Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-30 / 201. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 30. Régió 3 Fellépők és közönségük Tornaiján (TASR-felvétel) A kétnapos tornaijai rendezvénysorozatot több közjogi és közéleti személyiség is megtisztelte jelenlétével I. Nemzetiségi Fesztivál Tornaija. Először tartottak a hétvégén Nemzetiségi Fesztivált a városban. PUSKO GÁBOR Szombaton délelőtt a helyi művelődési házban gyermekrajz-ki- állítással vette kezdetét az 1. Nemzetiségi Fesztivál, amelyen 149 gyermek munkája közül választotta aki a zsűri a legsikeresebbeket. Délben a megjelent vendégek tiszteletére fogadást adtak a Tornyallyay család egykori kúriájában, amely jelenleg gyermekotthonként működik. A fesztivált Csáky Pál miniszterelnök-helyettes nyitotta meg a Zoltán-kert- ben, melyen részt vett Rudolf Chmel kulturális, Martin Frone oktatási és Miklós László környezetvédelmi miniszter, Erdélyi Géza református püspök, a Horvát Köztársaság szlovákiai nagykövete, valamint a kulturális minisztérium kisebbségi főosztályának vezetői és munkatársai is. Az eseménynek helyszínt adó Tornaija nevében Dubovszky László polgármester köszöntötte a vendégeket, fellépőket és a nézőket. Hangsúlyozta, a régiónak mind kulturális, mind gazdasági szempontból nagy szüksége van erre és az ehhez hasonló a rendezvényekre. Délután a gyermekcsoportok, este pedig a felnőtt együttesek mutatkoztak be. A nap fénypontja kétségtelenül az esti műsorblokk volt, melyben elsőként Bangó Margit lépett fel. Őt és zenekarát a Szlovák Népművészeti Együttes (SEUK) követte. A Budapest Tánc- együttes Csárdás - a kelet tangója című műsorát éjjel egy óra körül mutatták be. A fesztivál vasárnapi része a fellépő csoportok felvonulásával kezdődött, majd délután a szabadtéri színpadon folytak az előadások. Délutántól Simon Zsolt földművelési miniszter is jelen volt a rendezvényen. A szervezők a szlovák nemzeti felkelés besztercebányai központi ünnepségén tartózkodó Mikulás Dzurinda miniszterelnököt is a helyszínre várták - lapzártánk utáni időpontra. A színpadi előadásokon kívül mindkét napon kirakodóvásár és kézművesbemutató egészítette ki. A kétnapos rendezvényt éjfélkor - tehát lapzártánk után - tűzijátékkal tervezték befejezni. EZ in A KÉRDÉS Mi a véleménye az athéni olimpián kipattant doppingbotrányról? Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármestere, egykori aktív labdarúgó: Nagyon kellemetlen érzés figyelni a történteket. Jó, hogy van magyar arany, de ki tudja, milyen áron. Igazából nem tudni, mi a valós helyzet. Tele vagyok felemás érzésekkel, zavarná tettek az események, nem is tudom, hogyan vélekedjek az élsportról. Mióta a botrány kipattant, teljesen másképpen nézem az olimpiát. Az én aktív sportolásom idején nem is tudtuk, mi az a dopping - aki bírt, játszott, és a jobbik volt a győztes. Nálunk a hétvégi falunapon nem volt szükség semmilyen ajzószerre. Az igazi sportot csak legjobb tudás szerint és szeretetből szabad művelni, és nem „műanyagok” szedésével. Az ilyesmi előbb- utóbb úgyis visszaüt. Frantisek Petrovic, a nyitrai Stavbár Atlétikai Klub elnöke: Nincs egyértelmű véleményem a dologról, mert amit eddig hallottam, annak alapján bármelyik félnek lehet igaza. Fazekas Róbertét és Annus Adriánt is személyesen ismerem, mindketten többször is versenyeztek már Nyitrán. Nagyon kedves, sportszerű, korrekt fiatalemberek, de a kezemet senkiért, értük sem tenném tűzbe, mert itt már hatalmas pénzről van szó. Az is nagyon furcsa, hogy a magyar atléták „doppingtrükkjeire” névtelen levelekben hívták fel az illetékesek figyelmét - ez lehet rosszindulatú rágalmazás, de szomorú igazság is. Emberi szempontból megértem, milyen méltatlan helyzet, amikor az embert árgus szemekkel figyelik vizelés közben, de ez a procedúra, sajnos, már a játék része, és minden olimpikonnak át kell esnie rajta. Azt hiszem, Fazekas már akkor sem kapja vissza az aranyérmét, ha bebizonyosodna, hogy a leadott vizelet negatív, mert tisztában volt azzal, mi következhet, ha elhagyja a vizsgálat helyszínét, mielőtt mintát produkálna. Bár, ki tudja..., a magyar sportdiplomácia nagyon erős, és lehet, hogy most képes lesz a csodára. Fekete László, szakács, Nemesócsa: Elítélem, ha valaki doppingszereket használ, és így kíván vetély- társai fölé kerekedni. Ám azokat a vizsgálati módszereket, amelyekről az elmúlt napokban olvashattunk, hallhattunk, megalázónak tartom. Fazekas Róbert véleményem szerint hibát követett el, amikor elhagyta az ellenőrzés helyszínét, ám csak akkor lett volna jogos, hogy elvegyék az aranyérmét, ha pozitív eredményt mutatott volna a vizeletvizsgálata, így azonban igazságtalanul tették semmivé a sportoló többéves munkáját, igazságtalanul fosztották meg őt megérdemelt aranyérmétől. (szász, vm, vkm) JOGI TANÁCS A szemétdíj „Próbáltam a problémámra jogorvoslatot keresni, de az egyes hivatalokban azzal utasítottak el, hogy állítólag nem az ő hatáskörükbe tartozik az ügy. Ezért vagyok kénytelen Önökhöz fordulni. Falunk elöljárósága szerint egy szemétkukánál kétszer kell fizetnem a szemétkihordásért: egyszer mint lakos, egyszer pedig mint vállalkozó, mert egy presszót működtetek a családi házamon belül. Megjegyzem, nincs alkalmazottam, és csak egy szemetes- ládám van, ami nekem bőven elég a hulladékra. Sokszor csak félig telik meg, tehát több ládát nem is igényiek. Önök szerint igazságos az, hogy egy kukáért kétszer kell fizetnem? Helyesen járnak el velem szemben? Jelige: Szemétkihordás A szemétdíjra vonatkozó alapvető szabályozás a 544/1990. számú, a helyi illetékekről szóló törvény lOd és lOdc paragrafusaiban található. Ennek értelmében a szemétdíj az egyetlen olyan helyi illeték, amelyet az egyes községeknek kötelezően ki kell róniuk és be kell szedniük a köteles személyektől a település területén keletkező háztartási és építkezési hulladék összegyűjtése, elszállítása és megsemmisítése fejében. A törvény szerint jelenleg köteles személynek minősül minden olyan: ♦ természetes személy, akinek állandó vagy átmeneti lakhelye, vagy akinek a tulajdonában vagy a használatában valamilyen in- gadant van az adott település területén; ♦jogi személy, akinek a tulajdonában vagy a használatában van valamilyen ingatlan az adott település területén; ♦ vállalkozóként nyilvántartott természetes vagy jogi személy, akinek vagy amelynek a tulajdonában vagy a használatában van valamilyen ingadant az adott település területén, amelyet a vállalkozás céljaira használ. Azokban az estekben mikor: ♦ az adott személynek ugyanazon településen van az átmeneti és a tartós lakhelye is, vagy ♦ az adott személynek ugyanazon településen van az átmeneti vagy a tartós lakhelye, és egyidejűleg tulajdonában vagy használatában van a település területén valamilyen ingatlan is, csak egyszer kell befizetnie a megszabott illetéket. Ha azonban az az eset áll fenn, hogy az adott személynek a település területén található az állandó lakhelye, és mint természetes személy - vállalkozó használ bármilyen ingatlant a település területén, kétszer kell fizetnie a szemétdíjat: egyszer mint lakosnak, egyszer pedig mint vállalkozónak. Az egyes községek a törvény által meghatározott kereteken belül saját rendelettel szabályozzák a szemétdíj kérdését, így többek közt saját maguk dönthetnek arról is, hogy milyen módon határozzák meg a díj magasságát az egyes köteles személyek esetében, hogy milyen mutatókat vesznek figyelembe, és hogy mely esetekben csökkentik vagy engedik el az illetékfizetést. A szemétdíj magassága két alapvető módon határozható meg: a köteles személy által kitermelt szemét mennyisége alapján, vagy pedig egy konkrét összeg, átalánydíj megszabásával évente, személyenként. Vállakozók esetében az átalánydíj magassága függhet az alkalmazottak számától és a tevékenységi kör jellegétől. Ha bármiféle kétség merül fel a község által kirótt illetékkel kapcsolatban, tanácsos a községházán kikérni és áttanulmányozni az ide vágó rendeletet. Ha pedig feltételezhető, hogy a község helytelenül jár el a helyi illetékeket vonatkozásában, és megsérti a illetékekről szóló törvényt, akkor az adóigazgatósághoz kell fordulni felülvizsgálati kérelemmel. Gulyás Éva ügyvéd, a CLA - a Kalligram Alapítvány jogelemző csoportjának munkatársa SZÜLŐFÖLDÜNK Az Új Szó regionális melléklete e héten csütörtökön jelenik meg. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERŰS, 23-28 FOK Az ország nagy része felett derült lesz az égbolt. Nyugat felől fokozatosan megnövekedhet a felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 között alakul. Éjszaka 11-15 fokot mutathat a hőmérő higanyszála. Holnap észak felől hidegfronti hatás érvényesül majd, lehűlés várható. Nappal 19-28 fok valószínű, éjjelre pedig 8-12 fokra számíthatunk. Szerdán számos helyen várhatunk esőt, napközben 18-22 fok lesz. ELŐREJELZÉS 0 RVOSM ETEO R0 LOGIA A Nap kel 06.09-kor - nyugszik 19.35-kor A Hold kel 20.11-kor - nyugszik 06.04-kor Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 324 Dobson-egységet mértek, ami valamivel kevesebb a sokéves átlagnál. Az ultraibolya sugárzás közepes, az évszaknak megfelelő. A mai időjárás alapvetően kedvezően hathat a szervezetünkre. Javul a szellemi és fizikai teherbírásunk, jobban tudunk összpontosítani a feladatainkra. A szív- és érrendszeri betegségektől szenvedők esetében ajánlott a fokozottabb elővigyázatosság, mert túlzott terhelés esetén hirtelen romolhat az egészségi állapotuk. Az időjárásra érzékenyebben reagáló alacsony vér- nyomásúaknál kisebb fejfájás is előfordulhat. Holnap kedvezőtlenebb hatásokra számíthatunk.