Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-17 / 190. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18. Szülőföldünk 27 Beiratkozási körkép a Komáromi járás óvodáiban Bizakodó óvónők Örömteli tény, hogy a községek túlnyomó részében az önkor­mányzatok szívükön viselik a helyi óvoda jövőjét, együttműköd­nek azok vezetőivel. Dunaradvány: Az egyosztá- lyos, vegyes korcsoportú óvodát az idén 21 gyermek látogatta és jö­vőre is ilyen létszámra számítanak - tudtuk meg Acsay Ilona óvónő­től. 1988-tól csupán egy osztályt tudnak nyitni, van, amikor még a mostaninál is kisebb létszámmal. Pedig az épület akár 60 kisgyer­mek befogadására is alkalmas len­ne. Az óvónő elmondása szerint a községben szinte minden gyerek jár óvodába, nem jellemző, hogy a szülők, ha nincs is munkahelyük, otthon tartanák csemetéiket. Az önkormányzat szívén viseli az óvoda sorsát, nemrégiben kívül- belül felújíttatta az épületet, a tá­mogatóknak köszönhetően pedig új játékokra is szert tettek. „Biza­kodóak vagyunk, mert úgy néz ki, hogy a 20 körüli létszámot az elkö­vetkező években is meglesz” - je­gyezte meg Acsay Ilona. Felső sor balról: Tarr Noémi, Farkas Mónika, Szabó Evelin, Ta­kács Karolina, László Orsolya. Alsó sor balról: Janik Olivér, Sán­dor Lajos, Sánta Norbert. Keszegfalva: Az egy magyar és egy szlovák nevelési nyelvű két- osztályos óvodát összesen 38 gyermek látogatja, közülük a ma­gyar nyelvűt 27-en. A hat magyar ballagó helyére szeptembertől ugyanennyi kisgyermeket várnak. Trencík Mária igazgatónő öröm­mel számolt be arról, hogy a köz­ségben az utóbbi években növek­szik a gyermekvállalási kedv, több fiatal házaspár költözik vissza a fa­luba, itt építkeznek, de akadnak olyanok is, akik a nagyszülői házat újítják fel. Az intézmény bekap­csolódik az Egészséges óvoda programba, gyakran kirándulnak a természetbe, a gyerekek a Vág partján figyelik meg az állatokat, növényeket. Felső sor balról: Nagy Zsolt, Nagy Barnabás, Csima Zoltán. Lent balról: Oláh Veronika, Lőrincz Mónika, Sógor Veronika. Mazsorettek is felvonultak (Szőcs Hajnalka felvétele) A középkori hagyományt 1985-ben újították fel, 1990 óta pedig városi védnökség alatt tartják a rendezvényt Vásár Galántán - már huszadszor Galánta. A XX. Galántai Vá­sár keretében két miniszter, egy államtitkár és négy ma­gáncég vehette át a város polgármesterének kitünte­tését. GAÁL LÁSZLÓ Alexander Mézes Miklós László környezetvédelmi, valamint Pavol Prokopovic közlekedési, távközlési és postaügyi tárcavezetőt, Szigeti László oktatási államtitkárt, továbbá a Samsung, a Biolife, a Jasplastík és a Kolóniaspol Kft. kép­viselőit részesítette polgármesteri kitüntetésben a város felvirágozta­tásában vállalt szerepükért. A galántai vásárok története a 16. századra nyúlik vissza. Az első vásár pontos dátumát nem ismer­jük, valamikor 1564 és 1570 között lehetett, miután I. Lipót császár évi két nagyvásár megtartására adott jogot a településnek, mivel az a falu szintjéről kisvárosi rangra emelke­dett. II. Ferdinánd 1635. évi rende­letében a jogot bővítette: évi négy nagyvásár és a szerdánként meg­tartandó hetivásárok lehetőségével segítette a város felendülését. A középkori hagyományt 1985- ben újították fel, amikor Galántai Szövetkezeti Vásár néven az akkori Jednota Fogyasztási Szövetkezet rendezte meg az első újkori helyi vásárt, amelyet azóta is minden év­ben -1990 óta a városi hivatal véd­nöksége alatt - megszerveznek. Mindez megtudható abból a a kiál­lításból, amelyet a városi hivatal előcsarnokában rendeztek be a Galántai Honismereti Múzeum munkatársai, és amelynek megnyi­tójával a múlt héten csütörtökön délután kezdetét vette a XX. Ga­lántai Vásár. Mára a vásár az üzletelésből je­lentős társadalmi eseménnyé nőt­te ki magát, amelynek jelentősé­gét a magas rangú közéleti szemé­lyiségek - a már elítetteken kívül Berényi József külügyi és Po- mothy László gazdasági államtit­kár, valamint két parlamenti képviselő, Zoltán Horváth és Gál Gábor - részvétele is jelzi. A jubileum alkalmából első íz­ben tartottak ünnepi felvonulást, amelyet a mazsorettek, a népvise­letbe öltözött táncosok-énekesek és a veterán automobilok menete is színesített. A szabadtéri színház két színpa­dának valamelyikén a vásár három napja alatt állandóan zajlott vala­milyen előadás, a sörsátrakban folyt a sör, sült a lacipecsenye, a borutcában a szőlősgazdák termé­keiből kóstolgathattak a látogatók. A szabadtéri színpad bejárata előtt felállított sátrakban szőnyeg- szövők, kosárfonók, üvegfúvók, fegyverkovácsok, fafaragók, bőr­díszművesek, ékszerkészítők mu­tatták be mesterségüket. A gyere­kekre is gondoltak a szervezők: a városi parkban lovagolhattak, a sportstadionban például búcsúi mutatványok sora, körhinta várta őket. Vásárolni is lehet - a tökmagtól a játék géppisztolyon keresztül a perzsaszőnyegig sok minden várt vevőre. Művészi élménnyel is szolgált a rendezvénysorozat: csü­törtökön a reneszánsz kastélyban megnyílt Koloman Sokol fest­ménykiállítása, amely e hónap vé­géig tekinthető meg. A Komáromi járásban egyre növekszik az erőszakos bűncselekmények és a rablótámadások száma Figyeljünk, vigyázzunk jobban egymásra! Megyercs: Egyelőre nem pa­naszkodnak gyermekhiányra Me- gyercsen sem. A magyar csopor­tot 22 gyermek látogatja (a szlo­vákot 11), közülük szeptember­ben 8-an kezdik meg az iskolát. Vörös Csilla igazgatónő elmondá­sa szerint a jövő tanévben ismét 21-en lesznek. „Nagyon jó az együttműködésünk az önkor­mányzattal, a Csemadok helyi szervezetével, a nyugdíjasklub­bal, az egészségkárosultak szer­vezetével - sorolta. - Műsoraink­kal gyakran fellépünk a községi rendezvényeken. A gyermekna­pot már hagyományosan az isko­lásokkal közösen ünnepeljük, az önkormányzat és a Csemadok tá­mogatásával.” V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A Komáromi járás területén az év első hét hónapjá­ban 960 bűncselekményt követtek el, szemben a tavalyi 779 esettel. A felderítési arány 46,6 száza­lék, szemben az egy évvel ezelőtti 51,3 százalékkal. A bűnesetek nö­vekedésének okait Miroslav Adamík, a komáromi járási rend­őrparancsnokság igazgatója rész­ben a lakosság szociális helyzeté­nek rosszabbodásában és a foko­zódó migrációban látja. Vélemé­nye szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Komá­rom határváros, itt található az ország ötödik legnagyobb határ- átkelőhelye. „Nyugtalanítólag hat a tény, hogy minden igyekezetünk ellenére növekszik az erőszakos bűncselekmények és a rablótáma­dások száma - mondta az igazga­tó. - Mi több, ezeket a rablótáma­dásokat sokszor fényes nappal kö­vetik el a tettesek, az esetek felde­rítésére mégis elég kicsi az esély. Idén például az első hét hónap­ban regisztrált 38 rablótámadás­ból csupán 18-at sikerült felderí­teni. Az elkövetők szinte azonnal megszabadulnak azoktól a tár­gyaktól, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak, a sértettek pedig, főleg ha idősebb személyekről van szó, nemigen tudnak sze­mélyleírást adni a támadókról. Ezért ezúton is arra kérnénk min­denkit, aki tanúja ilyen erőszakos cselekménynek, tegyen tanúval­lomást. Hiszen lehet, hogy holnap ő, vagy egy közeli családtagja lesz a támadás célpontja.” A helyzet javítása érdekében az állami rendőrség nemrégiben együttműködési megállapodást kötött a városi rendőrséggel, amelynek egyik lényeges pontja a közös, és az eddigieknél gyako­ribb járőrözés. Az igazgató ettől mindenképpen javulást remél. Nem jobb a helyzet a gépko­csilopások terén sem, januártól jú­lius végéig 29 járművet tulajdoní­tottak el a járásban, és mindössze tizenkettőt sikerült megtalálni. Az ellopott járművek között több volt az áruval megrakott tehergépko­csi és kamion. Miroslav Adamík ezzel kapcsolatban a tulajdonosok felelősségére is rámutatott, akik­nek inkább a fizetett parkolóhe­lyeket kellene kihasználniuk, vagy legalábbis kivilágított helyen le­parkolniuk éjszakára szállítójár­műveiket. Annak ellenére, hogy júliusban a tavalyihoz képest kedvezően ala­kult a baleseti statisztika a járás­ban - hiszen az egy évvel korábbi 67-tel szemben idén júliusban csu­pán 46 balesetet regisztráltak -, ez a kedvező tendencia már nem mondható el az év eleje óta eltelt időszakra. Míg 2003 első 7 hónap­jában 357 baleset történt, addig 2004 ugyanezen időszakában 22- vel több. Öten életüket vesztették (tavaly négyen), a súlyos sérültek száma 19 (tavaly 12), a könnyebb sérüléseket szenvedők száma 89 (tavaly 87) volt. Jó hír viszont, hogy csökkent az ittas vezetők ál­tal okozott balesetek száma, még­pedig a tavalyi 20-ról 14-re. Júli­usban például egyetlen egy bal­esetnél sem játszott szerepet az al­kohol. Miroslav Adamík szerint eb­ben közrejátszottak a fokozott köz­úti ellenőrzések is, amelyeknek el­sősorban a megelőzés a céljuk. Fent balról: Tóth Viktória, Beke Mónika, Tóth Edina, Füri Bian­ka. Lent balról: Nagy Dávid, Vajkai Tamás, Szabó Andor György. (Hiányzik: Paluska Tímea) Vas Gyula felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom