Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-17 / 190. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18 26 Szülőföldünk A múlt héten hétfőn további, állami támogatással épült önkormányzati bérházat adtak át a városban Harminckét új lakás Vágsellyén A zsúfolásig megtelt templomban minden korosztály képviseltette magát a fiataloktól az idősebbekig Isten hajléka épült Csallóköznádasdon Vágsellye. Harminckét városi bérlakást adtak át a múlt héten hétfőn a járási székhelyen. GAÁL LÁSZLÓ Az ünnepélyes átadáson Tibor Baran polgármester Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter és Kása Zoltán, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatója társaságában vágta át a szalagot. A polgármester elmondta, a bérház - amelyben 8 egyszobás, 8 kétszobás és 16 háromszobás lakásba költözhetnek be az elkövetkező napokban a jövendő lakók - 50 százalékban állami támogatásból, 50 százalékban pedig az Állami Lakásfejlesztési Alap által nyújtott hosszú lejáratú, kedvező kamatú hitelből épült fel. Gyurovszky László miniszter arról szólt, hogy a tárca az eddigi Négy szinten harminckét lakás vagy valamilyen más formában a jövőben is támogatni fogja a hasonló lakásépítéseket. Azt már Karol Grüner, a kivitelező pozsonyi Invest AG cég ügyvivője közölte az Új Szóval, hogy a beruházás összege 32 millió korona, és 2,5 fél év alatt készült el a főút mellett a temetővel szemben álló bérház. Azt is el(Szőcs Hajnalka felvétele) árulta, hogy még idén ősszel hozzákezdenek a főutcán egy többfunkciós épület készítéséhez, amelyben 24 lakás áll majd az érdeklődők rendelkezésére. KARAFFA ATTILA Nagy ünnepre készültek a csallóköznádasdi hívek a múlt héten szombaton. Elérkezett az az ünnepi pillanat, amikor a kis csallóközi faluban elkészült a ravatalozóból átalakított templom. A Fájdalmas Anya tiszteletére szentelte fel Orosch János po- zsony-nagyszombati segédpüspök. A helyi plébános, Karaffa János köszöntötte a segédpüspök atyát, szolgatársait és az egybegyűlteket. A templom kapujában a község polgármestere, Lelkes Ilona átadta a szent hajlék kulcsát, majd következett az ünnepi szentmise. A szentbeszédében Orosch János beszélt a nők feladatáról a mai és a régi világban. Kiemelte az Orosch János felszenteli a templomot (Képarchívum) édesanyák fontos szerepét, akik áldozatot vállalnak gyermekeikért, ahogyan azt a Szűzanya is megtette fiáért, Jézusért. Nekünk, magyaroknak különösen is kedves Mária, hisz mennyei édesanyánk, akinek első királyunk, Szent István felajánlotta az országot. A zsúfolásig megtelt templomban minden korosztály képviseltette magát a fiataloktól az idősebbekig. A szentmisén már az újonnan vásárolt orgonát szólaltatta meg a kántornő. Az ünnep fényét emelte a bősi cserkészek színvonalas éneke, valamint egy szépen elénekelt Ave Maria is. A pápai és a magyar himnusz, valamint a Boldogasz- szony Anyánk ének éneklése után vonult ki a segédpüspök - megáldva a helyieket. Vezekényben kultúrházat szenteltek, a felújításra fordított 5,2 millió korona négyötödét uniós forrásból fedezték „Rajtunk áll, hogy megtöltsük lélekkel” GAÁL LÁSZLÓ Vezekény. Felszentelték vasárnap a falu felújított kultúrházát. Az időjárás úgy hozta, hogy a megújult épületben elsőként az ünnepi szentmisét tartották meg. A szervezők eredetileg úgy tervezték, hogy a művelődési ház megszentelését megelőzően a szabadtéri színpaddal is ellátott, szépen elrendezett épület udvarán zajlik majd az egyházi szertartás, de pár perccel annak kezdete előtt zápor zúdult a falura. Bencze Attila plébános így a kul- túrházban végezte a szertartást, és a mise végén szentelte meg az épületet. Toncko Miklós polgár- mester a környékbeli települések vezetői és közéleti személyiségek mellett külön köszöntötte Berényi József külügyi államtitkárt és Mézes Rudolfot, a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkárát, valamint külön köszönetét mondott Juhos Annának, a építést kivitelező cég képviselőjének. „Az épület - a test - adott, most rajtunk áll, hogy megtöltsük élettel-lélekkel” - mondta beszédében a polgármester. Lapunk kérdésére azt is közölte, hogy az épületet 5,2 millió koronás beruházással újították fel és bővítették ki. Az összeg nyolcvan százalékát a Sapard program révén uniós támogatásként nyerték el. Megújult a szomszédos nyugdíjasklub is - ott a falunap alkalmából kiállítást rendeztek, a vezekényi származású pozsonyi festőművész, Csermák Lajos festményeiből, Gaál Gyöngyi gyöngyfűzéssel készült dísztárgyaiból és Horváth Renáta kerámiáiból. Érdekességnek számít, hogy a művelődési ház épülete a múlt század ötvenes éveiben istállónak épült, amikor még a diószegi cukorgyár birtoka működött itt. Vasárnaptól egy megújult, a kor igényeinek is megfelelő kultúr- központ várja itt a látogatókat. A megújult kultúrház udvara különféle rendezvények megtartására nyújt lehetőséget (Szőcs Hajnalka felvétele) Beiratkozási körkép a Komáromi járás óvodáiban Sóbarlang Szentpéteren is A jövendő perbetei elsősök a Szlovákiai Magyar Szülők Szövet sége közvetítésével a Pázmány Péter Alapítványnál megpályázot pénzből tanszer- és tankönyvcsomagot, valamint tornafelszerelés kapnak. Ugyancsak ebből a pénzből egyhetes nyári játszóháza szerveznek az óvodások és alapiskolások részére. Perbete: Összesen 36 gyermek látogatja a kétosztályos perbetei magyar óvodát, közülük idén 16- an ballagtak. Szeptemberben 15 új óvodást várnak, tehát stabilizálódni látszik a 35 körüli létszám. „Ezelőtt ebben az óvodában mindig telt ház volt, ami csoportonként 20-22 gyermeket jelent, úgy lát szik, most ért el bennünket a csők kenés” - mondta Kollár Erzsébe igazgató. Az intézmény bekapcso lódik az Egészséges óvoda prog ramba, a szülők egész év folyamá sok zöldséget, gyümölcsöt adoma nyoznak az intézménynek. Perbete: Felső sor balról: Gábor Patrícia, Zsitva Evelyn, Vígi Adél, Tárnok János, Nagy Dániel, Porubszky Zsolt, Szalai Viktó ria, Szabó Friderika, Babindai Renáta. Lent balról: Pécsi Kriszti án, Benyó Bence, Kardos Dávid, Ádámka Balázs, Szabó Attilc Rancsó Márk. Hiányzik: Tóth Edina. Szentpéter, Iskola utcai óvoda: A kétosztályos óvodában egy magyar és egy szlovák csoport működik, az előbbi 17 gyermekkel. A 6 ballagó helyébe szeptemberre 6 újonnan érkezőt várnak. „Nevelési intézményünk mind az Egészséges óvoda, mind a Lépésről Lépésre programba bekapcsolódik, ez utóbbi elsősorban a saját tapasztalatokon alapuló ismeret elsajátításra épül - tudtuk me Bombek Éva igazgatónőtől. - Ne gyón jó a kapcsolatunk a szorr szédságunkban található alapit kólával, a nagycsoportosok renc szeresen járnak számítógépes ok tatásra, és kihasználjuk az iskol új tornaterme nyújtotta lehetőst geket is.” Balról: Andruskó Zoltán, Fábik Bianka, Kaszanóczky Tibor. ( ballagok közül hiányzik Sándor Karina, Vendégh Viktor, Mázsá Mónika.) Szentpéter, Pince utcai óvoda: A magyar osztályt látogató 22 gyermek közül 9 a ballagó, és szeptemberben 20-as létszámmal számolnak. Három évvel ezelőtt még három csoport működött ebben az intézményben, a csökkenő gyermeklétszám miatt mára két osztály maradt. A támogatóknak köszönhetően nemrégiben új, fából készült lengőhintával, filagóriával gyarapodott az óvoda játszótere, kis h; lastó, sőt közlekedési pálya is talá ható az udvaron. Ádámka Mári igazgatónő arról is beszámol hogy gyakran járnak a gyerekekki az erdőbe, és szeptembertől sóba lángot készülnek nyitni az óvod; ban. Nagy súlyt fektetnek a hagyc mányőrzésre, az óvodások nagy s kerrel mutatták be a Szentpéteri 1; kodalmast. Balról: Dóczé Sándor Efraim, Urbánek Ferenc, Ádámka Abigé Psenák Béla, Kidnek Imre, Kelkó Zoltán, Sárközi Tamás, Pivod Tamás. Hiányzik: Horváth Ádám. (Vas Gyula felvételei