Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-07 / 182. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas holdvilága.” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2004. augusztus 7., szombat 8. évfolyam 30. szám Két éve működik Hodyban a reszocializációs központ, ahol volt drog- és alkoholfüggőkön segítenek, hogy zökkenőmentesen visszatérhessenek a rendes életvitelhez Otthont teremtettek a tisztulni vágyóknak Zuzana Mikovának könnyet csalt a szemébe a védencei által költött köszöntő versike az őt ábrázoló ünnepi „képeslapon”. Ferko pedig a neki sütött tortát mutatja. A spájzban kizárólag saját készítésű befőttek sorakoznak. (Szőcs Hajnalka felvételei) „Boldog születésnapot, igazgatónő, de ezt a tortát ám nem azért adjuk, hogy megegye, hanem azért, hogy eldicsekedhessen vele, a drogosoktól kapta! Merthogy mi ilyet is képesek vagyunk készíteni.” GAÁL LÁSZLÓ Ezekkel a szavakkal adta át a szemet gyönyörködtető alkotást - egy háromemeletes szív alakú tortát - a jubiláló igazgatónőnek az egyik ügyfele, Ferko. Egy másik fiatalember, Vlado a következő szavakkal gratulált: „Nem kívánok önnek egyebet, csak még sok olyan kitűnő pácienst, mint jómagam vagyok.” Aztán jöttek még egy tucatnyian, akik apró ajándékokkal, őszinte, meleg szavakkal gratuláltak Zuzana Mikovának, a Galánta Hody városrészében működő Tiszta nap (Cisty den) nonprofit szervezet által fenntartott reszocializációs központ igazgatónőjének. Jómagam nem a születésnap miatt látogattam oda - a meghitt ünnepségbe csak véletlenül csöppentem bele -, én arra voltam kíváncsi, mi változott a kigyógyult szenvedélybetegek reszocializálásával foglalkozó intézményben két évvel ezelőtti létrehozása óta. Az itt élők ügyfelek A „drogosok” és „páciens” kifejezések idézőjelben értendők, itt ugyanis már nem kábítószer-élvezők, hanem ebből a betegségből kigyógyult emberek élnek, akik ügyfelei az intézménynek. A központ célja, hogy visszavezessék a rendes hétköznapi életbe azokat, akiket a kábítószer vagy az alkohol korábban annyira leépített, hogy saját erejükből képtelenek a visszatérésre. Annak idején, mielőtt a központ 2002. június elején megkezdte volna működését, riportban foglalkoztunk azzal, milyen nehézségekbe ütközött a létrehozása. Épülete a korábban itt működő pszichiátriai központ része volt, és miután a sza- léziánus egyházi rend restitúció által visszaszerezte az ingatlant, a főépületben kialakított Szaléziánus Ház gondnoka, egy idős pap mindent megtett a reszocializáció beindításának megakadályozásáért. Azt sem engedélyezték, hogy a központ létrehozói a restjtuált területen át vezető úton közelítsék meg a főépület mellett álló saját épületüket, és hogy azon keresztül bevezessék a gázt. Zuzana Miková akkor a nonprofit szervezet ügyvezetőjeként bíróságon támadta meg a szerinte jogtalan restitúciós határozatot, mert ezt látta az egyetlen lehetőségnek, hogy egyáltalán működtetni tudják a központot. A bíróság nemrég hozott előzetes határozatot, amelyben nekik adott igazat. Most már a rendfőnök is hajlandó tárgyalni a dolgok tisztázásáról, ráadásul a Szaléziánus Háznak új, megértőbb gondnoka van, úgyhogy a problémák két év után rendeződni látszanak. Annak idején Hody lakosai petícióval tiltakoztak a központ megnyitása ellen, mert féltek a „drogosok” jelenlététől. Mára ez a félelem is elszállt, a központ lakói barátságos focimeccseket vívnak a községi csapattal. Családias légkör Kérdésemre, hogy a reszocializá-' cióban milyen eredményeket mutathatnak fel, az igazgatónő elmondta, ilyen jellegű munkánál a két év rövid idő ahhoz, hogy mérleget vonhassanak. „Három ügyféllel kezdtük a munkát, közülük egy van még nálunk. Egynek a házirend megsértése miatt idő előtt el kellett hagynia az intézményt, ennek ellenére tovább tartjuk a kapcsolatot, és úgy tudom, hogy ma is drogmentesen él, dolgozik és rendezett életet folytat. Egy fiú sajnos visszaesett, ő megint kábítószerezik. A harmadik, aki ma is itt van, időközben leérettségizett, és nemrég felvételizett egyetemre, most várjuk a választ, hogy felvették-e” - ismerteti a tényeket Miková asszony. Habár kívülről az épület azóta sem változott, belül a két évvel ezelőttihez képest összehasonlíthatatlanul megújult. A gyönyörűen berendezett szobák, irodák, a jól felszerelt könyvtár, a számítógépek, a műhely, konditerem, az egész környezet fegyelmet, ugyanakkor családias hangulatot áraszt. Jelenleg 16 ügyfelük van, 12 férfi és 4 nő. Szigorú rend és munka A házban nagyon szigorú rend uralkodik, de nem börtön ez, kényszerrel senkit nem tartanak itt. Aki elfogadja az itteni létformát, annak nincs ideje unatkozni, az egész napja be van táblázva. Reggel fél hétkor ébresztő, utána torna, mosdás, takarítás, reggeli, rendellenőrzés, majd csoportos megbeszélés, ahol az egész társaság összejön, és ha valakinek problémája, gondja van, azt itt kibeszélheti magából, s közösen keresnek rá megoldást. Van munka- és sportterápia, mindenkinek kötelező. Szakácsnőt, mosónőt, takarítónőt nem tartanak, az ő munkájukat a munkaterápia keretében maguk az itt lakók végzik. Fél napot töltöttem a közösségben, és a szíves ebédmeghívást is elfogadtam, így elmondhatom, hogy az ügyeletes szakács, Vlado - aki civilben autóbádogos, és állítása szerint egy hónappal korábban még semmit nem tudott a főzésről -, segédjével, Radóval kitűnő ebédet készített. Munkaterápiára szolgál az alagsorban berendezett műhely, ahol a fa- és fémmegmunkáló szerszámokon kívül egy cserépégető kemence is áll. Agyagozó korongjuk egyelőre még nincs, de gyurmázó módszerrel is jópofa dolgokat kreálnak. Van itt néhány régi irodabútor, amit a városi hivataltól kaptak, amikor az nemrég új helyre költözött, ebből az ügyesebb fiúk polcokat, kisasztalokat készítenek. A nőknek varrógép áll a rendelkezésükre, a függönyöket, drapériákat is ők varrták, de kisebb ruhajavításokat is vállalnak. Az igazgatónő születésnapjára szánt egyik ajándékot is ők készítették - a szervezet lógóját, két felhő között kukucskáló mosolygó napot ábrázoló párnákat varrtak. Munkaterápia nem csak az épületen belül zajlik, a már régebben itt lévők egy Érsekújvár melletti farmon dolgoznak szerződéses alapon. Háromfős csoportokban három-négy napos turnusokban járnak oda kertészkedni, állatokat nevelni. Ketten az ügyfelek közül rendes állásban vannak egy galántai vállalatnál, oda járnak be naponta műszakokra. Néhányan tanulnak, a dunaszerdahelyi kereskedelmi magánakadémiát végzik távúton. Függőből terapeuta A fiatalok nevelője, Peter Tománek nem tagadja, korábban maga is drogfüggő volt. Öt évig élt heroinnal és más kábítószerrel, majd három évet töltött az érsekújvári drogelvonóban, miközben teljesen megváltozott az életfelfogása. Ott ébredt rá, hogy a hasonló szenvedélybetegek segítésének akarja szentelni az életét. Eredeti foglalkozása hentes, de jelenleg középiskolát végez, és érettségi után egyetemen, ő is szociális munka szakon szeretne továbbtanulni. A központ lakói Peterrel értik meg magukat legjobban, mert ő igazán tudja, hogy miről beszélnek. A legtöbben egészen fiatalon, még alap- vagy középiskolás korban kezdtek kábítószerezni, leggyakrabban csak azért, hogy „ne lógjanak ki a bandából”. Az egyik 29 éves fiatalember, Rado azt sem hallgatta el, hogy már rács mögött is ült. Egyenesen a hét hónapos pozsonyi vizsgálati fogságból költözött Hodyba. Bevallotta, ő maga is termelt mariskát, azaz marihuánát, és azt árusította, de miután keményebb drogokra tért át, ez a bevétel kevés volt. Eleinte ötszáz korona, később ennél is több kellett a saját napi adagjára, ezért utcalányokat futtatott, és lopott áruval is kereskedett, míg le nem bukott. A végén már olyan állapotba került, hogy ha reggel nem kapta meg a rendes kábítószeradagját, akkor tört-zúzott, mindenkivel agresszívan viselkedett. Végül a hét hónapos vizsgálati fogság jelentette számára a kényszerű elvonókúrát. Ma már szerencsének tartja, hogy lebukott és bezárták, mert a drogtól olyan ördögi körben forgott, hogy az egyik adagtól a másikig semmi másra nem volt gondja, csak arra, hogy bármi áron megszerezze a rá- valót. „Éreztem, hogy valaminek lennie kell, mert ami körülöttem és velem történt, az csak rosszul végződhet.” Az édesanyjának is hálás, amiért elintézte, hogy a börtönből egyenesen ide, Hodyba jöhessen, és visszatérhessen a rendes életvitelhez. Hálásak a támogatásokért Az igazgatónő, Zuzana Miková csak hálával tudja említeni a Nagy- szombati Megyei Önkormányzat szociális osztályát, ahonnan minden lehető segítséget megkapnak a működéshez. Anyagüag is az ön- kormányzat támogatja működésüket, de az ügyfelek is üzemek az ittlétért. Nemcsak azért, mert a megyei dotáció nem fedezi az összes kiadást, hanem azért is, mert ha fizetnek, jobban meg is becsülik itt magukat. Sokan akadnak akik önzetlenül segítik az intézményt. A könyvtárat például ingyenes könyvadományokból építették ki, az állami Drogellenes Alap pedig teljes költségét vállalta a negyedévenként megjelenő Cisty den című folyóirat kiadásának, aminek célja, hogy mindenki számára feldolgozható formában segítse a kábítószeres megelőzést. Két évvel ezelőtt akadtak olyanok is, akik azzal vádolták Zuzana Mikovát, hogy haszonlesésből akarja létrehozni a központot. Ha látták volna a meghatottság könnyeit, amelyeket a születésnapjához gratuláló „páciensei” csaltak a szemébe, biztosan elismernék, hogy nagyot tévedtek. Egy nagy családként az ebédlőben LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! OLVASÓINK ÍRJÁK Ugye, milyen élvezet olvasni a kicsik bölcs mondatait? Kérem, továbbra is írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbért havonta az- Új Nő szakácskönyvét küldjük, hogy a kedves locsogásért változatos ízes falatokkal tömhessék be totyogóik száját. Használják ki e-mail címünket is: csaladivilag@ujszo.com A kis nyelvújító Unokahúgom két és fél éves kislánya nagyon szeret az udvaron játszani. Legszívesebben reggeltől estig csak kint lenne. Amikor zuhogott az eső, mérgesen állt az előszoba ajtajában, mert a mamája nem engedte ki.- Megázol, most nem lehet kint játszani, csurom vizes lennél - magyarázta neki.- Dehogyisnem lehet - akaratosko- dott a kicsi.- Már hogy lehetne? - így az anyja.- Adjál rám esernyőkabátot! - oldotta meg a problémát a lányka. Papa, a modern Sámson Az óvó néni nevetve mesélte a húgomnak, hogy a kislánya micsoda szócsatát nyert az oviban. A gyerekek egymással versenyeztek, kinek a papája erősebb. Keresztlányom lett az abszolút győztes, mivel azt találta mondani:- Az én apukám a legerősebb a világon, mert neki még a hasán is haj van! A belépő A napokban osztálykiránduláson volt az óvodás Csilla nagymamájával. Pozsonyból hajóval mentek Dévénybe, ahol a csoport szabad programot kapott. A legtöbben elindultak a várba, ám néhányan visszafordultak, amikor a kapuban a belépőjegyet kérték tőlük, drá- gállották. A gyerek sajnálta, hogy néhány barátja nem tart velük.- Ők miért nem jönnek? - kérdezte.- Mert nincs belépőjük - válaszolta nagymamája.- Belépő? De hisz az nekünk sincs! Megmondtam, mama, hogy hozzuk el a papucsomat - görbült sírásra Csilla szája. Fekete Irén, Nyustya (Benkő Tímea felvétele)
