Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-31 / 176. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 31. A segesvári csata évfordulója Holnap lesz 155 éve, hogy a szabadságharc egyik utolsó csatáját követően Segesvár és Fehéregyháza között eltűnt Petőfi Sándor. Hogy aztán ott, „a harc mezején” esett-e el - ahogyan önmaga szerette volna hogy ott domborul-e sírja a többi hős mellett, arról azóta is megoszlanak a vélemények. Egyvalami azonban ma már egészen bizonyos - és ez a legfontosabb: „dicső neve” „soká, örökkön él”. (in) MOZI POZSONY HVIEZDA: Shrek 2 (am.) szombat, vasárnap 16,18, 20 HVIEZDA - KERTMOZI: Shrek 2 (am.) sz., 21 v. 20.45 MLADOSÍ: Samsara (ném.) sz. 18 Trója (am.) sz. 20 v. 17, 20 TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 18 Minden végzet nehéz (am.) sz., v. 20.30 AUPARK - PALACE: Pókember 2 (am.) sz., v. 14, 16, 16.30,18.30,19,21 Holnapután (am.) sz., v. 17.10 Trója (am.) sz., v. 20.40 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 14.50, 15.50,16.40,18 Holtak hajnala (am.) sz., v. 21.10 Az 50 első randi (am.) sz., v. 14.40,16.50,19.10, 21.50 Shrek 2 (am.) sz., v. 15.20, 17.20,19.20,21.20 Elveszett jelentés (am.-jap.) sz., v. 19.30,21.40 Pofa be! (fr.) sz., v. 15.40, 17.40,19.40, 21.30 Betörő az albérlőm (am.) sz., v. 15.30, 17.50, 20.10 Fék nélkül: Michel Vaillant (fr.) sz., v. 16.10,18.20,20.30 Szégyenfolt (am.) sz., v. 18.40, 21.10 KASSA TATRA: Fék nélkül: Michel Vaillant (fr.) sz., v. 18,20 CAPITOL: Pókember 2 (am.) sz., v. 18,20.15 ÚSMEV: Pókember 2 (am.) sz., v. 16, 18.15,20.30 IMPULZ: Flört a fellegekben (am.) sz. 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Elveszett jelentés (am.) sz., v. 21 DUNASZERDAHELY - LUX: A titkos ablak (am.) sz., v. 19.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 21 NAGYMEGYER - SLOVAN: halálos kitérő (am.) sz. 20 PATH - KERTMOZI: Swimming Pool (ang.-fr.) sz. 21.30 A texasi láncfűrészes (am.) v. 21 VÁGSELLYE - VMK: Elveszett jelentés (am.-jap.) sz., v. 21 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Tucatjával olcsóbb (am.) v. 20 LÉVA - JUNIOR: Fegyvertársak (am.) sz. 18 KERTMOZI: Fegyvertársak (am.) sz. 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Shrek 2 (am.) sz., v. 17,19 GYŐR PLAZA: Hirtelen 30 (am.) sz. 22.30 Időzavarban (am.) sz. 22.15 A megtorló (am.-német) sz. 22.15 Padlógáz (ném.-lux.) sz. 21.45 A tűz óceánja (amerikai) sz. 22.15 Az 50 első randi (am.) sz., v. 15.30, 20.30, 22.30 Diderot szerint a világ nem eleve elrendezett, mi magunk döntünk önmagunk sorsáról Az Enciklopédia szellemi atyja Az ember erkölcsi felelősségéről szóló gondolatai máig sem vesztették érvényüket 1784. július 31-én, tehát 220 évvel ezelőtt halt meg Denis Diderot, a XVIII. századi francia filozófia talán legjelentősebb személyisége, aki szépíróként és esztétaként is maradandót alkotott. Legnagyobb és legemlékezetesebb tettének az utókor a nagy francia Enciklopédia szerkesztését tartja. MÉSZÁROS ANDRÁS Ez a mű eredetileg egy korábbi angol lexikon fordításaként indult, de Diderot, aki addig ugyancsak fordítóként tevékenykedett, felismerte, mekkora erőt jelenthet egy ilyen tudományos és kulturális vállalkozás a felvilágosodás eszméinek terjesztésében. Felvállalta az enciklopédia kiadásának irányítását és maga is rengeteg szócikket írt a művészetek, a történelem és az erkölcs köréből. Az is ismeretes, mennyi támadásnak volt kitéve ez a vállalkozás főként az egyház részéről, de Diderot taktikai képességeinek és emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően mégis sikerült tető alá hozni az első kiadás tizenhét kötetét és a tizenegy ábrás kötetet. A vállalkozásnak Diderot volt ugyan a motorja és szellemi atyja, alapvető gondolatait mégsem itt fogalmazta meg, hanem önálló filozófiai és irodalmi műveiben. A francia felvilágosodás gondolkodóiról ismert, hogy többségük materialista és szabadgondolkodó volt. Ez nem véleüen, hiszen az angol empirizmus és morálfilozófia mellett a korábbi libertinus mozgalom is hatott rájuk. A libertinusok pedig ironizálták és kétségbe vonták a vallás alapelveit. Maga Diderot is az ún. mechanikus materialisták közé sorolódott, akik az anyagot tartották a lét alapjának. Különbözik azonban némelyiktől abban, hogy az éppen kialakuló biológia, az érzékelésfiziológia, valamint az orvostudomány alapján elvetette a homogén anyag elvét, és úgy vélte, a gondolkodás genetikailag összefügg ugyan az anyag alsóbb formáival, de nem redukálható azokra. Ez irányú gondolatai nagyban támaszkodtak Locke elméletére, aki szerint az értelem nem valamiféle eleve adott tulajdonság, hanem az élettapasztalatok terméke. Ha pedig ez érvényes, akkor erkölcsi és vallási fogalmaink és elveink is tapasztalatainkból származnak. Nincsen valamiféle eleve elrendezett világ, hanem mi magunk döntünk önmagunk sorsáról. A mechanikus materializmus tételei mára természetesen elavultak, de nem vesztették érvényüket Diderot azon gondolatai, amelyek ezen filozófia mentén az ember erkölcsi felelősségéről, döntésképességéről szólnak. Abban a korban állandó és visz- szatérő téma volt az emberi szabadság és a determinizmus kapcsolata, hiszen tudjuk, hogy a keresz- ténysé g alapelvei közé tartozik az ember szabadsága, a materialistákat viszont azzal vádolták, hogy az abszolút determinizmus felvállalásával ezt a szabadságot, azaz az erkölcs lehetőségét tagadják. Diderot számos filozófiai értekezésben, de a legszellemesebben talán a Mindenmindegy Jakab meg a gazdája c. művében cáfolta meg ezt a vádat. Az ő erkölcsfilozófiája az emberi természetre, a tapasztalásra és a kölcsönösség elvére épül. Ez a regény Laurence Sterne „Tristram Shan-dy”-jének modorában és annak egyik alapelemét felhasználva mutatja be, hogy hiába az állandó hivatkozás Jakab volt kapitányának mondására, miszerint „minden, ami idelent megesik velünk, jó és rossz, meg vagyon írva odafent”, a főszereplők mégis úgy cselekszenek, hogy a bajt elkerüljék, a jót viszont keressék. A kölcsönösség, az egymástól való függőség dönt arról, mi történhet velünk. Nem vé- leden, hogy a XIX. század egyik legjelentősebb német filozófusa (Hegel), akiről egyébként egyáltalán nem mondható el, hogy empirista lett volna, társadalomfilozófiájának egyik fő elemét, a közvetítés fogalmát éppen Jakab és ura párbeszédére alapozta. Diderot még regénytechnikai fogások által is erősítette a szükségszerűség látszatjellegét, hiszen az epizódok okokozati jellegét állandóan felfüggeszti, és a történeteket több elbeszélővel is elmesélted, hogy lássuk, semmi sem egyértelmű. Emlékezzünk csak a regény első soraira: „Hogy miként akadtak egymásra? Véletlenül, mint mások. Mi volt a nevük? Hát fontos ez? Honnan jöttek? Csak innen, a közelből. Hova tartottak? Hát tudjuk azt, hogy hova megyünk?...” - Van-e szemléletesebb ábrázolása az emberi életnek, mint ez, amikor mindig az adott pillanat dönti el, merre haladunk majd? Diderot azonban nem vádolható meg valamiféle abszolút relativizmussal, mert megfogalmazott egy megdönthetetlen és áthághatatlan erkölcsi alapelvet, amely a szexualitásban gyökerezik ugyan, de általános érvénnyel bír: a követelmény a másik gyönyörének élvezése. Ez pedig nem egoizmusról, hanem éppen az odaadásról tanúskodik, valamint arról, hogy a másik ember nem eszköz, hanem öncél. Ami majd néhány évtizeddel Diderot után a legfennköltebb erkölcsfilozófusnak, Kantnak az imperatívusza lesz. A Méry Ratio műhelyében megjelent nagyon szép kivitelezésű album békebeli felvételeihez Reszeli Ferenc írt stílusos, hangulatos kísérő szövegeket Pozsony a századfordulón - várostörténet anzikszokban VOJTEK KATALIN Nemrég budapesti vendégeket kalauzoltam Pozsonyban, akik el voltak ragadtatva a belvárostól: milyen bájos, milyen patinás, milyen hangulatos. Valahogy nem tudtam teljesen azonosulni a lelkesedésükkel, és magamban kerestem a hibát. Miért fanyalgok, ha a régi városrész valóban szépül, nincs málladozó vakolat, nincs omladozó ház, nincs rendezetlen, bűzös udvar? Aztán régi pozsonyiakkal beszélgetve kiderült, hogy nem vagyok egészen egyedül. Vagyunk páran, akik lesütött szemmel sietünk el a Segner-kúriával szomszédos ház előtt, hogy ne is lássuk középkori szobrok silány, ordenáré utánzataival elcsúfított homlokzatát, és nem tudunk úgy elmenni a Keglevich-palota előtt, hogy ne gondoljunk az emeleti zenetermére, amely egy újgazdag cégtulajdonos jóvoltából vagy tíz éve nincs többé, holott még a kegyeletet nem ismerő szocializmus is megkímélte, mert valaha Keglevich Babette grófnő zongoratanára, Beethoven tisztelte meg a jelenlétével. Nekünk hiányzik a palota kapujáról a két oroszlánfejes kopogtató, a jezsuiták temploma előtt álló Má- ria-oszlopot a kutyák jelölő tevékenységétől védő vasrácskerítés és az óvárosháza Madonnájának rácsos kalitkája, egy bájos pozsonyi legenda szerves tartozéka. A mi szemünket bántják a Ventur utcai hetes számú ház ízléstelen „kariatidái” meg a Kern-házra és a Bibiana épületére biggyesztett új timpanon.-Mi egy időben csak azért sétáltunk el gyakrabban a Dóm felé, hogy megnézzük, működik-e még a Szent Szalvátor gyógyszertár, és megvan-e még gyönyörű barokk bútorzata, mert úgy hírlett, valakik az épületre is, a gyógyszertár berendezésére is fenik a fogukat - meg is kaparintották. Nekünk még mindig fáj a szívünk a Hal téri zsinagógáért és a patinás városrészek házainak válogatás nélküli leradírozásáért. Mert túlér- zékenyek vagyunk. Minden barbár beavatkozás, a legapróbb stílusta- lanság is fáj nekünk, mert minket elrontottak a nagyszüleink. Az ő elbeszéléseik nyomán egy megkapó hangulatú, bűbájos Pozsony képe elevenedett meg előttünk, ezt örököltük és dédelgettük magunkban a rombolás évtizedeiben is. Igaz, a gyerekkor elmúltával volt idő, amikor ez a kép megkérdőjeleződött: talán valójában nem is volt olyan varázsos, ahogy a nagyszüleink mesélték, lehet, hogy csak a megszépítő múlt színezte azzá? Aztán kezünkbe került pár könyv, és kiderült, hogy olyan világlátott hírességek is szívesen idézték fel pozsonyi látogatásuk emlékeit, mint Hans Christian Andersen vagy Jules Verne. Őket is, akárcsak Fadruszt, id. Jankovics Marcellt, Odescalchi Eugenie-t, Kari Benyovszkyt, Ortvay Tivadart, Ovidius Faustot, Jankó Ale- xyt és másokat megbabonázta a város sajátos hangulata, építkező lendülete és gazdag múltjának festői emlékei, nagyvilágiassággal kevert polgári miliője, lokálpatrióta lakóinak sokfélesége, a nyelvek és kultúrák izgalmas tarkasága. Ugyanaz, amiről a nagyszüleink beszéltek. Tehát nem mese. Létezett, igaz volt. Ez a régi Pozsony látható a Méry Kiadó legújabb, pompás kiállítású könyvében, amely a Pozsony... Anno címet viseli, és nem más, mint a XX. század első két évtizedéből származó levelezőlapok gyűjteménye. A régi anzikszokhoz Keszeli Ferenc írt stílusos kísérő szövegeket szecessziós hangulatképek és keserédes történetek formájában. Az utánfestett békebeli felvételek maguk is beszédesek, a történelem olvasható le róluk - például a köztéri szobrok sorsán keresztül. Az egyik fotón még együtt látható az egymástól nem messze álló három szobor: Petőfié, Hummelé és Szent Józsefé. Hummel azóta legkevesebb háromszor változtatott helyet, de köszöni, jól van. Szent József, a város legszebb barokk szobra, amely a Notre-Dame templom közelében állt, és Bécs bármelyik terének díszére válhatott volna, bántotta az elvtársak szépérzékét, el is tüntették, olyannyira, hogy ma sem tudható, hová, ha ugyan pozdoijává nem törték. Petőfi szobrának sorsát ismerjük. Azt azonban, hogy mi történt vele a mai Hviezdoslav térről való eltávolítása előtt, kevesebben tudják. Az új csehszlovák hatalom bedeszkáz- ta, így látható a színház erkélyéről készült fényképen is: az ormótlan deszkabódé úgy hat, mintha Szolimán állíttatta volna fel a sátrát a téren. Úgy látszik, Fadrusz Mária Teréziájára már nem volt elegendő deszka, ezért árválkodik az egyik fényképen a csupasz talapzat. Ki tudja, eljutott-e a híre a szobor szétverésének az idős Myslbekhez, a Fadrusz által mélyen tisztelt cseh szobrászhoz, akihez személyes ismeretség fűzte? És ki tudja, mit szóltak volna a cseh szecesszió kiváló mesterei ahhoz, hogy a Stefánia úti szecessziós Deák szálloda pazarul, á la Klimt díszített homlokzatáról az új csehszlovák korifeusok levakartatták a kecses alakokat, úgymond, lenge öltözetük szeméremsértő volta miatt? A könyv 93. oldalán még teljes pompájában látható a homlokzat. Két egykori felvételen is szerepel diadalkapu: az egyik „Éljen a király!” felirattal 1909-ben, I. Ferenc József pozsonyi látogatása alkalmából állíttatott a Stefánia úton, a másik is ugyanott, de 1919-ben, „Nech zije Cesko-slovenská republika!” felirattal, a városba érkező prágai kormány tiszteletére, jóval nagyobb és díszesebb a királynak készítettnél. Meglehet, ugyanaz építette mindkettőt. A kisember élelmességének és alkalmazkodásának üdítő példája az a két anziksz, amely ugyanazt a Dunán pöfögő gőzöst ábrázolja, háttérben a dévényi sziklaszirttel. Minden hajszálra egyezik, csupán az egyiken még rajta van a millenniumi Árpád-szobor, a másikról már le lett retusálva. Történelem anzikszban - akár ez is lehetne a nagyon szép kivitelezésű album címe. Érdemes belelapozni.
