Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-12 / 186. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 12. RÖVIDEN Nő a feszültség a Kaukázusban Chinvali. Öt személy sebesült meg és több mint harminc lakóház, illetve‘gazdasági épület dőlt össze a tegnapra virradó éjszaka Dél- Oszétiát ért grúz lövöldözésben - jelentették a Grúziától elválni akaró kaukázusi terület illetékesei. Grúz források szerint viszont oszétok lőttek grúz falvakra. A helyi grúz rendőrfőnök úgy tájékoztatta a Ria-Novosztyi orosz hírügynökséget, hogy a lövéseket grúz falvakra adták le őszét állásokból. Megerősítette, hogy a támadásnak nem voltak halálos áldozatai. (MTI) Rumsfeld Afganisztánban Kabul. Afganisztánban állomásozó amerikai csapatokat látogatott meg Donald Rumsfeld védelmi miniszter tegnap, afganisztáni útja első állomásán. Rumsfeld később tárgyalásokat folytatott az első demokratikus elnökválasztás előtt álló ország vezetőivel, többek között Hamid Karzai elnökkel a terrorizmus ellen folytatott harcról. Előzőleg, Ománban Rumsfeld kijelentette: az Afganisztánból kiűzött tálib fegyveres csoportok és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez tartozó szövetségeseik megpróbálhatják megzavarni vagy meghiúsítani a választásokat. A védelmi miniszter ugyanakkor bizakodását hangoztatta azt illetően, hogy az iszlám szélsőségesek nem járnak sikerrel. James Jones NATO- főparancsnok tegnap szintén Kabulban járt, és derűlátóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a választásra jogosult tízmillió állampolgárból több mint kilencmillió már bejegyeztette magát. (MTI) Rumsfeld útjának az elnökválasztás miatt propa- gandisztikus céljai is voltak (Képarchívum) Új fővárosa lesz Dél-Koreának Szöul. Új fővárosa lesz Dél- Koreának az ország közepén, Szöul tehermentesítése érdekében - jelentette be tegnap Ri He Csan kormányfő. Az építkezés 2007-ben kezdődik Dél-Cshungcshong tartományban, Szöultól mintegy 160 kilométerrel délre. A parlament által tavaly megszavazott koncepció szerint a minisztériumokat 2012-ben kezdik majd betelepíteni az új fővárosba. Az egész, délkoreai szakértők által is bírált tervezet az előzetes becslések szerint 45 milliárd dollárt emésztene fel. (MTI) Döntő csapás készül Nedzsef ellen, egymást szólítják fel a város elhagyására Bevetették a brit légierőt Az amerikaiak helikopterekkel szállítják el sérültjeiket Nedzsefből (Reuters-felvétél) Nedzsef/Bagdad/Baakúba. Újabb és döntő csapásra készülnek az amerikai csapatok Nedzsefben. A britek tegnap hajnalban légicsapást mértek a dél-iraki Amára síita felkelőinek állásaira, a támadásban 20 ember meghalt, további 50 megsebesült. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A halottak között síita fegyveresek és polgári áldozatok egyaránt vannak - erősítették meg az amárai kórházban. A légicsapásban legalább három gyermek is megsérült. Ian Clooney, a brit hadsereg szóvivője úgy nyilatkozott, hogy célzottan és nagyon pontosan lőtték Muktada asz-Szadr síita imám milíciájának, a Mahdi Hadseregének állásait. A mostani összecsapások a legsúlyosabbak Irak déli, brit ellenőrzés alatt álló részén a nedzsefi harcok kitörése óta. Ez utóbbi városban a síita fegyveresek és az amerikai egységek közötti összecsapásokban legkevesebb 30 ember vesztette életét és 219 megsebesült az utóbbi 24 órában. Muktada asz-Szadr radikális hitszónok tegnap felszólította követőit: akkor se tegyék le a fegyvert, ha ő fogságba esik vagy megölik. Hozzátette: változaüanul azt szeremé, hogy Irak egységes maradjon, és köszönetét mondott mindazoknak, akik „megpróbálják békésen megoldani a válságot”. Újabb és döntő csapásmérésre készülnek az Irakban állomásozó amerikai csapatok a helyi biztonsági erőkkel együttműködve Muka- tada az-Szadr fegyveresei ellen. Ezt Nedzsefben közölte tegnap az amerikai 11. tengerészgyalogos expedí- ciós egység tisztje. Anthony Hasiam ezredes elmondta: az amerikai katonák és iraki szövetségeseik közös felkészülésük végső szakaszában vannak, és hamarosan készen állnak arra, hogy szétmorzsolják a Mahdi Hadseregének Nedzsefben lévő alakulatait. Az amerikaiak kedden felhívták a civil lakosságot, hogy hagyják el a harcok dúlta városnegyedeket. Tegnap viszont az új iraki alelnök, Ibrahim al- Dzsaafari arra szólította fel az USA vezette többnemzetiségű alakulatot, hogy vonuljon ki Nedzsefből, és csak iraki biztonsági erők maradjanak a városban. „Az iraki erők el tudják igazgatni Nedzsefet úgy, hogy megszűnjön az erőszak ebben a városban, amely szent minden muzulmán számára.” Előzőleg Ijád Allávi ideiglenes kormányfő asz- Szadr síita lázadóit szólította fel Nedzsef mihamarabbi elhagyására. Dzsaafari úgy véli, az iraki kormánynak „nyitva kell tartania a politikai hidakat” Szadrhoz és követőihez, de arra kényszerülhet, hogy rendkívüli eszközökhöz folyamodjon, ha Szadr visszautasítja az ajánlatokat és folytatja az ellenállást. Az amerikai erők saját adataik szerint mostanáig Szadr 360 fegyveresével végeztek Nedzsefben. Pokolgép robbanása következtében tegnap életét vesztette hat ember, tíz pedig megsérült Hán Báni Szaad kaki falu piactere közelében. A robbanószerkezetet egy út mellett helyezték el. További részletek nem ismertek. Egy iszlámista honlapon közzétett videofelvétel szerint iraki szélsőségesek lefejeztek egy férfit, akit amerikai erőknek dolgozó egyiptomi kémként említettek. A felvételen, amelyet állítólag az al-Kaida szövetségesének tartott Abu Mu- szab az-Zarkávi csoportja készített, az egyiptomi „bevallotta”, hogy segített célpontokat kiválasztani amerikai egységeknek a lázadók elleni támadásaikhoz. „Nőket vittem a repülőtéren lévő amerikaiaknak, hogy azt tegyenek velük, amit csak akarnak” - mondta. Ezután álarcos fegyveresek egy késsel elmetszették a torkát. Levágott fejét később felmutatták a kamera előtt. Magas rangú politikus meggyilkolása vezetheti be az újabb terrortámadásokat Nagy riadalom egy cipő miatt MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Szófia/Róma/ Panamaváros. Egy magas rangú politikus meggyilkolása lehet az al-Kaida újabb terrortámadás-sorozatának nyitánya - jelentette tegnap a The Washington Times, az amerikai hírszerzés névtelenül nyilatkozó tisztségviselőire hivatkozva. Azt nem tudja az amerikai hírszerzés, hogy amerikai politikus-e a kiszemelt célpont. A terror- cselekmények újabb fejezetének megnyitására várhatólag Oszama bin Laden terroristavezér egy üzenete adja meg a jelet. Az amerikai hírszerzés olyan, még megerősítet- len értesülés birtokába jutott, amely szerint rövidesen a nyilvánosság elé kerül egy magnó- vagy videofelvétel, rajta bin Laden üzenetével. Valószínűleg az lesz a jeladás az al-Kaida terrorsejtjeinek a támadáshullám elindítására. „Az újabb terrortámadások sorozatának célja kettős: kárt okozni az amerikai gazdaságnak és megzavarni az elnökválasztást. E célból a terroristák számos helyszínen számos célpontot szemeltek ki merényleteikhez” - közölte a lappal az egyik hírszerzési illetékes. Ez az értesülés is Mohammed Nairn Núr Hán elfogott pakisztáni gyanúsított számítógépén talált adatokból származik. Riadót fújtak tegnap délelőtt két európai főváros, Szófia és Róma repülőterén, de mindkét helyen hamar kiderült, hogy valójában nem állt fenn a feltételezett közvetlen veszélyhelyzet. A szófiai reptéren egy ismeretlen telefonáló fenyegetése nyomán lezárták az érkezési várócsarnokot. A biztonsági szolgálat megvizsgálta, van-e robbanószerkezet a várócsarnokban, amint az ismeretlen teléfonáló állította, de nem találtak robbanóanyagot. A Róma melletti fiumidnói repülőtéren veszélyt gyanítva kiürítették az induló nemzetközi járatok termináljának épületét. Mint utóbb kiderült, egy bejelentkező utas cipője okozta a riadalmat. A reptéri biztonsági ellenőrzés során a röntgenkapu rendellenességet jelzett, amikor a férfi áthaladt rajta. Ekkor rendelték el a terminál épületének kiürítését. Az ellenőrzés során kiderült, hogy ártalmatlan antisztati- kum volt a cipőben. A rövid ideig tartó biztonsági intézkedés is nagy riadalmat keltett a reptéren várakozó utasok és kísérőik körében. Az olasz lakosság amúgy is nyugtalan ezekben a hetekben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Abu Hafsz al-Maszri Brigádok ismétlődő fenyegetései miatt. A Panama-csatorna elleni feltételezett terrortámadás elhárítását gyakorolják kedd óta nyolc ország csapatai. Az USA, Argentína, Chile, Dominika, Honduras, Kolumbia, Panama és Peru haditengerészeti erői vesznek részt a gyakorlaton. Washington állja a Panamax-2004 fedőnevű hadgyakorlat teljes költségét. A Panama-csatorna a világ egyik legfontosabb vízi útvonala; 2003-ban 188 millió torma áru haladt át rajta. Kurd elkövetőkre gyanakszanak Isztambul. Nyolc személyt vett őrizetbe és hallgat ki a török rendőrség a két halálos áldozatot követelő keddi isztambuli merényletek miatt, amelyeket két kisebb szálloda és egy cseppfolyós gázt előállító üzem ellen hajtottak végre. Bár a robbantások miatt hallgatják ki őket, a rendőrség még korainak tartja, hogy bármilyen vádat megfogalmazzon velük szemben. A robbantásokat egy korábban ismeretlen kurd csoport, a Kurdisztáni Szabadság Sólymai vállalta, de egy al-Kaidához kapcsolódó szervezet, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok is jelentkezett elkövetőként a világhálón. A török hatóságok nem adnak hitelt a nemzetközi terroristaszervezet állításának, ők a kurd szakadárokra gyanakszanak. (MTI) Tripoli kártérítést fizet a diszkómerényletért Prodi Líbiát dicséri MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Bizottság elnöke tegnap nyilatkozatban üdvözölte azt a megállapodást, amely Németország és Líbia között jött létre egy berlini diszkó ellen 1986-ban elkövetett terrortámadás áldozatainak nyújtandó kártérítésről. Romano Prodi a líbiai vezetés politikájában bekövetkezett újabb előrelépésként méltatta a fejleményt, amely szerinte azt is bizonyítja, hogy helyes volt a bizottság részéről Líbia irányában 1999 óta szorgalmazott nyitási politika. Utalt arra, hogy bizottsági elnökként először ő kezdeményezett párbeszédet az észak-afrikai országgal. Bizottsági illetékesek megjegyezték azonban, hogy az elnök szerint a Líbiában néhány hónapja halálra ítélt bolgár egészségügyi dolgozók ügye továbbra is akadályozza az EU és Tripoli közötti közeledést. Prodi nem tett említést erről az ügyről. Az amerikai katonák által előszeretettel látogatott La Belle nevű berlini diszkóban 1986-ban líbiai ügynökök hajtottak végre robbantásos merényletet, amelyben három személy vesztette életét és mintegy 260-an sebesültek meg. Líbia már tavaly nyáron kártalanítást ígért az áldozatok családtagjainak, de az erről kezdett tárgyalásokon csak most született megállapodás. Moammer el-Kadhafi líbiai elnök április végén járt Brüsz- szelben, ahol a legmagasabb rangú külföldi vendégeknek járó vörös szőnyeges fogadtatásban és katonai tiszteletadásban részesült. Nem jutott uniós pénzből a terroristáknak? • • Öngyilkos merénylet MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem/Gáza/Brüsszel. Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant tegnap Jeruzsálemtől északra egy ciszjordániai katonai ellenőrző pontnál. Izraeli katonai források szerint a Rámalláh felé vezető úton, Kalandíja palesztin menekülttábor közelében végrehajtott merényletben legalább hét izraeli katona megsebesült, közülük egy súlyosan. A robbanás egy palesztin gépkocsiban történt az egyik ellenőrző pontnál foganatosított személyi ellenőrzés során. Az izraeli rádió megjegyezte, a robbanás előtt olyan hírek láttak napvilágot, hogy Rámalláhból jövő palesztinok merényletre készülnek Jeruzsálemben. Közben a Jasszer Arafat vezette Fatahhoz közel álló al-Aksza Mártírjai nevű fegyveres szervezet magára vállalta az akció elkövetését. E merénylet előtt, hajnalban tizenöt palesztin sebesült meg, amikor az izraeli légierő helikoptere rakétát lőtt ki a Gázai övezet déli részén fekvő hán-júniszi menekülttáborra. Hán-Júniszba az éjszaka folyamán 10 harckocsi és páncélozott szállítójármű, valamint földgyalu hatolt be. Az izraeli katonák két házat földig leromboltak. Az EU csalások ellenes hivatala (OLAF) egyelőre nem talált bizonyítékot arra, hogy a Palesztin Hatóságnak juttatott uniós támogatási pénzeket terrorizmus céljára vagy más illegális tevékenységre használták volna. Az OLAF közleménye szerint a hivatal több mint egy évig tartó vizsgálódás nyomán jutott erre a megállapításra. A vizsgálat folytatódik. Több halálos áldozat Törökországban • • Összeütközött két vonat MTI-HIR Ankara. Legkevesebb hatan meghaltak és százan megsérültek, amikor frontálisan összeütközött két személyvonat tegnap Törökország északnyugati részén. A súlyos baleset Kocaeli tartományban történt. Az, NTV magántévé értesülése szerint az egyik vonat Ankarából Isztambulba, a trjásik pedig Isztambulból Adapazari városba tartott, amikor szemből ütköztek. Egy szemtanú a CNN-Türk tévében azt mondta, hogy sok utas beszorult a szerelvény első vagonjába, amely teljesen összeroncsolódott. Az újabb törökországi vasúti baleset alig néhány héttel azután történt, hogy kisiklott egy frissen felavatott nagy sebességű vonat Ankara és Isztambul között, 37 ember halálát okozva. Nem válaszolt a gép az EU-csatlakozás napján j Felszálltak a vadászok MTI-JELENTÉS Brüsszel. Csak tegnap derült ki: pánikot keltett az Air Europa spanyol légitársaság egyik utasszállító repülőgépe több nyugat-európai ország hatóságainál. A püóták ugyanis nem válaszoltak a légiirányítók kérdéseire, s mivel az eset május elsején, az EU-bővítés napján történt, mindenki attól tartott, hogy terroristák akarnak pusztító merényletet végrehajtani e szimbolikus jelentőségű időpontban Brüsszel vagy Párizs ellen. A belga televízió tegnapi beszámolója szerint a Boeing 737-es a norvégiai Bergenből tartott a spanyol Palma de Mallorca felé, fedélzetén 186 utassal. Előbb a dán, majd a német és a holland légi irányítás is megpróbált kapcsolatba lépni vele, de hiába. Ezért azután riadóztatták a német, a holland és a francia légierőt. Végül két francia vadászgépnek sikerült közrefognia az utasszállítót, méghozzá éppen Brüsszel felett, ahol eközben zavartalanul folytak a csatlakozási ünnepségek. A Boeing püótái pedig a vadászgépeket látva végre hajlandóak voltak válaszolni a hívásokra, s meglepődve közölték: nincs semmi baj, a repülési tervnek megfelelően haladnak Spanyolország felé. A riadót lefújták, a vadászgépeket (összesen hatot riadóztatták a három országban) visszahívták. Azóta a holland államügyészség nyomozást indított a pilóták ellen a légi közlekedés szabályainak súlyos megsértése miatt. Mint kiderült, ők jól hallották mind a dán, mmd a holland, illetve a belgiumi légiirányítók kérdéseit, de nem válaszoltak, mert azt hitték, nem nekik szólnak az egyre idegesebb felszólítások.