyszerűen kivitelezett látványos kiállítás fényét a megnyitón éppen csak a magyar tolmácsolás gyatra volta homályosí- totta el. Kár, hogy a rendezők erre már nem gondoltak. Már-már rozsnyói sajátossággá válik, hogy a magyar nyelvvel ilyen mostohán bánnak. A kiállítás a megszokottól eltérően, naponta nyitva tart. Szeptember végéig hétfőtől péntekig reggel 8 órától délután 17 óráig, szombaton és vasárnap pedig 13 óráig látogatható. A polgármester tájékoztatása szerint az idény elején egyebek mellett finn cégek érdeklődtek a helyi szálláslehetőségek iránt. „Az autókempingben álló faházikók kívülről nagyon tetszettek nekik, de belülről már kevésbé” - mondta Dubovszky László, majd így folytatta: „Meg kell várnunk a járási higiénikus záróértékelését, s a jövő idényt már ennek ismeretében kell terveznünk. Előzetes információink alapján azokkal a dolgokkal elégedetlen, melyeket már említettem, így tehát jövőre a szálláshelyek felújítása és a víz tisztítása lesz a fő feladat”. SZASZÁK GYÖRGY Eperjes. Tapolyhanusfalváról három tíz- és tizenöt év közötti roma gyereket magas lázzal, fejfájással, hányingerrel és vérzéses tünetekkel szállítottak be az eperjesi kerületi kórház fertőző osztályára. Amint azt Valéria Sládeková kerületi epidemiológus a sajtónak elmondta, fertőző agyhártyagyulladásról van szó, a betegség kiváltó okait a teljes körű mikrobiológiai kivizsgálás eredményeiből tudják Könyvbemutató A Gömör-kutatás újabb jelentős állomásaként számon tartott Gömörország című kötet bemutatója 2004. szeptember 9-én, csütörtökön este 18 órakor lesz Rimaszombatban a Közösségi Házban. A könyv szerzője B. Kovács István, Gö- mör-kutató, a művet Tököly Gábor régész-művészettörténész mutatja be. Az 1996-ban kiadott Gömörország korábbi kiadásához képest bővült, koncepciójában is módosult. Számottevően gazdagodott az majd megállapítani. A doktorm cáfolta a tapolyhanusfalvaial azon állítását, hogy a gyereke! esetleg a helyi szeméttelepen túr kálva kapták volna a fertőző agy hártyagyulladást. Mint elmondta az eddigi vizsgálatok arra utalnak hogy cseppfertőzésről van szó ami a levegő útján terjed. Hog1 bakteriális vagy más fertőzés tör tént-e, a mikrobiológiai vizsgála eredményeiből teljes bizonyosság gal megtudják majd az orvosok - erősítette meg Valéria Sládeková adattári anyag, jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az egykori vármegye két jeles városáról, Rimaszombatról és Rozsnyóról szóló anyagok, igen ízléses és nagyon jó minőségű fényképanyaggal is bővült a kiadvány, amelynek alcíme: Egy tájhaza arcvonásai tényekben, képekben és gondolatokban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a könyvbemutató rendezői, a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás és a Gö- mör-Kishonti Múzeum Egyesület. A hét végén a kisgéresi pincesor mellett rendezték meg a Vili. Bodrogközi Kulturális Fesztivált. A közreműködők többek között Nagy- kaposról, Királyhelmecről, Kiskövesdről, Borsiból, Szomotorról, Ágcsemyőből, Báriból és Sátoraljaújhelyről érkeztek. (Szabó Bernadett felvétele) Nem kedvezett az időjárás a fürdőzőknek, nem telt meg a kassza Idényzárás a tornaijai strandon PUSKO GÁBOR Vasárnap délután még megvoltak. Hétfő reggelre néhány tujafá- nak azonban már csak a hűlt helyét találták a rozsnyói Kossuth- szobor mellett. (Szabó Ottó felvétele) AJÁNLÓ