Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-18 / 191. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18. ZeneZóna 13 A Szállj, csak szállj! című dallal megalapozta a karrierjét, a Ne nézz vissza rám már országos slágerré vált Emilio: lemezre írta az életét Az elmúlt hónapok legnagyobb magyar felfedezettje A dzsessztől a popig hosz- szú út vezet. Jellinek Emil, vagyis Emilio azonban nem ismer lehetetlent, sem műfaji korlátokat. Azt mondja, benne több zene van. És a közönség, amelynek szívébe belopta magát, egyszerűen csak úgy emlegeti őt: Emilio, a hang. SZTÁRVENDÉG „Anyám testvére nagybőgős volt, klasszikus zenész. Apám pincérkedett, de mindig arra vágyott, hogy dobolhasson. Nálam úgy kezdődött az egész, hogy a nővéremnek udvarolt egy dobos srác, és ő hozott nekem oktatókazettát. Abban az időben kaptam meg az első dobfelszerelésemet, és ezt a kazettát megtanultam két hét alatt. Sosem jártam tanárhoz, autodidakta módon tanultam énekelni, zongorázni, dobolni. A fél gyerekkoromat különböző dzsesszklubokban töltöttem, alig vártam, hogy én is játszhassak. Tizenhat évesen profi zenészek vettek a szárnyaik alá: Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, László Attila. Nekem a legnagyobb iskola a színpad volt. Babos Gyula mellett a Babos Project Romaniban világzenét játszottam, máshol rhythm and bluest, rockzenét, latin zenét... Tizennyolc éves koromban megismertem Oláh ‘Cumó’ Árpádot. Vele és Horváth ‘Plútó’ Józseffel közös együttest alapítottunk. 2001- ben a triónk kijutott egy európai tehetségkutató versenyre, Brüsz- szelbe. Ott minket választottak Európa legjobb dzsesszzenekará- nak. Cumó lett Európa legjobb dzsesszzongoristája, Plútó Európa legjobb dzsesszbőgőse, én pedig Európa legjobb dzsesszdobo- sa. Huszonnégy év alatt nem történt ilyen, hogy egyetlen csapat hozott volna el minden díjat. Megismert minket a külföldi közönség, világsztárokkal játszhattunk. Majd hazajöttünk, és csináltunk egy dzsesszlemezt, amit sajnos a kiadó nem igazán reklámozott, ezért nem sokan tudnak róla. Cumó kapott egy ösztöndíjat Amerikába, így a trió feloszlott. A szólólemezem a múltamról szól. Minden egyes dal megtörtént velem, az életemet írtam meg a korongra. A Te vagy nekem... című dal például a kislányomról szól, akit Emesének hívnak. Megváltozott az életem az album megjelenése óta. Megismernek az emberek, és ez nagyon jó érzés. Csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Nem sokkal a lemez megjelenése után meg kellett alapítanom a zenekart, mert jöttek a felkérések. Azóta turnézunk, és szinte mindenütt telt ház fogad. Egészen vegyes a közönség, fiatalok és idősebbek egyaránt vannak közöttük. Rengeteg dolgom van. A dzsesszzenekarom, a Bump teljesen háttérbe szorult, viszont a Babos Projecttel játszom továbbra is. Magánéletre nem sok időm jut. Most egyedül vagyok, keresem az igazit. Azt vettem észre, hogy amíg dzsesszt játszottam, én voltam a vadász, amióta popzenét, azóta én vagyok a préda... Nem zavar, ha egy nő kezdeményez, de nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi. Mindig szerettem csajozni, udvarolni, imádom a nőket! (Popcorn alapján p) Koncertlemezek rangsora Thin Lizzy, a legjobb A Classic Rock zenei magazin több mint hétezer olvasó véleménye alapján összeállította minden idők legjobb koncertlemezeinek listáját. Az olvasók szerint a Thin Lizzy 1978-as albuma, a Live And Dangerous a legjobb kiadvány. Második helyen a UFO Strangers In The Night című korongja, míg a dobogó harmadik fokán a Made In Japan című Deep Purple-album végzett, (d, p) A legjobb koncertlemezek 1. Thin Lizzy: Live And Dangerous 2. UFO: Strangers In The Night 3. Deep Purple: Made In Japan 4. AC/DC: If You Want Blood (You’ve Got It) 5. Led Zeppelin: How The West Was Won 6. The Who: Live At Leeds 7. Judas Priest: Unleashed In The East 8. Hawkwind: Space Ritual 9. Rush: Exit... Stage Left 10. Rory Gallagher: Irish Tour Megtört a trió körüli csend, de új felvételek egyelőre nem készültek A Depeche Mode remixalbuma ELŐZETES A szinti-popegyüttes remixal- bumot készít dalaiból, amely 1981-től kezdődően egészen a legutóbbi slágerekig tartalmaz majd átdolgozásokat. A lemez két cédéből fog állni, és október végére tervezik a megjelenését. A szerencsésebbek viszont hozzájuthatnak egy három cédéből álló verzióhoz is, amelyet limitált példányszámban dobnak piacra. Ezen a hírek szerint igazi ritkaságok kapnak helyet. Az átdolgozásoknál olyan hírességek működnek közre, mint William Orbit, aki már többek között Madonnának is készített remixet. Ezenkívül hallhatók lesznek a korongon Dániel Miller és Danny Tenalgia remixei is. (m, p) Egy új átdolgozás is helyet kap a slágerek mellett az amerikai sztár korongján Marilyn Manson is összegez Szeptember közepén kerül a boltokba Marilyn Manson legnagyobb slágereit felvonultató válogatáslemeze Lest We Forget címmel. Az albumon a legismertebb dalain kívül egy új szerzemény, méghozzá egy átdolgozás is helyet kap, amely a Depeche Mode nagysikerű dalából, a Personal Jesus címűből készült. Limitált példányszámban piacra kerül egy DVD-vel kiegészített változat is, amelyen Manson videoklipjei kapnak helyet, (m, p) A popzene legellentmondásosabb alakja Maroon5 ilmsXímiSi NAGY BRITANNIA - NAGYLEMEZEK Helyezés Múlt hét Előadó Lemezeim 1. 4. Anastacia Anastacia 2. 7. Maroon5 Songs AboutJane 3. 5. Keane Hopes And Fears 4. 3. Snow Patrol Final Straw 5. 1. Red Hot Chili Peppers Live In Hyde Park 6. 6. Scissor Sisters Scissor Sisters 7. 2. The Streets A Grand Don't Come For Free 8. 9. Avril Lavigne Under My Skin 9. 8. Usher Confessions 10. 10. Damien Rice 0 HÍRSZOLGÁLAT Nancy Sinatra, a kitartó előadó A legendás Frank Sinatra lánya, Nancy az évek során számos korongot jelentetett meg, édesapja sikereit azonban megközelíteni sem tudta. Már dolgozik a következő albumán, amely a tervek szerint szeptember végén kerül a boltokba. A korong elkészítésében számos sztár van segítségére. Az album első kislemezdalát, a Let Me Kiss You címűt például Morrissey írta, aki hallható is lesz a dalban. Rajta kívül Bono, The Edge, Jarvis Cocker, Jon Spencer, Thurston Moore, Jim O’Rourke és Pete Yorn is kiveszi részét a munkálatokból. „Szinte lehetetlen édesapám árnyékából kilépni, biztos vagyok abban, hogy mindig úgy fognak emlegetni, mint a nagy Sinatra lányát. Ezzel a ténnyel már megbékéltem. A célom, hogy minél több ember azért vegye meg a lemezemet, mert tetszenek neki a dalaim” - nyilatkozta egy tengerentúli lapnak Nancy. (z, p) John Mellencamp, a legújabb jelentkező Egyre több neves zenész csatlakozik ahhoz a hamarosan induló turnéhoz, amelynek kimondottan az a célja, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson, a jelenleg kormányzó George W. Bush ellenében induló John Kerry kampányát támogassa. A legújabb csatlakozó John Mellencamp, aki egy interjúban elárulta, ez az első alkalom, hogy politikai kérdésben nyilvánosságra hozza a véleményét. „Mindig ügyeltem arra, nehogy én is a sárdobálás részese legyek. Az elmúlt években azonban olyan dolgok történtek, amelyek nagyon nem tetszenek. A republikánusokkal semmi bajom, engem egyedül az zavar, ahogy Bush irányítja az országot. Ha egy demokrata elnök tenné ugyanezt akkor is hasonlóan cselekednék” - nyilatkozta a zenész, (z, p) Andre 3000, a legjobban öltözött Az Esquire idén Andre 3000-t, az OutKast tagját választotta meg a legjobban öltözött férfinek. A döntést a magazin szakértői és a divatszakmában dolgozó elismert szakemberek hozták meg. A rapper elsősorban egyéni stílusával érdemelte ki az elismerést. „Teljesen egyedülálló módon öltözik. Ezért nyert” - nyilatkozta Nick Sullivan, a magazin főszerkesztője, (z, p) Los Angeles, a régi helyszín A szervezők már most elkezdték a jövőre megrendezésre kerülő Grammy gála ügyeit intézni. Nyilvánosságra hozták, hogy 2005-ben is a Los Angeles-i Staples Center ad otthont a díjátadónak. Az idén megdőlt a gála nézettségi rekordja, és a szervezők szeretnék, ha ez a következő alkalommal is így lenne. Nem kevesebb mint 26,4 millió ember követte figyelemmel csak a tengerentúlon az eseményt, amely elképesztően magas szám. Jövőre további négy kategóriában osztanak díjat, így a ceremónia várhatóan közel négyórás lesz. (z, p) HETI 7 ♦ Szeptemberben jelenik meg a Fresh hatodik nagylemeze, amelynek beharangozó dala, a Nyugtalan vándor már kapható maxi cédén. ♦ Tony Blair visszautasította Bono ajándékát, a U2 frontembere egy gitárral lepte meg, amelynek értéke azonban jóval több száznegyven fontnál, és Angliában egy politikus ezen simán elbukhat. ♦ Christina Aguilera lett a Skechers új reklámarca; az énekesnőről két fotósorozatot készítettek, az egyiken rendes kislányként, a másikon vadmacskaként pózol. ♦ Prince úgy gondolja, hogy a mai zenészeknek nincs szükségük kiadóra, szerinte a fiatal nemzedék olyan technikai háttérrel rendelkezik, hogy saját maguk is képesek elkészíteni, majd piacra dobni egy verseny- képes anyagot. ♦ Ősszel jelenik meg a Manic Street Preachers új lemeze, a Life Blood; Nicky Wire szerint egy modern popalbumra számíthatunk. ♦ Elkezdődött Usher amerikai turnéja, a fellépések iránt hatalmas az érdeklődés. ♦ A Club 54 első nagylemeze szeptemberben kerül a boltokba, a trió sok meglepetéssel készül; az albumon természetesen hallható lesz a nagy nyári sláger, a Mégegyszer is. (p) A ZeneZóna felelős szerkesztője Puha József e-mail:zenezona@ujszo.com, Levélcím: Új Szó - ZeneZóna Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1